Szenzációs felfedezés: a kecskék 60 százaléka arra megy, amerről a nevét kiabálják
Gyerekekkel, csimpánzokkal és malacokkal már végeztek hasonló teszteket, de a kecskék eddig valahogy kimaradtak.
Gyerekekkel, csimpánzokkal és malacokkal már végeztek hasonló teszteket, de a kecskék eddig valahogy kimaradtak.
A kutyák sem kifejezetten enyhítik a stresszt, de nem is erősítik a negatív érzelmet, derítette ki egy friss kutatás.
Az idős kutya megváltozott viselkedése sokáig tűnhet az öregedés természetes velejárójának, ezért sok gazda nem fordul időben állatorvoshoz, pedig az ELTE etológusai szerint a korai diagnózis sokat javíthat az állat életminőségén.
A kutyák közelsége csökkentheti az agresszív vagy visszahúzódó viselkedésre való hajlamot, és magasabb fokú empátiát is eredményezhet.
A házi macskák Észak-Afrikából származnak, és az elmúlt kétezer évben terjedtek el Európában, míg Kínában már jóval korábban együtt élt az emberrel egy másik macskafaj, amelyet azonban nem sikerült háziasítani.
Japán kutatók harminc macska viselkedésének megfigyelésével jutottak erre a következtetésre. Azt viszont még nem bizonyították, hogy az állatok konkrétan felismerik gazdájukat szaguk alapján.
Legalábbis az elmúlt öt évezredből származó 22 macskamaradvány filogenetikai és genomikai elemzése szerint.
Etológusok azt találták, a családi törpemalac-ember viszonyban nem jelenik meg az a kötődés, amit a családi kutya-ember kapcsolatban ismerünk. Az erről szóló tanulmányt magyar kutatók is jegyzik.
Az ausztrál őslakosok dingókat vettek magukhoz, akiket a kutyához hasonlóan házőrzésre és vadásztársnak fogadtak be a közösségbe.
Kínai kutatók hét évig vizsgáltak helyi kutyainfluenza-vírusokat, és olyan mutációkat találtak, amik megkönnyíthetik a kórokozónak, hogy átugorjon az emberre. Eddig szerencsére egyetlen emberi kutyainfluenzás fertőzést sem dokumentáltak, de az ördög nem alszik.
Az állatjóléti szervezetek előre tartanak attól, hogy milyen szerencsétlen állatok jöhetnek majd így létre.
Mindenki hallott már a gyerekbarát labradorról, az idegbeteg csivaváról vagy a gyilkos természetű rottweilerről, de egy friss kutatás szerint ezek javarészt csak legendák: nem a fajtán, hanem javarészt a nevelésen múlik, hogyan fog viselkedni az állat.
A milliomosok körében egyre nagyobb divat a háziállatok klónozása: egy macskaklón 10, egy kutyaklón 17, egy lóklón 28 millió forintba kerül. Az állatjóléti szervezetek szerint inkább a menhelyekről kellene örökbe fogadni.
Kevesen vágynak arra, hogy piócával éljenek együtt, de egy elszánt kisebbség szerint nincs nála jobb háziállat – igaz, az embernek a saját vérével kell etetnie. Nem nagy ár ez azért, hogy egy olyan házikedvenc társaságát élvezhessük, ami jobb esetben is úgy néz ki, mint egy féreg alakú disznómáj, cserébe akár húsz évig is elél.
Az Ukrán állatok mentése Facebook-csoport tagjai között van, aki a határ túloldalán tartott lovaknak biztosítana helyet, míg mások már felvették a kapcsolatot a kijevi díszmadártenyésztő egyesületekkel, az akvaristákkal és a terraristákkal is.