Nem minden egészséges, ami nem káros – miért aggályos, hogy a Fornetti babával reklámozza a lisztjét?

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

A már-már legendás 2016-os amerikai elnökválasztás kampányában a Demokrata Párt számos levele kiszivárgott, pontosabban fogalmazva kiszivárogtatódott. Visszafogott politikai botrány lett a dologból, noha számos piszkos dologra és kampánytitokra fény derült. A kiszivárgott anyagok közt szerepelt Capricia Marshall és Michael Goltzman levelezése is – ha nem különösebben ismerős a nevük, az nem az olvasó hibája. Az előbbi a Clinton-kampány tanácsadója, az utóbbi a Coca-Cola alelnöke volt, bár Marshall az óriáscég tanácsadójaként is derék summát tett zsebre. De miért is érdekesek ők? Nem úgy rémlik, hogy coca-colás flakonba rejtett, meghatározatlan mértékű pénzösszeggel vesztegettek volna meg bárkit is a választáson. 

És mégis. A levelek egy része Marion Nestle amerikai táplálkozástudományi professzor munkásságát érintette. Mint az anyagokból kiderült, a Coca-Cola egy-egy alkalmazottja vagy képviselője számos alkalommal részt vett Nestle előadásain. Jegyzeteket készítettek és beszámoltak a cégnek Nestle tudományos és tudomány-népszerűsítő tevékenységéről. A professzor mellett olykor a hallgatóság tagjai is felbukkantak a jegyzetekben, így a levelekben. Amerikában közismert, hogy Nestle nem a mesterséges, futószalagon gyártott ételek és cukros italok (junk food) védelmezője, évtizedek alatt számos könyvet írt e termékek és az azokat gyártó cégek káros hatásáról. Nem véletlen tehát, hogy a Coca-Cola, kutatásainak egyik kulcsszereplője, nagyon is érdeklődött a munkássága iránt, figyelemmel kísérte, hogy milyen módszerekkel és módokon próbál rontani a cég profitján.

Ami talán meglepőbb lehet, hogy ez az egész ügy az amerikai elnökválasztás kampánystábjáig jutott, és egy politikai szivárogtatás kellett ahhoz, hogy a társadalom szélesebb rétegei is információhoz jussanak az étel- és italgyártó cégek irdatlan lobbierejéről és megfigyelő tevékenységéről. Ha a munkáira már nem hivatkoznának eleget, Nestle akkor is büszkén írhatná önéletrajzába, hogy két vendégkutatói állás közt a Coca-Cola által kiírt megfigyelési ösztöndíjat is több alkalommal elnyerte.

Marion Nestle egy 2015-ös konferencián ad előFotó: NEILSON BARNARD/Getty Images via AFP

Az evés nem csupán táplálkozás

Nyugodtan kijelenthetjük tehát: az, hogy mit eszünk és iszunk, nem pusztán egészségügyi, hanem politikai, kulturális és társadalmi kérdés is, ennél fogva érdemes mindig nagyon óvatosnak lennünk, hogy mit, mikor, hogyan és kinek mondunk erről. Na nem ezért, mert a Coca-Cola vagy más mamutcég képviselője a hallgatóság soraiban fog ülni, hanem azért, mert az evés az életünk egyik központi része, és így sok múlik rajta.

A nagy zabálás szatirikus művészi világától a grammra kimért személyes étrendeken át az alap- és mesterszakos dietetikusképzésekig a legkülönfélébb társadalmi gyakorlatok kapcsolódnak az evéshez. Az evés nyilván nem csupán táplálkozás – már az ókorban is sokkal inkább társas gyakorlat, kulturális esemény volt. Persze nem mindenkinek jut egyformán Platón lakomájából (18 év alattiak eleve kizárva szülői felügyelet nélkül), egy 2021-es WHO-jelentés szerint világszerte több mint 957 millió ember nem jut megfelelő mennyiségű élelemhez, és feltehetően még többen vannak, akik nem jutnak megfelelő minőségű táplálékhoz. A táplálkozásügyi szakértők, önjelölt tanácsadók és személyi edzők korában irgalmatlan mennyiségű információ áll az emberek rendelkezésére az univerzális helyes táplálkozásról. Ebből nyilván a élelmiszergyártó cégek sem akarnak kimaradni.

„Megközelítik a bébi-étel kategóriát”

2021. március 13-án a Fornetti Magyarország a Facebook-oldalán közzétett egy minivideót, amin egy fogatlan 8-9 hónapos baba nevet bájosan a következő felirat mögül: „Az élelmiszer-biztonság nem gyerekjáték!” Nyilván. A komment a poszt felett a következőképp szól: „A Fornetti csak olyan lisztet használ fel, amelynek DON-toxin-szintje a törvényben előírt mennyiség töredéke. A termékeink a liszt DON-toxin-szintje szerinti besorolás alapján megközelítik a bébi-étel kategóriát.” 

Cuki a gyerek, tudásmorzsák is vannak, most már tudjuk, hogy mit eszünk, mi lehet a gond itt? Kezdjük kicsit távolabbról.

Mutasd a DON-toxin-szinted, és megmondom, ki vagy

Az élelmiszerlánc egyik legfontosabb alapanyaga a búza, de komoly gondot jelent, hogy a takarmánynak szánt gabonát bizonyos gombafajták hatékonyabban fertőzik meg az egyre inkább párás-meleg nyár eleji időszakban. Az utóbbi időben ezek a gombák az élelmiszernek termesztett búzát sem kímélték. A gombafertőzés nem csupán a termésátlagot csökkentheti, hanem a megtermelt mennyiség menthető hányadát is csonkíthatja. Ha a termés megfertőződik, használhatatlanná, vagy csupán részlegesen felhasználhatóvá válik. A gazdasági károk jelentősek lehetnek egy-egy évben, ám ami még ennél is fontosabb: a csökkenő terménymennyiség nem pusztán a termelőt és a malomtulajdonosokat károsítja, hanem a csökkent mennyiségből fakadó drágulás miatt nyilvánvalóan egyre többen lesznek elvágva az alapvető(bb) élelmiszerektől is.

Persze gombák, penészgombák, azok toxinjai mindig is jelen voltak és lesznek a gabonafélékben és az azokból készült termékekben. Mikroorganizmusok egyre többféle úton-módon jelennek meg, a növényvédő szerekről pedig egyre többen tudják, hogy több problémát vetnek fel, mint amennyit első körben megoldanak. (Biztos sokan tapasztalják, hogy míg az út menti, évtizedek óta elhanyagolt fák roskadoznak a gyümölcstől, addig a kiskertekben gyakorta permetezett egyedek évről-évre kevesebb és satnyább terméssel hálálják meg a gondoskodást. Persze a dolog ennél is bonyolultabb, de mindenképp figyelemreméltó jelenségről van szó.) 

Az emberek teste sok mindennel megtanult együtt élni, sok mindent tolerál is – a gabonákat fertőző különféle gombák és toxinok jobb esetben vagy alapvetően az egészséget nem veszélyeztető módon vannak jelen a terményben. A Nébih leírása szerint a releváns gombafertőzések nem küszöbölhetők ki teljesen, mi több, a gabonából a toxint eltávolítani sem lehet a fertőzés után, ám „a fertőzés kialakulásának és a gombák toxintermelésének csökkentésére számos, a helyes mezőgazdasági gyakorlatra épülő agrotechnikai, növényvédelmi és tárolástechnikai megoldás áll rendelkezésre”. Amennyiben valami borul, meg kell válni a fertőzött és egészségre veszélyes alapanyagtól. Ha valakit a közegészségügyi megfontolások nem eléggé ösztönöznek erre, a Btk. egyes passzusai alapján akár szabadságvesztés is kiszabható rá, feltéve, hogy bizonyítottan határérték feletti toxintartalmú búzát vásárol, és abból állít elő további készítményeket, például lisztet. Ha ez sem hat, akkor már csak a felvásárlók, malomvezetők és más ipari résztvevők iránti bizalom marad.

A különböző búzát támadó toxinok egyike az úgynevezett DON-toxin, kevésbé vonzó nevén dezoxinivalenol, ami a fuzárium gombanemzetség fertőzését követően jön létre, és fejti ki mérgező hatását állatokban és emberekben. Mivel kiküszöbölni szinte lehetetlen, minden ország a saját élelmiszer-szabályozási rendszerében határozta meg az ilyen toxinok „eltűrhető napi beviteli mennyiségét”, aminél normális esetben még nem figyelhető meg semmilyen káros vagy kóros hatás. Mint az élelmiszer-tudomány esetében sokszor, itt is többtényezős dologról van szó. A megengedett szint alkalmi túllépése nem jelent tényleges és azonnali megbetegedést, noha a rendszeres túllépés már nagyobb eséllyel járhat egészségkárosodással. Nem mindegy az illető testtömegindexe, életkora, életvitele. (Ez a fajta bizonytalanság a határok és értékek kapcsán nagyon könnyen kiaknázható például a megengedhető levegőszennyezés mértékének kontextusában is, ahogy arra Kevin Elliott, a Michigan State University professzora rámutatott az Is a Little Pollution Good for You? című könyvében.) A Nébih oldalán elérhetők a mikrogrammban megadott napi beviteli mennyiségek az egyes élelmiszerek esetében. Abban talán megegyezhetünk, hogy a mérgező toxinok szintjének csökkentése örvendetes, szükségtelen bevitele pedig jó eséllyel káros, de legalábbis feleslegesen veszélyes.

A bébiétel kategória és a tudós feladata

Az élelmiszerekre vonatkozó európai uniós fuzáriumtoxin-határérték a „csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozottgabona-alapú élelmiszerek és bébiételek” esetében 200 mikrogramm/kilogramm, a legszigorúbb ebben a kategóriában. Ami ezt hozza, az szinte bébiételnek számít, noha az engedélyezés kapcsán az ehhez legközelebb álló kategóriát a „kukoricaalapú reggeli pelyhek és kukoricaalapú szeletek” jelentik, 800 mikrogramm/kilogramm határértékkel.

Ha valaki olyan lisztet használ egyes termékeinél, aminek a DON-toxin-szintje eléri vagy megközelíti a bébiételekét, az mindenképp kívánatos és figyelemreméltó. Mint láttuk, a Fornetti lisztje megközelíti (noha saját bevallásuk szerint el nem éri) a bébiétel-kategóriát, így aki az ő péksüteményüket eszi, az szinte bébiétel-egészséges dolgokat eszik.

Amikor ilyet látunk reklámban, hirdetésben, akár meg is nyugodhatnánk, hogy egy nagy cég nemcsak betartja a szabályokat, hanem konkrétan túl is teljesíti őket a mi érdekünkben, a mi jólétünkért. Ha ebben a gyerekek kiemelt szerepet kapnak, az kiváltképp dicséretes. Nem kell a kákán is csomót keresni, nem kell folyton negatívnak lenni, mindenhol hibát és rossz szándékot feltételezni. 

Mindazonáltal ha bármilyen pozitív szerepet is tulajdoníthatunk tudósoknak és filozófusoknak, akkor az legalább részben egyfajta társadalmi szerepvállalás kell, hogy legyen, aminek az egyik formája a kritika. Ha pedig gyerekek is belépnek a képbe (pontosabban a kamera elé helyezik őket), akkor még inkább teret kell engedni a kritikus megjegyzéseknek az ő érdekükben.

Élelmiszerlobbi, post-truth és népegészségügy  

Térjünk vissza egy pillanatra Nestle-höz. Keserű igazság című 2018-as kötetében számos olyan esetet és példát tárgyal, amikor étel- és italgyártó cégek valamilyen módon befolyásolták a táplálkozás- és ételtudomány kutatásait és eredményeinek publikálását. Nagyon sok esetben a cégek jól bevált stratégiát követtek: kérdőjelezd meg a tudományt, kelts bizonytalanságot az emberekben, és finanszírozz saját kutatásokat. 

Ha kellőképp erős vonalat tudnak húzni a mainstream – és így „befolyásolt, elfogult” – kutatók, illetve a saját, hitelesként beállított tudósaik közt, akkor a célközönség jobban fog hallgatni a hitelesnek beállított utóbbi csoportra. Még akkor is így van ez, ha ezt a csoportot mindenféle érdekütközés ellenére éppen az a cég finanszírozza, amelynek a termékét vizsgálják. Nestle számos adatot mutat be arról, hogy a cégek által finanszírozott kutatások mennyivel kevésbé hajlamosak negatív vagy kritikusabb eredményre jutni egy-egy kutatás során, míg egy egyetemi, vagy épp más forrásból finanszírozott kutatás jóval több problémás faktort tár fel.

A jobbik eset, amikor nem tárnak fel semmilyen szabálytalanságot, expliciten egészségkárosító faktorokat, és a vizsgálat relatíve semleges eredményekkel zárul, ám a megfelelően képzett és fizetett menedzsment képes a neutrális eredményeket hatalmas pozitívumként eladni és hirdetni, ezáltal egy adott étel- vagy italcsoportot jóval egészségesebbnek tüntetnek fel, mint amilyen valójában. Ebben az esetben, bár explicit egészségkárosítás nem történik, egy nem különösebben egészséges (de nem is különösebben káros) ételt vagy italt állítólagos egészséges volta miatt fogyasztanak, így az más, jóval egészségesebb és megbízhatóbb, táplálóbb források elől veszi el a helyet. Valami ilyesmivel itthon is találkozhattunk nemrég.

Fornetti és kisgyerek

A Fornetti reklámjában természetesen nem mondják azt, hogy „ezt és ezt a péksüteményünket add a gyerekednek”, ilyennel kár is lenne vádolni a céget. Nem buzdítanak senkit arra, hogy már bőven egyéves kor előtt, a korai hozzátáplálás idején, de akár a szilárd ételek bevezetését követő hónapokban is azonnal barackos táskával, kakaóscsigával, pogácsával vagy épp túrósbatyuval csillapítsuk a gyerek éhségét. A poszt közvetlenül nem állítja ezt, azonban még a legjobb szándékú értelmezés mellett is ezt sugallja – egyfajta lehetőséget, jogosítványt ad a szülőknek erre. Azt a gondolatcsírát ülteti el az emberek fejében, hogy „hát igen, ha a termékek olyanok, mint a bébiétel, akkor akár bébiételként is használhatók”. Egy némileg felületesebb olvasóban – de hosszabb távon másokban is – pedig mindössze annyi fog megmaradni, hogy „Fornetti = bébiétel”.

A cég mondhatja, hogy esze ágában sem volt semmi ilyesmit mondani, még csak közvetve sem – ekkor azonban felmerülhet, hogy ha mondjuk a Barackos Fornetti DON-toxin-szintjét sikerült kimondottan alacsonyan tartani, szinte már-már bébiétel-alacsonyan, akkor miért nem egy gusztusos Barackos Fornettivel reklámozzák ezt az egyébként minden kétséget kizáróan remek hírt (azt nem tudom, hogy mennyire lenne vonzó/taszító vizuálisan egy stílusos DON-toxin). Remek hírről van szó, ebben valóban megegyezhetünk, de nyilván nem véletlen, hogy a hozzátáplálásra váró, bébiételt nemrégiben elmajszolt kisgyerek kerül a középpontba. Tudva, hogy az emberek gyakran nem olvassák el az általuk lájkolt, kommentált, megosztott posztokat, cikkeket, különösen veszélyes egy ilyen reklám, amiből tényleg csak annyi marad meg az emberben, hogy „Fornetti = kisgyerek”, DON-toxin (mi?) -szint ide vagy oda.

De ha elfogadjuk, hogy a videó, a poszt és a komment valóban bír a fenti konnotációkkal, esetleg kifejezetten alkalmas arra, hogy közvetve bizonyos viselkedésre serkentse a vásárlókat, akkor még mindig felmerül a kérdés, hogy ez a közvetetten kommunikált viselkedés baj-e, káros-e egyáltalán. Azaz, miért ne ehetne a kisgyerek bébiételekre jellemző DON-toxin-szintet megközelítő lisztből készült péksüteményt?

Hozzátáplálás péksüteménnyel?

A péksütemény-népszerűsítés az ilyen korú kisgyerekek számára leginkább azért problémás, mert hozzájárul, hogy ezek a termékek, amelyek éppen a hozzáadott anyagok és összetevőik miatt népszerűek, minden mást kiszorítsanak. 

Vegyük a gyerekes Facebook-csoportok rögtönítélő bíróságának örökzöld témáját, a szoptatás vagy tápszeres táplálás kérdését. Nyilván erről is mindenkinek megvan a véleménye – mit, mikor, hogyan, mennyit, mennyi ideig, mivel kiegészítve. Az orvosi ajánlások szerint az anyatej az optimális egy csecsemő és egy kisgyerek számára is – feltéve, hogy az anya tud szoptatni, és a nőknek csak kis hányada képtelen erre fiziológiai vagy pszichológiai okok miatt. A szoptatás immunerősítő hatásai miatt gyakran ajánlják a hosszan tartó anyatejes táplálást, és ez a hosszú táv inkább években, mint hónapokban mérhető.

A szoptatás számos okból meghiúsulhat, és ítélkezés helyett inkább segíteni kellene azoknak, akik akarnak, de nem tudnak, illetve akik tudnak, de nem akarnak szoptatni. Az mindenesetre mindenképp problémás lehet, hogy egy nagyvállalat marketingjének hozadékaként csökkenhet a hajlandóság a szoptatásra, hiszen a rendszeres, akár korai, szilárd hozzátáplálás nem feltétlenül egészséges péksüteményekkel a szoptatás rovására megy. Vagy adott esetben a tápszeres etetés rovására, hiszen az is alkalmas számos fontos tápanyag bevitelére (a rögtönítélő bíróságoknak megértőbbnek kell lenniük mindkét oldallal). Mindegy jelen esetben, hogy valaki anyatejet vagy tápszert ad a csecsemőkorú gyermekének, mindkettő lényegesen jobb választás, mint a fagyasztóautóból pár órája kipakolt, majd az aluljáróban sebtében kisütött péksütemények.

Persze ez a némileg idősebb korosztály esetében is releváns kérdés lehet: a péksütemény ugyanúgy szoríthatja ki az almát és a barackot, mint korábban az anyatejet vagy a tápszert. Nem arról van szó természetesen, hogy aki péksüteményt eszik, az egyáltalán nem fog almát enni, de ha elfogadjuk, hogy az üzletláncokban kirottyantott péksütemények nem a legegészségesebb alternatívát jelentik, akkor felerősíteni azok „megközelítőleg bébiétel” karakterét egyáltalán nem szerencsés – úgy is mondhatnánk, hogy feleslegesen káros.

Cukor, zsír, só és egyebek

Ezzel el is érkeztünk a második ponthoz, miszerint attól függetlenül, hogy mekkora egy termék DON-toxin-szintje (ugyebár itt „megközelíti a bébi-ételt”), mi garantálja, hogy más szempontból is megfelel a bébiétel kategóriájának, vagy épp megközelíti azt. Mi a helyzet a cukorral, a zsírral, a sóval és egyebekkel? Erről már kevésbé szól a Facebook-poszt, és minden bizonnyal a Barackos Fornetti ebből a szempontból jóval kevésbé felelne meg a bébiétel kategóriájának. 

Valójában ismét nem követett el hibát a cég, hiszen nem állítja, hogy termékei minden tekintetben megfelelnek a bébiétel kategóriájának. Mi több, a DON-toxin szintje is csupán „megközelíti”, nem pedig eléri, neadjisten meghaladja azt. A probléma épp ez: kiválasztunk egy veszélyesnek hangzó (és valóban veszélyes) elemet – „DON-toxin” –, az abból fakadó egészségügyi előnyöket kiemelve pedig minden másról hallgatunk. A dolgot ezek után elég rábízni az emberek pszichológiájára, és arra, hogy melyik reklámból mi marad meg rövid és hosszú távon. 

Lehet, hogy a Fornetti termékei megközelítik a bébiétel kategóriát, de attól még sem bébiételek nem lesznek, sem pedig egészségesebbek összességében. 

A szerző az MTA Lendület Értékek és Tudomány Kutatócsoport vezetője, illetve a PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének munkatársa, a Qubiten korábban megjelent cikkei itt olvashatók.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: