Szemetet szívesen szelektálnak, de a húsról és az autójukról nincs kedvük lemondani a magyaroknak

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

Ma délután 3-kor a Batthyány téren gyülekeznek, onnan a Kossuth térre vonulnak a VIII. Globális Klímasztrájk résztvevői. A rendezvény jelmondata: „Jövőt kérünk ebben a világban!” De vajon milyen jövő vár a klímaváltozás miatt aggódó fiatalokra a legfrissebb kutatások szerint? Hogyan viszonyul ma a magyar társadalom egésze és egyes csoportjai a környezet védelméhez, mennyit hajlandó tenni, és főleg mennyit hajlandó fizetni érte? 

Magyarországon az ellenzéki kötődésűek jóval elkötelezettebbek a zöld gondolkodás mellett, mint a kormánypártiak, és ettől nem függetlenül az iskolázottabb, nagyvárosi, fiatal és jobb anyagi helyzetben élők többet tudnak áldozni és több mindenről hajlandók lemondani a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, mint az iskolázatlanabbak  és a szegénységben élők – derül ki egy az éghajlatváltozás és a klímavédelem politikai és társadalmi percepcióját bemutató, nemrég megjelent kötetből. Mikecz Dániel politológus, a Republikon Intézet vezető kutatója és Oross Dániel, a Társadalomtudományi Kutatóintézet Politikatudományi Intézetének tudományos munkatársának közösen szerkesztett kötete, ami a Napvilág kiadó gondozásában augusztusban jelent meg Éghajlatváltozás és politika, Attitűdök, tüntetők, reakciók címmel, hat fejezetben foglalkozik a környezeti és szakpolitikai attitűdökkel, a klímatüntetők szociológiai hátterével és politikai véleményeivel és a klímamozgalommal szembeni kormányzati és jobboldali értelmezési keretekkel.  

„Olyan típusú klímaváltozás-tagadás nincs nálunk, mint az Egyesült Államokban. Ennek persze ott is vannak finomabb változatai, olyanok, akik nem tagadják, hogy létezik, de az okokat nem az emberi tevékenységekben látják – mondta a Qubitnek Mikecz Dániel, a kötet egyik szerkesztője és szerzője. – Nálunk a jobboldal is azt mondja, hogy ez valós probléma, csak szerintük a klímamozgalmak a saját céljaik érdekében eltérítik az ügyet. Azzal érvelnek, hogy a résztvevők közvetlen politikai haszonszerzésre használják a mozgalmat, és azok a megoldások, amiket keresnek, a globális elit céljait szolgálják."  

Klímaváltozás és kormánypropaganda

A szuverenista és a globalista oldal konfliktusa jól illeszkedik a 2010 utáni, a nemzeti szuverenitás féltésének égisze alatt Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya által kidolgozott ellenségképző gyakorlatba. A propagandasajtó úgy csinál, mintha az éghajlatváltozás nem jelentene egzisztenciális fenyegetést – derül ki Rákos András Dominik tanulmányából, ami a magyar kormányközeli sajtó szemszögéből elemzi a zöld mozgalmakat. Bár az ilyen kiadványok egy része objektivitásra törekszik, és tudományos igénnyel számol be az ökológiai válságról, írja Rákos, létezik egy klímaszkeptikus tábor is. Szerintük az emberiségnek végre be kell látnia, hogy nem érti a légköri folyamatok komplex működését, épp ezért nem vághat bele olyan „természettudományosan is bizonytalan, politikailag és szociológiailag pedig bizonyosan kudarcos” projektekbe, mint a kibocsátáscsökkentés. „»A megoldáshoz higgadtságra, józanságra, szakmaiságra van szükség, nem klímavészhelyzetre, amelyről senki nem tudja, mit jelent« – idézi Rákos Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztost a Magyar Nemzet egyik cikkéből – amiből világosan látszik, hogy a Fidesz a megfontolt fellépést élesen szembeszegezte az ellenségként kiszemelt zöldmozgalmak »tudománytalan«, »primitív szcientizmuson alapuló« »vallási fanatizmusával«, amelynek »messiása/prédikátora Greta Thunberg«". 

A kormányzati narratíva másik tipikus eleme a felelősség áthárítása. Eszerint a klímaváltozásért leginkább a magas CO2-kibocsátó államok okolhatók, mint az Egyesült Államok, Kína és India, de ott vannak a bűnbakok között a túlnépesedő afrikai és ázsiai országok és a Fidesz ellenségeinek szinte mindegyike, legyen az az EU, a gazdasági elit, a civil szervezetek vagy épp maguk a klímaaktivisták. A kormánypropagandában a fő ellenségként kikiáltott svéd klímaaktivista, Greta Thunberg testesíti meg a fiatal, mentális betegséggel küzdő világmegváltó nő archetípusát, ami szerintük az összes fiatal tüntetőre jellemző. A Pesti Srácok által „hisztérikusnak”, „agresszívnek” és „pánikkeltőnek” nevezett Greta Thunberg és a diáktüntetők valójában nem autonóm szereplők, hanem magasabb gazdasági érdekek irányítják őket – írja cikkében Rákos. A „klímalobbi”, amit kormányoldali sajtóorgánumok „klímaélősködőknek”, „klímaelitnek”, „balliberális zöldpropagandának”,„klímapedofiloknak” és „világvégekufároknak” is neveznek, a Fidesz valamennyi ellenségképét magába tömöríti. 

A szerző a klímatüntetések mögött a Fidesz-közeli kommunikáció két típusát véli felfedezni. Az opportunisták Soros György, az energiaipari vállalatok vagy a klímaváltozás témáján nyerészkedő társadalmi vállalkozások (pl. Amazon Watch, MyForest); az ideológiavezérelt szereplők pedig a születésellenes mozgalom (birth strike movements) vagy a globalizmus/kommunizmus képviselői. A migrációs fenyegetés úgy kerül a klímaválsággal kapcsolatos kormányzati narratívába – magyarázza Rákos a tanulmányban - hogy a születésellenes mozgalmak az ökológiai katasztrófára hivatkozva le akarják beszélni a nőket arról, hogy szüljenek, ami a jobboldali populizmus szerint az amúgy is csökkenő népességű Európát „társadalmi öngyilkosságra" szólítja fel, hiszen így majd migránsokkal kell pótolni a csökkenő születésszámot. Ráadásul a kormánypropaganda szerint a balliberális oldal szándékosan nyomasztja a fiatalságot a „»klímadepresszióval«, a »klímagyásszal« vagy a »klímaszorongással« (...) ezzel a klímalobbi célja az volt, hogy »normál üzemmódból vészüzembe billentse át az embereket«, és így tegye őket manipulálhatóvá". 

A fiatal klímaaktivisták a szüleikre és a döntéshozókra is dühösek

„Míg korábban is voltak lokális szennyezések, amik életre hívtak tiltakozó mozgalmakat, és könnyen lehet, hogy amikor az a kérdés megoldódott, a tiltakozók felhagytak az aktivizmussal, addig a klímaváltozást mindenki érzékeli, egyre kevésbé valami absztrakt dolog. Nem véletlen, hogy a Greta Thunberg 2018-as tiltakozásával indult klímamozgalom most vált globális mozgalommá – mondta Mikecz. – Ez a mozgalom nem teljesen ugyanaz, mint a zöld, környezetvédő aktivizmus, ami sokkal inkább lokális és konkrét környezetszennyezések ellen lép fel.”

A 2018-tól a középiskolai tanulók által szervezett pénteki sztrájkokban résztvevők nem mentek iskolába – így tiltakoztak az politikusok tétlensége ellen. A tüntetések szervezésére megalakul a Fridays For Future és az Extinction Rebellion, aminek közvetlen előzménye, hogy 2018-ban a svéd választásokat megelőző három hétben Greta Thunberg minden tanítási napon ott ült a svéd parlament előtt, és követelte, hogy  lépjenek fel sürgősen a klímaválság ellen. 

„Az ugyanebben az évben megalakult magyar Fridays For Future csoportokban is felfedezhető egy generációs elem” – mondta Mikecz. – A tüntetéseken részt vevő fiatalok az idősebb korosztály tagjait teszik felelőssé a fenntarthatóságot, a környezet védelmét figyelembe nem vevő gazdaság és termelési rendszer kialakításáért. A szülőkre dühösek, hogy ők még tehettek volna azért, hogy visszafordítsák ezeket a folyamatokat, de ezt elmulasztották. Maga a klímamozgalom ugyanakkor nem csak a fiatalok mozgalma, sok idős tagja vagy szimpatizánsa is van, akik a szülők mellett a döntéshozókra dühösek igazán.” Mikecz egyébként az oktatási tüntetésekhez hasonlítja a klímatüntetéseket: létezik egy valódi sérelem, ami lehetőséget ad a fiataloknak a politikai felnőtté válásra. „A covid berekesztette ezeket a tüntetéseket, és nem látszik, hogy ha nincs ez a két év, akkor most hol tartanának ezek a megmozdulások.”

Mit hajlandók megtenni érte?

Ha a környezet védelméről van szó, a magyarok leginkább a szemetet hajlandók szelektíven gyűjteni, legkevésbé pedig a húsevésről és az autójukról tudnak lemondani. És bár egyénileg viszonylag keveset hajlandók tenni, a magyar társadalomban kifejezetten nagy az összhang a klímaváltozás megítélésében – derül ki Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet kutatási igazgatója és Szabó Andrea politológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet igazgatójának tanulmányából, amit a magyarok árérzékenységéről és a materializmus blokkolta zöldtudatosságról írtak. 

„Szemben a hagyományos, »kemény« közpolitikai – például a szociális vagy egészségügyi – témákkal, a zöldügyekre vonatkozó figyelem mindig is könnyen került átmeneti dekonjunktúrába" – olvasható a tanulmányban. Mikecz szerint a covid idején már látszott, hogy volt egy ilyen átrendeződés, és a materiális dolgok megint fontosabbá váltak. „Ahogy vélhetően az előttünk álló energiaválság is azt jelenti, hogy amikor az emberek bizonytalanságot éreznek, és nem tudják, hogyan fogják kifizetni a rezsiszámlát, többen gondolhatják úgy, hogy most nem az a legfontosabb, hogy mekkora lesz a szénkibocsátás, vagy akár nem is akkora baj, hogy ha meleg a nyár, mert akkor a tél sem lesz olyan hideg, szóval ezek a válságok is hatással lehetnek az attitűdjükre”. 

És valóban, Böcskeiék is azt találták a kutatásukban, hogy „a napi környezetvédő gyakorlatok (pl. háztartási szelektív hulladékgyűjtés) valósága és a kérdőívekben jelentkező elkötelezettségek között szakadék állhat fenn”, és nagyon nem mindegy, hogy a zöld elköteleződés jár-e költséggel. A zöld ideológia elfogadottsága vélhetőleg a covid miatt kutatásról kutatásra kisebb mértékű, „a magyar társadalom ugyanis a pandémia hatására ismét erősebben fordul a materiális értékek irányába” – olvasható a tanulmányban. A fiatalok a legnyitottabbak a zöld témák és a környezetvédelem iránt, de az sem mindegy, hogy valaki a kormánypárti vagy az ellenzéki oldalon áll. „A kormánypártiak szkeptikusabbnak tűnnek a zöldügy iránt, míg az ellenzéki oldalon nagyobb fogékonyságot és elköteleződést tapasztaltunk – olvasható a tanulmányban. - A materiális értékek olvadása még mindig kevéssé jellemző, és nem a státus, mint inkább az életkor (tanuló vagy nyugdíjas, aktív vagy nyugdíjas) határozza meg a zöldelköteleződést. Azaz kevésbé egy általános materális-posztmateriális »versenyfutásról« kell beszélnünk, mint inkább generációs különbségeket láthatunk a zöldelköteleződés kapcsán.” 

„Fizetne-e egy kisebb károsanyag-kibocsátással járó energiaszolgáltatásért?” – tette fel a kérdést Böcskei és Szabó a kutatásban résztvevőknek. A megkérdezettek 56 százaléka leginkább nem szeretne ezért fizetni, derül ki az eredményekből, és mindössze minden negyedik ember tartja elfogadhatónak, hogy a környezet védelmének költségei is vannak. Akik nem akarnak fizetni, úgy gondolják, hogy így is elég sok adót fizetnek ahhoz, hogy az állam ezt megoldja, vagy hogy a piaci szereplőkre kellene hárítani a többletköltségeket, de olyanok is vannak, aki az EU-tól várja a többletköltségek finanszírozását. Leginkább a nagyvárosi, fiatal, felsőfokú végzettségűek, de leginkább ellenzéki kötődésűek hajlandók anyagilag is áldozni a kisebb károsanyag-kibocsátással járó energiaszolgáltatásért.

Amiről nehezen mondanak le a magyarok, és amitől a legjobban félnek

A magyar társadalom 77 százaléka szelektíven gyűjti a szemetet, a legkevésbé a húsevésről tudnak lemondani a megkérdezettek, de az autó letétele sem népszerű – olvasható Böcskeiék tanulmányában. 

A legjobban a levegőszennyezéstől (33 százalék) és a globális felmelegedéstől (36 százalék) félnek a magyarok, miközben a szemét mennyisége, a vizek szennyezése és az erdőkivágások kevésbé aggasztják őket. Míg a kormánypártiak inkább a hulladékhelyzet miatt izgulnak (23 százalék), az ellenzékiek körében a globális felmelegedés és annak az életmódra gyakorolt hatása az aggasztóbb (46 százalék).

A társadalmi helyzet - ami a politikai hovatartozástól korántsem független - szintén meghatározó a zöld gondolkodás szempontjából, hívja fel a figyelmet Mikecz. „Megvan az a veszély, hogy a zöldattitűdök mentén még inkább szétválik a társadalom: a magasabb státuszúak megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy környezettudatosak legyenek, akiknek viszont rossz az anyagi helyzetük, azok mondjuk kénytelenek vállalni a légszennyező stigmát, mert ha nem akarnak télen megfagyni, muszáj elégetniük a bútort vagy a PET palackot."  

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: