A Sinopharmmal oltó Mongóliában újra kilőtt a fertőzések száma

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Mongóliában, ahol a népesség közel 50 százalékát már teljeskörűen beoltották a koronavírus elleni vakcinákkal, az elmúlt két hétben 70 százalékkal nőtt a napi új fertőzöttek száma – írja a New York Times. Míg a május eleji nagy oltási kampányt követően 500-700 közötti fertőzöttet regisztráltak naponta, június elejétől folyamatosan ezer fölött van ez a szám, szerdán például 1312 új fertőzöttet jelentettek a belső-ázsiai országból.

Ez azért is érdekes, mert Mongólia viszonylag korán be tudta szerezni azt a vakcinamennyiséget, amivel az oltásra jogosult teljes lakosságot el tudja látni, földrajzi helyzetéből adódóan ugyanis 4,3 millió adag Sinopharm-vakcina és egymillió dózis Szputnyik V beszerzéséről állapodott meg Kínával és Oroszországgal – igaz, az orosz anyagból eddig csak 60 ezer dózis érkezett be.

A lakosság legnagyobb része így a Magyarországon is bevetett, inaktivált vírust tartalmazó Sinopharm-oltást kapta, amiről több tanulmány azt állapította meg, hogy kevésbé hatásos a fertőzés elleni védelemben, mint az új technológiával előállított nyugati mRNS-vakcinák. „Az inaktivált vírusok, mint amilyen a Sinovacé vagy a Sinopharmé, nem annyira hatásosak a fertőzések ellen, de nagyon hatásosak a súlyos betegségek ellen” – mondta a lapnak Ben Cowling, a Hongkongi Egyetem epidemiológusa, aki arra számít, hogy a fertőzések számának felfutása ellenére nem szaporodnak el a kórházi esetek Mongóliában.

Kína mongóliai nagykövete egy doboz Sinopharm-vakcinát nyújt át a mongol miniszterelnök-helyettesnek, 2021 februárjában, UlánbátorbanFotó: BYAMBASUREN BYAMBA-OCHIR/AFP

2020-ban Mongólia sokáig azzal dicsekedett, hogy az országot teljesen elkerülte a világjárvány, Kínához való közelsége ellenére. Novemberben azonban a mongol statisztikákban is megjelentek a koronavírus-fertőzöttek, a járványügyi intézkedések során elkövetett sorozatos hibák után pedig a tavaly júniusban megválasztott miniszterelnök, Uhnágín Hürelszüh is lemondani kényszerült idén januárban.

A most újra felfutó fertőzéseknek is lehet politikai következménye, ugyanis a Sinopharm-vakcinák mellett döntő új miniszterelnök a vírus gyors legyőzését, a korlátozások minél előbbi eltörlését és a gazdaság még gyorsabb újraindítását ígérte januárban, ráadásul épp ma tartják a mongol elnökválasztást is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: