Ukrán vendégmunkások tömegeit érte külföldön a háború híre, most kétségbeesetten próbálják kimenteni családtagjaikat
Február utolsó napjaiban Natalija Ablejeva két gyereket, egy kisfiút és egy kislányt vett át az ukrán-magyar határon egy kétségbeesett apától, akit nem engedtek kilépni Ukrajnából, mivel a 18 és 60 év közötti férfiak február 24. óta nem hagyhatják el az országot. A Reuters beszámolója szerint az apa átadta a gyerekeket a számára teljesen ismeretlen nőnek, megadta neki az anya mobilszámát, és elbúcsúzott tőlük. A gyerekek anyja épp a határ túloldalára, Beregsurányba tartott Olaszországból, hogy átvegye a gyerekeit az ismeretlen nőtől, de nem ő az egyetlen, aki külföldről rohan haza a gyerekeiért vagy a családjáért, hogy kimenekítse őket a háborúból.
Mostanáig legalább kétmillió ember menekült el Ukrajnából, ugyanakkor több százezer ukrán, aki a háború előtt külföldön élt, épp most tért vissza Ukrajnába. A visszatérők egy része harcolni megy haza, másik részük viszont a családtagjait próbálja kimenekíteni a háború sújtotta országból. Egy 36 éves nő, aki Lengyelországból akart visszatérni a gyerekeihez, azt nyilatkozta az Associated Pressnek, hogy „félek, de anya vagyok, és a gyermekeimmel akarok lenni. Mit lehet tenni? Félelmetes, de muszáj". Ugyanebben a cikkben megszólalt egy másik fiatal nő is, aki arról számolt be kétségbeesetten, hogy vissza szeretne jutni a gyerekeihez, akiket ki akar menekíteni Ukrajnából.
A háború kitöréséig a munkaképes korú ukránok negyede külföldön dolgozott
Az ukránok alkotják az Európai Unióban élő és dolgozó harmadik országbeli állampolgárok egyik legnagyobb csoportját. A menekültáradat előtt csak Lengyelországban 1 millió ukrán élt, akik vagy ott dolgoztak, vagy ott tanultak. Lengyelország és a második legtöbb ukránt foglalkoztató Oroszország után Olaszország volt a legnépszerűbb célország az ukrán, azon belül is a női munkavállalók között – állítja A munkaerő-migráció hatása az ukrán gazdaságra című, 2018-ban készült tanulmány.
Az ukrán női munkavállalókra az olasz társadalom elöregedése és az olasz jóléti állam és szociális rendszer sajátosságai miatt nőtt meg a kereslet, és leginkább idősápolóként és háztartási alkalmazottként foglalkoztatják őket. Az ukrán nők alkalmazása mostanra olyan méreteket öltött, hogy az olaszországi női munkavállalás 19 százalékát kitevő gondozói állásokat szinte kizárólag ukrán nők töltik be. A külföldön munkát vállaló ukránok 70 százaléka férfi, az Olaszországban dolgozó ukránoknak viszont 71 százaléka nő, ami teljesen eltér a többi országban tapasztalható nemi arányoktól. Az Ukrajnából származó nők legtöbbje bébiszitterként, idősgondozóként vagy háztartási alkalmazottként dolgozik az Európai Unió területén, és sok esetben gyerekeit a nagyszülőkre vagy más rokonokra bízva vállal munkát külföldön a magasabb bérek reményében.
Kutatások szerint sokan azok közül, akik ma gondozóként dolgoznak Európában, eredetileg jóval magasabb képzettséget igénylő területen, például az oktatásban, egészségügyben vagy a közszférában tevékenykedtek. Az ukrán társadalom 1990-es évekbeli súlyos elszegényedése után a migráció egyrészt a szegénység elől való menekülést, másrészt a családok társadalmi helyzetének és életszínvonalának fenntartását jelentette. Csakhogy ezért nagy árat fizetnek az ukrán nők: képzettségük ellenére legtöbbször csak szakképzést nem igénylő gondozói vagy háztartási alkalmazotti munkákat tudnak vállalni, nem beszélve a gyerekeiktől vagy családjuktól való elszakadás lelki terheiről.
„Két év kellett ahhoz, hogy megint bízzanak bennem, két év kellett, hogy felolvasszam a szívüket és két év, hogy megint melegséggel legyenek irányomba”
– mesélte az egyik meginterjúvolt ukrán nő, aki három évig háztartási alkalmazottként dolgozott Bolognában és akit Olena Fedyuk szociológus, a CEU Demokrácia Intézet kutatója Az anyaságon túl: Az ukrán női munkavállalók Olaszországban című PhD disszertációjában idézett azzal kapcsolatban, hogy mennyire nehéz volt az addigra kamasz fiaival újra egymásra találni.
Oroszországban és Lengyelországban a havi fizetések háromszor-négyszer voltak magasabbak, mint Ukrajnában
2017 decemberében az ukrán infrastrukturáért felelős miniszter, Vologyimir Omeljan olyan kijelentést tett, amire sokan felhúzták a szemöldöküket Ukrajnában. „Meg kell győznünk az ukrán állampolgárokat arról, hogy nincs okuk Oroszországba utazni" - mondta a miniszter újságíróknak. Bár Omeljan megjegyzései érthetők voltak a Krím 2014-es orosz annektálása és a Dombászban folytatott, alig leplezett katonai művelet fényében, Brian Milakovsky független elemző 2018-as írása szerint irreálisnak tűntek annak fényében, hogy a mostani háború kitörésének pillanatáig ukránok milliói utaztak oda-vissza minden évben vendégmunkásként abba az államba, amely akkoriban még csak megsértette országuk szuverenitását, ma viszont nyílt háborút folytat ellenük.
Az ukrán statisztikai hivatal szerint 2018-ban mintegy 4,6 millió ukrán, a gazdaságilag aktív népesség 25 százaléka dolgozott legálisan vagy illegálisan külföldön. Lengyelország és Oroszország után 2017-ben a főleg nőket foglalkoztató Olaszország, közvetlen utána Csehország volt a legnépszerűbb célország A munkaerő-migráció hatása az ukrán gazdaságra című tanulmány szerint. Az Európai Unió szemszögéből Ukrajna lett az EU-ba irányuló gazdasági migránsok fő forrása. A legtöbb ukrán munkavállaló rövid, többszöri, de 3 hónapnál nem hosszabb munkákat vállalt, ami gyakori utazásokkal járt Ukrajna és a célország között. Mindössze a vendégmunkások 10 százalékának volt egy évnél is hosszabb munkája. Különösen rövid ideig maradtak az Ukrajnával szomszédos országokban, köztük Lengyelországban, Magyarországon és Oroszországban.
Érdekes adat, hogy az ukrán kivándorlók fele vidékről származik, miközben az ország népességének csak kevesebb mint harmada él falvakban. Többségük az ukrán átlaghoz képest közepesen vagy alacsonyabban képzett: az ukrán statisztikai hivatal szerint 2017-ben a külföldön munkát vállaló ukránok mindössze 16 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel. Ez a tendencia épp ellentétes a Csehországból, Magyarországból, Lettországból vagy Lengyelországból Nyugat-Európába irányuló munkaerő-migrációval, hiszen az utóbbi országokat elhagyók között a felsőfokú végzettséggel rendelkező kivándorlók aránya jóval meghaladja az általános népességen belüli felsőfokú végzettséggel bírók arányát. Egyedül az Egyesült Államokba és Izraelbe irányuló ukrán migránsok körében magasabb az egyetemi végzettségűek aránya az ukrán országos átlaghoz képest.
Szmolenszkben vakolnak
A külföldi munkavállalás az 1990-es évek óta az ukrán munkavállalók számára kiutat jelentett a szegénységből, és ez a folyamat különösen felerősödött a 2008-as gazdasági válság után. A vendégmunkások többsége hagyományosan Ukrajna nyugati vidéki területeiről származott, és leginkább uniós országokba vagy Oroszországba mentek dolgozni. A fent említett Milakovsky 2010-ben több hónapig élt egy kárpátaljai kisvárosban, ahol szinte minden háztartásban volt olyan rokon, aki Lengyelországban vezetett teherautót vagy Portugáliában dolgozott dadusként. Később találkozott olyan kárpátaljai vendégmunkásokkal is, akik Oroszország távolkeleti részén voltak fakitermelők, de az ukránok ezrével dolgoztak a moszkvai építkezéseken és az északi olajmezőkön is.
Kelet-Ukrajnából korábban viszonylag kevesen mentek külföldre dolgozni, de mivel a régió északi, vidéki részén különösen kevés volt a munka, a dombászi vendégmunkások is csatlakoztak a Lengyelországba irányuló tömeges munkaerő-elvándorláshoz, és ott 2016 és 2018 között hivatalosan közel egymillió ukrán kapott munkát. Azt, hogy Lengyelország vagy Oroszország szívta-e fel a legtöbb ukrán munkavállalót, nehéz megállapítani, de egy 2016-os felmérés szerint a külföldön vendégmunkásként dolgozó ukránok 36 százaléka állította, hogy Lengyelországba ment dolgozni (főleg nyugat Ukrajnából), és 25 százalékuk mondta, hogy Oroszországban kötött ki (főleg Kelet-Ukrajnából). A válaszadók 29 százaléka ugyanakkor nem volt hajlandó megnevezni az országot, valószínűleg azért, mert sokan közülük Oroszországban dolgoztak, amit a helyzet politikai érzékenysége miatt titkolni próbáltak.
A háború előtt a külföldön dolgozó ukrán vendégmunkások szerepe Ukrajnán belül és kívül is ellentmondásos volt Milakovsky szerint, mert Moszkva és Varsó egyaránt szívesen hivatkozott menekültként ezekre az emberekre: az oroszok azért, hogy demonstrálják, mennyire elviselhetetlenné vált az élet Ukrajnában a 2013-as felkelések után, a lengyelek pedig azért, hogy megmutassák az EU-nak, miért nem fogadnak be menekülteket Észak-Afrikából és a Közel-Keletről. Milakovsky egy újságírónőt idézve azt írja, hogy sok ukránnak nem tetszett, hogy honfitársaik százezrei vesznek részt az orosz gazdaságban:
„Nehéz megemészteni, hogy egyes férfiak önkéntes katonának mennek a Dombászba, míg mások építőmunkásnak Rosztovba, aztán vannak nők, akik térdre borulnak a háborúban elesett szomszédjuk temetési meneténél, de gondolkodás nélkül hagyják, hogy a férjük vakolónak menjen Szmolenszkbe."
Milakovsky egy ukrán tapétázó munkást is idéz írásában, aki nem hivatalosan Moszkvában és Szentpéterváron is vállalt munkát, és arra a kérdésre, hogy az otthoni szomszédjai kritizálták-e azért, mert háborús időkben Oroszországban dolgozott, azt válaszolta, hogy „nem, mert mindenki megérti, hogy mindannyian túlélünk, ahogy tudunk". Hiába sújtotta az utóbbi években Ukrajnát is a munkaerőhiány, mivel vízummentesen lehetett utazni Oroszországba és Lengyelországba, és a havi fizetések háromszor-négyszer magasabbak voltak, mint Ukrajnában, az ukrán munkaadók állandó versenyhátrányban voltak a két ország vonzó kereseteihez képest.
A szerző szerint Ukrajna mély gazdasági válsága közepette az ország egyik elsődleges likviditási forrását az EU-ban és Oroszországban élő vendégmunkásoktól érkező hazautalások jelentették, amelyek az ukrán GDP 6, mások szerint 8 százalékát tették ki, és biztosították a hrivnya-dollár-árfolyam stabilizálását. 2016-os adatok szerint az ukrajnai külföldi befektetésekhez képest (3,6 milliárd dollár) a hazautalások kétszer akkora összeget (7 milliárd dollár) tettek ki. A képet persze árnyalja, hogy a Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint minden egyes dollár esetében, amit az ukrán vendégmunkások hazaküldtek, 2,40 dollár maradt a fogadó országban is.
Lehet, hogy a migráció anyagilag kifizetődő, de a Bolognában három évig háztartási alkalmazottként dolgozó ukrán nő esete jól illusztrálja, milyen lelki árat kell fizetni érte: „Az anyák migrálnak! De mi egy család anya nélkül? Milyen gyerekkoruk lesz ezeknek a gyerekeknek anya nélkül? Ukrajnának évekig szembe kell majd néznie annak a következményeivel, amikor ezek a gyerekek, akik most az anyjuktól távol nőnek fel, egyszer felnőttek lesznek.” Ez még békeidőben is fájdalmas; ehhez képest ma háború van, és az elmúlt hetekben sok-sok gyereknek kellett elválnia családjától. A háború borzalmaival együtt még fájdalmasabb kérdés, hogy milyen károkat okoz ez a túlélők életében.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: