Éppen, hogy elváltunk a csimpánzoktól, máris két lábon kezdtünk járni
Több mint húsz éve feltárt leletek csúcstechnológiás vizsgálata igazolta, hogy már az egyik legkorábbi emberelőd is két lábon járt. A két lábon járás így 7 millió éve, nem sokkal a csimpánzok és az ember evolúciós ágainak szétválása után alakulhatott ki – derül ki egy, a Nature-ben szerda délután közölt kutatásból.
A Sahelanthropus tchadensis ennek ellenére jól tudott fára is mászni, amely az akkoriban részben erdős közép-afrikai élőhelyén fontos volt a túléléshez. Az S. tchadensis az embert és a csimpánzoktól való evolúciós szétválás utáni emberelődöket magában foglaló hominin csoport egyik legkorábbi tagja lehet. Koponyamaradványai alapján már közel két évtizede feltételezik róla, hogy két lábon járhatott.
Guillaume Daver és Franck Guy, a franciaországi Poitiers-i Egyetem paleoantropológusainak vezetésével ezt most végtagcsontok fosszíliáinak vizsgálatával erősítették meg. Emellett sikerült új részleteket is kideríteniük a 2001-ben, a közép-afrikai Csád Toros-Menalla lelőhelyén felfedezett S. tchadensis egykori életmódjáról.
Az ember (Homo) és a csimpánzok (Pan) közös őse molekuláris genetikai adatok alapján 7-10 millió évvel ezelőtt élhetett. Ehhez jól passzol, hogy a modern ember és a csimpánzok közti jelentős különbségek ellenére a genomjaink közt közel 99 százalékos a hasonlóság. Ebből az időszakból a kutatók szerint sok fosszília nem maradt fent, de ami igen, az ősibb jellegei ellenére valószínűleg a csimpánzokat és az embert magában foglaló Homininihez tartozott, és a maradványok egykori tulajdonosai 8-9,8 millió éve élhettek Afrikában.
A végtagcsontok igazolják a két lábon járást, és komplex életmódra utalnak
A S. tchadensist eddig egy szinte teljes koponya, három állkapocs és néhány fog segítségével írták le, amelyek legalább öt egyedhez tartoztak. A kormeghatározással 7 millió évesre becsült fosszíliák mellett a 21 évvel ezelőtti ásatások során még előkerült a területen egy bal combcsont (femur), illetve két, az alkar egyik csontját alkotó singcsont (ulna) is.
Ez utóbbi csontokat a kutatók nagy felbontású számítógépes tomográfiás (mikro-CT) vizsgálatnak vetették alá, amellyel rekonstruálták háromdimenziós szerkezetüket. Bár nem tudták őket egyértelműen a koponya vagy fogmaradványok alapján azonosított egyedekhez rendelni, úgy vélik, hogy velük szinte biztosan egy fajhoz tartoztak. Ennek az az egyszerű oka, hogy a területen eddig a S. tchadensis az egyetlen emberelődként azonosított faj.
A 24 centiméter hosszú combcsontfosszília több, két lábon járásra utaló evolúciós adaptációt mutat, külsőre pedig nem nagyon tér el későbbi emberelődökétől. Keresztmetszeti szerkezete és a csontkéreg formája a hominin csoport más emberelődjeihez hasonló. A csontban található, jól fejlett calcar femorale struktúra, amellyel a modern ember is rendelkezik, a két lábon járás által okozott terhelés elosztásában segíthetett. Emellett a csont más jellegei a láb könnyebb előrefelé és hátrafelé emelésével függenek össze. Bár ezt már ősibb fajokban is megfigyelték, az eredmények összességében az emberre és az emberelődökre jellemző két lábon járást támogatják. Ez az interpretáció egy 2020-ban, a Journal of Human Evolution folyóiratban megjelent kutatás konklúzióját cáfolhatja, amely ugyanezen csont vizsgálatán alapult.
A jobboldali és baloldali singcsont párosa, amely elképzelhető, hogy egy egyedhez tartozott, már komplexebb képet tár elénk. A csontok anatómiája jelentős mászási viselkedésre utal, a 4,4 millió éves Ardipithecus ramidus-hoz és az 5,2 millió éves Ardipithecus kadabba-hoz hasonlóan. A kutatók szerint a singcsontok összes tulajdonsága, mint tengelyük görbülete, keresztmetszeti csonteloszlásuk és geometriai tulajdonságaik, kizárják, hogy a S. tchadensisek négy lábon jártak volna. A csontokból inkább az olvasható ki, hogy az emberelőd óvatosan, fel és le tudott mászni fákról, valószínűleg a karjainak ágakat megragadó és szabálytalan mozgatásával, de anélkül, hogy rendszeresen az ágakról lógott volna.
Az emberelődszerű csontok alapján azt tartják a legvalószínűbbnek a szakemberek, hogy a S. tchadensis két lábon járt, és minden más hipotézist kevésbé támogatnak a leletek. Ugyanakkor szerintük a két lábon járást nem lehet egy adott jellegre és mozgásformára visszavezetni, mivel az annál sokkal változatosabb volt. Ezt bizonyítja szerintük, hogy evolúciósan egymástól viszonylag távoli emberelődök, mint az Orrorin tugenensis, az Ardipithecus vagy az Australopithecus is két lábon jártak.
Erdők és füves területek borították az élőhelyet
Hétmillió évvel ezelőtt, a miocén végén a globális átlaghőmérséklet néhány fokkal melegebb volt a mainál. Ekkor a napjainkban a Djurab-sivatagban elhelyezkedő Toros-Ménalla egy tómedencei peremvidék volt. Az élőhelyen egyszerre voltak szárazabb és nedvesebb füves területek, illetve erdők.
Az S. tchadensishez képest későbbi kelet-afrikai emberelődök szintén olyan környezetben éltek, ahol a füves részek mellett fákkal borított területek is voltak. A Toros-Ménalla egykori környezetéből a kutatók arra következtetnek, hogy a csádi emberelődök képesek voltak a talajmenti és a fákon lévő erőforrásokat is kihasználni, hogy élelemhez és vízhez jussanak. Úgy vélik, változatos életmódjuk és az erdős környezet összefüggése arra utal, hogy a korai emberelődök nem szorultak rá a nyílt, viszonylag szárazabb környezetek megnövekedésére.
A kutatás így amellett, hogy az általános vélekedésénél evolúciósan korábbra tolja a két lábon járás kialakulását, azt is mutatja, hogy a korai emberelődök komplex életet éltek, és meg tudták tartani fára mászási képességüket is.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
