Az aszály miatt csaphatott le a Római Birodalomra Attila, az Isten ostora
Időszámításunk szerint 430 és 450 között iszonyatos aszály sújtotta a Kárpát-medencét, az itt élő hunoknak pedig valahogy alkalmazkodniuk kellett a kialakult helyzethez. Alkalmazkodtak is: egy friss kutatás szerint ez indította őket útnak a Római Birodalom felé, és végső soron ez okozta a birodalom széthullását és bukását is.
Susanne Hakenbeck, a Cambridge-i Egyetem régésze és Ulf Büntgen földrajzkutatója azután jutottak erre, hogy összevetették a Büntgen által gyűjtött évgyűrű-adatokat a hunokról szóló régészeti leletekkel és történelmi feljegyzésekkel. Az évgyűrűk tanúsága szerint a hunok lakta területeken beköszöntő aszályos évekkel együtt a fosztogatás is erősödött: a legjelentősebb hadjáratok idején, 451-ben, 452-ben és 447-ben is szokatlanul száraz volt az idő. Nem ez volt az egyetlen változás: a hun csontleletek vizsgálatából az is kiderült, hogy az akkori népek étrendje is megváltozott, a már letelepedett hunok is útra keltek.
A Journal of Roman Archeology című régészeti szaklapban megjelent cikk szerint a kényszerűségből útra kelő hunok politikai és társadalmi berendezkedése is megváltozott, mindezek együtt, valamint Attila felemelkedése vezetett a hunok pusztító hadjárataihoz. Hakenbeck szerint a kedvezőtlen időjárás politikai feszültségeket is szült a vezérek között, Attila vezetésével viszont ők aranyhoz, a hunok általában pedig élelmiszerhez és ivóvízhez juthattak.
Legelőfoglalás
Az általánosan bevett elképzelés szerint Attilát elsősorban az arany iránti sóvárgás vezette Illyricum és Trákia ellen, Hakenbeck szerint viszont azért is követelt magának ötnapi utazás alatt bejárható földet, mert a hunok itt tudták volna legeltetni az állataikat, és ez többet számított, mint maga az arany.
A pénzsóvárság vádja elsősorban egyébként is az érthetően elfogult római történetíróknak köszönhető: Ammianus Marcellinus a negyedik században a hunokat valamiféle torzszülötteknek írja le, akik emberhez alig méltó életet élnek, gyökereket és gumókat esznek, és nyereg alatt puhítják maguknak azt a húst, amit a gyilkolászás és gyújtogatás közben megkaparintanak.
Hakenbeck szerint a felfedezés nem csak történelmi jelentőségű (megmagyarázza, hogy miért indulhattak el a hadjáratok), hanem fontos tanulságokkal is szolgál: megmutatja, hogy egy nép milyen lehetséges válaszokat adhat a klímaváltozás kihívásaira.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: