Hatásosnak tűnik a Szputnyik a delta ellen

2021.08.27. · tudomány

Gyorsan terjed Oroszországban a koronavírus delta variánsa, de egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint az orosz fejlesztésű vakcina, a Szputnyik V megfelelő védelmet nyújt a súlyos megbetegedés ellen. A preprint, vagyis független szakmai lektorok által még nem ellenőrzött kutatás 14 ezer szentpétervári lakos adatait vizsgálva arra jutott, hogy a mindkét dózissal beoltottak 81 százalékát óvta meg a kórházi kezeléstől, és segített megelőzni a komoly tüdőkárosodást is.

A kutatásban nem vizsgálták külön, hogy ki milyen oltást kapott, de Szentpéterváron a beoltottak 96 százaléka az orosz fejlesztésű vakcinát kapta, így a kutatás eredményei is leginkább ennek a hatásosságát tükrözik. A vizsgált betegek közül a nők 84, a férfiak 76 százalékánál előzte meg az oltás a súlyos tünetek kialakulását, a rendelkezésre álló adatok alapján azt viszont nem lehet megállapítani, hogy mennyire hatásos a vakcina akkor, ha valaki csak az első dózist kapta meg belőle.

Anton Barcsuk, a tanulmány vezető szerzője szerint az oltás az esetek 76 százalékában előzte meg a súlyos tüdőkárosodást. Barcsuk kiemelte, hogy a kutatás azért különösen fontos, mert az enyhe lefolyású covid esetén eddig nem sokan készítettek CT-felvételt a tüdőről, Oroszországban viszont rengeteg ilyen vizsgálatot végeztek.

Az egészségügyi miniszter szerint még jobb a helyzet

A kutatásban nem vizsgálták külön, hogy az oltás mennyiben véd meg attól, hogy az ember elkapja a betegséget, vagy csak enyhe tünetekkel essen át rajta, az adatokból azonban úgy tűnik, hogy a Szputnyik V nagyjából 50 százalékban véd a fertőzéstől.

John Moore immunológus szerint az adatok hitelesnek tűnnek és megfelelnek az előzetes elvárásoknak, bár azt is hozzátette, hogy a 81 százalékos védettség a súlyos tünetek ellen valamivel alacsonyabb, mint az mRNS alapú vakcinák által nyújtott védettség. Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a tanulmány megjelenése előtt nagyjából két héttel, a Szputnyik V bejegyzésének első évfordulóján még ennél is jobb számokat ismertetett a nagyközönséggel: szerinte az oltás az esetek 95 százalékában előzi meg a betegség súlyos tüneteit. Murasko ekkor egy szintén preprint tanulmányra hivatkozva azt is elmondta, hogy szerinte a Pfizer hatékonysága a delta variáns ellen mindössze 42 százalékos lehet.

Egy vakcina hatásossága azt jelenti, hogy az adott készítmény milyen százalékban tudja megakadályozni az oltott személy megbetegedését, illetve annak súlyos szövődményeit. Az eredmény nem csak a készítményektől függ, az életkor, az esetleges alapbetegségek és az oltás beadásának módja, illetve a vakcináció óta eltelt idő is befolyásolja. A WHO akkor nyilvánít hatásosnak egy vakcinát, ha minimum 50-60 százalékos hatékonysággal működik, a Semmelweis Egyetem szerint ennek minden Magyarországon forgalmazott vakcina megfelel.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás