A rasszizmust nem lehet pusztán észérvekkel legyőzni, az érzelmeket is be kell vetni
„Egyszer interjút készítettem egy parapszichológussal, aki a természetfeletti jelenségeket próbálta tudományosan megmagyarázni, és aki sok éven át szellemekben hívő embereknek szervezett kísértetvadász kirándulásokat kísértetjárta házakhoz és más hátborzongató helyekhez. Ez idő alatt persze egyetlen kísértetet sem látott és én azon gondolkodtam, vajon mikortól lehet azt mondani, hogy »kerestem, kerestem, de semmmilyen bizonyítékot nem találtam a szellemek létezésére«" – írja Adam Rutherford brit genetikus a Hogyan vitázz egy rasszistával című, 2020-ban megjelent könyvében.
A szerző nem véletlenül idézte fel a könyvben ezt az emlékét: ugyanezt gondolja azokról, akik ragaszkodnak a faji különbségek biológiai magyarázatához, és akiket szerinte jobban érdekel a rasszizmus, mint a tudomány. „Azt, hogy az elavult faji kategóriák a biológiában gyökereznek, nemcsak a nyíltan rasszisták, hanem sokszor a jó szándékú emberek is így gondolják, akiknek a kulturális-történelmi beidegződések miatt vannak olyan nézeteik, amelyeket a humángenetika egyáltalán nem támaszt alá: a feketék sportsikereinek semmi köze a származáshoz, a kelet-ázsiai diákok eleve nem jobbak matekból és a zsidók sem genetikusan bánnak jól a pénzzel” – írja a Rutherford .
Adam Rutherford a bőrszín genetikájáról
A fentiekhez hasonló sztereotípiák és mítoszok évszázadok óta részei az áltudományokkal átszőtt nyugati kultúráknak. De vajon melyek azok a rasszokra vonatkozó tények, amelyek nem xenofóbiával párosuló hiedelmeken, hanem tudományos eredményeken alapulnak?
Rutherford szerint
- ha valami, akkor az evolúciós múltunk helyhez kötődő alkalmazkodási formái magyarázzák az emberek között megfigyelhető fizikai különbségek nagy részét, de természetesen nem az összeset;
- a bőrszín mint a faji osztályozás alapja olyan áltudományon alapszik, amit az európai birodalomépítés és gyarmati terjeszkedés éveiben találtak ki;
- a rasszok elsődleges fizikai jellemzői nem reprezentálják az emberek és populációk közötti általános hasonlóságokat vagy különbségeket;
- a faji tisztaság fogalma történelmietlen és áltudományos, ráadásul az emberek vándorolnak és szaporodnak, és ma már a különböző és korábban különálló populációk közötti keveredés a norma;
- a populációk közötti genetikai különbségek nem magyarázzák a tudományos, intellektuális, zenei vagy sportteljesítményben tapasztalható különbségeket;
- a rassz társadalmi konstrukció, ami nem azt jelenti, hogy érvénytelen vagy jelentéktelen, hogy miként észleljük egymást, de a faj szó hétköznapi nyelvi használata nem támasztja alá azt a rendszertant, amit igazolni tudna a genetika és az evolúció.
Épp emiatt – érvel Rutherford – nem pontos az az állítás, hogy „a faj nem létezik", vagy hogy „a faj csak egy társadalmi konstrukció", hiszen a rassz éppen azért létezik, mert társadalmi konstrukció, a rasszizmus pedig azért valós, mert az emberek megvalósítják. Ahogy Jonathan Swift mondja, „az észérvek soha nem fognak reávenni egy embert, hogy a nem észérvek által megszerzett hibás véleményét megváltoztassa".
(Megjegyzés: a tudomány állása szerint a Földön élő összes ember egyetlen biológiai fajhoz – angolul species – tartozik: ez a Homo sapiens, még pontosabban annak egyetlen egységes alfaja, a Homo sapiens sapiens. Amit angolul sokszor race-nek hívnak, az magyarul hivatalosan a nagyrassz, ami a Homo sapiens sapiens különböző, örökletes jegyek által jellemzett és gyakran földrajzilag is elkülönülő populációit jelenti. A magyarban a species és a race egyaránt fordítható fajnak, és a két jelentés gyakran összemosódik.)
Az evolúció a hibás?
De mégis hogyan lehet befolyásolni az emberek véleményét és megváltoztatni a gondolkodásukat egy olyan hiedelemről, ami hétköznapi észérvekkel és tudományosan sem igazolható?
„Az egésznek az alapja evolúciósan van bennünk – mondja Szekeres Hanna szociálpszichológus, az ELTE PPK Pszichológia Intézetének oktatója és kutatója. – Ha valaki nagyon máshogy néz ki, mint te, az eleve fenyegető, és ódzkodsz tőle.” Az előítéletek kialakulásakor olyan kognitív folyamat zajlik le, amelynek során az ember nem kulturális és történeti kontextusban helyezi el az adott csoport jellegzetességeit. „A zsidóknak nem lehetett földbirtokuk, ezért kereskedni kezdtek, abból pénzt csináltak, tőkéjük lett, az iparosodáskor ők adtak kölcsönt a tőke nélküli arisztokratáknak, akik aztán jól eladósodtak, erre kialakult a kapzsi zsidó képe. Konkrét előítéletek tudnak úgy kialakulni, hogy az okokba már nem gondolnak bele az emberek” – mondja Szekeres. Emellett az identitás vagy más néven szociális kategorizáció is szerepet játszik az előítéletek kialakulásában, „mert magamat úgy tudom valahova bekategorizálni, hogy vannak olyanok, akik nem oda tartoznak, mint én magam”.
A nő is lehet főnök, a fekete is lehet professzor
Szekeres szerint sokat segít az előítéletek oldásán, ha kontraszt-sztereotipikus szerepekben is látunk stigmatizált embereket. A női főnök, a fekete professzor és a roma rákkutató „arra jó, hogy átírja azokat a kognitív asszociációkat, amiket a szocializációnk folyamán megszoktunk. Van például egy ismerősöm, aki TikTokon követ egy roma nőt, aki elképesztően tisztán tartja a lakását és főz a gyerekeire, és ez neki valamiért pozitív élmény – látszik, hogy ennek a nőnek ez tényleg formálja a gondolkodását”.
De az is segíthet, és itt Szekeres a kontaktuselméletet emlegeti, ha „rájössz, hogy a másik valójában nem is annyira más. Ez annyit jelent, hogy kapcsolatot építesz egy másik csoporttal, elkezded megismerni azt a csoportot, amit eddig valójában nem annyira ismertél, és rájössz, hogy jé, ők igazából hasonlók hozzánk, ami gyengíteni tudja ezeket a szokás-kategóriákat”.
Társadalmi kísérlet a Heineken 2017-es reklámkampányában
És hogy mely életkorban a legfogékonyabbak az emberek arra, hogy változzanak az attitűdjeik? „Amikor már megértik, hogy miről van szó, de azért még formálhatók. Nyilván a tinikor. Középiskolákba elmenni előítélet-csökkentő programokkal, az a leghatásosabb – mondja Szekeres. – Felnőttkorban már nehezebb szemléletet változtatni”.
„Arra viszont sok kutatás van – folytatja a szociálpszichológus – hogy a »social influenszerek« milyen jól működnek a középiskolákban. Ha kiválasztod az osztályokból a legnagyobb véleményvezéreket, és őket rakod be egy érzékenyítő programba, akkor ezek a véleményvezérek el tudják szórni az üzenetet, és kimutathatóan csökkennek az előítéletek az osztályközösség szintjén.”
A többségnek nem fáj, hogy mások mit élnek át a megkülönböztetés során
A strukturális vagy rendszerszintű rasszizmus a mindennapokban és a rasszizmust elszenvedők tapasztalatai iránti közömbösségben gyökerezik – írja könyvében Rutheford. Különböző kutatások alapján Szekeres is azt állítja, hogy „nem is igazán a romaellenesség, inkább a romákkal szembeni közömbösség jellemzi a magyar társadalom többségét; az embereket nem érdekli a romák jólléte. A legnagyobb feladat motivációt ébreszteni a társadalmi szolidaritásra, hogy vállalj szolidaritást egy közel egymilliós kisebbséggel. Magyarországon az emberek nagy része nem látja a saját privilegizált helyzetét a romákkal szemben, mert mindenki úgy érzi, hogy ő is rossz helyzetben van, hogy ő is küzd, és egy ilyen helyzetben másokon is kéne segítenie, holott inkább neki járna a támogatás".
Ennek ellenére persze léteznek módszerek, Szekeres is idéz közülük kettőt. Az egyik – egyébként a Világbank intervenciós módszerének része –, hogy meggyőzd az embereket arról, hogy megéri az országnak, ha nincs egy ennyire leszakadt társadalmi rétege. A másik emocionálisabb jellegű – erre próbálnak építeni a társadalmi érzékenyítésről szóló tréningek vagy képzések.
Sokkal könnyebb együttérezni egy emberrel, mint egy egész csoporttal
„Amikor egy cigány srácnak azért nehéz, mert roma, akkor együttéreznek vele és elismerik, hogy ennek a fiúnak a származása miatt nehéz. De ha a csoport szintjén kell a megkülönböztetésről beszélni, amiben ugye már mi a többségi társadalom tagjaiként is vétkesek vagyunk, azt nagyon nehezen ismerik el. Nem akarnak felelősséget vállalni, mert az teher, és akkor gyakrabban előjön a csoport hibáztatása, vagyis az áldozathibáztatás” – mondja Szekeres. Míg az egyéni felelősség nehezen megragadható, egy konkrét személy esetében jobban meg lehet határozni, hogy kit lehet hibáztatni, mondja a szociálpszichológus arra a kérdésre, hogy miért van az, hogy ugyanazok, akik tisztán látják az igazságtalanságot és személyesen akár semmilyen rossz élményről nem tudnak beszámolni például a romákkal kapcsolatban, az általános attitűdjeikben mégis súlyosan előítéletes gondolatokat fogalmaznak meg.
Saját bőrükön megtapasztalni a diszkrimináció fájdalmát
„Ha szembesítesz valakit az előítéleteivel, akkor rögtön védekezni kezd – mondja Deák Éva, a közösségek közötti kapcsolatépítéssel foglalkozó Partners Hungary Alapítvány igazgatója és trénere. – Ha viszont például egy érzékenyítő tréningen a másik helyébe kell magát beleképzelnie, és a másik fejével kell gondolkodnia, ezzel megidézve az ő érzelmeit, akkor van esély arra, hogy ezen keresztül ki tudjon lépni a sztereotipikus gondolkodásmódból és ki tudja mondani, hogy a romák a diszkrimináció során milyen megalázottságot élhetnek át. Akkor már van esély arra, hogy hasson egy ilyen tréning, és meginduljon egy megértési folyamat. De az is nagyon hatásos, amit Deák „élő könyvtár” típusú érzékenyítésnek hív, amikor valaki a saját történetén keresztül tud másokra hatni.
„Volt egy roma nő, aki azt mesélte, hogy amikor ő kislány volt, totál kirekesztett volt az osztályban, mert annyira szegények voltak, hogy rendes ruhája sem volt. De a tanára segített abban, hogy ne rekesztődjön ki, emiatt a tanulásban is magára talált. Ezt a nőt elhívtuk tanárszakos hallgatókhoz, hogy mesélje el a történetét, ami igazi áttörést hozott diákokban, mert megértették, hogy mekkora felelőssége van egy tanárnak abban, hogy mi történik egy gyerekkel”. Hogy aztán ezek a felismerések mitől tudnak tartóssá válni? „Egy-egy ember változása esetleges egy közösségben, ezért kell a vezetőket is bevonni, mert ők hatékonyabbak tudnak lenni. De az is jó, ha az egész közeggel tudunk dolgozni. és az is nagyon fontos, hogy az érzékenyítésben roma munkatársak is rész vegyenek, mert ennek is komoly hatása lehet.”
„Nálunk a cigányozás annyira normális, hogy nem félnek az emberek a véleményüket hangoztatni – mondja Szekeres. – Ennek ellenére nem az a cél, hogy az legyen a szociális norma, hogy nem mondom ki azt, amit gondolok a romákról, hanem meg kell értetni az emberekkel, hogy az előítéletesség nem egy racionális következtetés, mert egy csoport viselkedését nem belső tulajdonságok alakítják, hanem a társadalmi környezet.”
A pusztán elméleti megközelítés nem hat hatékonyan az előítéletekre
A számok vagy a tények bemutatása – például hogy a rasszizmusnak semmilyen genetikai alapja nincs – elgondolkodtathatja, akár ki is billentheti az embereket –mondja Wágner János Jenő, a Partners Hungary Alapítvány trénere, mediátora és fejlesztő szakembere. De aki pusztán elméleti vagy logikai oldalról közelíti meg a tényeket, az nem találkozik a kisebbségek tapasztalataival, így ez nem is tud hatékonyan hatni az előítéletekre. „Sokkal hasznosabb, ha beszélnek az érzéseikről, és mi hatunk az érzelmeikre."
Wágner példának hozza fel az oktatási egyenlőtlenségekkel és hátrányokkal foglalkozó Rosa Parks Alapítvány vidéki érzékenyítő tréningjeit, ahová csupa olyan iskolákban, óvodákban, családsegítőkben vagy védőnőként dolgozó szakemberek jöttek el, akik a munkájuk során roma gyerekekkel és családokkal dolgoznak együtt (a cikk szerzője az alapítvány munkatársa). „A módszerünk az, hogy elfogadjuk, ahogy gondolkodnak, és kíváncsiak vagyunk a tapasztalataikra. Mi viszont olyan helyezeteket kreálunk a tréningeken, ahol el tudjuk mondani, hogy mi mit gondolunk erről a témáról, mint ahogy ő is el tudja mondani, hogy mit gondol erről, de nagyon fontos, hogy ne minősítsük, amikor nem értünk egyet azzal, amit mond. Az is hatásos tud lenni – mondja Wágner –, amikor a tréningen résztvevők olyan elgondolkodtató feladatokat kapnak, amelyek révén a saját bőrükön tapasztalják meg a diszkrimináció fájdalmát.
De a résztvevők kedvence az volt – meséli Wágner – amikor a saját romákkal való konfliktusos helyzetüket hozták be a tréningbe, és akkor abban tudunk segíteni, hogy megnézzük, mit lehet tenni, hogy ne csak a romákra való panaszkodás maradjon meg nekik. Ez pedig tanulságos lehet a többieknek is, hiába nem velük történt az eset.
A rendszerváltás utáni egyre mélyülő konfliktusokkal helyi szinten kellett valamit kezdeni
„A 90-es évek elején már látszott, hogy a romák a rendszerváltás igazi nagy vesztesei. A konfliktust, ami egyre mélyült, először a mediációval próbáltuk meg kezelni” – mondja Deák. A szakember szerint a romák és a nem romák közötti konfliktusok mindig helyi szinten jelennek meg: ha például egy gyerek, aki történetesen roma, az iskolában nehezen teljesít, és emiatt renitenskedni kezd, nagyon gyorsan rákerül a bélyeg, hogy azért ilyen, mert roma, és elkezdik kiközösíteni, ez pedig feszültséget szül. „Ha akarnak ezzel valamit kezdeni, akkor jövünk mi. Ezen belül aztán már sokféle érzékenyítő módszerünk van, de mindegyiknek az alapja a kommunikáció és az empátia. Megnézni, hogy az egyik, aztán meg a másik félnek mire van szüksége.” De a módszereik közé tartozik az is, amit Szekeres social influenszerségnek nevezett: a roma közösség egyik hangadóját, akinek van szava és kapcsolódása a többségi közösséghez is, megteszik mediátornak, a siker pedig, amire Deák példát is hozott, az, amikor a romák az egyik falu óvodájában elkezdtek kialakítani egy sószobát, ami a falu összes óvodásának jó volt, így a végén mindenki beszállt a megvalósításba, ez pedig összehozta a falu romáit és nem romáit.
„Szakmai fejlődésnél muszáj a kognitív szintre is hatni, de ha valaki előítéletes, akkor saját élményre is szükség van ahhoz, hogy megértse, hogyan működik az előítéletes viselkedés. Mert hiába tudják az emberek, hogy mi az előítélet, a napi gyakorlatukba simán be fogják vinni, ha nem kezdesz vele valamit az érzelmek szintjén. Ahhoz viszont – foglalja össze a lényeget Deák – hogy valaki jó szakemberré váljon, a személyes megélés mellett muszáj értenie is, hogy mi az az előítélet."
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: