Elon Musk cége engedélyt kapott arra, hogy chipet ültessen emberek agyába
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Elon Musk 2019-ben mutatta be először a nyilvánosság előtt, hogyan csatlakoztatná emberek agyát számítógépekre: Neuralink néven létrehozott cégének kutatói évek óta az agy-számítógép interfész létrehozásán dolgoznak, de hiába akarták már 2020-ban megkezdeni az emberi teszteket, számos akadály gördült eléjük.
A készülékkel a kutatók várakozásai szerint olyan, ma még gyógyíthatatlan betegségeket is lehetne kezelni akár okostelefonon keresztül, mint a bénulás vagy a vakság, de később még tovább lehetne fejleszteni az embert az agyi chippel: Musk a mindenre emlékező, gondolatolvasó szuperemberekről ábrándozott, amikor 2020-ban malacokon mutatta be a projekt állását. A cégen kívüli tudósok jól be is olvastak neki: szerintük showműsornak nem rossz ez az egész neuralinkesdi, de a szuperchippel lehetetlent ígér a techvezér.
Nem sokkal azután, hogy 2021 áprilisában bemutatták a videót, amelyen a Neuralink egyik kísérleti majma pusztán az agyi jeleivel irányít egy videójátékot, kiszállt a cégből a társalapító, Max Hodak, majd állatkínzással vádolták meg a juhokkal, disznókkal és majmokkal kísérletező vállalatot.
Az időzítésnek továbbra is nagy mestere maradt Musk: napokkal azután, hogy 2022 novemberében újabb nagyszabású demót tartott a gondolataival mondatokat író majom főszereplésével, kiderült, hogy a Neuralink kísérleteiben négy év alatt 1500 állat pusztult el, és a hatósági vizsgálat szerint sok esetben elkerülhető lett volna a haláluk.
Ebben a környezetben kért engedélyt az embereken való kísérletezésre a cég, és bár az előzmények után nehéz volt komolyan venni Musk novemberi jóslatát, miszerint fél éven belül megkezdődhetnek az emberi tesztek, úgy tűnik, most nem csúszik sokat az ígérete: a Neuralink a Twitteren bejelentette, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) megadta az engedélyt az implantátum klinikai vizsgálatára.
Hogy ki jelentkezhet egy ilyen kísérletre – valamilyen gyógyíthatatlan betegséggel küzdő ember, vagy valaki, aki Musk hátán kapaszkodna fel a hírnévért, netán maga a technohírnök Elon –, azt még nem tudni, de várhatóan nagy felhajtás övezi majd a klinikai tesztet.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Még Elon Musk cégéhez is behívták a magyar agykutatót, aki patkányokat tanított meg doomozni
Tóth Viktort ugyan nem vették fel a Neuralinkhez, de kísérlete így is bejárta a világsajtót, és a Doom atyjához, John Carmackhez is eljutott a híre. A kutató szerint a projekt az emberi agy feltérképezésének előszobája, de ha az állatok élvezik a játékot, akár Twitchen is streamelné a virtuális deathmatcheket.
Elon Musk már fél éven belül embereken tesztelné az agyba ültethető chipet
A Neuralink agy-számítógép interfészének legújabb demonstrációs eseményén a gondolataival mondatokat leíró majom vitte el a show-t, de az implantátum és a beültetéséhez használt sebészeti robot fejlett prototípusát is bemutatták, és megjelölték a technológia elsődleges céljait is.
Elon Musk péntek éjjel malacokon mutatta be eddigi legvadabb ötletét, a Neuralinket
A Neuralink koponyába fúrt készüléke több ezer elektródával befolyásolja az idegsejteket, így akár olyan, ma még gyógyíthatatlan betegségeket is lehetne kezelni okostelefonon keresztül, mint a bénulás vagy a vakság. Később mindenre emlékező, gondolatolvasó szuperembereket hoznának létre az agyba ültetett chippel.
Kapcsolódó cikkek