Öt magyar település, amely innovatív módszerekkel készül fel a klímaváltozásra
Mivel a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási jelenségeket (aszályok, árvizek, hőhullámok), és azok következményeit az emberiség már kezdi a saját bőrén érezni, az egyre gyakoribbá és súlyosabbá váló jelenségekre a világ minden pontján, így Magyarországon is ideje felkészülni. A Belügyminisztérium és a WWF Magyarország LIFE-MICACC projektje olyan településeket támogat, amelyek vízgazdálkodási problémákkal küszködnek, öt településen pedig már el is készültek a természetes vízmegtartásra épülő prototípusok.
Magyarország idén az aszályos tavaszt és az 50 mm-t is elérő felhőszakadásokkal tarkított júniust is megszenvedte, de már az elmúlt években is jellemzők voltak itthon a klímaváltozással járó szélsőséges időjárási események. A 2010-es, közel 1000 mm-es csapadékot hozó nagy belvíz után két száraz év következett, mindössze 400 mm körüli csapadékkal, az elmúlt két év pedig egymás után döntötte meg a legmelegebb év rekordját, amióta 1901-ben elkezdődtek a mérések.
Bátya, Püspökszilágy, Rákócziújfalu, Ruzsa és Tiszatarján községekben indult projektben arra keresnek Magyarországon alkalmazható módszereket, hogy miként válhatnak ellenállóbbá a kistelepülések az éghajlatváltozással egyre súlyosbodó vízgazdálkodási szélsőségekkel szemben.
A projekthelyszíneken országszerte tipikusnak mondható vízgazdálkodási problémák tapasztalhatók, így ezek a megoldások jó példák lehetnek más települések számára is. Püspökszilágyon a hegy- és dombvidékekre jellemző villámárvizek jelentenek veszélyt a település épített környezetére, Rákócziújfaluban a belvíz és az aszály okoz károkat a gazdálkodóknak. Bátyán a hirtelen lezúduló nagy esők, majd hosszú, száraz időszakok váltakozása jelent problémát, a Homokhátságon fekvő Ruzsa évtizedek óta küzd a vízhiánnyal és a talajvízszint folyamatos süllyedésével. Tiszatarjánban a hullámtéri vizesélőhelyek szárazodása és az özönnövények terjedése jelzik a környezeti változást.
Bátya: újítás a csapadékvíz-gazdálkodásban
Bátyán a hirtelen lezúduló csapadék gyakran elöntött néhány utcát és pincét. Az elvezetés helyett az esővíz megőrzése mellett döntöttek, hiszen az éves csapadék Bátyán sem haladja meg az 550 mm-t, ami jóval kevesebb a szükségesnél. A MICACC projekt keretében az összegyűjtött esővizet egy régi, korábban elhanyagolt anyagnyerőhelyre (agyaggödör, kubikgödör) vezették a falu szélén, ezzel egy mintegy 1 hektáros vizesélőhelyet hoztak létre.
Az így születő kis tó megőrzi Bátya értékes vízkincsét a szárazabb időkre, beszivárogva visszapótolja a talajvizet, elpárologva pedig javítja a mikroklímát, táplálja a növényzetet és mérsékli a klímaváltozás hatásait. A part egyik oldala jól megközelíthető, kikapcsolódásra alkalmas, a másik oldala háborítatlan, így menedéket biztosít az élővilágnak - többek között védett hüllőknek és a nádban fészkelő madaraknak. A parton a lakosokkal közösen őshonos fafajokat ültettek: fekete nyarat, fehér füzet, magyar kőrist, enyves égert.
Püspökszilágy: lefolyáslassítással a villámárvizek ellen
A Cserhátban található Püspökszilágyon a gyakran villámárvizeket okozó Szilágyi-patakon a gyorsabb vízelvezetés helyett a lefolyás lassítására, a víz megőrzésére került a hangsúly. A falu feletti vízgyűjtőterületen nemzetközi tapasztalatok felhasználásával hét darab szivárgó rönkgát épült a patakot tápláló időszakos vízmosásokon.
A kis gátak helyben kitermelt rönkfából épültek azzal a céllal, hogy felhőszakadáskor a hirtelen összegyűlő vizet és a szántókról lemosott talajt megfogják, és csak lassan engedjék tovább. Ezen kívül négy darab terméskő hordalékfogót is felújítottak. Ha elég sok helyen készül ilyen akadály, azok ellaposítják az árvízcsúcsot, és megelőzik az elöntést.
Ezen kívül a patak mellett, egy vizenyős ligeterdőben oldaltározót alakítottak ki, ami záportározóként működve befogadja az áradások vizét, és a szárazabb nyári hónapokban is vizesélőhelyként működik.
Rákócziújfalu: nem pazarolják el a belvizet
A Közép-Tisza mellett fekvő Rákócziújfaluban is egyre nagyobb gondot jelentenek az egész Alföldön jellemző vízgazdálkodási problémák. A napsütéses órák száma magas, ezért a potenciális párolgás jóval meghaladja az éves csapadék mértékét: az ország legaszályosabb vidéke ez. Ugyanakkor tavasszal gyakran károkat okoz a gazdáknak a hóolvadásból vagy esőből származó, a földeken megálló belvíz.
Az önkormányzati beruházásban készülő belvíztározó erre a kettős problémára kínál megoldást azzal, hogy a tavaszi vízbőség idején eddig a Tiszába engedett, ezzel elpazarolt vizet a belvízelvezető csatornából egy mélyebb fekvésű területen kialakított vizesélőhelyre kormányozza.
A csatornára egy szabályozható zsilip épült, ezáltal a távolabbi földek is később érzik meg a szárazságot. Ha pedig az éghajlatváltozás miatt nincs hó, és elmarad a tavaszi vízbőség, ahogy idén is történt, a kialakított kis tóba egy közeli halastóból rendszeresen leengedett víz is bevezethető, vagy kellően magas vízállás esetén a víz a Tisza felől is pótolható.
Ruzsa: a hulladékvíz is érték
A Homokhátságon fekvő Ruzsán mára a víz ritka kinccsé vált, az egyre szárazabb tájban a belvízelvezető csatornák is sok éve üresek. A településen a természetes felszíni vízkészlet hiányával és a talajvíz süllyedésével kell szembenézni, amit az egyre melegebbé és szárazabbá váló éghajlat tetéz.
Ebben a helyzetben minden csepp víz számít: a szennyvíztisztítóból kikerülő napi átlag 150 m3 tisztított szennyvíz, valamint az új ivóvíztisztítóból elfolyó 10-20 m3/nap technológiai víz is értékes erőforrás. A LIFE projektben mindkettő visszatartására készült megoldás. A szürkevizeket többé nem engedik elfolyni a csatornába, hanem egy-egy kis tóba gyűjtik össze, majd egy második medencébe juttatva beszivárogtatják a talajba.
Emellett egy kisebb belvízelvezető csatornára egyszerű, fából épült zárások kerültek, hogy ha mégis beköszöntene egy csapadékosabb időszak, a víz ne folyjon el a területről, hanem a parti legelőn terüljön szét.
Tiszatarján: tájgazdálkodás a hullámtéren
Tiszatarján a Borsodi-ártérhez tartozik, sorsa szorosan a Tiszához kötődik. A folyó szabályozását követően a vizesélőhelyek lecsapolása, a szántóföldi gazdálkodás terjedése a hullámtéren, a szárazodás erősödő hatása, majd az állattartás visszaszorulása miatt az ártéren özönnövények (például a gyalogakác) uralkodtak el. Néhány évvel ezelőtt a WWF Magyarországgal együttműködve Tiszatarjánban kialakítottak egy fenntartható ártéri gazdálkodási modellt, amely megoldást jelentett a gyalogakác visszaszorítására. Az özönnövénytől megtisztított terület egy részén szürkemarhák és vízibivalyok legelnek.
Az éghajlatváltozás következtében azonban a hosszú, száraz évek alatt még a vízibivalyok élőhelyéül szolgáló, hullámtéri kubikgödrökből kialakult tavak is szinte kiszáradtak. A visszatartható vízkészletek növelése érdekében a gödröket most egy újabb medencével bővítették, a partokon pedig természetes rézsűket alakítottak ki. A projekt keretében épült egy stég is, ahonnan a látogatók közelről figyelhetik meg a bivalyokat. Hamarosan megnyílik az ökoturisztikai vonzerőt jelentő, szabadon látogatható Vízibivaly tanösvény is.
„Az európai uniós támogatásból megvalósult kísérleti megoldásoktól helyben érezhető, kézzelfogható eredményeket várunk, de tájszinten csak akkor számíthatunk változásra, ha többen is követik ezt a példát, és elindulnak a vízmegtartás útján. Épp ezért a projekt célja, hogy az öt mintaterületen kipróbált módszereket minél szélesebb körben átvegyék a hasonló problémákkal küzdő települések, itthon és külföldön egyaránt. Ennek érdekében a tapasztalatok alapján egy önkormányzati alkalmazkodási útmutató is készül, ami várhatóan 2020 végén jelenik meg” – mondta Kerpely Klára, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője.
