A legújabb eredmények szerint a meddő férfiaknál kétszer nagyobb a mellrák kialakulásának valószínűsége
Terméketlen férfiaknál kétszer nagyobb valószínűséggel alakulhat ki rosszindulatú melldaganat, mint azoknál, akiknek nincsenek termékenységi problémái – állítja a szakterület legfontosabb orgánumának számító Breast Cancer Research folyóiratban kedden, május 17-én megjelent tanulmány, amely az eddigi legátfogóbb kutatás eredményeit foglalja össze.
„Az egyértelmű összefüggés biológiai okait még nem sikerült tisztázni, mielőbb fel kell tárni a mellrák kialakulásának hormonális hátterét” – idézi a Guardian Michael E. Jones-t a londoni Rákkutató Intézet kutatást vezető munkatársát. A férfiak körében viszonylag megbetegedés kialakulásának hátteréről, éppen a kórkép ritkasága miatt mostanáig kevés eredmény látott napvilágot. Ezért is számít egyedülállónak az Angliában és Walesben a Breast Cancer Now program keretében az elmúlt 12 évben összesen 1998 mellrákkal diagnosztizált férfi bevonásával zajló vizsgálat. Ennek során a pácienseket egyebek mellett arról is kikérdezték, hogy van-e biológiai gyermekük, volt-e valaha is fogamzási problémájuk, illetve kerestek-e fel orvost vagy klinikát termékenységi problémáik miatt.
A kedden, május 17-én publikált eredmények szerint a rákbeteg férfiakéval megegyező szocioökonómiai mintázatot mutató, de egészséges kontrollcsoporthoz képest a vizsgált populációban kiugróan magas volt a gyermektelen férfiak aránya. A kutatók ezen felül azt találták, hogy a mellrákkal diagnosztizált férfiak szignifikánsan nagyobb valószínűséggel számoltak be termékenységgel kapcsolatos problémáikról.
A kutatók szerint a kialakulás biológia mechanizmusainak mielőbbi feltárása azért is fontos, mert a férfiaknál jóval magasabb a mellrák halálozási kockázata, bár az sem tisztázott, hogy ennek oka a szűrés és a felismerés hiányában vagy másban keresendő.
Kapcsolódó cikkeink a Qubiten:
Egyetlen gén, a nagyobb termékenységért felelős BRCA2 mutációja tette sokkal fogékonyabbá az embert a rákra
Egy új kutatás szerint az úgynevezett Angelina Jolie-gén lehet a felelős azért, hogy más főemlősöknél sokkal hajlamosabbak vagyunk a rákos betegségekre.
Magyar kutató vezetésével készült tanulmányban vizsgálták az emlősök rákkockázatát
A világon még sehol sem végeztek ehhez hasonlóan átfogó kutatást a témában. A nemzetközi kutatócsoport úttörő munkáját Vincze Orsolya, az ÖK Vízi Ökológiai Intézetének munkatársa vezette; a témával foglalkozó tanulmányt a Nature-ben publikálták.
A gyereknemzés a férfiakon is múlik, sokan mégis csak a nőkön kérik számon a születések csökkenő számát
Egyre több nő és még annál is több férfi dönt úgy Magyarországon, hogy nem vállal gyereket. De míg a nőkön ezt gyakran számon kérik, a férfiak döntésének hátterét többnyire nem firtatják, és arról sem esik sok szó, hogy mit tehetnének azért, hogy több gyerek szülessen. Nemrég megjelent, hiánypótlónak szánt kötetében Tanács Eszter is csak az első kérdésre keresi a választ.