Valóban a hanyatló nyugati civilizáció miatt rosszkedvűek a magyarok?

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Orbán Viktor miniszterelnök július végén elhangzott tusványosi beszéde a nagy vihart kavaró fajelméleti eszmefuttatás mellett más, tudományosan nehezen alátámasztható kijelentéseket is tartalmazott. Ezek közé tartoznak azok a gondolatok, amelyekben Orbán Európa boldogtalanságának okait pedzegette:

„…az adatok tükrében a világ egyre jobb helynek tűnik, miközben mi ennek az ellenkezőjét érezzük. ...  

… Az a megfejtésem erre a jellenségre, hogy rosszkedvünk tele egy alapvetően nyugati életérzés, ami abból fakad, hogy a nyugati civilizációnak az ereje, a teljesítménye, tekintélye és cselekvőképessége fogyóban. … 

… A legfájóbb ebben a térvesztésben, ebben a hatalmi és anyagi térvesztésben, hogy mi, vagyis a Nyugat elvesztettük az energiahordozók feletti ellenőrzést. ” 

Ez a gondolatmenet három fő állításra bontható szét:

  • a szociális és gazdasági mutatók javulnak;

  • az emberek boldogsága azonban nem követi ezt a fejlődést, sőt Európa boldogtalanabb, mint volt; 

  • Európa boldogtalansága főképp az energia- és nyersanyaghiányra vezethető vissza. 

A miniszterelnök felvetése izgalmas, könnyen érthető és logikusan felépített, mégis érdemes részletesen megvizsgálni, mert állításai nem minden ponton egyeznek meg a valósággal.

Európa előre megy, nem hátra?

Európa és azon belül Magyarország az utóbbi 30 évben drasztikus fejlődésen ment keresztül. A Világbank adataiból azt láthatjuk, hogy az életszínvonal az Európai Unióban gyorsan és egyenletesen növekedett. Míg 1990-ben az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) 15 000 dollár volt, 2020-ra ez 45 000 dollárra, azaz háromszorosára emelkedett vásárlóerő-paritáson számolva. Külön Magyarországot vizsgálva is hasonló trendeket láthatunk: közel 9 000 dollárról 36 000 dollárra, tehát négyszeresére nőtt a GDP. 

A GDP azonban nem tökéletes módja az életszínvonal mérésének. Ezt maga Orbán is jelezte beszédében, ahol a GDP mellett olyan adatokra hivatkozott, mint a várható élettartam növekedése, a gyermekhalandóság csökkenése, a heti munkaórák csökkenése, valamint az írástudatlanság visszaszorulása; a miniszterelnök jól látja, hogy az emberek jólétét nem csak a gazdasági teljesítmény határozza meg. Ezért is fejlesztette ki az ENSZ az Humán Fejlettségi Indexet (Human Development Index, HDI), ami a tágabb értelemben vett életszínvonal mérésére hivatott. 29 év leforgása alatt az Európai Unió jelenlegi tagállamai átlagosan egy egész ponttal, 0,75-ről 0,85-re fejlődtek a 0-tól 1-ig tartó skálán. Magyarország is követi az EU-s átlag fejlődési ütemét: 0,7-es fejlettségi szintről 0,8-ra ért. Orbánnak tehát igaza van, Európa tényleg jobb helynek tűnik.

Tényleg boldogtalanok az európaiak?

Nem, bár az is igaz, hogy kisebb mértékben lettek boldogabbak, mint amilyen mértékben az életszínvonal nőtt. Ha a világtrendeket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy az életszínvonal emelkedéséhez a társadalom boldogsági szintjének növekedése is társul. Az alábbi ábrán ezzel megegyező folyamatot láthatunk: míg 2008-ban az EU polgárai a 0-tól 10-ig tartó skálán 6,2-re értékelték a boldogságukat, 2020-ban ez az érték 6,6-ra nőtt. 

Viszont ha Orbánnal ellentétben különválasztjuk Kelet- és Nyugat-Európát, azt láthatjuk, hogy a két régió boldogsági szintje jelentősen eltér. Előszőr is, Nyugat-Európában a drasztikus életszínvonal-emelkedés ellenére csak csekély mértékben nőt a boldogság. Másodjára, bár a kelet-európaiak boldogsági szintje jobban nőtt, továbbra is nagy a különbség a két régió között, még úgy is, ha számításba vesszük a gazdasági teljesítményből fakadó különbségeket. Vagyis a relatíve magas kelet-európai életszínvonal mellé egy boldogabb társadalomnak kéne társulnia. Ezt a jelenséget nevezik néha boldogságszakadéknak (happiness gap), amit jól személtet Magyarország és Németország példája. Míg Magyarországon 2018-ban 31 000 dollár egy főre jutó GDP mellé 6,03-as boldogsági színt társult, addig Németországban 2005-ben az (akkori értéken, az inflációt és egyéb tényezőket nem számítva) szintén 31 000 dolláros GDP-hez, 6,41-es. 

Boldogsághormont is hordoznak az energiahordozók?

Nem, éppen ellenkezőleg. Egy 2020-ban megjelent tanulmányból azt láthatjuk, hogy az energiahordozókban gazdag országok jellemzően boldogtalanabbak, azonos GDP mellett is. Ezt a jelenséget erőforrás-átoknak (resource curse) nevezik. Persze a polgárokat nem az olaj jelenléte boldogtalanítja el, hanem annak hatásai a gazdasági és politikai intézményekre. Az erőforrásokban gazdag országok ugyanis gyakran a fejlődő világ részét képezik; olajból származó bevételeik aránytalanul oszlanak el a társadalomban, aminek eredményeként erős politikai hatalommal rendelkező, privilegizált körök alakulnak ki. 

A természetes erőforrások komoly bevételt és hatalmat adnak a vezetők kezébe, és így akár évtizedekig is stabilan működtethetnek igazságtalan politikai és gazdasági rendszereket. Jó példa erre Oroszország, ahol az olajból és a gázból származó bevételek segítették Vlagyimir Putyint ahhoz, hogy kialakítson egy hozzá lojális oligarchakört, és nem meglepő, hogy az oroszok boldogsági szintje bőven elmarad az EU-s átlagtól: a 2020-ban a 6,6 pontos európai értékhez képest Oroszországban 5,546 volt ez a mérőszám. Ez épp az ellenkezőjéről árulkodik annak, amit Orbán a boldogtalanság és az erőforrás összefüggéséről állított, tehát nem valószínű, hogy az Európaiak boldogtalanabbak lennének azért, mert kevés a természetes erőforrás a régióban.

Boldogság és boldogságszakadék

Meggyőződéssel állítható, hogy a boldogtalanság nem az erőforrás hiányának tudható be, hiszen a kelet-európai régiónak GDP-arányosan nagyobb bevétele származik a természetes erőforrásokból, mint a nyugat-európai régiónak. Egy 2016-os, a Journal of Comparative Economicsban megjelent tanulmány szerint könnyen lehet, hogy a megoldás a gazdasági és politikai intézmények minőségének javításában rejlik. A tanulmány eredményei arra mutattak rá, hogy a rossz minőségű politikai és gazdasági intézmények igazságtalan helyzeteket teremtenek, például felerősítik a gazdasági és szociális egyenlőtlenségeket. Egy jól ismert ilyen jelenség a korrupció, melyet gyakran használnak a szakértők az intézményrendszerek minőségének mérésére. Azokban az országokban, ahol nagy mértékű a korrupció, az állam nem hatékonyan költi el az adófizetők pénzét, illetve a polgárok kevesebbet látnak vissza a befizetett adóikból, ami érthető módon elégedetlenséget vált ki. A Transparency International korrupcióérzékelési indexéből (corruption perceptions index, CPI) kiderül, hogy Kelet-Európa jóval kisebb pontszámmal, azaz magasabb színtű korrupcióval jellemezhető, mint a nyugati országok. 

Mint a fentiekből kitűnik, az európai energiaválságnak egyértelműen negatív hatásai vannak a ugyan a társadalomra, de az ott zajló folyamatok sokkal összetettebbek annál, mint ahogy azt a miniszterelnök beszéde érzékelteti. A társadalmak ugyanos nem feltétlenül úgy viselkednek, ahogy azt a politikusok szeretnék láttatni a választóikkal. Komplex problémákra nincs egyszerű megoldás. Ha tehát Orbán tényleg az szeretné, hogy boldogabbak legyenek a magyarok, az európai energiaválság kezelése fontos, de nem elégséges. Hosszabb távon elengedhetetlen a korrupció visszaszorítása, amit többek között a politikai intézmények átláthatóságának növelésével és a fékek és ellensúlyok visszaállításával lehet elérni.

A szerző a University College London (UCL) történelem, politika és közgazdaságtan szakán végzett. 

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: