Két évig dolgoztak a szürreális filmjeiről ismert Alejandro Jodorowsky eposzi Dűne-adaptációján, de Hollywoodnak túl merész volt a projekt. Pedig minden adott volt hozzá egy igazi klasszikushoz: a főbb szerepeket Salvador Dalí, Mick Jagger és Orson Welles játszotta volna, a filmzenéről a Pink Floyd gondoskodott. Úgy tartják, ha nincs ez a projekt, a Star Wars, az Alien és a cyberpunk sem született volna meg.
A Skywalker korával véget ért a harmadik Star Wars-trilógia is, és a széria történetében először úgy tűnik, az alkotók helyett a kommentelők formálták a történetet. De mikor lett a Star Wars-rajongás alapelve, hogy utálni kell mindent, ami Star Wars? Trilógiakritika.
Nyögvenyelősen kezdődött a húszas években a filmipar egyik nagy innovációja, a hangosfilm története: nemcsak a beszédben gyenge színészek hullottak ki miatta, hanem számos egyéb érdeket is sértett. Igazi szenzáció volt, amikor 1929-re Magyarországot is meghódította, és Horthy Miklós angolul üzent Amerikának.
Patinás New York-i és Los Angeles-i színházakat vesz, illetve bérel a streaming cég, máskülönben félő, hogy nem tud megtartani olyan formátumú filmeseket, mint Martin Scorsese.
Nem csoda, hogy külföldi szaklapok is Oscar-jelölésre esélyesnek tartják Milorad Krstić filmjét. Az új Macskafogó-párhuzam nem áll meg, de a Monty Python animációs betétei, a BoJack Horseman és a képzőművészet rajongói biztosan imádni fogják.
Az első ember című, Velencében bemutatott film úgy teszi izgalmassá a Ryan Gosling alakításában megjelenő, elsőként a Holdra szálló űrhajós történetét, hogy az elejétől kezdve pontosan tudjuk, mi lesz a vége.
Alex Garland újra megmutatta, hogy a sci legalább olyan fontos tud lenni, mint a fi – az Expedíció úgy próbál végig a tudomány közelében maradni, hogy közben az Alien-kottából játszik, és még a természetfelettibe is belekóstol.
Az utolsó Jediket mintha a Monty Python-, a James Bond- és úgy mellékesen a korábbi Star Wars-filmekből gyúrták volna össze, mégis a legeredetibb dolog, amit százezernél többen megnéznek a moziban.