Videóajánló: Így neveld a vadászsólymodat
Mint azt a Qubit is megírta, a Gibraltári Nemzeti Múzeum régész-antropológusai 154 ásatás anyagát elemezve 2019-ben arra jutottak, hogy az emberiség hitvilágában mélyen gyökerező saskultusz mellett a solymászatot is a neandervölgyiek találták fel. A kutatók úgy vélik, hogy a vadászat ősi válfaja több mint százezer évvel korábban kialakulhatott, mint hogy azt a belső-ázsiai nomád népek a bronzkor hajnalán divatba hozták volna. A leletanyagok arra utalnak, hogy a Homo sapiens neanderthalensis ugyanúgy a fiókák kézhez szoktatásával és a jutalmazó megerősítésen alapuló idomításával tett szert megbízható vadásztársra, mint a mai solymászok. Az ásatásokon előkerült maradványok szerint a szirti sas (Aquila chrysaetos) volt az első olyan faj, amivel az emberek más állatokat zsákmányoltak. Ez az Eurázsia és Észak-Amerika hegyvidékein általánosan elterjedt, 4-5 kilogramm testtömegű, gyakran 2 méternél is nagyobb szárnyfesztávolságú generalista ragadozó az őztől a nyúlon át a rókáig és farkasig sokféle állatot képes leteríteni.
Sasokkal a belső-ázsiai sztyeppéken ugyan máig is vadásznak, de az ókortól az erdővel borított vidékeken hatékonyabb vágómadarak, elsősorban a héják, illetve a műfajnak is nevet adó sólyomfélék (Falconidae) lettek a meghatározók. Közülük a déli sarkvidéken kívül az összes kontinensen elterjedt vándorsólyom (Falco peregrinus) a legismertebb. A kizárólag szárnyasvadra bevethető faj évezredes népszerűségének oka a rendkívül látványos és egyben kiváltképp hatékony zsákmányolási technikája. „Elsősorban magasan körözéses stílusban vadásznak vele, amikor a fej felett magasan köröző madár az alatta felzavart szárnyasvadat igen sebes zuhanása végén egy erőteljes rúgással lerúgja a levegőből, majd rászáll és ha még él, erős csőrével elroppantja a nyakcsigolyáját” – írja Duhay Gábor ornitológus, természetvédelmi agrármérnök. A magyar solymászat legnagyobb kortárs szaktekintélye szerint a kora középkortól kezdve „a birtoklevelek külön intézkedtek a sólyomfészkek hovatartozásáról, (...) Ez a figyelem egyben védelmet is jelentett, hiszen évtizedeken-századokon keresztül megőrizni a fészkelőhelyeket azt feltételezi, hogy gondoskodtak azok zavartalanságáról, legfeljebb a solymászathoz szükséges 1-2 fiókát vették ki belőlük. Valószínűsíthető az is, hogy nem minden ismert fészekből szedtek minden évben fiókát, tehát rendszeresen röpíthettek a szülők”.
Mit?
A solymászmadarak vadászata legfeljebb annyiban különbözik vad társaikétól, hogy nem fogyasztják el zsákmányukat. A solymászok az idők kezdete óta tisztában vannak azzal is, hogy csakis akkor lehet eredményes a vadászat, ha tudatosan megőrzik az állat természetes zsákmányszerzési viselkedését. Erőszak helyett jutalmazással formálják visszahívhatóvá és kézről röpíthetővé madaraikat, a jellegzetes szemet és fület takaró, a külvilág stresszét tompító sapkák pedig a nyugalmat szolgálják. A számos hatósági engedély beszerzésével és komoly szaktudást számon kérő vizsgával megszerezhető jogosítvány birtokában tartható ragadozók kiképzése az állatok természetes etológiáján alapul.
Ki?
A nemzetközi solymászberkekben jól ismert Martin Tyner amerikai ornitológus több mint fél évszázada kötelezte el magát a solymászat és a ragadozómadarak védelme mellett. A magyar szcéna tagjaihoz hasonlóan úgy vadászik, hogy eközben hivatásos természetvédő is egyben. A számos könyvet és ismeretterjesztő filmet jegyző Tyner az amerikai vadnyugaton, Utah államban él és dolgozik. Amerikában ő rekonstruálta elsőként a szirti sasos vadászatot, de mestere a solymászat más változatainak.
Hol?
Az alábbi videó a vándorsólyom-kiképzés titkaiba avatja be a nézőit. Ne tévesszen meg senkit, hogy a címben pszichológia és nem etológia szerepel.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
