Telt ház előtt csapott le Budapesten a Facebookra a filozófia eleven ostora, Byung-Chul Han

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Hülyeség volt zakót hozni – gondoltam, amikor délután négykor kiléptem az utcára, ahol 31,4 fok volt. Árnyékban. A zakót végül az este folyamán csak egyszer vettem fel, de akkor is csak azért, mert nem tudtam hova rakni, különben a kezemben maradt, esetleg a székem hátán, de nem tudtam, hogy mi a dress code, és el is felejtettem megkérdezni, ugyanis Byung-Chul Han sztárfilozófus budapesti előadására voltam hivatalos, ezúttal nem csak újságíróként, hanem moderátorként és beszélgetőpartnerként is.

Az elefántcsonttoronyból a teltházig

Az esemény rendkívülinek ígérkezett: a dél-koreai születésű, Németországban élő Han, akit a magyar nagyközönség Horváth Bencének a 444.hu-n megjelent cikkéből ismert meg, nagyon ritkán ad interjút (szigorúan véve most sem adott), évente legfeljebb egyszer-kétszer hagyja el berlini otthonát, akkor is csak hosszabb időre és egyáltalán nem szívesen, a szervezés pedig hosszan elhúzódott. Végül a Goethe Intézet, a budapesti Koreai Kulturális Központ, a Typotex Kiadó és a MOME közös erőfeszítéseinek hála sikerült tető alá hozni az eseményt. Az előadást a CEU Auditorium Maximumában tartották a Nádor utcában. A szervezési nehézségek később valamivel érthetőbbé is váltak, amikor a tech-szkepticizmusáról ismert Han kacarászva közölte, hogy van ugyan okostelefonja, de csak virágok azonosítására használ rajta egy appot, különben általában kikapcsolja (a filozófus magyarul legutóbb megjelent könyve, A föld dicsérete a télikertjéről, a csigákról és kisebb mértékben a Facebookról szól). 

Byung-Chul Han a CEU-nFotó: Andras Nemeth/Andras Nemeth

Az Audmaxban pedig telt ház volt: a 420 beállított székből alig néhány maradt üresen, és a szinkrontolmácsoláshoz használt 400 fülhallgatóból is alig négy-öt árválkodott az előadó bejáratánál, amikor rájöttem, hogy az előadás németül zajlik majd, én viszont nem tudok németül. Fülhallgató jutott, a probléma elhárult, kezdődhetett az előadás.

Erósz és a depresszió

A bemutatkozások és köszönetnyilvánítások után következett Han előadása, amiről még mi sem tudtuk, hogy miről fog szólni – előre csak a címét kaptuk meg: Erósz és a depresszió. Ez többé-kevésbé egybevág a magyarul nemsokára megjelenő kötet címével, az Erósz haldoklásával, amit premier előtt elolvashattam, a fordítója, Csordás Gábor pedig értelemszerűen még korábban kézhez kapott.

Han meglepően nyitotta az előadását: Nádas Péterről, a vadkörtefákról és a magyar falu eltűnő idilljéről elmélkedett. Nádasnak, aki saját bevallása szerint Han kedvenc írója, van egy elbeszélése arról, hogy a falu közepén álló körtefát a helyiek annyira szeretik, hogy énekelnek neki, de a filozófus abban is biztos, hogy ez a szokás azért szűnik meg Magyarország-szerte, mert az emberek inkább Facebookoznak, minthogy a vackorral törődjenek. 

A magyarok diófára kötik fel magukat

Han meglepődve konstatálta azt is, hogy valahol azt hallotta, hogy a magyarok legtöbbször diófára kötik fel magukat, ezen el is szórakozott egy darabig, mondván, hogy ha fel akarná kötni magát, ennek a szép hagyománynak megfelelően ismét hazánkba látogatna, és keresne egy diófát, bár nem igazán érti, hogy miért épp ezt a fajt választják a szuicid hunok, hiszen annyi más fa van még, ő meg ráadásul szereti is a diót. Aztán megnyugtatta a közönséget: nem akar öngyilkos lenni, sőt, mint később hangsúlyozta, nem is pesszimista, inkább optimista, hiába hirdeti folyton 

A Másik eltűnése

Han, mint sok más alkalommal, most is a Másik eltűnését hibáztatja a neoliberális kapitalizmus által gerjesztett betegségekért. Erósz számára nem az erotika istene, hanem a gondolkodás új ösvényeit feltáró valami: amikor eltűnik a Másik, az egyén bezáródik, depressziós lesz, és képtelen lesz önmagán kívül bármire is reflektálni. A helyzetet tovább rontja a Facebook és a többi hasonló csatorna, ahol az egyén információt kap, de mást nem, ezért abban a hitben él, hogy gondolkozik és tájékozott, de valójában kimarad a Másik megtapasztalásából, a személyes közelségből és az érintésből, ami minden emberi kapcsolat alapja lenne – ha nem tette volna tönkre a világ, és nem dobott volna rá még egy lapáttal a pandémia. Han egyébként láthatóan némileg szorongva fogott velem kezet, amikor bemutattak minket egymásnak (pedig nem voltam büdös), de ez eléggé érthető: magam is furcsálltam az udvarias gesztust, az elmúlt két év alatt teljesen elszoktam tőle.

Az egészséges távolság

Han ezután többé-kevésbé összefoglalta az Erósz haldoklása című könyének egy részét: azt, hogy miként lesz a másik iránt nyitott, kérdéseket megtartó erotikából pornó, ami nem hagy már kérdéseket; hogy Martin Buber nyomán hogyan változik egy élő ember tárggyá (ami egykor te volt, mostanra az lett), illetve hogy Erósz birodalma miért nem csak a szexualitásra vonatkozik, és miért fontos ez az egész emberiség szempontjából. Illusztrációként Lars Von Trier egyik filmjéből, a Melankóliából választott egy jelenetet, amit gondosan fel is töltöttek a YouTube-ra – ahol aztán cenzúrázták is, mert túl erotikusnak számított, hogy egy meztelen nő a bolygó pusztulását várja egy sziklán. 

Han szerint itt érhető tetten Erósz valódi hatalma: a depresszióból kievickélő főszereplő a tragédiától kapja meg a feloldozást, és úgy szabadul meg a betegségétől, hogy biztos lehet benne, hogy nem következik utána semmi. Nemcsak semmi jobb, hanem semmi – már ha az ember nem hisz a túlvilágban, de egy Melankólia nevű bolygó épp elég ahhoz, hogy ha nem hisz benne, egész biztosan leradírozzon mindent a Földről.

Han előadFotó: Andras Nemeth/Andras Nemeth

A filozófia halála

A szexualitás persze meglehetősen fontos az egész emberiség szempontjából, de Han itt Erósz gondolatformáló hatalmáról beszélt – arról, hogy miként vezényli ez az ősi isten ismeretlen utakra a gondolkodót. A filozófus utakat keres, Erósz pedig utakat kínál, de amíg kínálja, a cél ismeretlen: ezért volt vonzó Szókratész, és ezért kaland a bölcsesség szeretete. Sőt, a filozófia valójában az élet művészete, és bár nem Han az első, aki ezt állítja, manapság a komolyan vehető filozófusok közül kevesen hangoztatják ezt a bölcsességet.

Han az Erósz halálával újabb frontot nyit a modern civilizáció ellen: eddig már annyi mindent tett tönkre, hogy az hihetetlen, de még mindig van mit. A legnagyobb baj a Másik eltűnése, de még nagyobb lehet a Másikra való igény mérséklődése: lehet, hogy az embert kevésbé érdekli már a rajta kívül álló dolog, de, mint ahogy A kiégés társadalmában is írta, a másikra irányuló figyelem is a nárcisztikus-depressziós egóra fog irányulni, ez pedig tömeges jelenség – így egy egész világ őrül meg és lép önpusztító pályára egyszerre.

Az örök optimista

Han viszont saját bevallása szerint optimista: gyermekkorában túlélt egy balesetet, elvan a kertben, néha ír egy könyvet, és nem igazán nyomasztja a világ. Csak az a rohadt Facebook ne lenne. Ellenség még a Tinder, a Twitter és bármi, ami leegyszerűsíti a kommunikációt, mert ilyenkor Han szerint nem egyszerűen adatokat közlünk egymással, hanem rosszul és rossz adatokat viszünk be a rendszerbe, aminek mindannyian a kiszolgálói és urai vagyunk: az, akinek van egy Google-accountja, már bűnrészes, de nem csak kizsákmányoló, hanem kizsákmányolt is

Mindez nem függ jobb- vagy baloldaliságtól: az emberek világszerte rosszul érzik magukat. Az uralkodó trendek, a közösségi média és úgy általában a világ alakulása olyan, amilyen, és Han szerint nem különösebben jó. A közösségi média betörése a hétköznapi valóságba – és ennek a szabályozatlansága – megszülte a Facebookot (hírek helyett), a Tindert (kapcsolatok helyett) és a Twittert (eszmecserék helyett). Érintés helyett kattintás van, érdeklődés helyett lájkolás. Az adathalász gigatech elvette a lehetőséget egy jobb, élhetőbb, használhatóbb rendszer megvalósításától: Han egy látogató kérdésére azt felelte, hogy jobb lett volna, ha a kormányok maguk rendelkeznek a digitális átállásról, nem profitorientált techcégekre hagyatkoznak – és az is jobb lett volna, ha Orbán Viktor dönt személyesen arról, hogy milyen közösségi hálózatok működnek az országban, mint szabadon engedni az amerikai óriásokat. Azt mondjuk megnézném, hogyan dönt közösen Han és Orbán a kikapcsolt butatelefonján arról, hogy mi legyen a közösségi hálózatok jövője.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: