Megszüntették a kötelező túlórát Kínában, de ennek nem mindenki örül
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Kínában hivatalosan nyolc órán keresztül tart a napi munkaidő, ami egy héten nem tehet ki többet 44 óránál, minden ezen felüli munkavégzésért túlóradíjat kell fizetni. Elvileg: a gyakorlatban ugyanis ezt nem nagyon tartották be, a túlórát pedig nem mindig fizették ki. Jack Ma üzletember szerint megtisztelő, ha valaki a 996-nak nevezett munkakultúra tagja lehet.
Ez napi 12 óra munkát jelent reggel kilenctől este kilencig, hetente hat napon keresztül (egyes helyeken csak minden második héten kell szombaton dolgozni). Kínában múlt héten fogalmaztak meg szigorúbb munkajogi törvényeket, ennek értelmében szigorúbban ellenőrzik a túlórát is, ennek azonban nem minden dolgozó örül.
A Reuters szerint a TikTok-tulajdonos Bytedance több dolgozója is arra panaszkodik, hogy a munka mennyisége nem csökkent, a fizetés viszont annál inkább. A cégnél minden második munkahét hat napból állt, mióta ezt megszüntették, a munkatársak fizetése 17 százalékkal csökkent. Azok a cégek, amelyek rendesen kifizették a túlórapénzt, nem voltak szűkmarkúak, így sokak számára az így nyert bevétel biztosította a tisztes megélhetést, még akkor is, ha cserébe kizsigerelték magukat.
Tang Ping
Jenny Chan, a Hongkongi Politechnikum kutatója szerint a kínai kormány többé nem hagyhatta figyelmen kívül ezt a kizsákmányolást: eddig azért is hunytak szemet a gyakorlat felett, mert ez is Kína elsőbbségét mutatta a „lazsáló nyugathoz” képest, de miután a techszektorban egyre gyakoribbá váltak az öngyilkosságok, valamit kezdeni kellett a helyzettel.
A 996 betiltása a techszektoron kívül másokat is érint, igaz, a legnagyobb anyagi veszteségről innen érkeznek a panaszok. A kormány azt ígéri, hogy megoldást keres a túlhajszolt ételfutárok problémáira is, akiknek irreális határidőket szabnak, amellyel a biztonságukat veszélyeztetik. Januárban egy futár a túlhajszoltság miatt felgyújtotta magát, miután az őt alkalmazó cég nem fizetett ki neki 770 dollárnyi (nagyjából 220 ezer forintnyi) túlórapénzt.
Hszi Csin-ping kormánya egyrészt az egyre növekvő elégedetlenségre adott választ a szigorúbb szabályokkal, másrészt ezek a párt népesedéspolitikája szempontjából is fontos lépésnek számítanak, Hszi ugyanis a születésszámok emelkedését és a belföldi fogyasztás növekedését szorgalmazza. A lépések valószínűleg segítik elnyerni a fiatalok szimpátiáját is, akik egyre kevésbé hajlandóak halálra dolgozni magukat. Az elmúlt években még egy mozgalom is szerveződött azok számára, akik nem akarják tönkretenni magukat a túlórákkal: a tang ping szimpatizánsai továbbra is dolgoznak, de nem tartják érdemnek azt, ha valaki erőn felül teljesít, és nyugalmasabb életre vágynak. A Weibo nevű platformon a cenzúra hamarosan betiltotta a TangPing hashtaget, illetve a kifejezésre való keresést is.
A mostani lépések kedvezhetnek a munkavállalóknak, de sokan kétkedve fogadják őket: elképzelhető, hogy ha a futárok sem túlórázhatnak, még gyorsabban fognak vezetni, hogy minél több fuvart tudjanak bezsúfolni egy munkanapba, ha az eddig vonzó fizetést kínáló techcégek nem emelik a béreket, sokan felmondhatnak náluk.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kína spirituális ópiumnak nevezte az online játékokat, és zuhanásnak is indultak a nagy techcégek
Egy állami újságban megjelent propagandacikk elektronikus kábítószernek is nevezte a Kínában különösen népszerű mobiljátékokat, és a gyerekek védelmére hivatkozva szigorúbb szabályozást sürget a techiparban. Amerikai szakértők szerint viszont egyszerűen csak nem tetszik a pártnak, hogy nem minden platformon ők irányítják az információ áramlását.
„Lányt nevelni olyan, mint a szomszéd kertjét öntözni”
45 millióra becsülik azoknak az abortált magzatoknak a számát, akiknek 1970 és 2017 között a nemük miatt kellett meghalniuk. Egy friss kutatás szerint tíz év múlva még 4,7 millióval kevesebb lány jöhet a világra a szülést megelőző nemi szelekció miatt. A jövőbeli férfitöbblet-növekedés Európában Montenegrót és Albániát, Ázsiában elsősorban Kínát, Indiát, Vietnámot és Pakisztánt, Afrikában Nigériát érintheti.
Már nem a Facebook a világ legtöbbször letöltött alkalmazása
A TikTok minden nagy Facebook-appot beelőzött 2020-ban a legtöbbet letöltött mobilalkalmazások rangsorában, és Kína után már az USA-ban is a kínai appot töltötték le legtöbbször – ott, ahol nemrég még be akarták tiltani.