Ökológiai reneszánszát éli a paradicsomi sziget, amit 3 év alatt több mint 300 ezer egértől és patkánytól szabadítottak meg

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

– Éjszakánként futkároztak a fákon, tönkretették a kerteket, megettek mindent, amit találtak, és a kihalás szélére sodorták a többi állatfajt. Évente öt tonna patkánymérget osztottunk szét a szigetlakóknak, hogy leszoríthassák a számukat, de nem sikerült féken tartani őket – mesélte április végén Hank Bower, az Ausztrália partjaitól 600 kilométerre keletre fekvő, magát földi paradicsomként hirdető Lord Howe-sziget önkormányzatának környezetvédelemmel és világörökség-védelemmel foglalkozó munkatársa arról, milyen volt, amikor 210 ezer patkány és 150 ezer egér vette át az uralmat az alig több mint 350 lakost számláló, 14,5 négyzetkilométeres szigeten, ami alig nagyobb, mint Budapest 13. kerülete. 

Amikor már kibírhatatlanná vált a helyzet, három évvel ezelőtt egy 13 millió dolláros (4,7 milliárd forint), helikopterekkel, patkánykereső kutyákkal és rengeteg patkánycsalival megtámogatott, kiterjedt programot indított a világörökség részét képező sziget vezetése, és az eredmény nem maradt el. Különleges madár- és rovarfajok tértek vissza, régóta nem látott növények burjánzanak, virágot hoznak, a sziget ökoszisztémája ennél már nem is lehetne sokfélébb.

Nem a Lord Howe az egyetlen sziget, ahol úgy próbálnak védekezni a biodiverzitás csökkenése és a fajok kihalása ellen, hogy kiirtják az olyan invazív fajokat, mint a patkányok, a macskák, a nyulak vagy a kecskék, mindenesetre az ökológiai mérnökösködéssel vigyázni kell, mert az ember sosem tudhatja, hogy az ökoszisztéma egyetlen elemének kiemelésével milyen változásokat indukál az egyáltalán nem lineáris logikával működő rendszerben.

Az UNESCO világörökség részét képező Lord Howe-sziget Ausztrália közelébenFotó: ROBERT FRANCIS/robertharding via AFP

Húszéves előkészület, ellenálló helyiek, begyűjtött madarak

A mindaddig lakatlan Lord Howe-szigetet 1788-ban fedezte fel Henry Lidgbird Ball, a HMS Supply hadivitorlás kapitánya (a hajó kilenc férfi és hat nő elítélttel a fedélzetén az óceániai Norfolk-szigetre tartott, azzal a céllal, hogy ott rabkolóniát alapítsanak). A szigetet Ball a brit királyi haditengerészet, a Royal Navy akkori első admirálisáról,  Richard Howe-ról nevezte el. Az egerek hosszú évtizedekkel később, 1850 körül érkeztek a szigetre, míg a patkányok 1918-ban, miután sikeresen a partra úsztak az SS Makambo nevű süllyedő gőzhajóról. Néhány évtizeden belül pedig annyira felborították a sziget ökoszisztémájának egyensúlyát, hogy a kutatók az ő számlájukra írják 5 őshonos madárfaj, 13 gerinctelen állatfaj és két növényfaj kihalását, sőt több mint 70 további fajt küldtek a veszélyeztetett fajok listájára. 

A sziget vezetése 2019 nyarán indította el patkánymentesítő programját: két helikopterrel több mint negyven tonna patkánymérget terítettek szét a sziget lakatlan részén, és 22 ezer darab zárható patkánycsapdát helyeztek el a lakott területeken. Az akció egyáltalán nem ment könnyen: már önmagában az is közel húsz évbe telt, hogy megtörjék a helyiek ellenállását, akik attól tartottak, hogy a patkánymérgek ártalmasak lehetnek a helyi élővilágra és esetlegesen veszélyesek az emberekre. Voltak, akik úgy vélték, a patkányproblémát túlságosan is felfújják, míg mások azt kifogásolták, hogy nem a helyiek vezetik a programot, hanem távolról érkezett szakértők. Végül 2015-ben az alig több mint 350 szigetlakó 52 százaléka szavazott a program elindítása mellett.

A projekt egyik résztvevője, az 1980-ban a szigetre költözött Ian Hutton természetvédő, meteorológus és túravezető a Guardiannek azt mondta, hogy a patkánymentesítő projekt a legelején rosszul kezelte a helyiek félelmeit, és nem vették figyelembe a hat generáció óta a szigeten élők helyismeretét és véleményét. Mindenesetre úgy vélte, a helyi madarakra, a tengeri élővilágra vagy az emberi egészségre egyáltalán nem ártalmasak a kihelyezett patkánycsalik. 2007-ben a projekt munkatársai előzetes teszteket végeztek, és a sziget több mint kétszáz madárfajából kettő olyat találtak, a rablóvarjút és a barna bozótguvatot, amelyek esetében fennállt a veszélye a halálos patkánymérgezésnek. Ezért a sydney-i Taronga állatkert egy területre gyűjtötte össze a bozótguvat-populáció 85 százalékát és a rablóvarjak 50-60 százalékát, hogy három hónapig, vagyis amíg a patkánymérgek hatnak, ne engedjék a madarakat azok közelébe.

Barna bozótguvat, angolul Lord Howe Woodhen (Gallirallus sylvestris)Fotó: unknown

Patkánykiszagoló kutyákkal és mozgásérzékelő kamerákkal a rágcsálók ellen

A nagyszabású program következő lépéseként 2019 áprilisától 2021 augusztusáig patkánykiszagoló kutyákkal figyelték, túlélték-e mérget a patkányok, és elkezdenek-e újra szaporodni. A projekt levezénylői és a helyiek egészen tavaly áprilisig azt hitték, hátradőlhetnek, 2021 április közepén azonban egy helyi asszony megpillantott egy patkányt, amint átkel a sziget egyik temetőjéhez vezető úton. Az első sokkot követően az állatot azonnal elfogták, és két napon belül kettőt is kivontak a forgalomból a projekt munkatársai. A rágcsálók boncolása azt derítette ki, hogy egy fiatal hím és egy vemhes nőstény párossal volt dolguk a szakértőknek.

Mivel a hatóságok attól tartottak, hogy a több millió dolláros projekt kudarcba fulladt, 250 mozgásérzékelős kamerát szereltek fel a bozótos területeken, és különleges keresőkutyákat reptettek Ausztráliából és Új-Zélandról a túlélő egerek és patkányok felkutatására. 2021 októberére az eredmény 96 kiirtott patkány lett, de a hatóságok utána még hónapokig szemmel tartották a szigetet. Ezen felül Atticus Fleming, a Lord Howe-sziget önkormányzatának és az Új-Dél-Walesi Nemzeti Parkok vezetője hozzátette, olyan „biobiztonsági intézkedéseket” is bevezetnek a szigeten, amelyek megakadályozzák, hogy bárki hajóval visszahurcolja a rágcsálókat Lord Howe-ra.

A nagy fajvisszatérés

Az utóbbi néhány hónap tapasztalatai alapján úgy tűnik, a drákói patkányellenes intézkedések megtették a hatásukat. Bower szerint elkezdett termést hozni egy olyan szőlőfaj, amelynek eddig még sosem látták a gyümölcsét, és a szigetren élők olyan különleges rovarok százairól küldtek fényképeket Ausztrália legrégebbi múzeuma, az Australian Museum természettudományi gyűjteménye munkatársainak, akik szerint ezekből az állatokból csak három példány létezését jegyezték fel eddig valaha. 

A Dryococeus australis rendkívül ritka botsáskaféle, ami kizárólag a Lord Howe-szigeten él. 80 éve kihaltnak hitték, de a 2000-es évek elején újra felbukkantFotó: TORSTEN BLACKWOOD/AFP

Ausztrália egyik legritkább madara, a repülésképtelen bozótguvat is szaporodásnak indult, a madárpopuláció száma 565-re nőtt, vagyis megkétszereződött az elmúlt három évben. Emellett négy súlyosan veszélyeztetett szárazföldi csigafaj is kivirult, ezeknek az elmúlt években csupán üres csigaházait lehetett látni a Lord Howe-szigeten. Kris Helgen, az Australian Museum vezető kutatója szerint a csigák visszatérése nagyszerű fejlemény, látni kell azonban, hogy ők is csak részei egy összetett és gazdag ökoszisztéma újraépítésének.  

Patkányok, nyulak, kecskék szigetei

Nem a Lord Howe-sziget az egyetlen, ahol az invazív fajok szisztematikus kiirtásával harcolnak a globális kihalási válság ellen. Az efféle fajok irtására irányuló programok adatbázisa szerint 1950 és 2019 között mintegy kétezer programot indítottak, és ezeket több mint 800 szigeten közel 88 százalékos eredményességi rátával folytatták le (a Lord Howe-szigeten végigvitt program azonban az első, amelyet egy állandó lakossággal bíró szigeten vezényeltek le).

2012-ben az alaszkai Hawadax-szigetet sikerült megszabadítani addigi nevétől, a „Patkány-szigetektől”, miután egy hasonló program során sikeresen kiirtották a 18. században ugyancsak egy hajótörés miatt betelepült, szapora rágcsálókat. Azóta a kutatók szerint a szigetet ellepték a magasra növő fűfélék, és messzire elhallatszik a visszaköltözött tengeri madarak hangos csivitelése. 

Egy másik példa a Gerald Durrell brit zoológus által alapított, fajmegőrzéssel foglalkozó Durrell Wildlife Conservation Trust egyik projektje az Indiai-óceánban található, Mauritiustól 22,5 kilométerre északkeletre fekvő Kerek-szigeten. Néhány évszázaddal ezelőtt ide is hajókon érkeztek a sziget élővilágát teljesen letaroló nyulak és kecskék. Az egykor szavannás-füves szigetecskéről eltűntek a madarak, a hüllők, majd végül a növények is, és még a kecskékből és nyulakból is csak néhány példány maradt egy szinte holdbéli tájon. A szigetet 1957-ben természetvédelmi területté nyilvánították, és Durrell az 1970-es években vezetett kampányával sikerült kiirtani az invazív fajokat. Nemrég az invazív fűféléknek is sikerült gátat vetni, a gyíkok, a gekkók és a kígyók pedig olyannyira elszaporodtak, hogy más mauritiusi szigetekre is át lehetett őket telepíteni.

Pálmaerdő a Mauritiushoz közeli Kerek-szigeten vulkáni hamuból kialakult, erodálódott, holdbéli tájjal az előtérbenFotó: GREGORY GUIDA/Biosphoto via AFP

Szigetekkel könnyebb mérnökösködni

Bár a szigeteken végzett munka rengeteg kihívással jár, maga az elszigeteltség lehetővé teszi az invazív fajok kiirtására indított kampányokat, amelyeket nem lehetne nagyobb, egybefüggő szárazföldön levezényelni – mondta Craig Stehn, aki Új-Dél-Wales tervezési és környezetvédelmi osztályán foglalkozik a  veszélyeztetett fajokkal. Hozzátette, hogy ezek a szigetek gyakran olyan állatoknak és növényeknek adnak otthont, amelyeket sehol máshol nem lehet megtalálni.

James Griffin ausztrál környezetvédelmi miniszter szerint a Lord Howe-sziget patkánymentesítése kifejezett optimizmusra ad okot a természetmegőrzés jövőjére nézve, különösen úgy, hogy a bozótguvatból az 1970-es évekre mindössze 22 példány maradt életben, és a patkányirtásnak köszönhetően a faj a kihalás széléről táncolt vissza. „A disznók, macskák, kecskék, növényi betegségek és patkányok megzabolázásával visszaépülhetett a Lord Howe-sziget őshonos flórája és faunája, mindez pedig azt mutatja, hogy a megfelelő tudományos hozzáállás és ügykezelés visszafordíthatja a biodiverzitás csökkenését” – mondta Griffin.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: