Már 6 évesen rögzül a lányok fejében, hogy a tudományos-technológiai pálya nem nekik való

2021.11.30. · tudomány

Az a felfogás, miszerint a fiúkat jobban érdekli a számítástechnika és a mérnöki pálya, mint a lányokat, már 6 éves korban kialakul a gyerekekben – legalábbis erre jutottak egy, a Houstoni Egyetem oktatáskutató intézetének munkatársai által vezetett kutatásban. Allison Master, az egyetem adjunktusa szerint ez lehet az egyik oka annak, hogy a lányok és a nők alulreprezentáltak a STEM (tudományos, technológiai, mérnöki, matematikai) területeken, a felsőoktatásban és a munka világában is.

„A nemi alapú érdeklődés sztereotípiája, miszerint a STEM a fiúknak való, már általános iskolában elkezdődik, és mire középiskolába mennek, sok lány már eldöntötte, hogy nem szeretné informatikai vagy mérnöki pályán folytatni, mert úgy érzik, hogy nem odavalók” – mondta Master.

A Houstoni Egyetem és a Washingtoni Egyetem közös kutatásában közel 2500 diáknak tettek fel kérdéseket – a gyerekek korban az általános iskolai első osztályosoktól végzős középiskolásokig terjedtek, és a kutatók figyelembe vették az alanyok etnikai sokszínűségét és különböző társadalmi-gazdasági hátterét is. Ezután kísérleteket is végeztek a részvételükkel, hogy kiderüljön, milyen hatással vannak a sztereotípiák a gyerekek motivációjára.

Gyerekek egy robotikai szoftvert próbálgatnak Kijevben, 2017 novemberében
photo_camera Gyerekek egy robotikai szoftvert próbálgatnak Kijevben, 2017 novemberében Fotó: OLEKSANDR RUPETA/NurPhoto via AFP

A gyerekek többsége úgy gondolta, hogy a lányokat kevésbé érdeklik a STEM szakterületek. A mérnöki pálya esetében a diákok 63 százaléka vélte úgy, hogy a lányokat kevésbé érdekli, míg csak 9 százalékuk válaszolta azt, hogy inkább a lányokat érdekli jobban. Amikor a számítástechnikáról kérdezték őket, 51 százaléknyian válaszolták, hogy a lányokat kevésbé érdekli, és 14 százalékuk azt, hogy a lányokat jobban érdekli, mint a fiúkat.

A kísérletek során választás elé állították a lányokat, hogy milyen típusú feladatokat szeretnének elvégezni a számítógépen – az egyik leírásában szerepelt a sztereotípia, miszerint azt inkább a fiúk szeretik, a másikban nem. A lányok 65 százaléka azt a feladatot választotta, amelyről azt mondták neki, hogy fiúknak és lányoknak is ugyanúgy való, és csak 35 százalékuk választotta a sztereotípiával együtt bemutatott feladatot.

Ezek a minták még inkább megjelennek a munkaerőpiacon: az USA statisztikai hivatala szerint hiába teszik ki a nők a munkaerő közel felét, az informatikai területeken csak 25, a mérnökök között pedig csak 15 százalékos arányban vannak jelen. A kutatók szerint a pedagógusok, a szülők és az egyes döntéshozók is segíthetnének abban, hogy ezeket a különbségeket megszüntessék, ha már általános iskolában, mielőtt a sztereotípiák gyökeret vernének, magas minőségű informatikai és mérnöki feladatokkal ismertetnék meg a lányokat. Továbbá olyan inkluzív oktatási programokra lenne szükség, amelyek arra biztatják a lányokat, hogy nekik is ugyanúgy van keresnivalójuk a STEM területeken.

„Itt az ideje, hogy minden érintett egységesen azt az üzenetet közvetítse, hogy a lányok ugyanúgy élvezhetik a STEM területeket, mint a fiúk, ami segíthet ezekre a területekre vonzani őket” – mondta Master.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás