Nem a kutya fajtája határozza meg, hogyan fog viselkedni
Több mint kétezer kutya genomjának vizsgálata és 18 ezer kutyatartó beszámolói alapján úgy tűnik, hogy a háziállatok viselkedését elsősorban a nevelés, nem pedig a fajta határozza meg – derült ki a Massachusettsi Egyetem kutatóinak nemrégiben megjelent tanulmányából.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy valóban megvannak-e egy-egy adott fajtában azok a tulajdonságok, amelyeket nekik szokás tulajdonítani, és ha igen, milyen mértékben öröklődik az ennek megfelelő viselkedés a keverékek esetében. A testi jellemzők ebből a szempontból nem érdekesek: azt nem vitatja senki, hogy a mopsz nehezen vesz levegőt, a labrador meg hajlamos a diszpláziára, a kérdés az, hogy vajon leharapja-e az ember karját egy rottweiler-pitbull-keverék.
Éppenséggel leharaphatja, de úgy tűnik, hogy ezért nem a felmenők a felelősek: Kathleen Morrill, a tanulmány vezető szerzője szerint a keverékek tökéletesen alkalmasak arra, hogy a viselkedés és a genetika kapcsolatát kutassák, és az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy még fajtán belül is elég nagy a szórás például engedelmesség tekintetében, a származás pedig alig befolyásolja az állatok viselkedését.
A fajtának persze mégis van valami szerepe: egyes viselkedésformák könnyebben öröklődnek, mint mások, így például azok a kutyák, akiknek a vérvonalában szibériai husky is található, hajlamosabbak üvölteni, mint mások. Morrill szerint az ehhez hasonló örökletes tulajdonságok csupán a vizsgált kutyák 9 százalékánál voltak megfigyelhetőek, ráadásul minden egyes kutya egyedi eset – az viszont kijelenthető, hogy a barátságos labrador vagy az idegbeteg csivava legendájának csak annyi alapja van, amennyit az ember hozzátesz a kutya neveléséhez.
Az ember szeret mintákat keresni
Elinor Karlsson, a tanulmány társszerzője szerint ennek a közekeletű hiedelemnek javarészt az lehet az oka, hogy az emberek szeretnek mintázatokat keresni mindenben, a kutyafajták jellegzetességeiben pedig épp úgy el lehet veszni, mint bármi másban.
Nem minden adat támasztja alá ezt az elképzelést: a kutyákat nagyon sokáig meghatározott célokra, munkakutyának tartották, és az adott munkára való alkalmasság alapján szelektálták őket a szaporításhoz, de emellett a viselkedés is fontos szempontnak számított. Kubinyi Enikő és Turcsán Borbála, az ELTE etológusai egy 2017-es tanulmányukban arra jutottak, hogy a keverékek viselkedése eltérhet a fajtatiszta kutyákétól, és így gyakorlatilag egy sajátos külön fajtát alkotnak.
Claire Wade, a Sydney-i Egyetem biológusa szerint a kutatás eredményei nem kifejezetten meglepőek, ha a kutyák egyéni viselkedéséről van szó: a különböző kutyák különféleképpen viselkednek, ezt támasztja alá az is, hogy a fajtatiszta kutyák esetében is nagy szórást figyeltek meg az eredményekben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: