Még ma is élhetnek az indonéziai Flores szigetének ősemberei egy antropológus szerint

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

2003-ban régészek egy csoportja éppen a modern ember Ázsiából Ausztráliába való vándorlására keresett bizonyítékokat az indonéziai Flores szigetén, amikor valami egészen másfajta felfedezést tettek. Egy barlangban rátaláltak egy kis termetű ember csontvázára, majd a következő egy évben még hét, hasonló méretű csontvázat ástak ki a helyszínen. Az első vizsgálatok alapján 13–38 ezer évesnek becsült csontvázak és a mellettük talált, a megszokottnál szintén kisebb kőszerszámok alapján arra következtettek, hogy az emberfélék családjának (és a Homo nem) egy addig ismeretlen faját fedezték fel.

A Liang Bua nevű mészkőbarlang Flores szigetén, ahol rátaláltak a Homo floresiensis csontvázairaForrás: Wikimedia Commons

A floresi embernek (Homo floresiensis) elnevezett faj tagjait a felfedezők néha csak hobbitokként emlegették Tolkien félszerzetei után. Bár a későbbi vizsgálatok rámutattak, hogy nem annyira frissek a leletek (a legfiatalabb csontváz 60 ezer, a legújabb kőszerszám 50 ezer éves), mint korábban gondolták, ez még mindig arra utal, hogy a délkelet-ázsiai szigeten valamikor együtt élt a modern ember ezzel a különös emberfélével.

Az Albertai Egyetem szociálantropológusa és néprajzkutatója, Gregory Forth húsz éve folytat terepmunkát Flores szigetén, és mint a Scientist magazinban megjelent friss cikkében is írja, a helyi őslakos közösségek lakóitól már a kezdetektől hall olyan legendákat és történeteket, amelyek a szigeten élő különös, majomemberszerű lényekről szólnak. A Homo floresiensist felfedező csoport vezetője, Mike Morwood szerint a helyiek szóbeli leírása a kis termetű emberfélékről tökéletesen passzol a leletekhez, és ahhoz a külső megjelenéshez, amire azok alapján következtetni lehet.

Forth most Between Ape and Human (Az emberszabású és az ember között) címmel írt könyvet, amelyben nem a sokat tárgyalt fosszíliák alapján igyekszik valamilyen evolúciós konklúzióra jutni, hanem a lio nevű helyi népcsoport tagjaival folytatott beszélgetései nyomán próbál összefüggést találni a floresi ősember és a helyi legendákban szereplő lény (Ebu Gogo) között.

A Homo floresiensis felnőtt női egyedének rekonstrukciója a washingtoni Smithsonian Természettudományi MúzeumbanFotó: Flickr / Tim Evanson

„A könyv megírásával az volt a célom, hogy megtaláljam a legracionálisabb és az empirikusan legjobban alátámasztott magyarázatot a lényről szóló elbeszélésekre. Ezek között szerepel több mint 30 szemtanú észlelése, akik mindegyikével interjút készítettem. Ezek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az általuk elmondottakra az a legjobb magyarázat, hogy egy nem-sapiens hominin maradt fenn Flores szigetén, egészen napjainkig vagy a közelmúltig” – írja a szerző.

Könyvében olyan általános kérdéseket is vizsgál, mint hogy miként épül fel a természettudások ismeretanyaga az élőlényekről, hogy milyen információforrások számítanak értékesnek, és hogy hogyan lehet megbizonyosodni a tudományos irodalomban nem dokumentált lények létezéséről vagy nemlétezéséről. Ezek azért fontosak a floresi ügy szempontjából, mert a lio közösséget néhány évtizeddel ezelőtt még primitív népcsoportnak írta volna le a szakma, és bár a modern evolúciós elméletről mit sem tudnak, saját történeteikben ugyanazokra a kérdésekre keresik a választ: hogyan alakultak ki a különböző fajok, és hogyan maradtak fenn a különbségeik. Erről így ír cikkében:

„A lio népi zoológia és kozmológia olyan történeteket is tartalmaz, amelyekben természeti lények, köztük emberek tartósan másféle állatokká alakulnak át. Ezt részben úgy teszik, hogy új környezetbe költöznek, új életmódot vesznek fel, ami egyfajta lamarckizmusra utal. Terepmunkám során kiderült, hogy az ilyen feltételezett változások az ősi faj és annak leszármazottai közötti hasonlóságok és különbségek helyi megfigyeléseit tükrözik. Ahogy a lio állatosztályozásban megnevezett kategóriák többsége, úgy ezek a leszármazási ágak is egybeesnek a modern rendszerezés fajaival és nemzetségeivel. A helyiek ráadásul nagyjából úgy különböztetik meg az embert a nem emberi állatoktól, ahogy a nyugati emberek, vagyis nemcsak morfológiai alapon, hanem azáltal, hogy a kultúra, a nyelv és a technológia összetett megnyilvánulásait kizárólag az embernek tulajdonítják.”

Mike Morwood és Penny van Oosterzee 2009-es, valamint Gregory Forth 2022-es könyve a floresi felfedezés különböző vonzatairól

Az átalunk Homo floresiensis néven ismert emberféle a lio rendszerezésben az emberektől származó állatok közé tartozik, de ennek a besorolásnak semmi köze a tudományos bizonyítékokhoz. A helyiek ugyanis a vallásos emberekhez hasonlóan megkülönböztetik a természetes és a természetfeletti lényeket, és szerintük a majomemberek olyan nem emberi állatok, amelyek megfigyelhető tulajdonságaik alapján egyértelműen elkülönülnek a láthatatlan szellemlényektől, az ismertebb állatoktól és persze az emberektől.

A beszámolók szerint ritkán még ma is észlelt majomemberek a leírásuk alapján teljesen összhangban vannak azzal, ahogy egy máig túlélő (vagy legfeljebb az elmúlt száz évben kihalt) hominin faj élne és viselkedne – írja Forth. A szakértő szerint ezért nem kellene ösztönösen fikciónak tekinteni minden olyan népi legendát, ami megfigyeléseken alapszik, és az őslakosok ismereteit szélesebb körben be kellene építeni az emberfélék evolúciójának paleontológiai és biológiai vizsgálataiba.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: