Felfedték a rejtélyes okot, amiért a vikingek hirtelen elmenekültek Grönlandról a 15. században

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

A tizedik század végéhez közeledve skandináv hajósok egy csoportja a zöldellő hegyek látványára útnak indult nyugat felé, termékeny földek és a jobb élet reményében. A Grönland déli partvidékén 985-ben megszállt kolónia egyre bővült, csúcspontján több ezer főre rúgott a lakosság, és három nagyobb településre oszlott.

A nagy bővüléshez hozzájárult a Grönlandot felfedező és ott kolóniát alapító Erik Torvaldsson (vagy Vörös Erik) propagandája is: ő adta a szigetnek a Greenland nevet, hogy a felfestett képnél zordabb vidékre csalogassa a népet.

A 15. században aztán egyszer csak eltűntek az emberek a területről, a küzdelem vagy bármilyen külső támadás nyoma nélkül. Korábbi kutatások több lehetséges elméletet is felvetettek a kolónia összeomlására, a fokozatosan csökkenő születésszámoktól az éghajlati nehézségekig, és az is valószínű, hogy több tényező játszott közre, de a konszenzus eddig az volt, hogy a hőmérséklet tartós csökkenése, az ekkoriban történt kis jégkorszak volt a döntő.

Az Északi-sarkvidék és környezetének térképe 1570-ből, néhány nem létező szigettel (Abraham Ortelius brabanti térképész munkája)Forrás: WIkimedia Commons / Morten Aamot Kristiansen

A Buffalói Egyetem és a Massachussettsi Egyetem amhersti kampuszának (UMass Amherst) kutatói azonban friss vizsgálatukban arra mutattak rá, hogy erre nincs elegendő bizonyíték, sőt a viking településekről származó adatok évszázadokon át stabil hőmérsékletről árulkodnak. Mint rámutattak, az eddigi vélekedések olyan bizonyítékokra támaszkodtak, amelyek a korabeli viking kolóniáktól több mint 1000 kilométerre fekvő, magas helyekről származó jégmagadatokon alapulnak.

„Egészen idáig nem álltak rendelkezésre a viking települések tényleges helyszínéről származó adatok, és ez probléma” – idézi Raymond Bradley-t, az UMass Amherst földtudósát az egyetem közleménye. Bradley kutatócsoportja ezért a viking gyarmat egyik keleti településén található legnagyobb tanya helyszínére utazott, és három éven át gyűjtött anyagmintákat egy közeli tómederből.

Az üledékből, baktériumokból és bomlásnak indult növényi anyagokból álló minták arról árulkodtak, hogy az elmúlt 2000 évben viszonylag stabil hőmérséklet uralkodott a vidéken, egyre csökkenő csapadékmennyiség mellett. „Miközben a hőmérséklet alig változott az északi népek dél-grönlandi betelepülése során, idővel folyamatosan szárazabbá vált” – állítják az UMass Amherst kutatói.

Norvég vikingek érkeznek Izlandra a 9. században (metszet)Fotó: Leemage via AFP

A kolónia edzett lakosai valószínűleg gond nélkül alkalmazkodtak a hosszú, zord télhez és a nagy távolságokhoz, gazdaságukat pedig az állatok bőrével és rozmáragyarral való kereskedésből táplálták, amit élelmiszerre és fára cserélhettek. A termés azonban szűkös volt, és a haszonállatokat is szélsőséges körülmények között kellett felnevelni, így az növekvő aszály az átlagnál jobban sújtotta ezt a vidéket.

Ha a szárazság is volt a grönlandi vikingek koporsószöge, az 1400-as években számos dolog hozzájárulhatott ahhoz, hogy egy csapásra eltűntek a területről – a helyi gazdaság motorját jelentő áruk értéke csökkenésnek indult, ráadásul addigra elefántcsontot is sokkal egyszerűbb volt beszerezni, mint rozmáragyart Grönlandról.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: