Csodálatos, színes freskókat tártak fel egy egyiptomi templomban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Kétezer éves egyiptomi freskókat szabadítottak ki a por és a korom alól a régészek az egyiptomi Esznában, Hnum isten templomában. A mennyezet középső részén feltárt képek egy része Nekhbetet, a Felső-Egyiptomban tisztelt keselyűistennőt, a többi az alsó-egyiptomi Uadzsetet ábrázolja. A Tübingeni Egyetem és az Egyiptomi Turisztikai Hivatal régészei 2018 óta dolgoznak a freskók feltárásán, bár magában a templomban már a napóleoni idők óta folyik a kutatás.
A Hnum tiszteletére emelt templom nem tekinthető az egyiptomi templomépítészet tipikus példájának, inkább kivételnek számít. A templomot díszítő freskók és képek nagyjából 200 év leforgása alatt készültek. A képek szinte csak a véletlennek köszönhetően menekültek meg, ahogy maga a templom is: a valaha hatalmas komplexumból csak az előtér, a pronaosz maradt fenn, az is javarészt azért, mert a tizenkilencedik században pamutraktárnak használták.
Szent szövegek
Az eredeti díszítések még épp látszottak a rájuk rakódott homok, sár, korom és ürülék alatt. A templomban számos felirat is volt, ezek részleges fordítását Serge Sauneron francia régész közölte először 1962-ben. A munka Sauneron halála után is folytatódott, az eddigi legteljesebb fordítást az Institut Francais D’Archéologie Orientale adta közre 2021-ben.
Mindehhez elengedhetetlen volt a hieroglifák alapos tisztítása. Christian Leitz, a Tübingeni Egyetem Egyiptológiai Tanszékének vezetője szerint a hieroglifák nagy részét csak elnagyoltan vésték a kőbe, a szövegek nagy részét a kosz alatt megbúvó színes festés rejtette.
Leitz szerint a korabeli templomok többségét valószínűleg élénk színű festmények díszítették, ez azonban az idők során megfakult vagy teljesen lekopott, az esznai templomban viszont éppen az őket elfedő szennyeződés óvta meg őket a pusztulástól. Ez az első eset, hogy ilyen részletgazdag és színpompás egyiptomi leletet tanulmányozhatnak a kutatók.
Leitz és társai a feltárást követően az összes esznai szöveg lefordítására koncentrálnak majd.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Több mint száz év után rátaláltak Zeusz templomának romjaira Egyiptomban
Még az 1910-es évek elején kezdődtek az ásatások, miután írásos emlékek egy Kaszioszi Zeusz-templom létezéséről tanúskodtak a helyszínen. Ennek a romjaira találtak rá most az ókori Pelusium városának területén.
3000 év után digitálisan bontották ki I. Amenhotep múmiáját
A CT-vizsgálat szerint a 169 centiméter magas, ép fogazatú I. Amenhotep 35 éves kora körül hunyt el, halálát azonban nem baleset vagy erőszakos esemény okozta, mert a kutatók a körülmetélésen kívül nem találtak jelentősebb, még életében elszenvedett fizikai sérülésre utaló nyomot a testén.
Több mint 3000 éves, színes falfestményre bukkantak egy egyiptomi nekropoliszban
A kifogástalan minőségben fennmaradt falfestmény II. Ramszesz fáraó kincstárnokának sírját díszítette, és életének fontos jeleneteit ábrázolta – meg egy borjúvágást.