Caesar kudarcától Amszterdam születéséig: amikor az időjárás írta a történelmet

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A világ meghódításához a történelem során gyakran többre volt szükség, mint a legképzettebb és legelszántabb harcosokból álló hadsereg vagy a nagyhatalmak stabil gazdasági háttere – az időjárással is számolni kellett. Erre azonban még a legnagyobb birodalmaknak sem volt eszközük és lehetőségük, és ezért komoly árat kellett fizetniük.

Marcus Rosenlund, a svéd nyelvű finn közmédia tudományos újságírója Az időjárás és a történelem címmel írt könyvet ezekről a jelenségekről, a kötet magyar nyelven a Cser Kiadónál jelent meg idén. A szerző az előszóban leírja, nagyapjától örökölte a meteorológia iránti érdeklődését, ő ugyanis a második világháborúban tapasztalta meg, milyen hatással lehet az időjárás egy-egy háború kimenetelére: a világháború első évében tapasztalt szokatlanul enyhe tél miatt a Finnországot és Oroszországot összekötő Karéliai-földszoros öblei nem fagytak be rendesen, így a Vörös Hadsereg nem tudta a jégen szállítani nehéz harci járműveit és csapatait, ami jelentősen megkönnyítette a finn védelem dolgát.

De ki tudja, hány természeti katasztrófát lehetett volna megelőzni vagy mérsékelni akkor, ha már létezik időjárás-előrejelzés, vagy legalább a hírek nem csak olyan gyorsan haladnak, amilyen sebességgel a hírvivők haladni tudtak – a pusztító viharok általában előbb célba értek. A fordulatra a 19. század közepéig kellett várni. A távíró az 1840-es években kezdett terjedni; a meteorológiai jelentések koncepcióját Robert FitzRoy brit altengernagy, a Met Office alapítója dolgozta ki egy évtizeddel később; míg az első rendszeres időjárás-jelentés a londoni Timesban jelent meg 1861-ben.

A Nagy Emberfulladás és az elsüllyedt város

Rungholt városának neve mond valamit? És Amszterdamé? Pedig mindkét település történelmében ugyanaz a természeti csapás játszotta a legfontosabb szerepet: az 1362-es Marcellus-vihardagály, ami becslések szerint százezer emberéletet követelt, és hosszú időre átrajzolta Európa északi partvonalát.

A Dániától Hollandia partjaiig 500 kilométeren át húzódó Watt-tengeri árapálysíkság, ahol Rungholt városa is álltForrás: Wikimedia Commons

A Nagy Emberfulladás néven is ismert eseményt az éppen megkezdődött kis jégkorszak változásai okozták. A fokozatosan hűlő Északi-sarkvidék és az egyre jobban terjeszkedő tengeri jég nagyobb hőmérséklet-különbséget okozott észak és dél között, ez hajtotta a nyugat felől érkező viharokat Európa felé. 1362 januárjában az Atlanti-óceánon kialakuló vihar először Írországon és Dél-Anglián söpört végig, a canterbury katedrális egyik szerzetese így írt a történtekről:

„Vecsernye idején olyan viharok és forgószelek érkeztek, amilyeneket Angliában azelőtt sohasem lehetett látni, a házakat és épületeket nagyrészt a földig lerombolták. A kertekben és másutt álló gyümölcsfákat és az erdő egyéb fáit gyökerestül tépték ki a földből hatalmas robaj kíséretében, mintha az ítélet napja érkezett volna el. Anglia népét nagy félelem és nyugtalanság fogta el, olyannyira, hogy senki sem tudta, hol keressen menedéket, mivel templomtornyok, szélmalmok és sok lakóház is összeomlott.”

Mire a vihar elérte Európa északi partvidékeit, több méter magas hullámokat formált a tengerből, a cunamiszerű vihardagály pedig szigeteket hasított ketté, és városokat temetett maga alá. Így járt a kor egyik kereskedelmi központja, a Rungholt nevű kikötőváros is, amely létezését sokáig vitatta a tudomány, míg elő nem kerültek korabeli kereskedők szerződései, majd bizonyító erejű leletek – kályhacserepeket, kardokat, csontokat, de még kutakat is találtak az elsüllyedt városban.

A beszámolók szerint a pezsgő üzleti élettel rendelkező, emellett kocsmáktól és bordélyházaktól hemzsegő város olyan gazdag volt, mint Róma, és egy 16. századból fennmaradt történet ennek tudja be Rungholt bukását.  A monda szerint a jólétből fakadó hedonizmus odáig fajult, hogy azt már Isten sem nézte jó szemmel. Amikor két helyi lakos kihívta a város papját, hogy adja fel az utolsó kenetet egy haldoklónak, a helyszínen kiderült, hogy egy disznót itattak sörrel a mozdulatlanságig, és őt fektették az ágyba, majd a papot is lekötözték, hogy alkoholt erőszakoljanak belé. A történet szerint, miután a pap kiszabadult, egyenesen a templomba sietett, és könyörgött Istenhez, hogy büntesse meg a veszett lelkeket – nem sokkal később jött a vihardagály. Hogy a több mint 650 éve történt esemény milyen nyomot hagyott a helyiekben, az is mutatja, hogy a folklórban a város épségben maradt a tenger fenekén, és a templom harangjai a mai napig meg-megszólalnak, hogy figyelmeztessenek a viharra.

A második Marcellus-vihardagály a németalföldi partokon is kemény munkát végzett. A sekély mélyedésekből elmosta a lerakódott tőzeget, tengeröblöket kivájva, amelyek körül idővel halászközösségek alakultak ki, majd jelentős kereskedővárosokká nőtték ki magukat. Ilyen volt Amszterdam is, amit mindössze a 13. század elején alapítottak, és sokáig nem volt több, mint egy mocsár fölé, cölöpökre épített faházakból álló szerény halászfalu.

17. századi olajfestmény a Kelet-indiai Társaság egyik expedíciójának 1599-es visszatéréséről AmszterdambaFotó: Leemage via AFP

A viharok által kialakított új vízi útvonalak azonban váratlanul hatalmas előnyöket nyújtanak Amszterdamnak: kapcsolatok jönnek létre Angliával és a Hanza-államokkal, és rövidesen a helyi kereskedőházakban futnak össze az afrikai arannyal és elefántcsonttal, majd az észak-amerikai prémmel és fűszerekkel kereskedő utazók, és a Nyugati-indiai, valamint a Kelet-indiai Társaság részvényeinek köszönhetően elképesztő gazdaságra tesz szert a város, beindítva a gyarmatosítási folyamatokat. A 17. századra Amszterdam a nyugati világ leggazdagabb és legfontosabb kereskedővárosává nőtte ki magát, és mindezt a néhány évszázaddal korábbi viharoknak köszönhette.

Róma ellensége, Britannia legnagyobb szövetségese: a viharos szelek 

Bármit is állítsanak az Asterix-képregények, a történelemtudomány szerint Julius Caesar és legionáriusai egész Galliát elfoglalták az időszámításunk előtti 50-es években. A mai Franciaországot, Belgiumot, valamint Németország, Svájc és Hollandia egyes részeit magában foglaló terület meghódítása után Caesar újabb térséget szemelt ki magának, Britanniát. A Brit-szigetek lakóinak azonban a történelem során mindig volt egy nagy szövetségesük: az időjárás, amivel később II. Fülöp spanyol király legyőzhetetlennek hitt armadája és Napóleon Bonaparte sem tudott mit kezdeni.

Caesar i.e. 55 augusztusában egy nyolcvan hajóból álló flottával, összesen 10 ezer katonával együtt kelt át a La Manche-csatornán, a csapatok Dovertől tíz kilométerre, a kenti partoknál kezdték meg a partraszállást. Bár a britek megneszelték az akciót, így lovasaikkal és harci szekereikkel a parton várták a rómaiak támadását, a flottának katapultokkal és parittyákkal sikerült visszavonulásra kényszeríteni a briteket. A római győzelem szinte biztos lett volna, ha Caesar lovasai időben megérkeznek, és a britek nyomába erednek.

A lovakat szállító hajók azonban útközben viharba keveredtek, ezért visszafordultak Galliába, majd miután a vihar Caesar hadihajóit is utolérte, a légiók sérülten hánykolódva a partra sodródtak. A két nép végeláthatatlannak tűnő harcba kezdtek, a brit seregek sorra rontottak rá a rómaiak táboraira, míg a római harcosok egymás után gyújtották fel a brit telepeket. A Földközi-tenger lágy szellőihez szokott Caesar és stratégái alábecsülték az északi vizek viharait, így rövidesen belátták, hogy jobb lesz visszavonulni Galliába, mielőtt a közelgő tél viharai miatt a szigeten rekednek.

Julius Caesar és csapatai megérkeznek BritanniábaForrás: Wellcome Collection

Ugyan Britannia nagy része végül száz évvel később a Római Birodalom fennhatósága alá kerül, később ismét az időjárási jelenségek űzik el a szigetről a rómaiakat. Végül 410-ben vonulnak ki Britanniából, amikor a barbárok beveszik és kifosztják Rómát, és úgy döntenek, minden legionáriusra szükség van a birodalom központjának védelméhez. Hogy mi köze ennek az időjáráshoz? A barbárok azért érhették el Róma kapuit, mert az éghajlatváltozás során kialakult zord időjárás elindította a népvándorlás korát.

A mongol hordák és a klímaváltozás

A kis termetű, de annál szívósabb és gyorsabb lovakkal, tüzes nyilakkal felszerelt mongol hadseregek hódításai révén Dzsingisz kán akkora birodalmat épített ki, amely csúcspontján 44 millió négyzetkilométerre terjedt ki, és a világ teljes lakosságának nagyjából felének adott otthont. Az inváziós hullám azonban a 13. század közepén váratlanul gyorsan lecsengeni látszott: miután Lengyelországon és Magyarországon is végigpusztítottak a mongol hordák, Bécs felé vették az irányt, de 1242-ben mégis visszavonulót fújtak, és az orosz sztyeppékre húzódtak vissza.

Történelmi források szerint az 1230-as évek végén meleg és száraz idő uralkodott Európában, ám a következő évtizedre hidegebbre és nedvesebbre fordult az időjárás. Ez a kezdetekben a mongolokat segítette, a lovasok ugyanis így könnyen át tudtak kelni a befagyott Dunán. Tavaszra azonban a termékeny magyar puszták mocsárrá változtak, ami a mozgásban sem segítette a nomád mongolokat, ráadásul ott is csak sártenger maradt, ahol korábban, a száraz, meleg nyarakon a lovakat legeltették. A hideg, nedves idő hatására a rettegett mongol íjak is darabjaira hullottak, miután a ragasztások és az íjak állati inai elengedtek.

Minél nyugatabbra jutottak a mongolok Európában, annál jobban szembesültek azzal, hogy a nomád stratégia fenntarthatatlan a fejlett mezőgazdasággal rendelkező, így a várakban felhalmozott készletekkel hosszabb ostromokat is átvészelő európai országok harcosai ellen.

18. századi vulkánkitörés Indonéziában. Az indonéziai Toba vulkán legutóbbi, 75 ezer évvel ezelőtti kitörése kis híján a Homo sapiens végzete lett – erről is szó esik Az időjárás és a történelem című könyvben.Fotó: LUCA TETTONI/robertharding via AFP

Rosenlund könyve az abban bemutatott, gyakran brutális hódítások és tömeges pusztítások zord témája ellenére kifejezetten szórakoztató, olvasmányos stílusban mutatja be a fentieken túl még számos példán keresztül, hogyan alakította a világtörténelmet az időjárás és az éghajlatváltozás, jégkorszaki birodalmak bukásától a Dogger-föld („az Északi-tenger Atlantisza”) sci-fibe illő történetén keresztül egészen addig, hogy hogyan mentette meg az európai lakosságot a teljes pusztulástól a legnagyobb isteni csoda, a krumpli.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: