A bibliai teremtéstörténet magyarázatai évszázadokon át serkentették a természettudományos gondolkozást
Az ószövetségbeli Teremtés könyvének világmagyarázata nem csupán teológiai értelemben határozta meg az elmúlt két évezredet: a középkorban a bibliai teremtéstörténethez írt kommentár a szó mai értelmében tudományos műfajnak számított. Az ELTE Ókortudományi Intézetének bibliatudományi programja által Az Írás arcai címmel rendezett sorozat február 21-i online előadásából az is kiderült, hogy a bibliai szövegmagyarázatok egymásra hivatkozó szerzői mentették át az ókori természettudományos eredményeket, miközben bővítették, átdolgozták, vagy épp felül is írták azokat.
„Ha egy mai fogalmaink szerinti természettudós el akarta mondani a nagyközönségnek, hogy mit gondol a világ eredetéről és szerkezetéről, akkor választhatta azt a megoldást, hogy a bibliai teremtéstörténet sorrendjében vette végig a valóság szeleteit” – nyitotta előadását Visi Tamás, a csehországi Palacký Egyetem judaisztikai tanszékének tanára.
Szerinte a korai kereszténységtől kezdve az isteni teremtés hatszor 24 órájának magyarázataiban Arisztotelész természetfilozófiája éppúgy áthagyományozódott, mint a Föld-központú Naprendszert leíró ptolemaioszi kozmológia, de az i. sz. 10. századi kommentárokban megjelent a mozgási energia és a lendület is – igaz, még nem a newtoni értelemben.
Alexandriától Córdobáig
Az elképesztő tényanyagot felsorakoztató előadásában Visi az ókeresztény filozófusoktól egészen Galileo Galileiig tartó ezeréves tudománytörténeti időszakot mutatta be a teremtéstörténeti kommentárok tükrében.
Meglepő, de már a legkorábbi fennmaradt magyarázatok is az ókori hellén természettudományos ismeretek fényében vizsgálták az ószövetségi teremtés eseményeit. A Jézus kortársaként az első teológusként is számon tartott Alexandriai Philón görög nyelvű zsidó filozófus a rabbinikus hagyománnyal szakítva már a hellenisztikus világképbe illesztette a hatnapos teremtés eseményeit. Az ötszáz évvel utána szintén Alexandria városában élő és tanító apologetikus keresztény teozófus, Ióannész Philoponosz kommentárjában pedig a Föld kategorikusan nem lapos, hanem gömb alakú, ugyanúgy, mint Ptolemaiosz kozmológiájában.
Visi szerint Philoponosz tudományos terminusokként értelmezte a bibliai szöveget, a természetet a tűz-víz-föld-levegő négyesével magyarázó Arisztotelész Meteorológiája alapján így nála a víz nemcsak folyadék, hanem légnemű pára is lehetett, vagyis a teremtés során a föld felszínéről forró gőzként felszálló pára alakította ki az égboltot. Maga a teremtéstörténet így pedig nem más, mint egy isteni léptékű természeti folyamat leírása.
A másfél évszázaddal később élt Edesszai Jákób szír teológus szintén önálló műfajként művelte a hatnapos teremtéstörténet, a hexaémeron magyarázatát, és szintén elvetette a lapos Föld teóriát. Az ő közvetítésével az olyan középkori zsidó bibliaértelmezők, mint Da’úd al-Muqammasz, Sza’adja Gáon, al-Qirqiszáni, Ábrahám Ibn Ezra és nem utolsósorban az 1100-as évek második felének meghatározó gondolkodójaként ismert córdobai Moses Maimonidész (magyaros átírásban: Majmonidész) már egyértelműen a kor legújabb természettudományos elméleteit is megjelenítették kommentárjaikban.
Galilei és bibliai teremtés
Visi szerint a korábbi teremtésmagyarázatok egyértelműen meghatározták Aquinói Tamás 12. századi munkásságát is, és innentől a geocentrikus természetfilozófia szerves része volt a fősodorbeli keresztény világmagyarázatoknak.
Galilei voltaképpen ez utóbbival és nem magával az egyházzal került összetűzésbe, amikor az inkvizíció 1633-ban betiltotta könyveit, és tanainak megtagadására kényszerítette. Visi szerint ugyanis nem azzal volt a baj, hogy Galilei szembe ment a szentírással, hanem az, hogy csillagászként azt vallotta, hogy nem a Nap forog a Föld körül, hanem épp fordítva.
Korábbi kapcsolódó cikkeink: