Már csak 10 vadon élő vaquita maradt a Földön, de még meg lehetne menteni a fajt a kihalástól
Egy genetikai vizsgálat szerint van esélye a túlélésre a világ legveszélyeztetettebb tengeri emlősének, a kaliforniai disznódelfinnek, vagy más néven a vaquitának - erről számolt be csütörtökön a BBC. Az állat vadon élő példányai már csak a Kaliforniai-öböl legészakibb csücskében találhatóak meg, és ott is mindössze tíz darab úszkál.
Jacqueline Robinson, a Kaliforniai Egyetem (San Francisco) kutatója, a Science folyóiratban május elején megjelent tanulmány szerzője elmondta, nincs okunk rá, hogy a populáció kis száma vagy alacsony genetikai diverzitása miatt azt gondoljuk, hogy a disznódelfin halálra van ítélve. Robinsonék kutatása egyértelműen rámutaott, hogy az állatnak nagyon jók a túlélési esélyei, ha képesek vagyunk arra, hogy élőhelyéről eltávolítsuk a kopoltyúhálókat, ezzel védve az állatokat.
Korábban néhány aktivista már feladta a disznódelfin megmentésére tett erőfeszítéseket, mert azt gondolta, még ha sikerülne is megvédeni a halászhálóktól, a beltenyészet egészségügyi hatásai miatt akkor sem élne túl a tengeri emlős. Robinson szerint azonban a disznódelfinnek a következő 50 évben kifejezetten jók a túlélési esélyeik, ha biztosítjuk az élőhelyüket.
A kutatók 1985 és 2017 között befogott disznódelfinek DNS-ét elemezték, és olyan számítógépes modellt állítottak fel, ami képes előre jelezni, hogy a genetikai örökítőanyaga alapján az elkövetkező öt évtizedben hogyan változhat a populáció.
A disznódelfinek megmentése azonban egyáltalán nem tűnik egyértelműnek: a kopoltyúhálók betiltására tett kísérleteket korábban élesen ellenezték a helyi halászközösségek, akiknek a megélhetése függ a halászattól. A környéken ráadásul virágzik az illegális halászat is: az utóbbi években főleg a tengerek kokainjának nevezett, a kínai feketepiacon kilónként 46 ezer dollárért (több mint 16 millió forint) árusított totoaba nevű halat igyekeztek kopoltyúhálókkal minél nagyobb számban kifogni, csakhogy ezekbe a hálókba a disznódelfinek is beleakadtak. A totoaba azért számít olyan értékesnek, mert a kínaiak szerint a hal úszóhólyagja gyógyító erejű, ugyanakkor a túlhalászás miatt mára ez a halfaj is a veszélyeztetett fajok listájára került.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Név szerint ismerik egymást az együttműködő delfinbandák tagjai
Egy friss kutatási eredmény szerint a csoportösszetartozás kulcsa a delfinek füttyneve. A palackorrúaknál minden egyes egyednek saját neve van, az az egyedi szignál, amelyen anyjuk „szólította” őket születésüktől kezdve.
A bálnák több mint fele gabalyodott már bele halászhálókba
Egy új kutatás szerint a kanadai Szent Lőrinc-öbölben megfigyelt kék bálnák 60 százalékának vannak olyan sebhelyei, amelyeket a tengeri horgászat, illetve halászat során használt eszközök ejtettek, a hosszúszárnyú bálnáknál ez az arány 55 százalék.
Évtizedek óta betiltott vegyszer ritkítja a delfinpopulációt az Egyesült Királyság partjainál
A PCB-ket a hetvenes években kivonták a forgalomból, de a természetben hosszú ideig megmaradó vegyszerek visszakerülhetnek a tengerbe, és ronthatják a tengeri emlősök termékenységét.