Az omikronnál is fertőzőbb vírusvariánsra számít a WHO

2022. január 26.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A WHO keddi bejelentése szerint korai még hátradőlni, és arra számítani, hogy az omikron után vége lesz a járványnak: a következő variáns célja a mostani kiszorítása lesz, ezért feltételezhető, hogy gyorsabban is fog terjedni, mint a most rekordokat döntögető vírus, de azt, hogy milyen tüneteket vagy szövődményeket fog majd okozni, még nem lehet tudni.

Maria Van Kerkhove epidemiológus, a WHO covid-részlegének vezetője szerint hiba bedőlni azoknak az elméleteknek, hogy az omikronnal elindult a vírus gyengülése, és a következő mutációk már csak enyhébb lefolyású betegségeket okoznak. A világszervezet európai vezetője, Hans Kluge vasárnap azt nyilatkozta, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy Európa a járvány vége felé jár majd az omikron lecsengése után, de Van Kerkhove szerint erre még nem lehet mérget venni, a mostani variáns pedig van olyan fertőző, hogy így is képes túlterhelni az országok egészségügyi ellátórendszerét.

Valószínűleg gyengülni fog

Bár a szakértők mindeddig nem merték egyértelműen kijelenteni, egy friss amerikai kutatás is arra mutat, hogy az omikron nem okoz olyan súlyos tüneteket, mint az azt megelőzően terjedő delta variáns, ezért sok virológus arra számít, hogy ez a trend folytatódik majd a jövőben is. Shiu-Wan Chan, a Manchesteri Egyetem virológusa szerint ez lenne a logikus: a vírus célja nem a pusztítás, hanem a terjedés, így amíg enyhébb tüneteket okoz, de nagyobb eséllyel fertőz, az evolúció is azt diktálja, hogy gyengüljön.

Maria Van Kerkhove óvatosságra int
Fotó: RICHARD JUILLIART/AFP

Ez Van Kerkhove szerint is lehetséges forgatókönyv, de félő, hogy az új variáns ellenállóbb lesz a jelenleg meglévő oltásokkal szemben, így az oltottaknál is súlyosabb tüneteket okozhat. Könnyen lehet, hogy az omikront követő új variánst már fel is fedezték: a „lopakodó omikron” névre keresztelt változat már terjed a világban, és egyes szakértők szerint már nem is az omikron egy variánsaként kezelendő, hanem már megérdemel egy önálló nevet.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy a lopakodó omikron nem jelent nagyobb veszélyt, mint a már ismert változat, csak nehezebb kimutatni. Van Kerkhove sem állítja, hogy soha nem lesz vége a járványnak, csak óvatosságra figyelmeztet: nem kell örökké maszkot hordani, de egyelőre szükséges a járvány terjedésének megfékezéséhez. Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti programjáért felelős vezetője szerint sem árt az óvatosság: a covid eddig is tartogatott már csúnya meglepetéseket, és bár remélhető, hogy idővel olyan endemikus járvánnyá szelídül, mint például az influenza, ezt semmi sem garantálja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az első három oltás a legfontosabb, a negyedik csak különleges esetben indokolt

Az első három oltás a legfontosabb, a negyedik csak különleges esetben indokolt

Balázs Zsuzsanna tudomány 2022. január 24.

Az, hogy az oltóanyag milyen mértékben véd a vírus okozta tünetektől és az, hogy milyen hosszú ideig tudja ezt a védelmet kifejteni, két különböző mechanizmus függvénye, amelyeknek jóformán semmi közük nincs egymáshoz – mondja Falus András Széchenyi-díjas immunológus, azon magyar szakértők egyike, akik csak szigorúan meghatározott esetekben javasolják a negyedik oltást.

Nyugalom, nem keletkezik flurona szupervírus a covidos és influenzás kettős fertőzésekből

Nyugalom, nem keletkezik flurona szupervírus a covidos és influenzás kettős fertőzésekből

Tóth András tudomány 2022. január 10.

A koronavírusok és az influenzavírusok alapvetően eltérő működésű RNS-vírusok, amelyek nem képesek egymással kombinálódni. Maga a kettős fertőzés viszont egyáltalán nem ritka: a SARS-CoV-2 koronavírus felbukkanása előtt is számtalanszor előfordulhatott, hogy valamelyik nátha-koronavírus és szezonális influenzavírus valakit egyszerre fertőzzön meg.