A lombkoronasétány csak nálunk parasztvakítás, máshol a környezeti nevelés drága, de hatékony eszköze
Az Európai Bizottsághoz közeli forrására hivatkozó Népszava szerint már az Európai Unió illetékesei is vizsgálják, hogy valóban a vidékfejlesztési program keretében épült-e meg az a nyírmártonfalvai lombkoronasétány, amelynek tragikomikus eredménye miatt már az is ismeri az ökoturisztikai műfajt, aki messzire kerüli a természetet. Mert bár a magaslati túraútvonalaknak nincs már kutatási létjogosultsága, az ökoturizmus világszerte növeli az új konstrukciók számát.
Változó funkciók
Az angolban canopy walkways, illetve treetop walks néven ismert lombokorona-sétányokat úgy négy évtizede kezdték felépíteni a trópusi esőerdőkben, megfigyelési és felfedezési céllal. A lombkoronasétányok nagyasszonyának tartott amerikai biológus, Margaret Dalzell Lowman szerint a dzsungelek flóráját és faunáját kutatók a hegymászóktól és magasépítőktől eltanult alpinista technikával kezdték el feltérképezni a lombok közötti ökoszisztémákat. Tudományos szenzációk sorával szolgált, hogy a toronyházak magasságában tízezrével találtak korábban nem ismert növény-, állat- és gombafajokat, speciális életközösségeket. A trópusok után az olyan őserdőkben is bevetették a módszert, mint amilyenek a kaliforniai óriás mamutfenyőkből álló társulások.
A műfajteremtő Lowman és kollégái az ausztráliai Lamington Nemzeti Parkban 1985-ben készültek el az első oszlopokon álló prototípussal, és ugyenebben az évben vették birtokukba a tudósok a malajziai Lambir Nemzeti Parkban a fatörzsek között több szinten kanyargó függőhídrendszert, a lombkoronaösvények másik változatát.
Az építmények lehetővé tették a hosszabb távú, éjszaka is biztonságos megfigyeléseket és akár az egyszerűbb laborvizsgálatokat is, ahogy a vadkamerák vagy a populációdinamikai kutatásokhoz szükséges csapdák kihelyezését is. Az állandó lesek korábban ismeretlen világokat nyitottak meg, jelentősen gazdagítva az ismereteket a növényi fejlődéstől, a lombkoronaszintenként eltérő klimatikus viszonyokon át a komplex ökológiai összefüggésekig.
Már a kezdetektől sejteni lehetett, hogy a kiépítés tetemes költségein felül a karbantartás is rengeteg pénzbe kerül. Adta magát az ötlet, hogy a turizmusból finanszírozzák a projekteket, csakhogy még a legóvatosabb látogatócsoport zavaró hatása is nagyságrendekkel nagyobbnak bizonyult, mint a kutatók mégoly tartós jelenléte. Az 1990-es évek végére az is bizonyítást nyert, hogy maga a kiépítés is negatív hatással van az adott élőhelyre, ezért a lombkoronasétányok kutatásban betöltött szerepe rövid úton megkérdőjeleződött.
A nemzetközi természetvédelmi szakma ennek ellenére megtartotta a műfajt, mivel az pár év alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a lombokoronasétány a hegytetőkre épített kilátókhoz vagy a vidámparki óriáskerekekhez hasonló mágikus vonzereje miatt kitűnő eszköze lehet az oktatásnak, a környezeti nevelésnek, a szemléletformálásnak és nem utolsósorban biztos bevételeket termelő turisztikai attrakció is.
„Az elmúlt 25-30 évben így még véletlenül sem a védendő természeti értéket jelentő ökoszisztémákban épülnek lombkoronasétányok, hanem olyan másodlagosnak mondott park- vagy ligeterdőkben, amelyek társulásai jól bírják a zavarást” – mondta a Qubit kérdésére Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője.
Orbán szerint az arborétumokban és az állatkertekben szintén jelentős edukációs szerepe van az ilyen magaslati tanösvényeknek, amelyeken szakképzett vezetéssel bandukolhatnak végig a látogatók, miközben az információs táblák segítik őket a tájékozódásban.
Az úttörő Lowman által vezetett amerikai Tree Foundation világtérképén a magaslati tanösvények legjobbnak tartott nemzetközi példái egytől egyig ilyenek.
A nyírmártonfalvi pálya
„A lombkoronasétánynak ott lehet értelme, ahol olyan magas és olyan sűrű a lombkorona felső része, hogy az a földről nem tekinthető át. A trópusokon 30 méter felett számos olyan élőlény él, amelyik sosem jön le a talajra, ezért vagy nem lehet látni, vagy csak nagyon véletlenszerűen. Az ilyen térségekben a lombkoronasétány, a megismerés, az élményszerzés része lehet, és ha jól van kiépítve, vagyis álcázva, akkor nem zavarja túlságosan az élőlényeket sem” – mondta kérdésünkre Haraszthy László természetvédelmi ökológus.
A 2019-ben megjelent, világszinten is párját ritkító költésbiológiai alapmunkát jegyző szakember szerint ugyanakkor „a négy évszakos zónában, ahol a lomblevelű fák és a vörös fenyő lehullatja leveleit eleve csak néhány hónap az amikor elvileg lehetne valamit látni, de Magyarországon szinte semmi olyan nincs, amit a földről ne lehetne megfigyelni. Végképp nem lógnak lassú mozgású lajhárok és repülő kutyák a fákon”.
Haraszthy azt mondta, el sem tudja képzelni, hogy mit írhattak a Nyírmártonfalván megvalósult lombkoranasétány eredeti pályázatában, hogy azt végül nyertesnek ítélték, hiszen az építményt „egy nyárfaültetvényben hozták létre, aminek az élettartalma eleve töredéke egy tölgyerdőének, és garantáltan nem lehet belőle semmit sem látni, mert ezeknek a mesterséges társulásoknak rendkívül szegényes az élőviláguk”.
Ellenpélda
Ennek ellenére Magyarországon is akad vállalható magaslati tanösvény. A 15 méter magas kilátójú, 1 kilométer hosszú gyomaendrődi lombkoronasétányt a település Hantoskerti holtággal körülvett Erzsébet ligetnek nevezett külterületén adták át 2015-ben.
Orbán Zoltán, aki tagja volt a tanösvényt terveit készítő szakmai stábnak, azt mondja, hogy az építmény önmagában nem több egy nagyobbacska vadászlesnél. A kidolgozott környezeti nevelési koncepció és a szakképzett vezetők szerves részei az ilyen lombkoronasétányok értelmezhető működésének.
Az alábbi videóban a gyomaendrődi jó példa látható:
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
