Közösségi költségvetés: mi lenne, ha maguk a budapestiek mondanák meg, mire költse a pénzt a főváros?
Legyen legális graffitifal Budapesten, alakuljon át élhető sétálóutcává a IX. kerületi Mester utca, telepítsenek több ivókutat és közvécét városszerte, kezdjenek állatterápiás programokba a fővárosi idősotthonokban. Íme néhány azok közül az ötletek közül, amelyeket tavaly a budapestiek dobtak be a részvételi vagy más néven közösségi költségvetésről folytatott gondolkodás során, és amelyeket a főváros a következő években megvalósít. Az először 2020-ban meghirdetett programban egymilliárd forintot oszt szét az önkormányzat a lakosok által beadott, legnépszerűbb ötletek megvalósítására.
A folyamat már idén is elindult: január 31-ig érkeztek a budapestiek kérései az önkormányzathoz, három kategóriában. A Zöld Budapest zöldebb utcákat és környezetbarát elgondolásokat, az Esélyteremtő Budapest a hátrányos helyzetű közösségek életét segítő ötleteket, a Nyitott Budapest digitális fejlesztéseket, kísérleti megoldásokat várt. A megvalósíthatónak ítélt ötletekről nyáron szavazhatnak a budapestiek. A közösségi költségvetés koncepciója számos városban bevett kormányzati módszer, Helsinki, Párizs, Chicago, New York és más metropoliszok mellett jelen van Brazíliában, Argentínában, Lengyelországban és Romániában is. Budapesten a főváros és a kerületi önkormányzatok futtatnak ilyet, de Szentendrén, Miskolcon, Hatvanban, sőt a Pécs melletti Kozármislenyben is működik hasonló kezdeményezés. Le Mariettát, a Járókelő nevű hibabejelentő platform alapítóját, aki január végéig a budapesti főpolgármesteri hivatal részvételiségért felelős főtanácsadójaként dolgozott, a budapesti közösségi költségvetés bevezetése során szerzett tapasztalatokról kérdeztük.
Qubit: Hogyan indult a közösségi költségvetés Budapesten?
Le Marietta: Az egészet a nulláról kezdtük. Először meg kellett teremteni az intézményi kereteket, így létrehoztuk a Nyitott Budapest osztályt, és ez a csapat kezdte el a közösségi költségvetés kivitelezését. Ez egy elég komplex projekt, egy ciklus egy teljes évet ölel fel, és ebbe nem értem bele a nyertes projektek megvalósításának folyamatát. Egy 12 hónapos ciklus alatt odáig jutunk, hogy megvan egy adagnyi projekt, amelyet a budapestiek szeretnének a fővárostól.
Tavaly 15 nyertes projekt volt, és ezek megvalósítása kezdődik úgy, hogy szétosztják őket feladatként a hivatal különböző részei között: ezeket kérték a budapestiek, ezeket kell megcsinálni, itt van hozzá a megszavazott pénzügyi forrás. Majd ők folyamatosan jelentenek a vezetőség felé, melyik hogyan halad. Érdemes látni, hogy számos ötletnél előfordul, hogy az emberek általánosabb javaslatot fogadnak el, nem egyből megvalósítható konkrétumokat. Van olyan, aminél a konkrét koncepció kialakítása egy újabb részvételi folyamatot indít el. Ilyen például a megfizethető lakások kiadása hajléktalan embereknek. Lakásfelújítós és lakáskiadós projektje az önkormányzatnak ebben a formában még nem volt, az plusz idő, mire kitalálják a lebonyolítást.
Qubit: Mennyire nyitottak a budapestiek erre az új típusú részvételre a város életében?
Le Marietta: Általános nehézségek vannak, amelyek minden társadalmi változást kezdeményező projektnél felmerülnek. Például az emberekhez nagyon sok információ jut el egy csomó minden másról, amelyekkel mind versenyezni kell, miközben meg kellene próbálni fogalmazni számukra olyan komplexebb üzeneteket is, mint a részvételi költségvetés maga. Mi azt mondtuk, hogy szeretnénk, ha a budapestiek mindennapjainak része lenne a részvétel a város dolgairól való döntésben, de ez új üzenet, és nem is mindenki hiszi el, hogy igaz. Ez szerintem jogos, mert túlzás nélkül évtizedes bizalmatlanság van mindenféle kormányzati szereplő irányába, ezt pedig a Járókelő alapítójaként is tapasztaltam. Rendszeresen láttam, hogy azon is meglepődtek az emberek, hogy egyáltalán választ kaptak egy lakossági bejelentésre egy kátyúról. Ilyen szintű a bizalmatlanság.
És ebben az is benne van, hogy az emberekben egész más kép alakult ki a hivatalról és az önkormányzatról, mint ami belül folyik. Belülről látni lehet, melyik osztály mivel foglalkozik, ki hogyan dolgozik, mi az a folyamat, ami lassabban halad, de amikor budapesti lakos vagy, akkor azt látod, hogy azt mondja az önkormányzat, hogy szeretné, hogy javasolj valamit a részvételi költségvetésben, gyere, vegyél részt, a másik oldalon viszont beküldesz egy kátyúbejelentést, és nemhogy a törvényben megszabott 30 napon belül nem válaszolnak rá, hanem 60-70 nap múlva sem kapsz érdemi választ, és nem tudod, mi történik az ügyeddel. És itt ugyanaz az önkormányzat próbálja csinálni mind a két dolgot. Emiatt nekem az volt a koncepcióm, hogy az ügyfélszolgálat ugyanúgy része kell legyen a részvételiségnek. Így az általános ügyfélszolgálati rész a Nyitott Budapest része lett, és annak is elkezdtük az átgondolását és megújítását.
Qubit: Mennyire nyitott a hivatal az újdonságokra?
Le Marietta: A hivatalnak szerintem ez az egész extrém új gondolat. Az, hogy egy fejlesztési pénzről nem úgy döntünk, hogy mi, szakértők mondjuk meg, mi legyen, hanem először az embereket kérdezzük meg, teljesen más működést jelent. Mondom ezt annak ellenére, hogy a mi hivatalunkban nem küzdöttünk olyan sok problémával a megértetés terén, mint amit én visszahallottam más önkormányzatokból, ahol például maga a jegyző akadályozta részvételiségi feladatok elvégzését.
Nehezen értik meg a hivatalban dolgozók, hogy a közösségi költségvetésnél nem az a folyamat, hogy amit a lakosok mondanak, azt hanyatt-homlok megcsináljuk, hanem az egész egy párbeszéd része. Ha önkormányzatként azt mondom, hogy nézd, itt van egy park, amit fel szeretnék újítani, akkor először megkérdezem, hogy mik az emberek igényei, és nyilván van büdzsém, szakértői keretem, sőt akár technikai követelmények is, például hogy hol futnak a közművek, ezért oda nem tudsz fát ültetni, de amikor összerakjuk a kettőt, akkor a szakértőnek és a tervezőnek a feladata, hogy minél inkább abba az irányba mozdítsa a projektet, amik az eredeti megkérdezett körnél igényként felmerültek, vagyis azoknál, akik használni fogják a parkot.
Qubit: A tapasztalatok alapján mire van a legnagyobb igényük a budapestieknek?
Le Marietta: Ez is nagyon vegyes, de nagyon sok közterületi problémát szeretnének megoldani, és ez nehézség is olyan szempontból, hogy a nemzetközi vagy akár csak az európai példákat tekintve – például azt, hogy az EU mit nevez részvételi költségvetésnek – mindenhol az a módszertani definíció, hogy ez nem egy hibajavítási és fenntartási célokra létrehozott költségvetés, hanem arra való, hogy közösséget építsünk, innovációt próbáljunk ki, új dolgokat hozzunk létre. Viszont az is látszik, hogy az önkormányzatok költségvetésének az elosztása ebből a szempontból is problémás, másrészt pedig az elmúlt évekből komoly limitációik keletkeztek, és egyszerűen nincs pénz infrastruktúrára. Emiatt az emberek teljesen jogosan minden lehetőséget megpróbálnak kihasználni arra, hogy az infrastruktúra fenntartását kérjék számon az önkormányzaton.
Nyilván minden önkormányzat maga dönti el, hogy végül hogyan implementálja a módszertant, csak azt érdemes látni, hogy a módszertani különbségek sokat számítanak, mert a folyamat minden egyes szakaszánál különbözhetnek egymástól az önkormányzatok: milyen ötleteket várnak, hogyan szűrik ezeket, milyen alapelvek alapján, stb.
A budapesti önkormányzatnál egy véletlenszerűen összeválogatott tanács is bekerült a folyamatba. Ez megnézi az ötleteket, mielőtt véglegesen összeáll a szavazólap, amelyen azokat az ötleteket tüntetik fel, amikre a budapestiek végül szavazhatnak. Bár a legtöbb nemzetközi módszertani leírás fontosnak tartja ezt a fajta deliberációt, hogy valakik az ötleteket valamilyen formában megvitassák, ez a legmacerásabb rész, úgyhogy ezt sokan kihagyják.
Sőt, ez maguktól az ötletbeadóktól is megkövetel egy külön részvételt, hogy kövessék végig, mi történik az ötletükkel. Például a közvécés javaslatok esetében tartottunk egy külön online fórumot csak az ötletgazdáknak és a téma szakértőinek. A végleges ötlet pedig úgy állt elő, hogy az ötletgazdák elővezették a koncepcióikat, a szakértők a korlátokat, vagy hogy mire kell odafigyelni, aztán ez alapján állt össze a végső javaslat. Így aztán nem 36 vécés ötlet versenyzett egymással, hanem egy javaslat lett belőle.
Qubit: Ha már a közvécéket említi, látszik, hogy erre óriási igény lenne Budapesten. Miért a közösségi költségvetés az egyetlen csatorna, ahol ez az igény megjelenhet?
Le Marietta: Maga az önkormányzat foglalkozik a közvécék problémájával, de részben módszertani kritikával és társadalomtudományi szemüvegen keresztül szemlélve ezt az egészet, itt egy nagyon fura helyzet alakult ki. Közvécére nagyon nagy igény van Budapesten, amit évtizedek óta tudunk, de benne ragadt a főváros az évtizedes hozzáállásában. Én Tarlós István főpolgármestersége idején kezdtem el ismerkedni a közvécék problémájával a Járókelő révén, és akkor a kéréseink számtalan elutasításakor mindig az volt az indoklás, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek nem szívesen üzemeltet közvécéket, mert ez neki nem bevételi forrás, hanem kötelező feladat, amit rálőcsöltek. Viszont továbbra is azt látom, hogy érdemben nem alakult ki még most sem közvécéprogram a fővárosban – ami viszont meg tud jelenni a részvételi költségvetésben, az az igény. Az ötletbeadás határidejének délelőttjén, január 31-én látszott, hogy az idén is húsz körül jár a közvécés javaslatok száma.
Látszik, hogy ezt nagyon szeretnék az emberek. Az önkormányzat működése szempontjából probléma, hogy egy ilyen típusú dolog nem kap programszintű megvalósítást, és nem rendszerszintű választ látnak az emberek, hanem a részvételi költségvetésből kell elkülöníteniük forrást rá. Tavaly 50 millió forintot szavaztak meg 2 közvécére, és gyakorlatilag arra kényszerülnek, hogy a közvécéket valamilyen formában minden évben megszavazzák. Ez itt még mindig annak a kérdése, hogy mire is használjuk a közösségi költségvetést. Tényleg innoválunk és újat adunk Budapestnek, vagy csak arra használjuk, hogy a rosszul végzett munkát vagy a rosszul működő rendszert valahogy toldozgassuk-foltozgassuk.
Ez egy tök nehéz kérdés, és a közvécé mutatja meg a legjobban, hogy a közösségi költségvetés megnyitott egy kaput, hogy erről még nyíltabban beszélgessünk, és az önkormányzat meghívja ezeket a problémákat a saját területére is. Akkor is, ha hibajavításról van szó. Ezek mind ott vannak nyilvánosan az önkormányzat oldalán, hogy hányszor kértek az emberek új zebrákat Budapesten, hányszor kértek közvécéket, és ezt meg kell tudni hallani. Ez az első lépés az önkormányzat részéről, és ezt most már a saját felületén csinálja, úgyhogy nekünk, budapestieknek kell tudnunk kihasználni ezt a lehetőséget. Megnyílt egy tér, ahol meg lehet vívnunk ezeket a csatákat, és beleverni az önkormányzat fejébe, hogy de igen, erre és erre költsétek a pénzt.
Qubit: A közvécéken és az infrastrukturális állapotokon kívül találkozott olyan innovatív ötletekkel is, amik eddig nem merültek fel?
Le Marietta: Ami új a főváros számára, az az, hogy nagyon erősen közösségépítő jellegű projektek is megjelennek. Legyen közösségi központ autisták számára, sportpálya sérülteknek és épeknek, vagyis olyan típusú dolgok, amiket a főváros eddig azért nem csinált, mert a kétszintű önkormányzás miatt távolabb van az emberektől, és egy csomó ilyen feladat a kerületi önkormányzatoknál jelenik meg. És az, hogy a főváros jelenjen meg közösségszervezőként, fontos szerep és igény az emberek részéről.
A másik pedig, hogy tavaly a legtöbb javaslat a zöld kategóriában érkezett, és ez valószínűleg idén is így fog alakulni, mert ami nyilván nagyon zavarja az embereket, az a zöldterületek hiánya. Óriási az igény faültetésre is, itt pedig nyilván a klímaváltozás problémája mozgatja az embereket.
Qubit: Volt olyan város, amit példaképként állítottak maguk elé, amikor a közösségi költségvetést tervezték?
Le Marietta: Mostanra már sok várostól át is vettünk jó gyakorlatokat. Például az első évben használtunk egy társasjátékot, aminek az ötlete Helsinkiből jött. Ez tulajdonképpen egy ötletelést segítő játék, amelyet ők könyvtárakban használtak.
Mi ezt egyrészt fórumokon használtuk, ahova eljöttek az emberek ismerkedni a részvételi költségvetéssel, másrészt pedig együttműködtünk a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárakkal. Ott is be lehetett adni a városjobbító ötletet, és ebben a könyvtárosok is segítenek. Nagyon fontos infrastruktúrája a fővárosnak a Szabó Ervin könyvtárhálózat, nagyon sokféle ember jár oda, és jó, hogy ebbe a könyvtárosok be tudtak kapcsolódni. Kaptak hozzá képzést, mire kell számítani, szóróanyagokat, úgyhogy teljesen új felületen jelenhetett meg a közösségi költségvetés.
Viszont számomra egyértelműen Párizs a példakép. Bár nyilván elfogult vagyok, mert ott személyesen is láttam, ahogy kinn voltak a részvételi költségvetés plakátjai az utcákon, és azt is kell látni, hogy náluk talán már 10 éve is van ez az intézmény, ami nagyon sok idő. Teljesen más látni egy olyan várost, ahol ez már tényleg a mindennapok része. Róluk lehet tudni, hogy például az utcán lehet szavazópontokon szavazni, és ez olyan népszerű lett, hogy többen adnak le szavazatot élőben, mint online. Extrém módon megugrott ez a szám, mert sokkal jobban jelen van a közterületen ez a lehetőség, és az emberek úgy érzik, ebben részt kell venniük, és ha arra sétálnak, akkor bedobják a szavazatukat. Anne Hidalgo, akit polgármesterként újraválasztottak, a részvételi költségvetésre szánt összeg emelését ígérte a kampányban, pontosan azért, mert azt látta, hogy az emberek maguknak kérnek a saját városukért fontos és jó dolgokat, és ebbe minél nagyobb beleszólás kell, hogy legyen. Jó lenne, ha ezt mi Budapesten is így élnénk meg.
Qubit: El lehet ehhez lesni jó gyakorlatokat Párizstól is?
Le Marietta: Igen, ez már meg is történt. Ott voltunk tanulmányúton, mielőtt elindult a fővárosi részvételi költségvetés, tőlük rengeteg módszertani dolgot tudtunk meg. Illetve volt tapasztalatcsere Medellínnel és Milánóval. Sok energiát fordítottunk arra, hogy megnézzük hol mi működik, és ebben kutatók is a segítségünkre voltak. A Budapesti Corvinus Egyetemről rendszeresen jártak hozzánk kutatók egyrészt interjúzni, másrészt a nemzetközi irodalom feldolgozása során megkapott eredmények, javaslatok mind visszajöttek hozzánk, és próbáltuk őket beépíteni a működésbe.
A milánóiak esetében például fontos megemlíteni, hogy ott 2017-ben kísérleteztek közösségi költségvetéssel, de olyan lassan ment a projektek megvalósítása, hogy berekesztették az egészet. Most fogják újraindítani, viszont nagyon transzparensen kommunikálták, mi nem sikerült, és mi hogyan fog változni. Ez a transzparencia pedig nagyon fontos, és itthon is fontos lenne. Valamiért benne van a hivatalokban, hogy nem szabad azt mondani, hogy mi ezt nem tudjuk megcsinálni vagy nincsen rá pénz, márpedig az emberek csak úgy fogják megtudni, hogy egy közbeszerzést nagyon bonyolult végigvinni, ha leírod nekik. Egy kukát beszerezni minimum fél év, mert ilyen és olyan szabályoknak kell megfelelni, és bocs, ez sokáig fog tartani, de csináljuk. Valamiért ez nem szokás, a részvételi költségvetés pedig ezt a fajta transzparenciát is hozza magával. Meg tudod nézni a tavalyi javaslatokat, nyomon lehet követni, mi hol tart.
Qubit: Azért ha egy kátyúbejelentésre sem 30, sem 60-70 nap múlva nem válaszolnak, az probléma.
Le Marietta: Abban igazuk van az embereknek, amikor felháborodnak azon, hogy hát itt kértem egy új szemetest, mi tart ennyi ideig, vagy hogy csak egy új padot szeretnék valahová. Olyan szempontból jogos ez a kritika, hogy nem kellene, hogy 5-6-10-szer annyi időbe teljen, mint egy hétköznapi folyamat. Telhet több időbe, hiszen tényleg több szabálynak kell megfelelni, de az, hogy extrém sok időt vegyen igénybe ahhoz képest, az az én számomra még most is elfogadhatatlan.
A párizsiaktól úgy tudom, hogy a projektek megvalósítási ideje egy-másfél év, miután megszavazták őket. Ehhez képest Budapesten megszavaztuk az ötleteket tavaly augusztusban, és lényegében mára csak 2-3 van olyan állapotban, hogy a közgyűlés megszavazta, elfogadta a végleges helyszínt, kivitelezési módot, és mehet rá ki az összeg valamilyen fővárosi cégnek, hogy elkezdődhessen hozzá a beszerzés. Tehát ezek a folyamatok nagyon-nagyon lassan zajlanak, és ebben is tudatosnak és türelmesnek kell lenni, hogy ebből nem máról holnapra lesz bármi, de ettől függetlenül rajta kell tartsuk a szemünket, ne sikkadjon el a sok minden között. Mert ez prioritás kell, hogy legyen, hiszen ezt a budapestiek kérték.
Qubit: Jól értem, hogy eddig nem valósult meg a közösségi költségvetésből projekt?
Le Marietta: Van olyan projekt, például a közvécés, amelyikről nemrég döntött a fővárosi közgyűlés, és ott már megvannak a helyszínek. Aztán van olyan, például a Duna-parti rézsűkön ülőhelyek kialakítása, amelyekkel kapcsolatban nemrég volt helyszínbejárás, hogy meg tudják tervezni, hogy egyáltalán hova kerüljenek, és szükség van-e pályázat kiírására a megvalósításhoz, vagy esetleg a főváros valamelyik cége meg tudja csinálni. Ezek az apróságok még egy csomó projektnél most dőlnek el.
Tény, hogy önmagában sokkal lassabb a hivatali működés, mint amire az ember számít. Ehhez hozzá kell szokni, más időszámítás van egy hivatalban. Ráadásul ezeknek az új típusú feladatoknak be kell kerülniük ebbe a nagy gépezetbe, rá kell állniuk a saját kis sínjükre és elindulni, és akkor elkészülnek, csak nem biztos, hogy olyan gyorsan haladnak. Az biztos, hogy nehéz ezekben a nagy rendszerekben, és gondolom, a közigazgatásban általában új folyamatokat bevezetni.
Qubit: Emiatt döntött a felmondás mellett?
Le Marietta: Azért jöttem el, mert úgy éreztem, hogy eltelt két év, pont ennyi kellett, hogy felálljon a csapat és stabil működést tudjon elkezdeni a részvételiséggel foglalkozó részleg. Nekem olyan szempontból is nagyon intenzív két év volt, hogy én mindemellett foglalkoztam a főváros koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseivel, több gyorstesztelést segítettem levezényelni, az első folyamatát én találtam ki. Az időpontfoglaló rendszert úgy alakítottuk ki, hogy működjön a helyszíni teszteléssel együtt, és most úgy éreztem, szeretnék szünetet tartani. Most egy új osztályvezető folytatja a munkámat, de azért az első közvécé beüzemelésénél mindenképpen ott szeretnék lenni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: