Sikeresnek bizonyult a Dimorphos aszteroidát eltérítő NASA-akció
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Dimorphos aszteroida pályáját sikeresen módosította az első Double Asteroid Redirect Test (DART) aszteroidaeltérítő űrszonda, amelyet az amerikai űrügynökség (NASA) bolygóvédelmi céllal fejlesztett, hogy a későbbiekben egy esetleg a Földet veszélyeztető kisbolygó becsapódása is megelőzhető legyen.
Az űrszonda szeptember 27-én a Földtől 11 millió kilométerre csapódott a Földre sem az ütközés előtt, sem azután semmilyen veszélyt nem jelentő kisbolygóba. Az elmúlt két hétben gyűjtött adatok most megerősítették, hogy a küldetés sikeres volt: az aszteroida pályája módosult. Korábban nem volt még példa hasonló akcióra, írja a NASA közleményében.
A mérések szerint az ütközés előtt a Dimorphosnak 11 óra 55 percbe telt megkerülnie a Didymost. Jelenleg ugyanezt a pályát 11 óra 23 perc alatt járja be, vagyis a beavatkozással 32 perccel (+/- 2 perc) sikerült lerövidíteni a keringési időt. A kísérlet előtt a NASA minimum 73 másodperces pályaidő-változást tartott volna sikeresnek; a mérési adatok szerint ezt jóval túlszárnyalják az elért eredmények.
A NASA szakemberei további adatgyűjtést végeznek, hogy pontosítsák a mérési eredményeket. Emellett jelenleg a becsapódás sebességét és a lendületátvitelt elemzik. Az ütközés nagyjából 22 530 kilométeres óránkénti sebességgel történt; erejét jól szemlélteti a kisbolygó mögött azóta húzódó 10 ezer kilométer hosszú törmelékcsóva.
A kisbolygó tömegének és alakjának becsléséhez, illetve a szerkezetének és felépítésének megértéséhez további vizsgálatokra lesz szükség. Nagyjából négy év múlva az Európai Űrügynökség (ESA) Hera űrszondája is megérkezik a Didymos és a Dimorhos közelébe, hogy alaposabban megvizsgálja az ütközés nyomait, és méréseket végezzen az aszteroida felszínén.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ma éjjel becsapódott a Dimorphos kisbolygóba a NASA bolygóvédelmi űrszondája, a DART
A történelmi kísérlet célja az volt, hogy kiderüljön: el lehet-e téríteni pályájáról egy a Földre veszélyes égitestet. Az ütközés sikeres volt, az eredményre még néhány napot várni kell.
A James Webb és a Hubble is megmutatta, hogy látta a NASA szondájának kisbolygóba csapódását
Először figyelte meg egy időben ugyanazt a célpontot a NASA két nagy űrteleszkópja, és a közös vizsgálat a különböző műszerek összjátéka miatt teljesebb képet adhat a DART misszió hatásáról.
Már 10 ezer kilométerre nyúlik a DART becsapódása után maradt törmelékcsóva
A becsapódás során keletkezett törmelék megfigyelése árulkodó lehet arra vonatkozóan, hogy egy aszteroida eltérítése mennyiben lehet sikeres.