Az új Jurassic World tudományos szemmel: végre itt vannak a tollas dinoszauruszok!
Az 1993-as Jurassic Parkkal kezdődő filmes univerzum legújabb darabja, a Jurassic World: Világuralom négy évvel az előző rész után veszi fel a fonalat, és egy olyan világot mutat be, ahol a Nublar-szigetről kimentett, 66 millió év után feltámasztott őshüllők együtt élnek az emberekkel a Föld minden pontján. Így amikor beültem a filmre, alapvetően annyi várakozásom volt – amit aztán a nyitójelenet is megtámogatott –, hogy ennek a nagyszabású kísérletnek a kétséges kimenetelű következményeibe kapunk betekintést. Nem teljesen így lett.
A Jurassic World: Világuralomban, ahogy a korábbi filmekben is, a theropoda ragadozó dinoszauruszoknak jut kiemelt szerep, és a nagy csúcsragadozók, illetve a raptorok mellett néhány különleges képviselőjükkel is találkozunk. A kolosszális, növényevő sauropodák inkább csak díszletként mutatkoznak meg, a változatos madármedencéjűek közül pedig a fejdíszéről könnyen megismerhető Parasaurolophus, illetve az aranyos kisdinó szerepét játszó Nasutoceratops kap hosszabb jeleneteket. Míg a Mosasaurus tengeri hüllő alakítása kevésbé marad emlékezetes, a repülő hüllők időnként a dinoszauruszokat is túlszárnyalják a filmben. Az emberek közé keveredő őslények nagy része a késő krétában, egy-egy a késő jurában élt eredetileg, de néhol mezozoikum előtti állatok is felbukkannak a filmben.
Az állatokat megelevenítő CGI azoknál a részeknél, ahol távolban vonuló dinoszauruszokat látunk, nagyon jól működik, de amint közelebb kerülnek, egyes esetekben megmutatkoznak a problémái. Különösen igaz ez a Jurassic World-szériában prominens szerepet betöltő „Kék” velociraptor és „Béta” kicsinyének jeleneteire, ahol nem volt túlságosan átélhető, hogy valódi állatok futkorásznak a vásznon a Sierra Navada havas hegyvidékein. A számítógépes grafika azért szerencsére többnyire teszi a dolgát, így a valaha élt egyik legnagyobb repülni képes állat, a Quetzalcoatlus nevű pteroszaurusz repülőgéppel való küzdelme a film egyik leglátványosabb jelenetévé válhatott.
A film premierje előtt az mindenképpen pozitív előjel volt a dinoszauruszrajongóknak, hogy a Jurassic World: Világuralom tudományos tanácsadójaként a 38 éves Stephen Brusatte amerikai paleontológust kérték fel, aki a theropoda dinoszauruszok anatómiájának és evolúciójának egyik vezető szakértője. Brusatte munkájának eredményét a film legimpresszívebb dinoszauruszai dicsérik, ahol a ragadozók testét a valóságnak megfelelően tollak borítják. Az elmúlt évtizedek dinoszaurusz-kutatásainak – és a madarak dinoszaurusz voltának – megjelenése a vásznon rengeteget hozzáad az élményhez.
Jó példa erre a mellső végtagjain lévő hatalmas karmai miatt összetéveszthetetlen, tollas maniraptora dinoszaurusz, a Therizinosaurus Claire Dearinggel (Bryce Dallas Howard) való összetalálkozása, míg a vörös-szürke színű Pyroraptor minden maradék kétséget eloszlat afelől, hogy egy tollakkal borított raptor is kellően félelmetes lehet. A filmben szereplő másik két raptornál, a Deinonychusról mintázott Velociraptor és a prominens akciójelenetben résztvevő Atrociraptorok esetén továbbra sincsenek tollak, a filmben nagyjából megmagyarázott okokból. Annyi biztos, hogy a theropodák – John Ostrom paleontológus kutatásainak révén – aktív, mozgékony, melegvérű állatokként való ábrázolása az első Jurassic Park-filmben kiállta az idők próbáját.
A tollas dinoszauruszok és a többnyire felejthető akciójelenetek mellé azonban hiába várunk komplex történetet és mély karakterfejlődést: Owen Grady (Chris Pratt) raptorbűvölése a harmadik filmre már elfáradt, a forgatókönyvíróknak pedig nem sikerült túl meggyőző okot találni Alan Grant (Sam Neill) és Ellie Sattler (Laura Dern) szerepeltetésére a nosztalgiafaktoron túl, így megjelenésük inkább erőltetettnek tűnik. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) bioetikai popfilozófus matematikusként hozza a kötelezőt, míg DeWanda Wise alakítása miatt Kayla Watts zsoldos pilóta karakterének még drukkolni is lehet az akciójelenetek során.
Bár a filmbeli biotechcég vezetőjét, Lewis Dodgsont játszó Campbell Scottnak a komplikált motivációkat nélkülöző, felszínes főgonosz karakterénél nem jutott több, azt meglepően jó volt látni a filmben, hogy a kihalt őslényeket életre keltő szintetikus biológia nem csak vérszomjas ragadozókhoz és sorozatos katasztrófákhoz vezető tudományág lehet, hanem egy kockázatokkal rendelkező, de az emberiség által értelmes célokra is alkalmazható terület is, ami közelebb áll a realitáshoz.
A Jurassic World: Világuralom talán érdekesebb lehetett volna, ha kísérletet tesz a kréta végi és a mai élővilág mesterséges összekeverése által okozott káosz, és annak civilizációnkra mért következményeinek minimálisnál mélyebb bemutatására, vagy a felmerülő etikai kérdések kezelésére. A film igazából nem is foglalkozik komolyan a kérdéssel, helyette egy másik biotechnológiai katasztrófával tereli el róla a figyelmet. Ez alapján úgy tűnik, mintha a forgatókönyvírók nem gondolták volna, hogy a nem madár dinoszauruszok, a pteroszauruszok és mosasaurusok önmagukban elég felfordulást képesek okozni, ha rászabadulnak a mai környezetre.
Szerencsére a Jurassic World-trilógiát lezáró film – a látványos dinoszauruszok és őslények felvonultatásának köszönhetően – minden hibája ellenére épp elég szórakoztató tud maradni ahhoz, hogy ne kizárólag a filmsorozat legnagyobb rajongóinak lehessen ajánlani.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
