Sérti-e az alapvető emberi jogokat a kötelező oltás?
A koronavírus-járvány kezdete óta egyre többször merül fel a kérdés, hogy nem kellene-e kötelezővé tenni a covid elleni védőoltást. Miközben nyilvánvaló, hogy egy ilyen intézkedés számos tekintetben korlátozná az emberi alapjogokat, a szakirodalom már abból a szempontból is megosztott, hogy melyik oltás számít kötelezőnek: az, amelynek a beadását adminisztratív eszközzel rendelik el, vagy az, amelynek be nem adatásához valamilyen hátrány kapcsolódik.
Idén november közepéig mindenesetre az alábbi országok tettek lépéseket az ügyben:
A jogszabályok elsősorban azért kerültek viták kereszttüzébe, mert a covid elleni védőoltás – ellentétben az oltási programban szereplő, régóta ismert és alkalmazott vakcinákkal – nem a hagyományos engedélyezési eljáráson ment keresztül, így hatása, illetve mellékhatásai kevésbé ismertek. Mivel a kötelező védőoltások komoly beavatkozást jelentenek az egyén önrendelkezéshez való jogába, az új típusú vakcinák esetén érthető, hogy az egyes kormányok lényegesen tartózkodóbbak a kötelezéssel kapcsolatban, mint a hagyományos oltóanyagok esetében. A fenti táblázatból látható, hogy jelenleg csak három országban (Indonézia, Mikronézia és Türkmenisztán) kötelező minden felnőttnek a covid elleni oltás, demokratikus jogállamok azonban sehol a világon nem hoztak ilyen intézkedéseket. Ehhez képest lényegesen több országban vezettek be speciális foglakoztatási csoportok, illetve a közszférában dolgozók esetében kötelező védőoltást – ezek közé tartozik Magyarország is.
Vavřičkáék esete a Cseh Köztársasággal
Az Emberi Jogok Európai Bírósága, a strasbourg-i székhelyű EJEB védőoltásokra vonatkozó legátfogóbb esete a Vavřička kontra Cseh Köztársaság ügy, amiben idén áprilisban hozott ítéletet a testület. Az eset felperesei olyan gyerekek, illetve szüleik voltak, akik valamilyen okból nem vettek részt az állami oltási programban, ezért a gyerekeket nem vették fel az óvodába, szüleiket pedig bírsággal sújtották, tehát az érintettek ebből a szempontból nem feltétlenül vannak hasonló helyzetben azokkal az egészségügyi dolgozókkal vagy foglalkoztatottakkal, akiket a munkáltatójuk kötelez az oltás felvételére.
És bár a csehországi eset nem a covid elleni védőoltásról szól, a szülők kötelező oltással szembeni álláspontja és a bíróság érvrendszere a veszélyhelyzet idejére elrendelt oltások esetében is alkalmazható lehet. A bíróság nagy többséggel elutasította a kérelmeket, és megállapította, hogy a gyerekek számára kötelező védőoltások nem sértik sem a magánélethez való jogot, sem a gondolat- és vallásszabadság védelmére vonatkozó passzust. Lássuk tételesen, milyen jogi szempontokat kell mérlegelni, mielőtt az állam elrendeli a kötelező oltást!
Az élethez való jog
Az élethez való jog abszolút jog: az államnak nemcsak tartózkodnia kell attól, hogy maga kövessen el olyan cselekményeket, amelyek ezt korlátoznák, hanem pozitív kötelezettsége is van, vagyis mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az életet veszélyeztető kockázatokat megelőzze, és így védje az egyént. Ennek a kötelezettségének az állam akkor tesz eleget, ha azokat a veszélyeket előzi meg, amelyekről tudott vagy tudnia kellett az adott időpontban. Ez kiterjed a közegészségüggyel kapcsolatos kérdésekre is, azzal, hogy az állam mérlegelési szabadsága ezen a területen meglehetősen nagy.
A „szokásos” kötelező oltásokkal kapcsolatban az EJEB azt az álláspontot képviseli, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 2. cikke az élettől való megfosztással szemben ad védelmet, és bár felfogható a testi integritás védelmeként is, az oltás önmagában nem jelent olyan fokú beavatkozást, amely ezt megsértené. Az oltás mellékhatása természetesen okozhat egészségügyi problémát allergia vagy egyéb kontraindikáció estén, de ha ezek nem jelentenek súlyos kockázatot, akkor nem tartoznak a 2. cikk hatálya alá. Ha az oltás mégis halált okozna, az állam akkor sem vonható ezért felelősségre, amennyiben megfelelő lépéseket tett annak érdekében, hogy nyomon kövesse és ellenőrizze a folyamatot, azaz az elszigetelt halálesetek nem jelentik a 2. cikk sérelmét. Természetesen egészségügyi szempontból indokolt kivételeket kell meghatározni azokra az esetekre, amikor valaki mentesül az oltás beadatása alól.
A magánélet védelme
A kötelező védőoltásokkal kapcsolatos esetekben a kérelmek központi elemét a magánélet tiszteletben tartásához való jog alkotja. Ha a védőoltás abban az értelemben kötelező, hogy beleegyezés hiányában annak beadását adminisztratív eszközzel elrendelik, akkor az egyén szabadsága nyilvánvalóan sérül. Az EJEB esetjoga alapján azonban azokat az eseteket is a kötelező oltások közé kell sorolni, amikor közvetve, valamilyen hátrány kilátásba helyezésével vonják el az egyéntől a döntés jogát.
Szemben az élethez való joggal, a magánélet védelméhez való jog korlátozható, de az állam csak törvényben meghatározott, legszükségesebb esetekben avatkozhat be. Az EJEB gyakorlata alapján a szükségesség fogalmi keretei között vizsgálni kell, hogy tényleges társadalmi szükséglet idézi-e elő a jogkorlátozást, valamint azt, hogy a korlátozás arányban áll-e az elérni kívánt céllal. A covid elleni védőoltás felvétele a tudomány álláspontja alapján társadalmi szükségletnek tekinthető. Ez azt jelenti, hogy az arányosság kérdése alaposabb elemzést igényel, mivel esetről esetre kell vizsgálni, hogy milyen hátrány éri azokat, akik a kötelezés ellenére sem oltatják be magukat. Az arányosság elve az emberi jogok határainak meghatározására szolgál, más szóval felügyeli, hogy csak igazolt esetekben és csak a szükséges mértékig kerüljön sor a jogok korlátozására. Egy intézkedésnek helyes egyensúlyt kell keresnie a közösség általános érdekéből fakadó igények és az egyén alapvető jogainak védelméből fakadó követelmények között.
Ezt a legegyszerűbb a munka világán keresztül szemléltetni. Számos olyan foglalkozás van (mint például a vadőr), amely esetében a jogviszony betöltésének feltétele valamilyen védőoltás (a vadőr példájánál maradva a Hepatitis B oltás) felvétele. Ennek magyarázata egyrészt a munkavégzéshez kapcsolódó speciális kockázat elkerülésében rejlik: a munkáltató köteles biztosítani az egészséget nem veszélyeztető munkakörülményeket. Másrészt magyarázható a munkavállaló egyéni szabadságával is, hiszen ha nem elfogadhatók neki egy munkakör betöltésének a feltételei, dönthet úgy, hogy mégsem tölti be az állást.
A munkajogban az oltás fel nem vételéhez kapcsolódó egyik lehetséges szankció, hogy a munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató megszüntetheti (ahogyan erre a magyar szabályozás is lehetőséget nyújt). A jogviszony megszüntetése mint jogkövetkezmény – bár a világjárvány közben érthető jogalkotói lépés – sokkal vitathatóbb az arányosság szempontjából. Mivel ez a munkavállalók megélhetését is érinti, mindenképpen a legvégső megoldásnak kell lennie, mivel számos olyan lehetőség létezik, amely kevésbé hátrányos a foglalkoztatott számára, viszont tekintettel a veszélyhelyzet ideiglenes mivoltára, ugyanilyen hatékonyan el tudná érni az intézkedés célját – vagyis azt, hogy fokozott veszélynek kitett munkahelyen ne dolgozzon olyan személy, aki nem kapott védőoltást. Ilyen megoldási lehetőség a más munkakörben, más munkahelyen vagy más munkáltatónál történő átmeneti foglalkoztatás vagy a fizetés nélküli szabadság elrendelése.
Gondolat- és vallásszabadság
Vannak olyan vallási tanítások, amelyek szerint a védőoltás mint az emberi életbe való külső beavatkozás nem egyértelműen elfogadható eljárás. Olyan vallási nézetek is léteznek, amelyek konkrétan bizonyos oltóanyagok (például sertés kötőszövetéből kinyert zselatin vagy egyéb állati eredetű anyagok, abortált magzatokból nyert vivőanyagok) használatát utasítják el. Az oltások elutasítói között találunk olyanokat is, akik azt tartják összeegyeztethetetlennek a nézeteikkel, hogy az oltások tesztelése (az EU tagállamaiban például szükségszerűen) állatokon történik.
Bár a vallás fogalma tágan értelmezendő, viszonylag egyszerűen definiálható: Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara tanárának megfogalmazásában például olyan, bizonyossággal vallott meggyőződés, amely a világmindenség eredetével és céljával kapcsolatos. A lelkiismeret ugyanakkor jogilag nem meghatározott fogalom, az „az egyén identitását a vallási meggyőződéshez hasonló mélységben meghatározó, nem vallási meggyőződés választása, elfogadása, kinyilvánítása, gyakorlása, tanítása.” Ha egy közösség nem alkot vallást, akkor a tagjait elméletileg a gondolatszabadság védelme illeti meg.
Az EJEB ugyanakkor a Vavřička ügyben kimondta, hogy az EJEE 9. cikke nem minden esetben biztosítja a jogot, hogy a közéletben úgy viselkedhessünk, ahogy azt meggyőződésünk diktálja. A konkrét kérelmekkel kapcsolatban pedig megállapította, hogy a kérelmezők aggálya elsősorban orvosi eredetű volt, a vallás- és lelkiismereti szabadság kérdése a nemzeti bíróság előtt is másodlagos volt. Amikor pedig a nemzeti bíróság arra kérte Vavřička urat, hogy magyarázza el, pontosan mi az, ami a hitvilágában akadályozza az oltás felvételével kapcsolatban, erre a kérdésre nem tudott megfelelő választ adni, márpedig a 9. cikk védelme alá a „kellően kötelező erejű, komoly, koherens és lényeges hitet vagy meggyőződést” részesíti garanciális védelemben. Abban az esetben viszont, ha valaki olyan koherens, komolyan vehető és kellően kötelező erejű hitéről tudna számot adni, amelynek valamely lényeges elemével ütközne a védőoltás, nagyobb eséllyel hivatkozhatna a 9. cikk védelmére.
A védőoltások kötelezővé tétele világszerte éles vitákat generál, számos országban jelentős társadalmi tiltakozás tanúi lehetünk. Ahogy a fentiekből látszik, emberi jogi szempontból sem egyértelmű, hogy milyen feltételekkel élhet az állam ezzel a lehetőséggel. A legjobb megoldás természetesen az, ha mindenki önként beoltatja magát.
A szerző jogász, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusa, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: