Horrorisztikus a Föld mágneses védőpajzsának hangja, amikor egy napkitörés ostromolja
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az európai űrügynökség, az ESA 2013-ban indított műholdas SWARM-programjának célja a földi mágneses mező minél részletesebb feltérképezése. A Dán Műszaki Egyetem kutatói a misszió mérései alapján az emberi fül által is érzékelhető hangokká alakította az adatokat – olvasható az ESA honlapján hétfőn megjelent közleményben.
Mint a Qubit azt korábban már részletesen kivesézte a Föld – nagyjából Hold méretű – folyékony vasból és nikkelből álló belső magja fémes vezetőként viselkedik, a földi forgás kombinálódik a mag folyékony részének konvekciós áramlásaival, mindez pedig köráramokat és ezáltal mágneses mezőt indukál. Ez a térben és időben dinamikus változó, a Föld eddigi története során számos alkalommal pólusváltáson is átesett mágneses mező speciális védőpajzsként is szolgál a kozmikus sugárzás és nem mellesleg a heves naptevékenység életveszélyes következményeivel szemben.
Az alábbi 5 perces hanganyag a 2011. november 3-i napkitörés nyomán kialakult geomágneses vihar hallhatóvá tett verziója – csak erős idegzetű hallgatóknak!
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Hurrikán volt az űrben az Északi-sarkvidék fölött
Az ezer kilométer széles plazmatömeg néhány száz kilométerrel az Északi-sarkvidék fölött kavargott. Eső helyett elektronok hullottak belőle, de ettől eltekintve sok szempontból emlékeztetett a földi hurrikánokra. A 2014-es észlelésről csak most számoltak be.
Brutális sugárdózis fenyegeti a Marsra utazó asztronautákat
Az oda- és a visszaút során a teljes emberi életciklusban elviselhető sugárterhelés 60 százalékának lennének kitéve a Marsra utazó asztronauták. A múlt héten Berlinben rendezett bolygótudományi konferencián elemezték a kockázatokat.
Fantasztikus animáció az óceánok magnetikus tevékenységéről
Az óceánok áramlása is befolyásolja a Föld mágneses terét – jelentették be az Európiai Földtudományi Unió bécsi kongresszusán.