Megtalálták a II. világháború legendás amerikai tengeralattjárónak, az Albacore-nak a roncsait
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A USS Albacore-t (SS-218) 1942 június elsején állították szolgálatba, és bő két év alatt az amerikai haditengerészet egyik legeredményesebb tengeralattjárója lett: egyes adatok szerint kilenc, mások szerint összesen 13 japán hajót süllyesztett el, ötöt pedig súlyosan megrongált. A tengeralattjáró utoljára 1944 október 24-én futott Pearl Harborból, ekkor hallottak róla utoljára.
Egészen ideáig: a Tokiói Egyetem egy kutatója, Tamaki Ura által készített felvételeken jól látszik a tengeralattjáró, a felépítéséből pedig egyértelmű, hogy az Albacore-ról van szó. Azt már régóta gyanították, hogy az Albacore 1944 november 7-én aknára futhatott Hokkaido északi partjainál, de a roncsot mindeddig nem találták meg.
A novemberi dátumra is csak a háború lezártával derült fény, egy japán járőr ekkor egy robbanásról számolt be, majd a tengeralattjáró felszerelését látta felbukkani a vízen.
A végtelen őrjárat
A tengeralattjáró azóta a hivatalos megfogalmazás szerint „végtelen őrjáraton” vesz részt; így nevezik az amerikai haditengerészetnél az eltűnt tengeralattjárón szolgáló katonákat. Ura egy robottengeralattjáróval készített felvételeket a roncsról, a helyszín kiválasztásakor pedig figyelembe vette az uralkodó sodrás erősségét és irányát, így talált rá a roncsokra.
A roncsokat az amerikai haditengerészet hadisírrá nyilvánította, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elsüllyedt tengeralattjáró távoli vizsgálata engedélyezett, de például merüléssel nem szabad háborgatni a nyugalmát.
Az Albacore-on legalább 85 tengerész szolgált az elsüllyedésekor, az On Eternal Patrol tengerésztörténeti szervezet a rokonokról vezetett adatbázisa alapján 76 ember hozzátartozóit tudta értesíteni a tengeralattjáró előkerüléséről.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Piszkos pénz a tudományban: az óceánkutatók esete az amerikai haditengerészettel
Naomi Oreskes legújabb kötete, a Science on a Mission meggyőző esettanulmányokon keresztül mutatja be, hogyan segítette és hátráltatta az amerikai haditengerészet az oceanográfia fejlődését a második világháború és a hidegháborús időszak alatt.
Egy tengeralattjáró beleütközött a Titanic roncsába, és ezt tavaly nyár óta titkolták
Az óceán fenekén sincs nyugta a több mint százéves hajónak: egy luxusexpedíciókat szervező cég tengeralattjárót küldött a Titanic roncsaihoz, de egy váratlan áramlat egymásnak csapta a két egészen más kaliberű tengeri járművet.
Vér, verejték, atmoszféra – a tengeralattjárók nyomasztó története
Az első búvárhajó az 1600-as években merült a Temze mélyére, de a tengeralattjárók fejlesztését a 20. század háborús ambíciói pörgették fel igazán. Gáláns osztrák-magyar tisztek, 9000 elsüllyesztett német civil, napokig tartó cápahorror a tengeralattjárók történetében.