Ki a legnagyobb király? Az 5. helyen: III. Béla
„Ezt a férfiút a természet sokféle adománnyal halmozta el. Termete magas, arca nemes, és ha más egyébbel nem is rendelkeznék, pusztán uralkodói tekintetének előkelősége alapján a legméltóbbnak lehetne tartani a királyságra” – így szólt Richárd londoni kanonok Magyarország uralkodójáról, amikor 1189 nyarán I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár keresztes hada átvonult az országon.
II. Géza magyar király másodszülött fiának, Bélának eredendő sorsa nem az volt, hogy egyszer a Magyar Királyság uralkodója legyen, azonban a Teremtőnek valószínűleg más tervei voltak az ifjú árpád-házi herceggel.
Béla valószínűleg 1148-ban látta meg a napvilágot Esztergomban, II. Géza király és a kijevi nagyfejedelem lányának, Eufrozinának gyermekeként. Mivel ő volt a másodszülött fiú a családban, nem ő volt a trón várományosa. Gyermekkoráról kevés információval rendelkezünk, azonban azt tudjuk, hogy már fiatalon, 1161-ben apja kinevezte a horvát, szlavón és dalmát területekből álló régió, Tengermellék élére. Apja nem sokkal ezután, 1162 tavaszán elhunyt. Örököse Béla bátyja lett, III. István néven. Uralkodásának kezdetén meg kellett küzdenie az ellenkirályokkal, majd váltakozó sikerű hadjáratokat vezetett Bizánccal szemben.
A bizánci uralkodó, I. Mánuel komoly erőket mozgatott meg annak érdekében, hogy a Magyar Királyságra is kiterjessze befolyását, de nem járt sikerrel. Érdekesség, hogy Mánuel édesanyja Szent László lánya, Piroska volt, akit napjainkban szentként tisztelt mind az ortodox, mind a katolikus egyház. Az évekig tartó háborúnak egy szokatlan egyezség lett a vége. Mánuel császár ugyanis Béla herceget kérte a békéért cserébe. Az egyezség III. István számára is kecsegtető volt, hiszen így megszabadulhatott a dél felől érkező támadóktól, valamint egy lehetséges hatalommegosztási követelést is elkerülhetett, amivel Béla állhatott volna elő. Az alkuba így István is belement, és Béla Konstantinápolyba költözött.
A bizánci évek
A fiatal herceg az alkunak köszönhetően az udvari élet és a világpolitika központjában találta magát. Béla hamar beilleszkedett a bizánci udvarba, felvette az ortodox hitet és az Alexiosz nevet. Az évek során Mánuel is nagyon megkedvelte. A történetírók leírása alapján is szép termetű, daliás magyar hercegre (a kor átlagmagasságához képest feltűnően magas volt, hiszen elérte a 190 cm-t) pár évvel érkezése után már mint a bizánci udvar trónörököseként tekintettek, hiszen a császár lányát, Máriát is neki ígérte. Nevelését, fegyelmezését a legjobb mesterek vették kezükbe. A hadvezetés titkaiba maga a császár és legkiválóbb vezérei avatták be. Megismerkedett a görög udvartartás és birodalmi kormányzat bonyolult gépezetével, az egész világot behálózó császári diplomácia ezer szövevényével. Mánuel felruházta a „deszpotész” méltósággal is, mely a bizánci hierarchiában a császár után következő tisztség volt.
Hat évig élt abban a hitben, hogy ő lesz Mánuel örököse, és felesége oldalán ő fogja viselni a világbirodalom kormányzásának minden terhét. Azonban a császárnak második feleségétől fia született 1169-ben, a későbbi II. Alexiosz császár. Bélát emiatt megfosztották „deszpotész” rangjától, helyette a „kaiszar” címet kapta, valamint elválasztották jegyesétől, Máriától. Helyette a császárné húgát, Châtillon Ágnest választották számára – Ágnes 16 éves korában került Bizáncba, ahol felvette az Anna nevet (később magyar királynéként is ezt a nevet használta). Ezzel a házassággal Béla a császári Komnenosz-dinasztiával is rokonságba került, illetve Nyugat-Európa nagy múltú családjai közé is bekerült, ugyanis Anna édesapja az a Châtillon Rajnáld volt, aki 1147-ben a második keresztes hadjárat idején VII. Lajos király lovagjaként kitüntette magát, és ezért elnyerte az özvegy Antióchiai fejedelemasszony, Konstancia kezét.
A fiatal házaspár 1170-ben a Szentföldre utazott, ahol először felkeresték Antiochiát, újdonsült feleségének szülőföldjét, valamint feltehetőleg Jeruzsálemet is. Erről a korabeli feljegyzések is tanúskodnak: ,,A[lexius] úr, Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege [...] megbízottai és a mi testvéreink útján korábban az ispotályos rendházak s e rend szent szegényeinek tízezer bizánci arany értékű pénzt adott át” – olvasható Terplán Zoltán 2012-ben megjelent, A keresztes hadjáratok és az Árpád-kori magyar királyság című könyvében. A forrásból kiderül az is, hogy ekkor már nem a bizánci tisztségeire hivatkozik Béla, hanem „Magyarország, Dalmácia és Horvátország hercege” címeivel nevezteti magát.
A magyar trón megszerzése
III. István 1172. március 4-én váratlanul meghalt. Többen azt feltételezték, hogy az ereje teljében lévő uralkodó (halálakor mindössze 25 éves volt) mérgezés áldozatául esett, ami a korszakban nem lett volna egyedi eset. István örököst nem hagyott hátra, így a trónra két jelölt volt: István két öccse, Béla valamint a Magyarországon tartózkodó Géza. A magyar főurak jelentős része Bélát támogatta, így rögtön követséget küldtek Mánuelhez, hogy engedje hazatérni a magyar herceget. Mánuelnek ez nem volt ellenére, így amikor a küldöttség felkereste őt Szófiában, Bélát feleségével együtt Magyarországra küldte, hogy foglalja el jogos örökségét. Támogatásul természetesen több bizánci is elkísérte, a jelenlétüket azonban többen is kifogásolták.
Az ellenzék közül kiemelkedett a nagy tekintélyű esztergomi érsek, Lukács – a rendkívül tapasztalt és művelt főpapnak több kifogása is volt Bélával szemben. Többek között még élesen emlékezett arra, hogy Mánuel hányszor indított hadat Magyarország ellen, illetve egyházjogi aggályai is akadtak, hiszen Béla Konstantinápolyban felvette az ortodox hitet, és komolyan tartott attól, hogy a bizánci évek alatt Béla Mánuel feltétlen híve lett, és legfőbb célja az, hogy a Magyar Királyságot Bizánc szolgálatába állítsa. Ez sem volt alaptalan, hiszen III. István uralkodása alatt Mánuel többször annak nagybátyját, IV. Istvánt próbálta a trónra juttatni, hogy elérje célját. Emiatt Lukács hallani sem akart arról, hogy Bélát magyar királlyá koronázza (szimóniára, a kánonjog megsértésére hivatkozott), inkább annak öccsét, Gézát favorizálta. A Géza-pártiakhoz tartozott anyjuk, Eufrozina királyné is, aki III. István uralkodása alatt komoly befolyással bírhatott fia döntéseiben, és valószínűsíthető, hogy ezt a befolyását továbbra is fent kívánta tartani.
Ennek a politikai csatározásnak az lett a vége, hogy csak közel tíz hónappal III. István halála után, 1173. január 13-án koronázták meg Bélát. A koronázás körüli vita kapcsán Béla már megcsillogtatta a kor egyik nagyhatalmában, a Bizánci Birodalomban szerzett tudását és diplomáciai képességeit. Az elégedetlenkedő világi és egyházi főurak feje fölött megegyezett III. Sándor pápával, aki utasította a kalocsai érseket Béla megkoronázására, míg ezzel párhuzamosan Béla a hazai egyházfőkkel egyezett ki, megerősítve kiváltságaikat. Koronázása után azonnal megkezdte hatalma megszilárdítását. Géza híveit félreállította, öccsét pedig börtönbe záratta. Anyját Bizáncba száműzte, ahonnan egy jeruzsálemi kolostorba távozott – ott is halt meg 1193-ban.
Bizánci elégtétel, rövid életű keleti hódítás, átvonuló keresztesek
Béla az 1170-es évekre megszilárdította hatalmát. 1176-ban korábbi pártfogója, Mánuel segítséget kért tőle, ezért segédcsapatokat küldött számára, amire korábbi esküje is kötelezte. A magyarok és szerbek által segített bizánci uralkodó a kis-ázsiai Müriokephalonnál súlyos vereséget szenvedett – sokan ettől a ponttól számítják Bizánc újabb hanyatlását. Amikor Mánuel 1180-ban elhunyt, Béla elérkezettnek látta az időt, hogy visszaszerezze azokat a területeket, amelyeket Bizánc még az ő nevében hódított el a Magyar Királyságtól.
1180 végén nekilátott Dalmácia elfoglalásához. A hadjárat megindulásának kezdetén Zára (a mai Zadar) és Spalato (a mai Split) Velencétől újra a Magyar Királysághoz került, valamint 1182 tavaszára a Szerémségben is helyreállt a magyar fennhatóság. Mánuel halála után Bizáncot belháborúk is sújtották, ami lehetővé tette Béla számára, hogy a Balkán felé is terjeszkedhessen. Előbb elfoglalta Belgrádot és Barancs várát, majd a bizánciak ellen ismét fellázadó szerbekkel közösen eljutottak Nis, majd Szófia városáig, és mindkettőt feldúlták. Ekkor már 1183-ban járunk. A következő évben a folyamatos háborúskodásnak egy diplomáciai házasság vetett végett. Az új bizánci császár, II. Izsák feleségül vette III. Béla Margit nevű lányát, aki hozományként megkapta a magyarok által elfoglalt balkáni területeket, melyek egykor Bizánchoz tartoztak.
Béla 1187-ben sikeresen verte vissza a velenceiek sokadik támadását is Zára váránál, amit megfelelően meg is erősített. 1188-ban a támadások fő iránya Halics lett, azaz kelet felé fordult. Kihasználva az orosz fejedelmek belharcait Béla elfoglalta a tartományt és élére kisebbik fiát, Andrást ültette. Azonban a hatalom nem volt tartós, mivel lengyel támogatással visszatért az egykori fejedelem, Vlagyimir és elűzte Andrást. Külpolitikájában fontos szerepet játszott az 1189-es év, amikor Barbarossa Frigyes százezer fős seregével átvonult az országon a Szentföld felé. A feszült német-magyar viszony ellenére különösebb fennakadások nélkül haladt át a hatalmas haderő az országon, sőt Frigyes még közös vadászaton is részt vett Bélával a Csepel-szigeten.
Egyházi támogatások, pénzügyi reform és az írásbeliség elterjesztése
Béla hódító külpolitikájához a nyugodt belpolitikája biztosította a fedezetet. Még 1172-ben lemondott az invesztitúra jogáról III. Sándor pápának tett esküjének kapcsán, valamint igyekezett a lehető legjobb viszonyt ápolni az egyházzal. Az ország területén több helyen kolostorokat alapított, többnyire a francia eredetű ciszterci monostorok létesítésébe kapcsolódott be. Így többek között Egres, Zirc, Pilisszentkereszt, Szentgotthárd és Pásztó kolostorát is Béla alapította. A többi hazai renddel sem volt szűkmarkú: hatalmas összegeket biztosított a klérus számára, továbbá Béla nevéhez köthető I. László király szentté avatása 1192-ben.
Az egyházi támogatások és a hódító hadjáratok pénzügyi alapjairól a korabeli jövedelemjegyzékekből tudhatunk meg többet, amelyek intézményét bizánci tapasztalataiból merítve, a pénzügyi reform elemeként hozta létre. III. Béla jövedelmei hét fő tételből álltak össze. Közülük a legjelentősebb részek a pénzváltásból (36%), a sóból (10%) és vámokból-révekből-vásárokból (18%) tevődtek össze. Ezek a bevételek zömében természetben, élelmiszerben, illetve nemesfémekben kerültek befizetésre. A legújabb kutatások szerint Béla bevételei évente 23 tonna ezüst értékével értek fel. Ez a korabeli Európa legnagyobb királyi bevételét jelentette (például az angol király éves bevétele ekkor kb. 9 tonna nyers ezüstnek felelt meg).
A Bizáncban töltött évek során Béla megismerkedhetett a modern államigazgatással is. Ennek hatására 1181-ben létrehozta a királyi kancelláriát, amely korának kiemelkedő és szakszerű ügyintézési alapjait jelentette. Az országban létrehozott ún. hiteleshelyeken megindult az ügyek írásba foglalása.
Meghatározó volt III. Béla életében feleségének, Annának a halála, akitől összes gyermeke született. Mivel nem szándékozott egyedül maradni, újranősült, és a francia király (Fülöp Ágost) megözvegyült nővérét, Capet Margitot vette feleségül. Vele tovább erősödött a francia hatás a magyar udvarban, ami kihatott a szerzetesrendek alapítására és a kultúra fejlődésére is. Valószínűsíthető, hogy ekkor jelent meg hazánkban a gótikus stílus is, ami az esztergomi királyi vár, valamint a székesegyház átalakításában is fontos szerepet játszott. III. Béla uralkodásának idején keletkezett a legkorábbi ismert latin betűs magyar szöveg, a Halotti beszéd és könyörgés, és feltehetően a király jegyzőjeként dolgozott a titokzatos „P mester” („P dictus”), azaz Anonymus, a „Gesta Hungarorum” című történeti mű szerzője.
Az egyetlen királyunk, akinek maradványai túlélték a törökök székesfehérvári dúlását
III. Béla magyar trónon eltöltött 24 esztendeje az árpád-házi királyok közül is kiemelkedő, rendkívül eredményes és tevékeny korszak volt. Működése hatalmas előrelépést jelentett a magyar bel- és külpolitikában egyaránt. Sírhelyét is előre kijelölte, első felesége Anna mellett a székesfehérvári Szűz Mária-bazilikában. Mikor 1196. április 23-án lelke megtért teremtőjéhez, egy gazdaságilag és katonailag is erős államot hagyott elsőszülött fiára, Imrére. Bélát unokája, a később IV. Bélaként uralkodó második honalapítónk egy oklevelében okkal a „Nagy” jelzővel emelte ki elődei közül és méltán tekintett rá példaképeként.
Béla azonban máshogyan is kiemelkedik királyaink közül. 1848 decemberében a székesfehérvári bazilika romjai közül feltártak egy öt sírból álló leletegyüttest, melyek közül sikeresen azonosították Béla, valamint első feleségének földi maradványait, melyeket 1898-ban a budai Mátyás-templomban temettek el újra. Béláról napjainkban számos utca, tér és köztéri szobor emlékezik meg, valamint több iskola is névadóját tisztelheti benne.
A szerző a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökségi tagja.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
