Ha Kínában dolgozol, elsősorban Kínáért dolgozol, és csak másodsorban magadért

Támogasd a tudomány népszerűsítését, segítsd a munkánkat!

Mit szólnál, ha reggel kinyitnád az újságot, és az a hír fogadna, hogy Orbán Viktor, Varga Mihály és Palkovics László rakétákkal és lángszórókkal porig rombolta a győri ipari parkot és a kecskeméti Mercedes-gyárat? Meglepődnél, nyilván; ha egy ország vezetői úgy döntenek, hogy szándékosan elpusztítják a legjövedelmezőbb iparágat, annak látszólag semmi értelme nincsen.

Az elmúlt hónapokban valami hasonló kezdődött Kínában, csak az ottani vezetés nem az autógyártásra, hanem a sok-sok milliárd dollár forgalmú technológiai nagyvállalatokra csapott le. A kriptovaluták régóta rebesgetett, majd keresztül is vitt országos betiltása; Jack Ma és az Alibaba Group vegzálása; az Ant, a Meituan, a Tencent és a Didi Chuxing ellen indított trösztellenes vizsgálatok; a legnagyobb közösségi oldal, a WeChat regisztrációs lehetőségének letiltása mind ugyanannak a kirakósnak a részei.

Úgy tűnhet, hogy Kína szándékosan bünteti ezeket a vállalatokat, még ha az okok elsőre nem is világosak. A WeChat-regisztráció korlátozása egy nappal azután lépett életbe, hogy új munkavédelmi előírásokat vezettek be a kínai ételkiszállító cégeknél, köztük a piacvezető Meituannál. A Didi – a kínai Uber – appját egy nappal azután törölték a mobilalkalmazás-boltokból, hogy kiberbiztonsági vizsgálatot indítottak a cég ellen, miután a cég a tőzsdére lépett az Egyesült Államokban.

Kínai befektető szemléli a kínai részvényárfolyamokat. Vigyázat, Kínában a vörös jelenti az emelkedést!Fotó: Shan He / Imaginechina / AFP

Több mint ezermilliárd dollárt veszítettek

A kormányzati beavatkozás a részvénypiacon is éreztette a hatását. Az Egyesült Államokban bejegyzett kínai cégek tőzsdei árfolyama olyan meredek zuhanást produkált, amilyenre a 2008-as pénzügyi válság óta nem volt példa. Egyes becslések szerint a kínai állampárt lépései miatt a technológiai szektor tavaly október óta 1500 milliárd dollárt veszíthetett. Ebben benne vannak azok a gigabüntetések is, amiket a legnagyobb, legsikeresebb vállalatokkal fizettettek meg: az Alibabát például kétmilliárd dollárra bírságolta a kínai állampárt, amiért visszaélt piaci erőfölényével. (Hogy mekkora ez a fölény, és mennyire érezhette meg a büntetést az Alibaba, arra jó példa, hogy a cég a tavalyi Singles Day-en, a világ legnagyobb e-kereskedelemi akcióján 53 milliárd dollár bevételt termelt egyetlen nap alatt.)

A közbenjárás után hirtelen minden óriáscég felfedezte magában a lappangó patriótát. A ByteDance, a TikTok anyavállalata korábban az offshore világ felé kacsintgatott, de a kínai beavatkozás hatására villámgyorsan felhagyott vele. Wang Hszing, a Meituan–Dianping ételkiszállító cég vezérigazgatója nemrég azzal érvelt egy WeChat-posztban, hogy már a vállalata első szava neve is közjót jelent, arra utalva, hogy a cége működése összhangban van a Kínai Kommunista Párt által hangoztatott irányvonallal. A techmogulok egymást taposva versengenek azért, hogy minél többször idézzék a pártszlogenek és sajtóközlemények frázisait, és szívesen adományoznak dollármilliárdokat közösségi-szociális célokra.

Bátorították őket, amíg túl nagyra nem nőttek

Az ilyen léptékű és irányú beavatkozás néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt. A kínai óriáscégek látszólag mentesültek a kormányzati szabályozások alól, a vezetőik országszerte ünnepelt sztárok voltak, a STEM szakokon (science, technology, engineering, mathematics) tanuló kínai diákok pedig a háztartási technológiai piacon próbálták megvetni a lábukat.

Látszólag aranykor volt ez: a kormány nemcsak támogatta, hanem meg is védte ezeket a vállalatokat, amik a pártállam közbenjárása nélkül sosem nőhettek volna ilyen nagyra. Nem kellett tartaniuk attól, hogy a tengerentúli konkurencia lemossa őket a piacról: a nyugati cégeknek sokkal szigorúbb szabályozásokkal kellett szembenézniük, mint a kínai vállalatoknak.

A Didi Chuxing – a kínai Uber – önvezető taxijának prototípusaFotó: HECTOR RETAMAL/AFP

Aztán – írja a Wired – a kínai vállalatok is elkezdték feltérképezni a jogi szürkezónákat és szabályozási hézagokat. A munkakultúrájuk nem sokban különbözött a nyugati kollégáiktól. A vezetőség napi 16 órát dolgozott, és nemzeti ünnepeken is bejártak az irodába, de nemcsak maguktól, hanem a beosztottjaiktól is megkövetelték a munkafegyelmet. Ez néha életveszélyes manőverekbe torkollt. Olyan algoritmusokat terveztek, amik veszélyes vezetésre biztatták a sofőröket a nagyobb hatékonyság érdekében. Külsős, szerződéses munkaerőt foglalkoztattak, hogy a nekik dolgozó sofőrök után ne kelljen társadalombiztosítást fizetniük; ha valaki perbe fogta a munkáltatót, rá kellett döbbennie, hogy nem is a cég, hanem egy külsős munkaerő-közvetítő alkalmazásában áll. Amikor az ele.me ételkiszállító vállalat egyik munkása meghalt, a vállalat elintézte, hogy ne munkahelyi balesetként könyveljék el az esetet, így a családja csak 90 ezer forintnak megfelelő kompenzációt kapott.

A kínai kormány sokáig szemet hunyt az efféle gyakorlatok fölött, mivel a dolgozókra veszélyes üzletmenet és a szabályozás hiánya felpörgette a gazdasági növekedést és az innovációt. A cégek növekedését a koronavírus-járvány sem akasztotta meg, de a kínai vásárlók nemcsak a termékeiket és szolgáltatásaikat, hanem a vállalati kultúrájuk sötét oldalát is jobban megismerhették. Ezek után már nehéz volt azt állítani, hogy ezeknek a cégeknek a működése a közjót szolgálja.

A statuálás a lényeg

De miért azt a lovat kell ütni, amelyik a legjobban húz? Mi értelme a közjóra hivatkozni profitorientált vállalatok esetén? A világ nyugati féltekéjén ez a megállapítás helytálló lenne, de ne feledjük: most Kínáról beszélünk, ahol a hivatalos államforma a szocializmus kínai sajátosságokkal (中国特色社会主义).

A közjólét (common prosperity) Kínában jól ismert fogalom: a kommunista diktátor, Mao Ce-Tung gyakran ismételt frázisa volt ez, amit utódja, Teng Hsziao-ping, illetve a kínai kommunista párt mai főtitkára, egyben a népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping is átvett. Ez a frázis gyakorlatilag azt a gazdaságpolitikai irányelvet összegzi, ami a társadalmi egyenlőség megteremtésére és a jövedelmi különbségek csökkentésére irányul. Egy (nevében) szocialista diktatúrától ez érthető irányelv.

Csakhogy a kínai gazdasági növekedést nem a szocialista ideológia, hanem a kapitalista gazdasági berendezkedés hajtotta. Hiába voltak ötéves tervek, a nyakló nélküli növekedést a szabad, korlátok nélküli versenynek köszönhették. De – ahogy az lenni szokott – a gazdasági növekedés hatására a jövedelmi különbségek is megnőttek: mára az ország leggazdagabb 1 százaléka tartja kézben a nemzeti vagyon 30 százalékát. A nyugati országrész mezőgazdaságból élő lakóinak aligha lehetne beadni, hogy Jack Ma az osztályharcban szerezte az újabb dollármilliárdját, ezért a pártnak példát kellett statuálnia. Ennek része a celebkultúra, az Evergrande-hoz hasonló, adósságot adósságra halmozó cégek, illetve a techcégek elleni támadás is.

A közjólétre való törekvés számos kérdést vet föl a kínai kommunista párt motivációival és céljaival kapcsolatban. Egyesek szerint a párt így próbálja megszilárdítani a saját hatalmát, és ezt a társadalmi egyenlőtlenségekre hivatkozva teszi. Hszi Csin-ping ezt a taktikát követte a 2012-es korrupcióellenes leszámolások során is, amelyben tisztviselők százait bocsátották el vagy tartóztatták le. A hivatkozási alap akkor is a társadalmi egyenlőtlenség volt, de egyesek szerint ez csak egy politikai játszma része: a túl gazdag, túl hatalmas, túl független szereplők veszélyt jelenthetnek a kínai állampártra nézve.

A közgazdasági kommentátor Noah Smith szerint a technológiai cégek elleni támadás Kína nemzeti prioritásainak átrendeződésére utal. A párt már nem a kereskedelmi célú online platformokban, hanem a csúcstechnológiában, például a mesterségesintelligencia-fejlesztésben és a chipgyártásban látja a jövőt, mert ezek segítik a leginkább a kínai geopolitikai célok megvalósulását.

Lázas munkában a Csiecsie Félvezetőgyártó Vállalat dolgozóiFotó: STR/AFP

Rui Ma, a Tech Buzz China alapítója a Washington Postnak azt mondta: Kína nem letörni akarja a technológiai cégeket. A pártvezetés célja, hogy lefektessen néhány szabályt, hogy egy új, még digitálisabb, de még szabályozottabb gazdaságot építsenek ki. Ehhez azonban időre van szükség – és, úgy tűnik, most jött el az idő. A kínai bérmunkásokat védő javaslatokat csak azután emelték törvényerőre, hogy éveken át érkeztek a hírek az alulfizetett és túldolgoztatott munkások kihasználásáról.

Rui szerint a mostani lépések azt mutatják, hogy a kínai pártvezetést is azok a tényezők aggasztják, amiket az egyesült államokbeli és európai uniós kormányok is megfogalmaznak a technológiai óriásokkal kapcsolatban. Ezek az aggodalmak kétoldalúak: a kínai adatvédelmi törvények szigorításakor a döntéshozók nagyjából hasonló okokra hivatkoznak, mint amerikai kollégáik, akik attól tartanak, hogy a kínai technológiai óriáscégek, mint a Huawei vagy a ByteDance kémtevékenységet folytathatnak. Kína is ugyanilyen hévvel védi a saját piacát és a saját felhasználóit az amerikai technológiai cégekkel szemben.

Kína mutatja a mintát, amit a nyugat is követhet

A kínai szabályozási törekvéseknek biztosan hatása lesz a globális piacra is. Bár a társadalmi és nyelvi akadályok miatt a kínai online termékek és szolgáltatások nem a nyugatiakkal összhangban működnek, kár lenne azzal áltatnunk magunkat, hogy ami Kínában történik, az Kínában is marad. Már csak azért is, mert a kínai óriáscégek is építenek a nyugati jelenlétre – például a Tencent, akik a népszerű League of Legends videójátékot működtetik.

Ettől függetlenül, de ezzel párhuzamosan zajlik a nyugati világban a technológiai nagyvállalatok megregulázása is – pontosabban az arra irányuló kísérletek, amik a demokratikus berendezkedés miatt nem lehetnek olyan hatékonyak és azonnaliak, mint a kínaiak.

Az Egyesült Államok elnöke, Joe Biden már belengette, hogy a leggazdagabb amerikai vállalatokkal fizettetné meg a méregdrága infrastruktúra-bővítéseket. A közjó fogalmát a nyugati világban is ismerjük, csak éppen ellenkező előjellel: annak kapcsán szokott szóba kerülni, hogy a technológiai óriáscégek előszeretettel vonják ki magukat a társadalmi felelősségvállalás alól, amikor alig fizetnek adót, de elképesztő profitot tesznek zsebre. De ha a szabályozás kérdése kerül napirendre, jóval tehetetlenebbek Kínánál: az évtizedeken át szabályozatlan technológiai szektor gyors változásai nem követhetők a nyugati törvényalkotási tempóval.

Frances Haugen, a Facebook korábbi alkalmazottjának szenátusi meghallgatása az Egyesült Államokban.Fotó: Drew Angerer / Getty Images / AFP

Az Egyesült Államok a szabad piacgazdaság híve: több száz éves elvekkel menne szembe, ha az állam beavatkozna a technológiai cégek működésébe. Ez nemcsak jogilag veszélyes precedenst teremthet, hanem a gazdaságot is alááshatja. Kína kevésbé tartózkodó. Ők a jelek szerint úgy döntöttek, hogy az államt prioritásai előbbre valók a magáncégekéinél, még akkor is, ha ennek a profit vagy a nemzetközi jelenlét látja kárát.

Az USA-ban a Big Tech cégek eddig azért kerülhették el a szigorúbb szabályozást, mert a kongresszusi meghallgatásokon rendre azzal érveltek, hogy a trösztellenes és személyesadat-védelmi törvények kínai riválisaik malmára hajtják a vizet. A meghallgatásokon az volt a (sokszor kimondatlan) álláspontjuk, hogy Kína megértette a techcégek prosperálásának fontosságát, és ők nem hivatkoztak adatvédelmi jogokra, versenykorlátozásra vagy fogyasztóvédelemre.

Most Kína mutatja a példát, hogy hogyan kell letörni egy iparágat. A nyugati cégek joggal aggódhatnak, hogy ezek után nem lesz mire hivatkozniuk, ha valaki a működésüket akarná szabályozni.

Ha az Apple is küszködik, mire számítsanak mások?

Mivel globális iparágról van szó, a szabályozási hullám nemcsak a kínai cégeket érinti, hanem a Kínában aktív amerikai cégeket is. A LinkedInt üzemeltető Microsoft nemrég jelentette be, hogy végleg kivonul Kínából. A döntést azzal indokolták, hogy a kínai állam szigorodó előírásai lehetetlenné teszik az oldal működését Kínában.

„Egyre kedvezőtlenebbek a működésünk feltételei, és egyre szigorúbbak a velünk szemben támasztott  elszámolási követelmények Kínában.”

írta blogján Mohak Shroff,  LinkedIn ügyvezető alelnöke.

A LinkedIn viszonylag kevés vizet zavar a globális közösségimédia-fronton; a visszavonulásuk aligha jár dollármilliárdos veszteséggel. A Kínában is aktív technológiai nagyvállalatok viszont megérezhetik a szigorítást. A BBC nemrég közölte, hogy az App Store-ból, az Apple alkalmazásboltjából eltávolítottak két vallási témájú alkalmazást, később pedig az is kiderült, hogy az Amazon által birtokolt Audible és a Yahoo Finance alkalmazásait is törölték.

Az Apple nem teheti meg, hogy kivonuljon Kínából. Ez egyrészt sokmilliárd dolláros veszteséggel járna – az Apple tavaly 15 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el Kínában és Tajvanban –, másrészt a cég jóval szorosabb kapcsolatokat ápol Kínával, mint az amerikai Big Tech cégek többsége. A globális beszállítói láncoktól való függés és a kínai-tajvani gyártás miatt az Apple mobilrészlege gyakorlatilag Kínától függ. Az iPhone-ok ráadásul Kínában is népszerű termékek, így nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsenek egy ekkora piacot. Ezért, ha szükséges, hajlandók a kínai szabálykönyv szerint játszani – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy a kínai cenzorok néha megnyirbálják az alkalmazásboltjuk kínálatát.

A sanghaji Apple StoreFotó: Hector Retamal / AFP

Megoldást jelentene, ha az Apple letiltaná az App Store-t Kínában, és csak az iPhone hardverét árusítaná az országban, de ez ma még elképzelhetetlen. Az iPhone-nak nemcsak a telefon, hanem a szoftveres ökoszisztéma is a része: alapértelmezés szerint csak az App Store-ból lehet szoftvereket telepíteni a telefonra. Ha az Apple felhagyna ezzel a gyakorlattal – vagyis engedélyezné, hogy más forrásokból származó alkalmazásokat töltsenek fel a telefonra –, az egyrészt veszélyes nemzetközi precedenst teremtene, másrészt le kellene mondania a szoftverértékesítés után befolyó jutalékról. Ahhoz tehát, hogy működtethesse az App Store-t Kínában, neki is együtt kell működnie a cenzorokkal.

Nem nehéz elképzelni, hogy ha az Apple, a világ legértékesebb technológiai nagyvállalata is kénytelen kötéltáncot járni Kínában, mekkora eséllyel rúghat labdába bárki más. Voltak, akik már korábban felismerték, hogy esélyük sincs a boldogulásra, és inkább feladták a küzdelmet – mint például a Google, ami a keresések cenzúrázása helyett 2010-ben úgy döntött, hogy inkább kivonul Kínából. Kérdéses, hogy az Apple-nek mi lesz a sorsa, de ezekre a kérdésekre valószínűleg sosem kapunk választ: a maradás feltételei alighanem zárt ajtós tárgyalásokon fognak eldőlni. Kínának és az Apple-nek kölcsönösen szükségük van egymásra; muszáj megteremteniük az együttműködés feltételeit.

Választhatsz: ötéves terv vagy gumibot

Elképzelhető, hogy a kommunista párt közjóért folytatott harca – írja a Wired – a korlátlan növekedés korszakának végét jelentheti. Csöcsiang tartományban, a technológiai cégek fejlesztéseinek kedvenc tesztpályáján már beindítottak egy felügyeleti keretrendszert az online ételrendelési platformokhoz, ami várhatóan nagyobb részesedést biztosít az éttermeknek és a futároknak. Látszólag véget érnek a hosszas túlórázások is. A Kínai Kommunista Párt pedig részesedést és igazgatótanácsi pozíciót szerzett magának a TikTokot üzemeltető ByteDance-ben.

Az biztos, hogy a párt nem akarja elpusztítani a Big Tech cégeket Kínában – elvégre ki lenne olyan hülye, hogy levágja az aranytojást tojó tyúkot? –, csak elejét akarja venni, hogy a technológiát a technológia által előidézett problémák megoldására használják. Mostantól a párt határozza meg, az új algoritmusok működését; a párt bábáskodik a november 1-től érvényes személyesadat-védelmi törvény fölött, és a párt teszi egyértelművé az irányvonalat, hogy a prosperáláshoz nem elég növekedni, hanem a közjót is figyelembe kell venni. És ha a cégvezetők elfelejtenék, hogy Kínában mindig Kína helyi és globális érdekei lesznek a legfontosabbak – mert nincs az az üzleti terv, ami szembe mehetne a legújabb ötéves tervvel –, a párt fogja beverni az orrukat gumibottal.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: