Ukrajna és Orbán Viktor történelemmagyarázata
Az ukrajnai orosz agresszió tekintetében a magyar kormány saját álláspontja szerint középre helyezi magát: miközben megszavazott minden eddigi szankciót, azt az elvet képviseli, hogy helytelen Ukrajna fegyveres támogatása.
Ennek az álláspontnak az ideológiai alátámasztását szolgálják azok az állítások, amelyek szerint a „Nyugat” nem rendelkezik erkölcsi alappal egy másik ország területi agresszióinak elítélésében, hiszen Trianonért is ők felelősek, és máig nem vonták le az ezzel kapcsolatos konzekvenciákat. A „Nyugat” hiteltelenítésének a NER regnálása óta komoly hagyománya van, és ennek elemei köszönnek vissza most is, amikor Ukrajna függetlenségének kérdéséről van szó. Ebben ugyanis visszatérő elem a „felelőtlen és képmutató Nyugat”, amely egyrészt megcsonkította 1920-ban Magyarországot, másrészt most is elvekről papol, miközben nem veszi figyelembe a „jogos” orosz biztonsági igényeket. Ennek az elbeszélésnek Orbán Viktor miniszterelnök már az ukrán háború előtt megágyazott, amikor 2020. június 6-i sátoraljaújhelyi beszédében azt állította, hogy „A Nyugat megerőszakolta Közép-Európa ezeréves határait és történelmét. Bennünket védhetetlen határok közé szorított, természeti kincseinktől megfosztott, erőforrásainktól elrekesztett, országunkból siralomházat csinált. Erkölcsi aggályok nélkül rajzolták újra Közép-Európát, ahogy újrarajzolták Afrika és Közel-Kelet határait is. Ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha. S amikor azt hittük, ennél már nem süllyedhet mélyebbre se a gőgös francia és brit, se az álszent amerikai birodalom, mégis volt lejjebb. A II. világháború után szívfájdalom nélkül dobtak oda bennünket a kommunistáknak.”
Trianon azonban nem a „Nyugat” bűne.
Először is a trianoni békeszerződést sem az USA, sem Olaszország nem írta alá. A békeszerződésben foglaltakkal alapvetően csak a francia politika értett teljesen egyet – ez nem a „Nyugat”. Később ráadásul mind a francia, mind a brit politika elismerte, hogy a békeszerződés intézkedései igazságtalanok, és ezért nem is szankcionálta az első bécsi döntést, amely visszajuttatta Magyarországnak a Szlovákiához csatolt magyar többségű területeit.
Trianon azért sem a Nyugat bűne, mert 1945 után, amikor újra felmerült a határok újrarajzolásának lehetősége, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország egyaránt támogatta azt, hogy bizonyos területek Magyarországon maradjanak. Nem azért jutottak erre a felismerésre, mert cserébe bármit is kaphattak volna Magyarországtól, hanem csakis elvi okokból. A Magyarországnak kedvező javaslatokat viszont épp az a Szovjetunió söpörte le az asztalról, amely utódállamának, Oroszországnak biztonsági igényei iránt mostanában egyre nagyobb megértést tapasztalhatunk az úgynevezett magyar jobboldal háza táján.
Trianon ráadásul nem volt teljesen egyoldalú erőszaktevés. Bármennyire is fájdalmas és igazságtalan, ami a békeszerződésben történt, az események nem nevezhetők pusztán erőszakkal elkövetett határátrajzolásnak. Trianon egy kompromisszumokkal terhelt béke volt, ahol a győztesek egymás között és kisebb mértékben a magyar féllel is kötöttek kompromisszumokat, és amelyben egyáltalán nem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Amennyiben a győztesek minden utódállami követelésnek helyt adtak volna, akkor a román-magyar határ a Tiszánál húzódott volna, és Zalaegerszegtől nyugatra magyar területen jött volna létre a szlovén-szlovák korridor. Mint tudjuk, nem ez történt. A béketárgyaláson meghallgatták a magyar felet is. Felvetéseikkel részkérdésekben behatóbban foglalkoztak, és bizonyos esetekben a magyar fél igényeit is elismerték. Mindezt azért is érdemes megemlíteni, mert amennyiben Trianont a nyugat hiteltelenítésére kívánja valaki használni, akkor érdemes emellé helyezni a szovjet vagy a putyini orosz tárgyalási stílust. Nos, abban semmilyen kompromisszum vagy kölcsönösség nem fedezhető fel. Katiny annál inkább.
„A magyarok a legnagyobb oroszdrukkerek Európában; nemcsak kormányunk szolgálja őket egy csecsen vazallus odaadásával, hanem a társadalomban is kiugró az oroszok iránti szimpátia. […] A jobboldal nevű pszichózis rabjai lelki társat látnak Putyinban, és közös ellenséget a Nyugatban.” – írja találóan Tóta W. Árpád, és megállapítását sajnos minden közvéleménykutatás igazolja. A probléma nemcsak a szimpla oroszbarátság, hanem az ukrán álláspont iránti teljes elfogultság és érzéketlenség. Még ellenzéki oldalon is sokan gondolják azt, hogy a kialakult konfliktusért Ukrajna is súlyosan felelős, és Zelenszkij megítélése majdnem ugyanannyira rossz, mint Putyiné.
Itt érkezünk el ahhoz, ami miatt érdemes elgondolkodni azon, hogy jobboldalinak nevezhető-e egyáltalán a magyar politika.
A jobboldaliság vagy konzervativizmus ugyanis alapvetően értékelvű: hagyományok és személyektől független értékek képviseletéből indul ki. A nemzeti szuverenitást, a szabadságot meghatározó értéknek tekinti. Ehhez képest a magyar „jobboldal” számára Ukrajna szuverenitása mint olyan nem is létezik. Narratívájukban a konfliktus a „Nyugat” harca Oroszországgal, amelyben az ukránoknak legfeljebb a hasznos idióta szerepe jut. Ezt sugalmazzák a magyar állami tankönyvek, erről beszél az országgyűlés elnöke és maga a miniszterelnök is. Ennél messzebb aligha lehetett kerülni attól, ami egy jobboldali ember számára mindenen felül álló érték.
Kevesebb mint három hét van hátra az 1956-os szabadságharc állami ünnepléséig. Kíváncsi vagyok, mit üzen majd a miniszterelnök a pesti srácok utódainak. Az ugyanis biztos, hogy Orbán Viktor példaképe nem lehet az életét a hazájáért feláldozó pesti srác. Marad helyette a Moszkva szuronyain a hatalomba visszatérő Kádár János pártfőtitkár, aki háromszáz ember kivégzése után megvalósította azt a sajátságosan magyar modellt, amiről azt állította, hogy az a legjobb az emberek számára?
Ritka az a helyzet, amikor a választás vegytisztán egyszerű. Orbán korábbi beszédeiben emellett is tett hitet. „Egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, félrenéz vagy felegyenesedik, elkullog vagy harcol. Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság ellentmondást nem tűrően láthatóvá teszi magát, és szembesít: vagy ide, vagy oda kell állnod.”
A miniszterelnök fatális magyar tradíciót követ azzal, hogy 1914-hez, 1941-hez és 1944-hez hasonlóan most is a morálisan és politikailag egyaránt vesztes oldalra áll. Faludy György nemcsak a múltat értette, hanem sajnos a jövőbe is látott, amikor Egy helytartóhoz 25 év után című versében az alábbi sorokat írta:
Szabad utazni, csendesen morogni
s lopni – várhatsz-e helytartótól többet?
Olbrich, Bierut, Gottwald, Ulbricht, Novotny:
mind elmarad mögötted.
Álnok vagy, szkizofrén, provinciális
s hazug. Opportunizmusod csigája
hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel!
Rendszerint nem hiába.
Erős vagy. Néked a hatalom minden,
más nem számít. Ezért, hogy alkirályi
székedből még legjobb barátaid sem
tudtak kiintrikálni.
Egy népet segítettél megalázni
az orosznak. Függetlensége álmán
tipródsz fölényes közönnyel mint Pálffy,
Bach Sándor, Tisza Kálmán.
A szabadság csodaszarvasát űztük
négyszáz éve. De ki fut most utána?
Te érted el. Szívós vagy. Egy országot
toltál át Ázsiába.
A szerző történész, korábbi írásai a Qubiten itt olvashatók.
Kapcsolódó cikkek: