A gombák megmenthetik a Földet, és meggyógyíthatják az embert – a Netflixen meg is nézheted, hogyan

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Kinek mi jut eszébe arról a szóról, hogy gomba? A kisgyereknek bizonyára a légyölő galóca, ami ugyan se gyereknek, se felnőttnek nem barátja, de legalább könnyű lerajzolni. Az orvosnak azok a kellemetlen fertőzések, amiket az ember az életben is, de legfőképpen a Google-képkeresések között igyekszik elkerülni. A kollégistának a műanyag ételes doboz, benne a két hónapos milánóival; a gyógyszerésznek vagy a sajtkészítőnek a penicillin, a péknek és a sörfőzőnek az élesztő.

Sokan nem tudják, ezek mind-mind rokonságban állnak egymással – még akkor sem, ha a rókagomba és a körömgomba nevében is ott van a kulcsszó. Hiába igyekszik a biológiatanár már jó korán mindenki fejébe verni, hogy a gombák rendszertanilag külön országot alkotnak, a hétköznapi életben nehéz túljutni az állat-növény felosztáson, főleg, hogy az élelmiszeripar kedvéért kitalált zöldség és gyümölcs műkategóriák is bezavarnak a képbe. Pusztán biológiai értelemben nincs sokkal több értelme annak, hogy a csiperkét a zöldségesnél lehet kapni, és nem a hentesnél.

A Netflixen nyár óta elérhető Fantastic Fungi (A gombák lenyűgöző világa) a gombák e sokféleségét, a földi élet kialakulásában és fenntartásában játszott szerepét, illetve az egészségügyben és a környezettudatos jövőben betöltött és betöltendő funkcióját igyekszik bemutatni, szakértők és káprázatos timelapse videók segítségével. Hogy mennyire sikerül neki, az elsősorban a nézőtől függ, és attól, hogy megelégszik egy informatív, látványos, szórakoztató jellegű ismeretterjesztő filmmel, vagy egyből a felvetett témák mögötti hardcore tudományra kíváncsi.

Ugyan Louie Schwartzberg dokumentumfilmje idén júliusban került fel a Netflixre, és így nyert magának nagyobb közönséget, eredetileg 2019-ben mutatták be, és azóta több kutató vádolta azzal a filmet, hogy az sokkal nagyobb figyelmet fordít a több százmillió éves gombák misztikumára vagy az élő erdő antropomorfizáló ökopropagandájára, mint a valódi kutatási eredmények bemutatására. A film megtekintése után azonban ezek a vádak nem tűnnek többnek annak az örök jelenségnek egy újabb példájánál, hogy egy adott szakterület kutatói gyakran ki nem állhatják a saját területüket érintő ismeretterjesztő munkákat. Hiszen mindig lesznek fontos részletek, amik kimaradnak, és mindig szenzációhajhászásnak tűnik, ha mások emberi nyelven fogalmazva, ne adj' isten általánosításokkal élve próbálják közelebb hozni a nézőket, hallgatókat, olvasókat az adott témakörhöz.

A szakmai ellenállás részben a filmben feltűnő szereplőknek szólhat. A nézőket az erdőben végigkalauzoló Paul Stamets például egykori favágóként kezdett érdeklődni a gombák iránt, és egy gombászati-biológiai alapdiplomával a háta mögött, de leginkább autodidakta módon kezdett el tevékenykedni a szakmában, rangos folyóiratokban megjelent tanulmányok helyett pedig könyveket ír, valamint podcastokban és TED-előadásokon beszél a témáról. Dennis McKenna kisebb szerepben tűnik fel, de az ő személye is megosztó: etnofarmakológusként elsősorban a növényi intelligenciát, a növények és a gombák gyógyászati felhasználását kutatja, és a 2000-ben elhunyt, nála jóval híresebb bátyjához, Terence McKennához hasonlóan előszeretettel beszél a pszilocibin gombák, az ayahuasca és a DMT spirituális-gyógyászati hatásairól.

Paul StametsFotó: Netflix

Viszonylag egyszerű megfejteni, hogy miért ők szerepelnek ebben a dokumentumfilmben, vagy hogy miért éppen őket hívta meg többször a messze legnépszerűbb podcaster, Joe Rogan is a műsorába: előadásmódjuk sokkal élvezetesebb, még ha néha ködös misztikumba is fullad, ami viszont könnyen dekódolható. Amikor földanyáról vagy szó szerinti faölelgetésről beszélnek, fintorogva el lehet engedni azt a pár másodpercet, amikor pedig olyan, tudományos adatokat nyilvánvalóan nélkülöző dolgok kerülnek elő, mint a McKenna-féle Betépett Majom-elmélet (Stoned Ape Theory, miszerint a folyamatos varázsgomba-fogyasztás miatt nőtt többszörösére az emberi agy térfogata, és ennek nyomán jöttek létre a nyelvek vagy a művészetek), akkor azokban nyugodtan lehet kétkedni, az sosem baj, ha legalább egy belső vitafolyamatot elindít valami.

A halál és a születés jelképei

Különböző becslések szerint 1,5–3,8 millió gombafaj létezhet (ami még alsó hangon is 4–5-szöröse a Földön élő összes növényfaj számának), de közülük mindössze körülbelül 150 ezret fedeztek fel. Ebből közel 20 ezernek van termőtestje, vagyis szemmel látható része (tönk és kalap), a többi mindössze sejtfonalak szövedékéből áll. Már a legnépszerűbb fajok között is jól észrevehető különbségek vannak, de a több tízezer ismert gombafaj formában, színben és életmódban is nagyon el tud térni egymástól – tegyék is, ha már külön országot kaptak a taxonómusoktól.

Ha az emberek felől nézzük, a gombákat az is megkülönbözteti a növényektől, hogy amíg a tölgyfáktól, a tulipánoktól vagy a kivitől való rettegés elég ritka jelenség (a kiviallergiásoktól itt kérek elnézést a marginalizálásért), a gombáktól sokan félnek, vagy legalábbis undorral vegyes óvatossággal tekintenek rájuk – ez a mikofóbia. Ahogy a film is kifejti, ez onnan eredhet, hogy a korhadt fákat ellepő gombákat vagy épp a penészt a halállal, a romlással kapcsolják össze az emberek, ami teljesen jogos, tekintve, hogy a gombák életmódjának alapja az elhalt vagy haldokló organizmusok lebontása, és tápanyagaik visszaforgatása a természetes körforgásba. Így viszont a gomba nemcsak a halál, de a születés jelképe is, az élővilág alfája és omegája.

Egy másik tudományos ismeretterjesztő sztár, a botanika és a táplálkozás mellett újabban szintén a pszichedelikus szerekkel is foglalkozó Michael Pollan a filmben így fejti ki a két nem állati ország közötti különbséget: „A növények fejlődésének a figyelemfelkeltés a célja. Amikor a paradicsom piros lesz, azt üzeni, hogy kész vagyok, szedj le. A gombák leszarják az ilyesmit, a maguk dolgával törődnek, sokszor rejtőzködnek. Ha a gombát leszedjük, a mindenevők dilemmájával szembesülünk: eleget tudok róla, hogy megegyem? Megehetem vagy belehalok?”. Ez viszont már nem olyan nagy különbség: a mérgező gombák a vese és a máj megtámadásával okozhatják az ember halálát, ugyanez egy rakás bogyós gyümölcsre is igaz, ahogy a nadragulyából vagy angyaltrombitából készült teákkal sem érdemes kísérletezni, ha kedves az életed.

Vadon termő hallucinogén gombák. Fontos, hogy nagyon veszélyes a természetben fogyasztott gombát fogyasztani, mert több mérgező faj mutat közeli külső hasonlóságot a pszilocibint tartalmazó gombákkal.

Szándékos gyilkossággal persze sem a növényeket, sem a gombákat nem lehet vádolni – okkal mérgeznek, ahogy annak is megvan az oka, hogy a gombák meglehetősen agresszívan állnak neki a szerves anyagok lebontásának. „Ha nem lennének a gombák, a felhalmozódott növényi anyag megfojtaná a földet. Lebontják a növényi életet, és használhatóvá teszik az új növényi és állati élet számára. Ők az erdő emésztőrendszere” – hangzik el a filmben. A gombák egy része bomlástermékekből él, ezeket szaprofitáknak (vagy korhadéklakóknak) hívjuk, és képességeiket a sör-, bor- és sajtkészítésben is felhasználják, a bourbon whiskey pedig gyakorlatilag nem más, mint gombák által erjesztett kukorica.

A Fantastic Fungi felvázolja azokat a lehetőségeket, amik a gombák lebontásra való képességében rejlenek. Mivel minden szénhidrogén alapú anyagot lebontanak, az olajszennyezéseket is ide lehet sorolni, és Stamets be is mutat egy kísérletet, amely során dízellel átitatott kupacokat oltottak be enzimekkel, baktériumokkal és gombaspórákkal, majd hat hét múlva megnézték, mit értek el: míg a többi kupac élettelenül bűzlött, a gombával kezelt területen több száz kilogramm nagyra nőtt késői laskagombát találtak, amelyek aztán szétszórták spóráikat, ami rovarokat vonzott a területre, majd „jöttek a madarak, velük a magok, és a kupacunk az élet oázisává változott.”

A gombák föld alatti hálózata a természet internete

Az a lenyűgöző világ, amit a magyar cím ígér, azonban szabad szemmel nem látható, mégis ott van mindenhol: ez a micélium, a gombafonalak föld alatti, szerteágazó szövedéke, ami több hálózattal rendelkezik, mint ahány idegpálya az agyunkban van, viszont ahhoz hasonlóan elektromos impulzusokkal működik. Egy egész erdőt behálózó micéliumhálózat több ezer milliárd végelágazással is rendelkezhet, és fontosabb az élővilág kommunikációjában, mint a fák gyökerei: a micéliumok közvetítésével nemcsak az egyes gombák, de azokra („az erdő internetére”) rácsatlakozva a fák is képesek tápanyagokat cserélni egymással.

Míg a családtagok felismerését hajlamosak vagyunk állati jellegzetességnek tartani, a mikorrhizális hálózatok, vagyis a gombák és a növények között kialakult szimbiózis révén a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a növények is képesek felismerni rokonaikat. Az anyafák és a csemeték jeleket küldenek egymásnak, és amikor a kutatók azt látják, hogy az összekapcsolódó növények között szén mozog, olyankor az történik, hogy az erősebb fák a gyengébb rokonokat támogatják. Ha az anyafa veszélyes kártevőkről szerez tudomást, akkor a föld alatti hálózatokon keresztül növeli a területét a csemetéi irányában, hogy messzebb, a kártevőktől távol nőjenek.

Apró micéliumhálózatFotó: DENIS BRINGARD/Biosphoto via AFP

A dokumentumfilm e pontján már őrjönghetnek az adatra éhesek: szédítő animációk jönnek-mennek, de sehol egy Gombakutató et al.-hivatkozás, vagy egy Nature-screenshot. A kifejezetten idegesítő, a gombák nevében T/1-ben beszélő (de legalább csak nagyon ritkán és viszonylag röviden jelentkező) narráció sem segít az ügyön, amikor a gombák több százmillió éves történelmét, aszteroida-becsapódást és tömeges kihalást összefoglaló rész végén kijelenti: „A gombák a legközelebbi rokonaink valamennyi ország közül. Vagyis a micélium leszármazottjai vagyunk. A micélium mindannyiunk ősanyja.” Oké, ez az a „new age crap,” amit tényleg el lehetett volna hagyni.

Azt is meg kell érteni, hogy egy 80 perces dokumentumfilmről van szó, miközben a Stametsszel készült Joe Rogan-epizód 2 óra 13 perces, és le merném fogadni, hogy csak a galócák fejlődéstörténetéről egész hétre elegendő videóanyag lelhető fel a Youtube-on – rá nem keresek, mert már így is úgy ellepték a gombás ajánlások a feedem, mint. Mint a gomba.

Nyolcvan perc. Ennyi bőven elég a gombalaikusnak, legalábbis én biztosan inkább a következő Comedians in Cars Getting Coffee-epizódra nyomtam volna, ha 2 órán túli játékidőt látok a Fantastic Fungi cím alatt. Ennek megfelelően tényleg csapkod a felvetett témák között a film egy-egy timelapse között, de úgy, hogy a laikusokat behúzza. Qubit-olvasóknak talán nem lesznek ismeretlenek az elhangzottak: a gombák forradalmasíthatják a bőripart, óriási hatásuk lehet a mentális zavarok és betegségek kezelésében, az űrutazásban jól jöhet a kozmikus sugárzásnak ellenálló képességük, és még a méheket is megmenthetik.

A gombakutatás a 2020-as évek sztárterületének ígérkezik, és lehet, hogy ideje az eddig kissé lenézettnek tűnő mikológusokra hallgatni, ahogy ezt a bevágott George W. Bush-nyilatkozat is alátámasztja – az egykori amerikai elnök épp Paul Stametsre hivatkozva hívta fel a figyelmet az esetleges világjárványok elleni védekezés fontosságára, amelynek titkait az ősi vírusokat túlélő gombák ősi tudáshálózata, a micélium őrizheti.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: