Norman Owen-Smith: Az emberré válás csakis Afrikában mehetett végbe
Tudományos szempontból aligha vitatható tény, hogy a modern ember Afrikából származik, de az még csak mostanában kezd körvonalazódni, hogy milyen ökológiai feltételek tették lehetővé az emberré válást.
Norman Owen-Smith, a Johannesburgi Witwatersrand Egyetem ökológiaprofesszora egész eddigi karrierjét a témának szentelte, és a Conversationön megjelent cikkében nem kevesebbet állít, mint hogy a Homo sapiens sapiens kizárólag Afrikának köszönheti világhódítását. Szerinte a kontinens magasan fekvő belső fennsíkján, a száraz és esős időszakok szezonális váltakozásával leírható klímán kialakult szavannai ökoszisztémában indult el az emberré válás folyamata. A nagy testű növényevők paradicsoma bőséges táplálékforrása volt az emberelőd fajoknak, ráadásul lehetővé tette térbeli elterjedésüket is, mivel semmi sem gátolta az északról délre vagy délről északra történő vándorlásukat.
Majomemberek kora
Az erdei gyümölcsevőből szavannai vadásszá válás évmilliókig tartó útját kötetnyi terjedelemben is kifejtő ökológus szerint miután a késő miocén idején, mintegy 10 millió évvel ezelőtt a szeizmikus folyamatok nyomán Kelet-Afrikában kialakultak a szavannai ökoszisztémák, az erdőlakó majmok is kénytelenek voltak alkalmazkodni a megváltozott éghajlathoz és az új körülményekhez.
„A csapadékmennyiség csökkenése, a korlátozottan elérhető növényi táplálékforrások, a ma ismert száraz és esős periódusok okán kialakuló tartós aszályok arra kényszerítették az Australopithecina nembe sorolt korai majomembereket, hogy megváltoztassák étrendjüket. Az erdei fák gyümölcseitől a föld alatti hagymák és gumók fogyasztására tértek át, amelyeket az egymástól távol álló fák között találtak” – írja Owen-Smith. Az életmód- étrendváltást bizonyítja a modern emberénél mintegy háromszor nagyobb méretű zápfogakkal és álkapoccsal bíró Paranthropus boisei néven ismert emberelőd megjelenése.
Nagyjából 2,8 millió évvel ezelőtt jelentek meg azok az emberelődök, amelyek már köveket használtak szerszámként, hogy azokkal fejtsék le a húst a ragadozók által hátrahagyott tetemek csontjáról, illetve kinyerjék az értékes csontvelőt a csöves csontokból. Ez az ökológiai átmenet elég jelentős volt ahhoz, hogy a paleontológusok és antropológusok új nemzetségnevet adjanak az új fajnak, ügyes ember, vagyis Homo habilis néven. A professzor szerint a szavannai ökoszisztémák sajátossága miatt ezek az első emberek valószínűleg a déli órákat használták ki a növényi étrendet alaposan feldúsító állati eredetű fehérje megszerzésére. Ebben a napszakban ugyanis a korabeli nagyragadozók – a maiakhoz hasonlóan – árnyékban deleltek, a korabeli dögevők pedig, mint a mai hiénák, csak naplemente után indultak cserkelni – állítja Owen-Smith.
A már felegyenesedve, két lábon járó emberelődök ekkorra veszthették el a déli órákban előnytelen, túlhevülést okozó testszőrzetüket az ökológus szerint. Daniel Liebermann és Dennis Bramble 2004-es elmélete szerint ugyanakkor ebben az időszakban tettek szert a mai középtávfutókra jellemző, a végsebesség tekintetében ugyan az állatvilágban átlagosnak mondható, de rendkívül kitartó helyváltoztató képességükre, amely a ragadozóktól hemzsegő szavannán túlélésük zálogát jelentette.
Erectusból sapiens
A felegyenesedett járás és az agytérfogat több százezer éven át tartó fokozatos növekedése vezetett a következő jelentős alkalmazkodási váltáshoz, a kőszerszámok tervezésének tökéletesítéséhez. A pattintott és csiszolt kőpengék már az állati tetemek feldolgozását segítették, hogy aztán az 1,8 millió évvel ezelőtt megjelent Homo erectus vadászatát is hatékonyabbá tehessék. Az egész évben elérhetővé vált gazdag táplálékforrás megszerzése a munkamegosztást is lehetővé tette. A vadászó hímek és gyűjtögető nőstények már a szó mai értelmében vett férfiak és nők lehettek, írja professzor. Owen-Smith szerint a munkamegosztás az absztraktabb kommunikációt is feltételezi, vagyis a fiziológiai és neurológiai alapok mellett a humánökológiai feltételek is megteremtődtek a tagolt beszéd kialakulásához.
„A finoman megmunkált kőszerszámok meghatározták az átmenetet a középső kőkorszakba, ami a modern Homo sapiens megjelenésével párosult Afrikában 300 ezer évvel ezelőtt. Egyedülálló vadászati képességei ellenére azonban a Homo sapiens körülbelül 130 ezer évvel ezelőttre, egy különösen súlyos jégkorszakot követően bizonytalan létszámúvá vált Afrikában” – írja az ökológus.
Genetikai bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy a kontinens teljes emberi populációja kevesebb mint 40 ezer egyedre zsugorodott, és a mai Marokkótól a déli Fokföldig szétszóródott. Owen-Smith szerint a dél-afrikai partvidéken feltárt barlangok azt tanúsítják, hogy a modern ember ekkorra már a tengeri erőforrásokat is hasznosította: „a megbízható táplálékforrás elősegítette a szerszámtechnológia további fejlődését, sőt a legkorábbi művészetek kialakulását is.”
Az íjak és a lándzsák kifejlesztése döntően hozzájárult ahhoz, hogy az emberek 60 ezer évvel ezelőtt Afrika határain túlra terjeszkedjenek, és Ázsián keresztül megjelenjenek Európában, hogy végül kiszorítsák onnan a neandervölgyieket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: