Nemzetközi összefogás készül a globális műanyagválság leküzdésére
Amennyiben továbbra sem sikerül multilaterális megállapodással rögzíteni a szennyezés mértékét, akkor 2040-re a világ tengereiben a műanyaghulladék össztömege meghaladhatja az ott élő halakét – idézi a BBC a londoni székhelyű nemzetközi környezet- és természetvédelmi szervezet, az Environmental Investigation Agency (EIA) egyik munkatársát. Tom Gamage szerint „az újonnan gyártott műanyagok féktelen túltermelése és életciklusa által okozott károk visszafordíthatatlanok. A műanyagválság majdnem olyan súlyos következményekkel járhat, mint az éghajlatváltozás”.
A brit lap értesülései szerint a nemzetközi kutatási eredmények és az EIA-hoz hasonló nem kormányzati szervezetek jelentéseinek hatására az ENSZ március elején Nairobiban kezdődő környezetvédelmi csúcstalálkozóján több mint 100 tagország támogatásával sor kerülhet a műanyagszennyezésről szóló nemzetközi egyezmény aláírására. Állítólag sikerült az Egyesült Államok jelenlegi elnökét, Joe Bident is megnyerni az ügynek. A BBC szerint ez már csak azért is előrelépés, mert hivatali elődje, Donald Trump a kőolajlobbi embereként elzárkózott minden nemű korlátozással járó kötelezettségvállalkozástól. Mint ismeretes, az előző elnöknek az egyik első dolga volt kiléptetni június 1-én az Egyesült Államokat a 2015-ös párizsi klímaegyezményből is.
A BBC szerint az azonban még nem világos, hogy Biden elnök elnyeri-e az amerikai kongresszus jóváhagyását. Az viszont már tudható, hogy Japán megpróbálja majd tágítani a kőolajipar mozgásterét. A legtöbb új gyártású „szűz” műanyagot előállító Kína és az Arab-öböl menti kőolajexportáló országok álláspontja még nem ismert.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Gigantikus úszó kutatóállomást álmodtak meg az óceán megtisztítására
A szigetnyi méretű, önfenntartó létesítmény „a 8. kontinens” néven innovatív építészeti megoldásaiért már kapott díjakat, de még a tervezés legelső szakaszaiban jár. A tisztító, lebontó és újrahasznosító gigaüzem megvalósításához mecénásokat keresnek – Elon Muskot már kinézték maguknak a tervezők.
Ezek a műanyagtárgyak pusztítják el a legtöbb delfint, bálnát, teknőst és tengeri madarat
A halászatból származó szemét, a léggömbök és a műanyagzacskók mennyiségét kellene a legsürgősebben csökkenteni a tengerekben – derült ki ausztrál óceánkutatók metaanalíziséből.
A bioműanyagok biztosan nem oldják meg a globális műanyagproblémát
Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa a Másfélfokon kedden megjelent elemzésben mutat rá a világméretű környezetszennyezést okozó műanyagok kiváltására hivatott, új generációs anyagok jelentős hátrányaira.