Karácsony Gergely: Pénz nélkül se zöld politikát nem lehet csinálni, se narancssárgát

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Az országgyűlési képviselőből először fővárosi kerületi polgármesterré, majd 2019 őszén Budapest főpolgármesterévé választott Karácsony Gergely néhány hónap leforgása alatt vált az egyik legismertebb politikussá Magyarországon. A most mindössze 46 éves városvezető a Párbeszéd Magyarországért színeiben idén ősszel már az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelölti pozíciójáért küzdött a függetlenként induló Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel és a Demokratikus Koalíció által indított Dobrev Klárával. Ahogy növelte a tétet, a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatójából politikussá vált Karácsony körül a hullámok is úgy csaptak egyre magasabbra.

A kormányközeli sajtó eleinte megelégedett azzal, hogy az állítólagos alkalmatlanságát szajkózta, igaz, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is oda-odaszúrt, például amikor az általa „elméleti embernek” gondolt főpolgármesterről kinyilatkoztatta, hogy „amikor disznóvágás van, akkor a vacsorára jön,” és „ha ilyen ember van a családban, készülhetsz rá, hogy neked kell átmenni összeszerelni a szekrényt.” A kormány és Karácsony összecsapásában a legfrissebb fejlemények messze túlmutatnak az élcelődésen: hétfőn az ORFK nyomozói váratlanul házkutatást tartottak a Városházán, bizonyítékokat kerestek, hogy a főváros vezetése titokban eladni igyekszik az épületet. Mi épp aznap jártunk a Városházán, Karácsony Gergelyt pedig elsősorban a zöldpolitikai eredményeiről és terveiről, de számos más, korábban tett ígéretével kapcsolatban is kérdeztük.

Egy tavalyi interjúban négyes alára értékelte a főpolgármesteri tevékenységének első évét. Most, több mint két év után hanyast adna a teljesítményére?

Hát, mondjuk négyest

Miben javított?

Az elmúlt időszak alapvetően két válság kezeléséről szólt a főváros életében. Az egyik a covid, ahol azt gondolom, hogy a főváros vezetése és Budapest egésze jól helytállt, ennek mérőszámai a járványügyi adatok és a halálozási statisztikákban megmutatkoznak. A számok mögött persze emberi sorsok vannak, és minden egyes haláleset elviselhetetlenül sok, de ha megnézzük a lakosságarányos halálozási és fertőzési adatokat, akkor az látszik, hogy Budapesten mindig hamarabb üti fel a fejét a járvány, de sokkal hamarabb le is lapul. A halálozás bőven a lakosságarány alatt van, pedig egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy nagyváros egy járványban jobban védekezik, mint az ország egésze. A fővárosi önkormányzat intézményeit érték politikai típusú támadások, de ha valaki végignézi például a Pesti úti idősek otthonának történetét, akkor azt látni, hogy rossz kormányzati intézkedések sorozata okozta ezt a drámát. Amikor Szél Bernadett képviselő asszonynak utólag sikerült kikönyörögnie az adatokat a kormánytól, kiderült, hogy a fővárosi intézményeket kerülte el leginkább a járvány, a budapestiek pedig fegyelmezettebbek voltak a járvány alatt, mint az ország egésze, ami talán részben azzal is összefügg, hogy a főváros tényeken alapuló és őszinte kommunikációt folytatott, és nem rendelte alá a védekezést rövid távú politikai érdekeknek. A város és annak vezetése érzékenyebben, okosabban, szolidárisabban kezelte a járványt, mint a kormány, úgy ráadásul, hogy a kormánytól a politikai támadásokon kívül nemhogy érdemi segítséget, de még információt, adatokat sem kaptunk.

A másik, mondjuk így, járvány, ami honos a közéletben, az a pénzügyi megszorításoké. A fővárosi önkormányzatnak csak az idei költségvetésben, csak két kormányzati intézkedés, az iparűzési adó felezése, valamint a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett önkormányzati adónak a megnégyszerezése 50 milliárd forint mínuszt jelentett, miközben drasztikusan megnőtt a közösségi közlekedés finanszírozásának igénye, amiben az állam alig vállal szerepet és a törvényben rögzített kötelezettségét is alig akarta teljesíteni. És akkor nem beszélek arról, hogy milyen adóssága van a kukaholdingnak Budapest felé, vagy hogy a víziközműadót megnégyszerezték, miközben az infláció száguldozik, a kiskereskedelmi forgalom lassan áll helyre. Harminc éve először fordul elő, hogy a kormányzati megszorítások miatt nem az állam támogatja Budapestet, hanem a főváros a kormányt, úgy, hogy az elmúlt időszakban az állami bevételek nőttek, a fővárosiak csökkentek.

Tehát összességében az, hogy ebben a helyzetben a város nemcsak, hogy talpon maradt, hanem tele vagyunk fejlesztésekkel, hiszen zajlik a hármas metró felújítása, a pesti alsó rakpartot éppen átadtuk, épül-szépül a Lánchíd, a Blaha, és számos más ponton főként zöld beruházásokat csinálunk, miközben ragaszkodunk ahhoz, hogy a dolgozóink megkapják a béremelést, amire ebben az inflációs válsághelyzetben különösen nagy szükségük van, azt gondolom, jó osztályzatot ad a város teljesítményére. Ez a legkevésbé sem az én személyes teljesítményem, de szerintem arra lehet büszkének lenni, hogy ilyen nehéz körülmények között ennyi mindent meg tudunk valósítani. Ezzel együtt is, az a jövő évi költségvetés tervezésekor is világos, hogy Budapest nyugodt, kiegyensúlyozott fejlődése és a közszolgáltatások minőségének legalább a fenntartása két esetben lehetséges. Vagy a kormány hozzáállása változik meg, vagy maga a kormány jövő áprilisban. Én az utóbbiban bízom, de az előbbivel is terveznem kell.

Karácsony Gergely főpolgármester a Városházán 2021 decemberébenFotó: Balázs Zsuzsanna

Főpolgármesterré választása után Orbán Viktor azt mondta, hogy „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak.” Ehhez mennyire tartja magát a kormány?

Ehhez éppen tartják magukat, de önmagában az, hogy nem csinálnak olyat, amit a főváros nem akar, ígéretnek kevés. És persze Budapest felelős vezetői nem akarták azt a megszorításcunamit, amit a kormány a város terhére folytat, mégis megteszik. Ez önmagában is szószegés. Volt azonban egy másik mondat is, ami szintén egy kormányülésen hangzott el, amit a miniszterelnök a szemembe mondott, mégpedig hogy az előző városvezetés és a kormány között kialakult megállapodásokat be fogják tartani. Reggelig tudnám sorolni, hogy azóta hányszor szegték meg az adott szavukat és ha csak az előbb említett példákat nézzük, akkor inkább az a mondata érvényesült a miniszterelnök úrnak, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem azt, amit csinál. Mint oly sok más esetben, a kimondott szava és a tettei között Budapest ügyében is érdemi a különbség.

Ha van olyan beruházás, ami végigkísérte a főpolgármesterségét már a kampánytól fogva, az a Liget-projekt. Az érintett városligeti területre változtatási tilalmat rendeltek el, majd a fővárosi kormányhivatal állítása szerint jogsértő módon adta ki az új Nemzeti Galéria építési engedélyének módosítását. Hogy áll most a projekt?

Azt a kompromisszumot sikerült elérnünk, hogy a már elkezdett beruházásokat befejezhetik, de amibe még nem fogtak bele, azt felejtsék is el. Az előbbi megvalósult, hiszen a Néprajzi Múzeum gyakorlatilag kész, bár nagy csalódást okozott építész körökben. 

Azóta mindenféle rosszindulatú kardozások voltak, de a lényeg az, hogy más beruházás nem indult el a Ligetben. Kisebb, egyébként a megállapodásunkba szintén bele nem férő dolgokat megpróbáltak megépíteni, és az egy négyzetméterre jutó közpénzben a Városliget már így is világbajnok lesz, de azon nem kell aggódnunk, hogy például a Nemzeti Galériát elkezdjék, ami a Liget-projekt legnagyobb beruházása lett volna a zöldterület és a budapestiek kárára, horribilis összegért. Erősen vitatható, hogy a magyar kulturális szcénának leginkább egy új Nemzeti Galériára van szüksége, hiszen a Várban elég impozáns helyen van most ez a gyűjtemény, és szerintem attól, hogy a kormány kinézte magának az épületet, még nem kell költöztetni. De ha lenne is ilyen beruházás, az biztos, hogy nem a Városligetbe való.

Budapesten az egy főre jutó zöldterület 6 négyzetméter, ami nevetségesen kevés, Európában az egyik legkevesebb. Az a fideszes logika, hogy ahol nincsenek épületek, oda gyorsan építeni kell valamit, eléggé idejétmúlt, az oligarchákon kívül ennek mindenki csak a kárát látja, és a kormányzati betonmánia a világ egyik első közparkjában megengedhetetlen.

De hogy mondjak pozitív példát is, a kőbányai kulturális komplexumok fejlesztése a Közlekedési Múzeummal vagy az Operaház új központjával kiváló példa arra, hogyan kell egy városban a kulturális és turisztikai célpontokat decentralizálni, a város legkülönbözőbb helyein felépíteni, a rozsdaövezetek fejlesztésével. Más kérdés, hogy ott is repkednek a milliárdok, tehát főpolgármesteri székből nézve azért van némi frusztrációm azzal kapcsolatban, hogy ennyi pénzből milyen sok mindent lehetne csinálni, talán olyat is, ami hasznosabb a budapestieknek.

Baán László, a Liget-projekt miniszteri biztosa még az év elején is tartotta magát ahhoz, hogy a beruházások nem ártanának a Városliget közpark jellegének, sőt az eddigi 60 százalékról 65-re nőne a Liget zöldfelülete.

Hagyjuk már ezeket a hülyeségeket, erre tényleg nem tudok mást mondani. Az, hogy az Olof Palme sétányon felszedjük az aszfaltot, és ki tudjuk mutatni, hogy nőtt a zöldfelület – ez egy méltatlan vita, nem is mennék bele. Ha több tízezer négyzetméteres épületeket építünk egy park kellős közepén, akkor az nem park lesz, hanem múzeumnegyed, amit legfeljebb zöld sétányok öveznek. A Liget már most is éppen azon a határon van, hogy nem bír el több funkciót. Nyilván örül az ember annak, hogy van futókör meg sportpálya, de az a funkció, amit úgy hívunk, hogy park, ahol tulajdonképpen semmi más nincs, csak zöld, abból iszonyatosan kevés van, pedig szerintem Budapestnek erre van a legnagyobb szüksége.

Az pedig egyszerűen felfoghatatlan, hogy olyan intelligens emberek, mint Baán László, hogyan tudnak ennyire a saját mániájuk foglyává válni. Én értem, hogy a fideszes politikusok szeretnének bevonulni a történelembe, és Baán László kitalálta, hogy ő lesz Magyarország legnagyobb múzeumépítője. Tőlem lehet is, nem irigylem tőle az álmait, de a Városligetet nem hagyom feláldozni a nagyravágyásukért. Ezért sem.

Az idén elfogadott fővárosi klímastratégiát a különböző, például a közösség bevonását illető dicséretek mellett számos kritika is érte, a Greenpeace szerint például a dokumentum „akciótervet ígér, de ehhez nem elég részletes” valamint „nem tisztázott a programok finanszírozása.”

Hasznos és fontos a kritika, nehéz is vele vitatkozni. A klímastratégia végrehajtása nagyjából 2500 milliárd forintba kerül, amit elő lehet teremteni, de az a tapasztalatunk, hogy vissza nem térítendő támogatás nélkül nagyon nehéz lenne ezt a programot végigvinni. A stratégia azzal számol, hogy nagyon sok nem közpénz is megmozdul, hiszen az egyik legfontosabb eleme a budapesti lakásállomány energiahatékonysági korszerűsítése, de hiába látjuk azt, hogy a társas- és családi házak tulajdonosai érdekeltek lennének zöld beruházásokban, ha erre nincs vissza nem térítendő támogatás, akkor nem lesz belőle semmi.

Ezzel együtt rengeteg európai uniós forrás áll rendelkezésre. A kormány most a választás felé közeledve elindított egy napelemprogramot, ami legalább egy jó irányba tett lépésnek tűnik, de leginkább egy kampányba illő cukorfalat, mivel nem kezeli a súlyos energiaszegénységet. Olyan háztartásokat kellene támogatni, ahol nem az a legnagyobb probléma, hogy kapnak-e pár millió forintot arra, hogy a családi ház tetejére tegyenek egy napelemet, hanem az, hogy befúj a szél az ablakon. Ráadásul azt én életveszélyesnek gondolom ökológiai szempontból, hogy zöld- és mezőgazdasági területeken építenek ki napelemparkokat. A fővárosban 2030-ig a 130-szorosára növeljük a jelenlegi napelem-kapacitásokat, de a tetőn legalább nem foglalják a helyet más elől.

A magyar kormánynak még nem sikerült megállapodnia az Európai Bizottsággal a helyreállítási tervről, a következő 7 éves programozás pedig még el sem kezdődött, ami részben a magyarországi jogállamisági és korrupciós problémákkal függ össze. Mi arra készülünk, hogy ez a megállapodás nem jön létre a választás előtt, vagy ha igen, akkor a kormány a program jelentős részét nem fogja elkölteni. És akkor vagy az Orbán-kormánynak kell hirtelen megvilágosodnia klímavédelmileg, vagy az új kormánynak kell sokkal komolyabban vennie a vállalásokat – ne feledjük, hogy Magyarországgal szemben az energiahatékonyság miatt is folyik kötelezettségszegési eljárás.

Mi azt tartottuk feladatunknak, hogy reális klímacélokat tűzzünk ki, amik egyébként azonosak a pozsonyi, prágai és varsói stratégiában foglaltakkal, de kétségtelen, hogy ezek a városok előrébb állnak nálunk ebből a szempontból, és még az a Varsó is sokkal jobb pénzügyi helyzetben van, ahol szintén fenyegeti az önkormányzatiságot a politikai rendszer.

Varga Judit igazságügyi miniszter novemberben, a glasgow-i klímacsúcs alatt írt cikket a Magyar Nemzetnek, amely szerint „a magyar konzervatív környezetvédelmi intézkedések mutathatnak példát az egész világon.” Ezt többek között a 2020-ban elfogadott klímavédelmi akciótervvel támasztotta alá, amelyben az elektromos járművek beszerzésének támogatását, a naperőmű-kapacitás bővítését, a faültetések megtízszerezését és a lignitalapú erőművek leállítását is előrevetítették. Erről mi a véleménye?

Az a helyzet, hogy a duma az megy, miközben azt látjuk, hogy a magyar kormány az európai és nemzetközi fórumokon folyamatosan aláaknázza a globális klímacélok elérését. Amit például a helyreállítási tervben benyújtott a magyar kormány, az egy vicc. Abban az a legzöldebb program, hogy térfigyelő kamerákat helyezünk ki az illegális hulladéklerakás megakadályozására – ami egyébként egy óriási probléma Magyarországon, de azért egy klímastratégiának talán ennél combosabbnak kellene lennie. A Mátrai Erőműnek közben akkora a kibocsátása, mint Budapest egészének, és reggelig sorolhatnám még azokat a problémákat, amik alapján erősen vitatható a kormány elkötelezettsége. A kormány ül a pénzhegyeken, a költségvetési és EU-s forrásokon, és végül nem az számít, miről írnak cikket, hanem hogy mire költik ezt a pénzt.

A 200 milliárdos napelemprogram elindítását nehéz nem a választási kampánnyal magyarázni, de ha eltekintünk ettől, akkor is rossz a struktúrája, a szociális igazságosság és a zöld hatékonyság szempontjából is. A zöld átmenetnek olyannak kell lennie, ami csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket, és nem növeli, miközben a magyar kormány mindenhez úgy áll hozzá, hogy minél gazdagabb valaki, annál több támogatást kap.

A légszennyezettséggel szembeni harc szintén visszatérő motívuma a választási kampányainak és főpolgármesteri tevékenységének. Ennek számos eszköze van, az európai nagyvárosokban például egyre népszerűbb a szennyező autók kitiltása. Júliusban azt mondta, hogy még az év végéig döntenek a dízelautók kitiltásának céldátumáról. Ez megtörtént már?

A döntés még nincs meg, de elindítottuk a folyamatot, aminek a végén megszületik. Fontos, hogy nem arról van szó, hogy ez egyik napról a másikra történik, érdemi konzultáció és hatásvizsgálat nélkül. És fontos az is, hogy nem kizárólagosan a dízelautókról, hanem a nagy kibocsátású autókról beszélünk. Ez egy érzékeny társadalmi kérdés, nem szeretném és nem is fogom a hátrányos helyzetű háztartásokra terhelni az átállást, ahol nem engedhetnek meg maguknak drága elektromos autót. De az a probléma, hogy Magyarországon olyan nagymértékű a Nyugat-Európában elhasznált magánautók importja, és olyan rossz minőségű autók jönnek be a városba, hogy abból ebből-utóbb katasztrófa lesz, annak egészségügyi következményeivel, és ennek ellentartani elemi kötelességünk. Barcelonában például azt csinálták, hogy aki leadott egy ilyen autót, az ingyenesen használhatta a közösségi közlekedést, talán tíz évig. Ilyesfajta irányba érdemes elindulni, miközben figyelembe kell vennünk a város pénzügyi teljesítőképességét.

A másik, éppen az energiaszegénységgel összefüggésben, iszonyatosan nagy probléma az, hogy vannak olyan háztartások, főleg a külsőbb kerületekben, ahol azzal fűtenek, amivel tudnak. Ennek talán a kisebbik része egyszerű nemtörődömség, jelentős része viszont súlyos szegénységre utal. Így függ össze a szociális helyzet és a levegő minősége. És persze az is, hogy éppen a legszegényebbek azok, akik semmilyen mértékben nem kedvezményezettjei a sokat emlegetett rezsicsökkentésnek, miközben a gazdagabbak jó sok pénzt spórolnak a medencéjük fűtésekor. További probléma, hogy bár a budapesti térképeken nagyon sok véderdő van berajzolva, ezek valójában nem léteznek, nem tudjuk megkötni a városon kívülről a szél által befújt szálló port. Én nagyon szeretném, ha el tudnánk indítani egy intenzív erdősítést, hogy a véderdők valóban megvédjék a várost a légszennyezéstől.

Rövid távon, jól tudja ezt mindenki, leginkább a forgalomcsillapítással lehetne segíteni a légszennyezettség problémáján, valamint olyan célzott programok kialakításával, amelyek azokat a károsanyag-kibocsátó háztartásokat segítik, akik önhibájukon kívül gyakorlatilag mérgezik a budapesti levegőt.

A forgalomcsillapításra gyakran felmerül megoldásként a sokat vitatott dugódíj is – a Levegő Munkacsoport például szeptemberben 500 forintos napi úthasználati díj bevezetését javasolta. A kormány többször jelezte, hogy nem támogatja a dugódíjat, miközben annak bevezetése a négyes metró uniós támogatásának alapfeltétele volt. Tarlós István még 2014-ben mondta, hogy 2016-ban biztosan bevezetik a dugódíjat, azóta eltelt öt év. Lesz belőle valami?

Valóban, a négyes metró finanszírozási megállapodásában Magyarország vállalta a dugódíj bevezetését. Ezzel együtt szerintem a dugódíjra ne úgy tekintsünk, mint valami brüsszeli kötelezettségre, végképp ne úgy, mint sarcra, hanem nézzük meg, hogy egy olyan eszköz-e, ami azt a célt szolgálja, hogy a várost zöldítsük. Én erre abszolút egy teljesen legitim eszközként tekintek, benne is volt a programomban. Viszont azt is látom, hogy a közélet ma olyan hiszterizált minden szempontból, hogy nagyon nehéz erről szakmai és racionális társadalmi vitát folytatni. Szép példája ennek, hogy miközben dugódíjjal éppen a kormány számolt az elhibázott Galvani-híd koncepciójában, azonnal ostoba politikai támadást indítottak az ügyben ellenünk.

Pedig kevés nagyobb képmutatás van annál, hogy ha mi a Nagykörúton korlátozzuk a forgalmat, akkor az autósüldözés, de közben a kormány kiír egy nemzetközi tervpályázatot a Nyugati tér felújítására, amiben a felüljáró megszüntetése nagyságrendekkel nagyobb sokkot okoz a belvárosi közlekedésnek, mint az, hogy a körúton nincs mindenhol 2x2 sáv.

Ez csak egy példa, ami mutatja, a propagandisták által meghatározott közéleti színvonalon, a folyamatos hazug támadások kereszttüzében nehéz lefolytatni olyan okos vitát egy ügyről, amihez társadalmi támogatottság és őszinte párbeszéd szükségeltetik.

Azt se felejtsük el, hogy a Budapesten megtett autós kilométerek fele nem a budapesti polgároktól jön, hanem az agglomerációból beérkező emberektől, akiket a legkevésbé sem szeretnék ebben stigmatizálni, hiszen Budapest a nemzet fővárosa, és a várost azok is használják, akik nem itt élnek. De az agglomeráció és Budapest problémáira csak komplexen érdemes tekinteni, stratégiát kell adni az egységes agglomerációnak, hogy Budapest is élhetőbb és fenntarthatóbb legyen. És csak ebben a stratégiában tudjuk eldönteni, hogy milyen szerepe lehet, vagy éppen nem lehet a forgalomszabályozó eszközöknek. A dugódíj lehet fontos eszköz, de biztosan nem a cél. A cél az, hogy kisebb legyen az autós forgalom, és ezt más eszközökkel is el lehet érni. Úgy gondolom, hogy ennek megvitatására a jelenlegi politikai helyzetben nincs reális lehetőség, jó lenne, ha a magyar közélet eljutna arra a szintre, hogy előbb-utóbb ilyen kérdésekről is lehessen értelmes módon vitatkozni.

Még a nagykörúti biciklisávok megítélését is képes volt befolyásolni a politikai preferencia. Hogy értékeli ezt a projektet, és milyennek látja a városi kerékpározás jövőjét?

Zöld szempontból nagyon sok pozitív változást láttunk, a budapesti kerékpáros közlekedés aránya majdnem megduplázódott az elmúlt időszakban. Ebben fontos szerepe volt a Bubinak is, amit én abszolút sikertörténetnek tartok, szeretnénk is folytatni. Végül a pandémia idején kialakított ideiglenes kerékpársávok is megmaradtak, és szerintem az, hogy ezeket egy ilyen hiszterizált közegben meg tudtuk védeni, azt mutatja, hogy ebben elkötelezettek vagyunk. A következő években több mint 6 milliárd forintot készülünk annak a problémának a kezelésére fordítani, hogy nagyon széttöredezett a budapesti kerékpáros hálózat, és a különböző városrészek közötti összekötő hálózatok hiányoznak. A budapesti bringasztráda program arról szól, hogy a külső kerületek és a belváros közötti, hiányzó összeköttetéseket megtaláljuk, és kiépítsük. Ezt a TOP Plusz nevű uniós pályázat keretében szeretnénk megvalósítani, amit a kormány nagyon szívesen elvenne tőlünk, csak a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Azt látom, hogy Budapest ugyanazon a folyamaton megy át, amin nagyon sok nyugat-európai nagyváros már átment évtizedekkel korábban. Van egy generációváltás, és ezek a fiatalok húzzák magukkal az idősebb korosztályt is, így a városi kerékpározás is egyre szélesebb rétegeket mozgat meg.

Persze a kerékpározás nem oldja meg a városi mobilitás nagy kérdéseit, ezért a klímastratégiánk célját, a városon belüli autóforgalom megfelezését úgy próbáljuk elérni, hogy a közösségi közlekedésre visszük vissza az utazóközönséget. A közösségi közlekedést pedig tovább kell fejleszteni, ebben a 70-es évek idiotizmusában megszüntetett villamosvonalak helyreállítását tartom a legfontosabbnak. Nagyon fontos lenne a bizonyos Bajcsy-villamosvonal visszaépítése, ami a Lehel teret köti össze a Deák térrel, illetve ott az újpalotai villamos terve, ami sajnos Tarlós főpolgármester úr idején lekerült a napirendről. A Népszínház utcai villamosokat is bekötnénk az Astoria irányába, és a Pesterzsébet–Külső-Ferencváros–18. kerület villamoshálózatot is szeretnénk bővíteni. És az is fontos lenne, hogy Budapest legrövidebb szakaszán közlekedő 42-es villamos elérje a Havanna-lakótelepet. Alapvetően klímasemleges és villamoshálózatban gondolkodó fejlesztéseink vannak, a kérdőjel ott van, hogy hol lesz erre pénz.

Karácsony Gergely főpolgármester a Városházán 2021 decemberébenFotó: Balázs Zsuzsanna

A Kúria nemrég hitelesítette két népszavazási kezdeményezését, köztük a Fudan Egyetemről szólót is. Hivatalosan még nincs nyoma annak, hogy mégsem épülne meg a kínai egyetem budapesti kampusza, de ön már úgy fogalmazott, hogy „a kormány és a kínaiak már régen elengedték a Fudan-történetet.” Ezt mire alapozza?

Úgy látom, hogy az eddigi tiltakozások, az ellenállás, amit az ellenzék és a budapestiek többsége tanúsított, leállította ezt a projektet, de megállítani, vagyis véglegessé tenni, hogy nem Fudan, hanem Diákváros épül, a népszavazás tudja. A kormány egy része nyilvánvalóan nem engedte el a projektet, ahogyan a kínai érdekek szolgálatát se, hiszen Palkovics László minisztériuma folyamatosan hozza létre a gittegyleteket, amik elvileg a Fudan-beruházást fogják megvalósítani. Diplomáciai forrásokból viszont azt hallottuk, hogy a kínai fél ennél okosabb, kerülné a konfrontációt. Arra való a népszavazás, hogy ezt véglegessé tegyük.

Össze is fogjuk gyűjteni az aláírásokat, hogy még a választás előtt újra tematizáljuk ezt a kérdést. Szerintem a Fudan-ügy a Fidesz számára egy rendkívül kínos történet, nem véletlenül próbálják lecsavarni ennek a politikai élét. De szerintem a Fidesz szavazóinak nagy többsége sem érti, hogy miért kellene a magyar adófizetők pénzéből egy olyan egyetemet finanszírozni, amiről egy vörös csillag virít. Az pedig tényleg az egész projekt szürrealitását mutatja, hogy a Fudan Egyetem épp az elmúlt hónapokban hozott létre egy központot a transznemű gyerekek pszichológiai támogatására. És túl azon, hogy Felcsúton se legyen Fudan, az teljesen elfogadhatatlan, hogy ezt Magyarország legértékesebb telkén próbálták megvalósítani, ahová a kormánnyal közösen álmodtuk meg a Diákvárost, és ezt megállapodásba is foglaltuk.

Budapesten iszonyatosan hiányzik ez az 50 ezer kollégiumi férőhely, mert azoknak a nagy része, aki kiszorul a kollégiumi ellátásból, a felsőoktatásból is kiszorul emiatt, mert nem tudja megfizetni az albérletet. Akik viszont meg tudják fizetni, azoknak nemcsak bődületes összegeket kell fizetniük, hanem még részeseivé is válnak annak a folyamatnak, ami Budapesten a csillagos égig emelte az ingatlanárakat.

Budapest egy negatív spirálban van: a magas ingatlanárak miatt sokan kiköltöznek a városból, de itt van a munkahelyük, ide járnak a gyerekeik óvodába és iskolába, ezért bejárnak autóval, amitől a város levegője és élhetősége még inkább romlik, ezért még többen akarnak kiköltözni, és ahová kiköltöznek, ott egyre több zöldterületet átvonnak belterületté. A közép-magyarországi régió tehénlepényként terül el Budapest környékén, és arra vagyunk berendezkedve, hogy mindenki autóval megy mindenhova. Ez maga a rémálom, és ezt a negatív spirált valamivel meg kell törnünk.

Például azzal, hogy teszünk valamit az ingatlanárak növekedése ellen. A főváros próbál a lakásügynökségi modell elterjesztésével is fellépni ez ellen, de ami a legtöbbet segíthetne, az a Diákváros megépülése.

Mindezen túl az átengedett két kérdésem összetettebb problémákra is utal. Egyrészt arra, hogy kiszabadítsa az országot abból, ahol a kormány a magyar érdekek elé helyezi a kínai és orosz gazdasági érdekek kiszolgálását. Az álláskeresési támogatás kapcsán pedig el kell dőljön, a kiváltságos keveseket tömik-e tovább pénzzel, vagy végre olyan kormánya lesz Magyarországnak, amelyik az érzékeny, szolidáris gazdaságpolitikára, a megélhetési válság kezelésére hajlandó.

Tavaly, a nőnapra időzített nőjogi tüntetés fővédnökeként azt ígérte, hogy a főváros tulajdonában lévő ingatlanok közül védett lakásokat jelölnek ki a családon belüli erőszak áldozatai számára. Hány lakást jelöltek ki azóta?

A pandémia miatt az elmúlt időszakban az elsődleges cél a hajléktalanellátó intézmények kapacitásának a bővítése, a zsúfoltság enyhítése volt. A védett lakások kijelölése egyelőre nem történt meg, a 9. kerület által indított program mintájára fogunk tovább gondolkodni. A fővárosnak relatíve kevés lakása van, nagyjából 2 ezer, nekünk a speciális célcsoportok segítésére kell használnunk a rendelkezésünkre álló lakásokat. Az egyik ilyen cél a hajléktalanok rendszerből való kivezetése, 120 lakást át is adtunk az elmúlt másfél évben. Vannak ingatlanok, amelyeket védett lakásoknak szánunk a felújításuk után. Szeretném elérni, hogy a ciklus végére az összes lakásunkat bérbe tudjuk adni.

Ha egyszer lesznek, védett lakásokra is százas nagyságrendben lehet számítani?

Budapest tudna is, akar is nagyobbat is lépni, az igényeket a kerületi tapasztalatok alapján tudjuk felmérni.

Főpolgármester-jelölti programjában amúgy is kiemelte a nők esélyegyenlőségének a megteremtését. Sikerült?

A fővárosi cégeknél és intézményeknél nincs különbség férfiak és nők bérezése között, azonos pozícióban azonos bért kapnak. Az arányokon még lenne mit javítani, de nem becsülném alá, hogy a főpolgármester-helyettesek fele nő és Walter Katalin személyében a legnagyobb cégünk, a BKK vezetője is egy felkészült, tettrekész hölgy.

Tavaly az október 23-i ünnepségen is kiemelte a nőket: beszédében azt mondta, „a legnagyobb bajokat sokszor öregedő urak okozzák és sokszor a nők hozzák helyre”. Főpolgármesterként erre tud konkrét példát mondani?

Nem tudom, hogy 46 évesen az öregedő urak közé sorolódom-e, de a járványkezelésből globálisan is jól látszik, hogy a legjobban teljesítő országok között felülreprezentáltak voltak azok, amelyeknek női miniszterelnöke van. A magyar fővárosban Walter Katalin például a városvezetés egyik leghasznosabb operatív tagja. Túl azon, hogy a pandémia a közösségi közlekedésben minden szempontból nagy problémát okozott, a BKK mégis sikeres az összes projektjében. A határidő lejárta előtt befejeződött a rakpart felújítása, és úgy néz ki, hogy a Blaha Lujza tér is határidő előtt el fog elkészülni. Sikerült átadni a Csömöri úti felüljárót, pedig nem lehetett az eredetileg eltervezett technológiával megcsinálni. A Bubi hasít, és január elején – anélkül, hogy le akarnám lőni a poént –, az okosváros területén is nagyot fog gurítani a BKK. A városüzemeltetésben, Tüttő Kata főpolgármester asszony vezetésével szintén iszonyú hatékony válságmenedzselés zajlik, Gy. Németh Erzsébet érzékenyen, szolidárisan kezeli a humán területet, szóval a hölgyek itt nagyon belehúztak.

Idén, a miniszterelnök-jelölti viták után azt mondta, „két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre.” Eszerint, az egyenjogúság jegyében, mégsem sikerült kivenni a részét az otthoni fizetetlen munkából?

Vannak elmaradásaim. A gyerekeink már elég nagyok, ami könnyebbség, de a feleségem is nagyon aktív a saját munkájában, egy fokkal talán sikeresebb is, mint én, ő biztos ötöst érdemelne, legalábbis az általa tanított gyerekek és az őket nevelő szülők biztosan azt adnak neki. Múlt vasárnap mindenesetre órákon keresztül takarítottam, hogy törleszteni tudjak az adósságomból.

A felesége mindezzel együtt támogatta a miniszterelnök-jelöltségért folytatott versenyben?

Támogatta a jelöltségemet, a visszalépésemet egy kicsit nehezen élte meg, de ebben is támogat.

Mi a helyzet a hivatalával: a miniszterelnök-jelöltségért folytatott küzdelem előre vitte vagy inkább hátráltatta a fővárosi ügyeket?

Én nem mikromenedzser vagyok, hanem olyan típusú vezető, aki rátermett embereket hoz helyzetbe, mert egy ekkora rendszerben nagy probléma lenne, ha a város fejlesztése az én programomhoz lenne igazítva. Ilyen értelemben tehát nem befolyásolta a jelöltség a főváros ügyeit. Mivel főpolgármesterből váltam miniszterelnök-jelöltté, a főpolgármesteri tevékenységem körül olyan politikai hisztériák voltak, amik biztos nem segítettek az ügyek gondozásában. Ebből a szempontból talán inkább ártott, hiszen látjuk, orosz módszer szerint felépített hazug lejárató kampányt indítottak ellenünk, amihez már a rendőrség is asszisztál. De azt nem tudom magamra venni, hogy a Fidesz úgy viszonyul a társadalmi kérdésekhez, hogy mindent alárendel a hatalmi játszadozásnak. Emiatt nekik kell tükörbe nézni.

Karácsony Gergely főpolgármester a Városházán 2021 decemberébenFotó: Balázs Zsuzsanna

Nemrégiben felröppent a híre, hogy függetlenként induló ellenfele, Márki-Zay Péter mégis felhúzna maga mögé egy pártot. Ez befolyásolhatja az ellenzéki összefogást?

Szerintem a magyar ellenzéki politikával nem az a baj, hogy nincs benne elég párt, szerintem tőle most azt várja el mindenki, beleértve engem és sok millió választópolgárt, hogy elsősorban az ellenzék egységét képviselje, és úgy nehéz, hogy egyszerre képviseli az egységet, illetve azon belül egy részt. De ha ő azt szeretné, hogy legyen az ellenzéki egységen belül egy jobbközép frakció a támogatására, mi nyitottak vagyunk erre. Az új kormány európai beágyazottsága szempontjából is fontos, hogy a leendő miniszterelnöknek erős legyen a viszonya az európai parlament legnagyobb frakciójával, így én örülök annak, hogy a személyes jó barátomnak tartott Rafael Trzaskowski varsói főpolgármesterrel vagy Donald Tuskkal tárgyalt ezzel kapcsolatban. Mindez erősítheti az általa vezetett kormány nemzetközi beágyazottságát, mi pedig a koalíción belül képviseljük a zöld értékeket, amelyeket miniszterelnök-jelöltként vittem. A visszalépésem nem azt jelenti, hogy ezeket eldobom. 

Zöldpolitikai ügyekben mennyire egységes az ellenzéki összefogás?

Hangsúlybeli különbségek vannak, elsősorban gazdaság- és társadalompolitikában, de a zöldpolitikában Márki-Zay Péter sokkal közelebb áll hozzám, mint mások, és az, hogy Jávor Benedeket és Szél Bernadettet kérte meg a zöld program írására, nekem elég jó ajánlás. Egy zöld program végigviteléhez pedig nemcsak politikai elkötelezettség kell, hanem pénz is. Anélkül se zöldpoltikát nem lehet csinálni, se narancssárgát.

Az elmúlt időszakban szokássá vált az egymásra mutogatás, egyszerű aláírások ügyében is. A Biodóm esetében a fővárosi önkormányzat azt állította, hogy többször kereste levélben a kormányt egyeztetés céljából, mire a kormány azzal vágott vissza, hogy hozzájuk nem jutott el ilyen levél. A BKV finanszírozása körüli hercehurcában szintén válaszra sem méltatott levelek, és aláírásra váró papírok játszották a főszerepet. Minek köszönhető ez a kommunikációs zűrzavar?

Hát annak, hogy kampány van, és a Fidesznek az a kampánystratégiája, hogy bármit lehet hazudni. A Biodómnál azért is méltatlan a helyzet, mert azt mi megörököltük az előző városvezetéstől, és ha a fővárosnak lenne 20 milliárd forintja, akkor biztos hogy száz másik projektre fordítanánk, vennénk belőle buszt meg villamost, vagy ültetnénk fát, de az biztos, hogy nem a Biodómra költenénk.

Tarlós István is egyre többet emlegeti a nevét, legutóbb már azt mondta a Városháza-ügyhöz fűzött nyilatkozatában, hogy előbb-utóbb beperli, „de mivel nagyon rafináltan fogalmaz, nem vagyok benne biztos, hogy konkrétan tetten érhető lenne a direkt hazugság. (...) Számomra teljesen egyértelmű Karácsony Gergely részéről a félrevezetési szándék.” Mi a véleménye erről?

Én azt az elvet követem, hogy szeretnék egy normális országban élni, ezért hajlamos vagyok úgy viselkedni, mintha abban élnénk. Az, hogy az elődömmel úgy váltunk el egymástól, hogy ő vissza akar vonulni, és nem kívánja kommentálni az új városvezetés munkáját, egy jogos szempont, mert ilyenkor az ember egy méltatlan vitába keveredik. Én az ő méltóságának megőrzését azzal szeretném segíteni, hogy nem kommentálom azt, hogy ő mégis kommentál.

Néhány napja azt mondta, hogy egymillió forintot ad a saját fizetéséből annak, aki bármi olyat talál a Városháza-ügy dokumentumaiban, ami bizonyítja a korrupciót. Jelentkezett már valaki?

Még senki. De az ajánlat áll. Kint van minden a budapest.hu-n, ott kell nyomoznia annak, aki nyomozni akar.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: