A magyarok pincérnek állnak Ausztriában, közben a kormány Mongóliából hozza a hiányzó munkaerőt
A következő években a magyar munkaerőpiacnak szüksége lesz félmillió emberre, beleértve a vendégmunkásokat is, mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hagyományos évnyitóján idén márciusban. Az elmúlt évek harsogó migránsozásának fényében különösen érdekes, hogy vannak olyan Európai Unión kívüli országok, ahonnan érkezve kifejezetten könnyű külföldiként munkát vállalni nálunk.
„A migráció részben azért lett megosztó téma, mert absztrakt és mindent magába foglaló piaci kategóriává vált. Mindenki migrációról, migránsokról beszélt, összemosva elvándorlókat, bevándorlókat, diákokat, munkakeresőket és a menedékjogot kérőket. A globális szervezetek és a nyugati kormányok a gazdasági haszonelvűség alapján szemlélték a kérdést, azt hangsúlyozták, hogy billió dolláros csekkeket lehet nyerni a bevándorlásból. Ennek feszült ellen egy másik történeti blokk, amely a piaci rendszert ugyan nem kérdőjelezi meg, de védi az állam szuverenitását, az »európai« kulturális identitást, és egyben elzárkózást hirdet. A fogalmi zavart tovább fokozza, hogy minden fél részekből ítéli meg az egészet. Amikor egyesek óva intenek a migránsoktól, valójában a délről érkező menedékkérőkről beszélnek, és a másik oldal sem határozza meg pontosan, milyen bevándorlói csoportok hozhatnak gazdasági hasznot egy országnak”
– nyilatkozta a Népszavának Melegh Attila szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense egy áprilisi interjúban.
A gyárak inkább a drágább, de jobb minőségi külföldi munkásba fektetnek
A vendéglátóiparba egyre gyakrabban érkeznek Fülöp-szigeteki pincérek, mert jól beszélnek angolul, jól képzettek és megbízhatók. Több tízezer kárpátaljai és ukrán munkavállaló is dolgozik nálunk, ők ugyanannyian vannak, mint a háború kitörése előtt, de egyre több a vietnámi munkás is. Közülük néhányan már a repülőtérről eltűnnek, mert inkább az EU más országaiban szeretnének elhelyezkedni, illetve egyre több a kazah, kirgiz és fehérorosz dolgozó is Magyarországon – írta a HVG februári cikkében, hogy miként változik folyamatosan a külföldiek összetétele Magyarországon.
„Korábban inkább az volt, hogy magasabban iskolázott emberek jöttek a környező országokból, de a képzettségükhöz képest rosszabb munkákra, de mivel romlik Magyarország vonzereje a gyenge forint, az alacsony bérek és a környező országok változó munkaerőpiaca miatt, egyre csúszik le a képzettsége azoknak, akik idejönnek – mondta Meszmann M. Tibor, a pozsonyi székhelyű Közép-európai Munkaügyi Tanulmányok Intézetének (Central European Labor Studies Institute – CELSI) kutatója és aktivistája a Qubitnek. – Már Szerbiában is munkaerőhiány van, illetve elmennek jobb országokba, ahol többet lehet keresni. Egy autóipari dolgozónak például jobb Németországban. De persze ez sem ilyen egyszerű: az ismeretség, a nyelv, a földrajzi közelség, hogy könnyen haza tud menni az itt dolgozó munkás a családjához – sok minden meghatározhatja az egyéni döntéseket.”
De vajon miért éri meg az idetelepülő külföldi gyáraknak külföldi, akár távoli országokból hozni a munkásokat, ami nyilvánvalóan drágább, mint a hazai munkaerőt megfizetni, hiszen egy egész infrastruktúrát kell kiépíteniük ahhoz, hogy megszervezzék az utazást, az engedélyt, a szerződést, a lakhatást?
„A dolgozói minőség, ez is számít” – válaszolta a Qubit kérdésére Meszmann. A munkaközvetítő cégek olyan országokból toboroznak, ahol nagy a munkanélküliség és alacsonyak a bérek. Az ezekből az országokból egyedül, család nélkül érkező, pénzkereseti okokból az otthonukat maguk mögött hagyó emberek sokkal jobbak, mert „kétszer annyit fognak dolgozni, mint a magyar munkavállalók. Látszólagos win-win helyzet van, mert kaphatók a túlórákra, a hétvégi munkákra, a nagyon rugalmas munkavégzésre, mert nincs itt senkijük. De úgy élik meg, hogy ez nekik is jó, mert így több pénzt tudnak keresni.”
„Ezek a munkaerő-kölcsönző cégek dolgozói irreálisan magas béreket kerestek, mert szerintem napi 13-14 órát dolgoztak. Mindenki tudja, hogy 12 óra a maximum, amit a munkahelyen el lehet tölteni. Ez az ember nekem elmondta, hogy 13-14 órát teljesített minden nap. És voltak hetek, amikor láttam ezt. (…) Ott aludt a gyárban. Vagy nem tudom, hogyan csinálta. Vagy a parkolóban aludt. Fogalmam sincs, hogyan csinálta, de nagyon komoly pénzt keresett. Most ilyen kérdések azonnal felmerülnek, ha álmatlanság, fáradtság miatt baleset történik. Mi történik akkor, ki vállalja a felelősséget? (…) Szerintem az őt alkalmazó cégnek erre oda kellene figyelnie, és legalább a munkaerő-kölcsönző cégnek szólnia kellene, hogy szóljon az emberének, hogy menjen haza, mert ha elgázolja egy targonca, az mindenkinek gondot okoz”
– támasztja alá egy autóipari logisztikai üzem szakszervezeti embere Meszmann a külföldi munkavállalók magyarországi helyzetéről írt tanulmányában azt, hogy mit jelent a való életben a külföldi munkavállalók rugalmas munkavégzése.
És hogy miért nem megy egy gyár eleve azokba az országokba, például Mongóliába, ahonnan most drága pénzen hozzák ide a munkásokat? „Ez egy legitim kérdés – mondta Meszmann – de Mongóliában nincs út és infrastruktúra. Ennek ellenére már így is vannak olyan cégek, amik mennek tovább más országokba.”
Nem a legelesettebbek és a legkiszolgáltatottabbak indulnak útnak
Arra a kérdésre, hogy le lehet-e írni a tipikus külföldi munkavállalót, Meszmann szerint nehéz válaszolni. „Ezek nem a legelesettebb emberek, hanem azok, akiknek van elég tartalékuk ahhoz, hogy el tudjanak indulni. A legtöbben 30 és 40 év között vannak, talán az Ázsiából érkezők fiatalabbak és bár a férfiak többen vannak, a nők is szép számmal megtalálhatók.” A kutató az ukrán nők példáját említi, akik Európa-szerte is nagy számban dolgoznak, főleg az idősgondozás és betegápolás területén, és akik ezt úgy tudják megoldani, hogy a közösségek megszervezik a hátrahagyott gyerekek nevelését. „Míg az autóipar és autóipari beszállítók teljesen szabályozottan alkalmazzák az általában távolabbi országokból érkező külföldi munkásokat, a szürkezónában, mint például a mezőgazdaságban, nemcsak a szomszédos országokból jönnek, hanem simán találkozhatunk indiai tehénpásztorral is” – festi le Meszmann az ideérkező külföldiek sokféle hátterét.
Regisztráltan és informális úton is érkeznek
Az, hogy külföldi munkások dolgoznak a magyar gazdaságban nem újdonság, de az elmúlt évek sok változást hoztak ezen a téren. „Van egy rigid főszabály a harmadik országbeliekkel (Európai Unió országain kívüli országok) szemben, de eközben folyamatosan jelennek meg a kiskaput jelentő kormányrendeletek, amik megkönnyítik, hogy idejöjjenek a külföldiek” – mondta Meszmann. És valóban, idén novemberben lép életbe egy már nem először módosított törvény, ami tovább könnyítené a külföldiek magyarországi munkavállalását. A törvénytervezethez mellékeltek egy hatásvizsgálati lapot is: ebben az áll, hogy a vendégmunkások „meghatározott országokból, meghatározott létszámban, meghatározott szakmákban, meghatározott foglalkoztatók által foglalkoztatva” tartózkodhatnának Magyarországon, de ezeket a részleteket később fogják miniszteri rendeletekben rögzíteni. A könnyítés lényege, hogy novembertől a külföldi munkások akár 180 napon belül 90 napig maradhatnak, de olyan összevont engedély is kiadható, ami két évre szól, és egy alkalommal egy évvel meghosszabbítható.
Alapvetően két módon érkeznek hozzánk a külföldi munkavállalók: egyrészt regisztrált munkaközvetítőkön keresztül – őket egy konkrét helyre toborozzák, jellemzően az autóiparba vagy az oda beszállító gyárakhoz, és innen nem is nagyon tudnak máshová menni. Másrészt az informális munkaközvetítőkön keresztül, amelyek leginkább az építőipar és a mezőgazdaság szürke-fekete gazdaságaiba toboroznak külföldieket.
A hivatalosan „minősített munkaerő-kölcsönzésnek” hívott munkaerő-toborzás azt jelenti, hogy azoknak a regisztrált közvetítőknek, akik megfelelnek a feltételeknek, az állam megengedi, hogy a hiányszakmák esetében az EU-n kívülről toborozzanak munkavállalókat, és engedélymentes eljárásban foglalkoztassák őket Magyarországon. A nyakatekert szabályozás annyit jelent, hogy „egy mongol vagy Fülöp-szigeteki munkavállalónál nemcsak az kötött, hogy mennyi ideig lesz itt, hanem a munkavállalási engedélye is konkrét céghez szól, ahonnan nem tud munkahelyet váltani” – mondta Meszmann.
Az informális munkaközvetítőkön keresztül idejutott, leginkább az építőipar és a mezőgazdaság szürke-feketezónáiban dolgozó külföldiek körülményeiről sokkal kevesebbet lehet tudni, mert a szabályozatlanság miatt alig áll adat a rendelkezésünkre. „2016 előtt is jöttek már harmadik országból, illetve a szomszédos, uniós tag Romániából is ide dolgozni, de láthatatlanabbak voltak, mert inkább a szabályozatlanabb idénymunkákban és építőiparban vettek részt” - mondta a CELSI kutatója.
Régiónként is változik, hogy hol mennyi külföldi van, Kelet-Magyarországon például mostanáig kevésbé voltak jelen a nagyvállalati szférában a harmadik országbeliek, annál inkább jöttek egész brigádok almát szedni a környező országokból. „Szezonban, akár éjjel-nappal dolgozniuk kell a külföldieknek, de 10-12 órát biztosan” – enged bepillantást Meszmann a munkakörülményekbe.
Így már érthető, hogy bár egy márciusi kormányzati adatközlésből az derült ki, hogy Magyarországon 2022-ben csupán 19 659 külföldi munkavállaló állt munkába minősített munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ez a szám jóval magasabb: 2023 előzetes adatai szerint már 85 ezer külföldi dolgozott Magyarországon, 25 százalékkal több, mint 2019 végén, amikor még csak 66 ezren voltak.
Van még tartalék a magyar munkaerőpiacban, de a kormány nem ebbe invesztál
Bár logikusnak tűnne, hogy a munkaerőhiánytól szenvedő területek, illetve cégek a magyar munkanélkülieket célozzák meg először, erről a jelek szerint letett a kormány. A már emlegetett novemberi törvény mellékleteként megjelent hatásvizsgálati lap is azt írja, hogy „az esetlegesen rendelkezésre álló munkaerő lokálisan szétszórt, vagy képzettség tekintetében nem megfelelő”. Meszmann szerint „egy munkaerőpiacról kiszorult embernek idővel folyamatosan halmozódik a hátránya, emiatt rövid távon mindig úgy érzi a munkáltató, hogy jobb neki most egy képzettebb vendégmunkás, mint egy munkából régóta kiesett embert elkezdeni mentorálni".
Ha a számokat nézzük, Magyarországon a kicsit több mint 6 millió 15 és 64 év közötti emberből 188 ezren vannak munka nélkül, ebből 59 ezernek több mint egy éve nincs munkája. 665 ezren vannak azok a 25 és 64 év közöttiek, akik nem dolgoznak, viszont nem is munkanélküliek. Ilyenek a tanulókon kívül a háztartásbeliek, a három hónapnál tovább nem dolgozó idénymunkások, a korán nyugdíjba vonulók és a más okból inaktívak. (Ha szülési szabadságon vannak, de van munkahelyük, ahova visszavárják őket, akkor őket a dolgozók közé számolják) – írta a HVG márciusi cikkében. A számokból tehát az látszik, hogy van az országban több százezer ember, aki kora alapján vállalhatna munkát, de különböző okokból mégsem dolgozik. A kérdés már csak az, hogy mit lehet velük kezdeni, és munkába lehetne-e állítani azt a hiányzó félmillió embert, akiket Orbán emlegetett?
Rövid távon semmiképpen nem reális, de 1-2-3 éven belül 200 ezer embert be lehetne hozni a munkaerőpiacra, hangzott el a G7 podcastjában, amiben Scharle Ágota közgazdászt, a Budapest Intézet vezető kutatóját arról kérdezték, hogy milyen potenciál van a magyar munkaerőpiacban.
A közgazdász szerint azokat lenne könnyű visszahozni, akik nemrég léptek ki a munkaerőpiacról, és van valamilyen képzettségük. Akik 5-10-15 éve nem dolgoznak, azokat nem lehetetlen, de nagyon nehéz lenne újra munkába állítani, főleg rövid távon. Az inaktívak egy része ráadásul megváltozott munkaképességű, vagy olyan környéken él, ahol régóta nincsen munkalehetőség, esetleg egy családtagját kell ápolnia, és ezért nem tud dolgozni.
A kisgyerekes anyákat, a friss nyugdíjasokat és a képzettebb, de szegény környéken lakókat lehetne a legkönnyebben munkára fogni
A közgazdász szerint az anyákat lehetne a legkönnyebben újra munkába állítani. Scharle számítása szerint 30 ezer plusz embert jelentene a munkaerőpiacon, ha az anyák, akiknek most csak a 40 százaléka dolgozik a kétéves gyereke mellett, visszamennének dolgozni, és 10-20 ezer plusz embert jelenthetnének a friss nyugdíjasok is, ha munkában maradnának. Mindkét csoport esetében az a jó, hogy a munkába való visszavezetésük nem igényel erős mentorálást. Az anyák esetében elegendő lenne a bölcsőde megoldása, illetve az időben elkezdett karriertanácsadás, a nyugdíjasoknál pedig a vonzó bérek vagy a nők kedvezményes nyugdíjának kivezetése tudna sok tízezer embert a munkaerőpiacon tartani.
Scharle szerint ugyanakkor a 70 ezer közmunkásból keveset lehet visszavezetni a munkaerőpiacra, pedig az államnak már csak szolidaritásból sem szabadna lemondania ezekről a fiatalokról, és alapkészségeik fejlesztését még most sem lenne késő fejleszteni. A közoktatási rendszer és a minőségi oktatáshoz való hozzáférés egyenlőtlensége ennél a társadalmi csoportnál csapódik le igazán: szemben a foglalkoztatottak 10 százalékával, a közmunkások 40 százalékának nagyon hiányosak az alapkészségei – derül ki a Nemzetközi Felnőtt Képesség- és Kompetenciamérési Program (PIAAC) 2018-as adatokra épülő vizsgálatából. Mindez a PISA- eredményekből is jól látszik: a legutóbbi felmérés szerint a tanulók 20-25 százaléka csak a funkcionális analfabetizmusig jutott el 15 éves koráig.
A magukat munkanélkülinek vallók száma 75 ezer körül van, ők főleg az észak-magyarországi és észak-alföldi régióban élnek. Ez a csoport részben átfedésben van a közmunkásokkal, de sokan nem regisztrálják magukat munkanélküliként. Ebben a csoportban jóval többen vannak azok, akiknek a készségeik is jobbak, így ebből a körből 30-50 ezren vannak azok, „akik azonnal be tudnának sétálni egy gyárba”, magyarázta Scharle a G7 podcastjában.
Azt, hogy miért látunk még mindig ekkora regionális különbségeket a munkanélküliek arányaiban, miközben 2015 óta folyamatosan munkaerőhiány van, a közgazdász azzal magyarázta, hogy egyrészt a tőke nem megy a legkisebb falvakba, másrészt gyakorlatilag nincs tömegközlekedés ezeken a helyeken, így nem lehet eljutni a munkahelyekre. „Van egy olyan réteg, akik, ha lennének utak és tömegközlekedés, akkor más ösztönzők, tehát minimális képzés mellett simán munkába tudnának állni” – hangzott el a G7 podcastjában. Scharle elmesélte egy miskolci civil szervezet példáját: ők elmentek egy összeszerelő üzembe, ami a városban működött, hogy megnézzék, milyen készségekre lenne szüksége a vállalatnak, majd borsodi falvakba látogattak, hogy megnézzék, mi hiányzik az ott élő munkanélkülieknél. Ennek alapján két hét alatt kiképezték a falusiakat, akinek 80 százalékát felvették a gyárba, az alapítvány egy kisbuszt is szervezett, ami beviszi őket dolgozni. Így a gyárnak lettek munkásai, a szegény falusi embereknek meg munkájuk.
Az állam csak azt nem csinálja, amit kellene
Scharle szerint a hazai inaktív munkaerő mobilizálását az állam évtizedek óta elhanyagolja. Az úgynevezett aktív munkaerő-piaci politikákat, amik munkaerő-piaci képzéseket, bérjellegű támogatásokat, munkahelyteremtő támogatásokat, mobilitási támogatásokat nyújtanának, az állam nem, vagy csak nagyon kis kapacitással alkalmazza. Az így halmozódó problémák miatt egyre nagyobb a kihasználatlan munkaerő, és egyre kevesebben tudnak visszatérni a munkaerő-piacra.
A munkaerő-piaci diszkriminációnak is szerepe van abban, mondta a közgazdász, hogy több tízezren kiszorulnak a munkaerőpiacról, és ez a romákat és a fogyatékkal élőket sújtja leginkább. A romák sokszor akkor is a megkülönböztetés áldozatai, ha iskolázottak, de fordítva is igaz: azonos iskolai végzettség esetén is jóval kevesebben tudnak dolgozni, mint a nem romák.
„Az állam csak azt a három dolgot nem csinálja, amit kellene” – mondta a közgazdász, hiszen ha ezeken a területeken – aktív munkaerő-piaci politikák, diszkrimináció és közoktatás – lenne javulás, akkor a hazai munkaerőt is sokkal jobban lehetne kihasználni, ráadásul a szegénység is csökkenni tudna. Scharle szerint fél–egy éves programokkal a legnehezebb helyzetben lévőket is fel lehetne készíteni a munkaerőpiacra való visszatérésre, de emellett az utazást, és ha szükséges, a lakhatást is támogatni kellene.
Azt, hogy az állam miért nem inkább a hazai munkaerő fejlesztésébe invesztál, Meszmann azzal magyarázza, hogy „a kormány idegenekkel szembeni politikai kommunikációjánál is fontosabb, hogy jóban legyen a számára stratégiailag fontos autógyártó, akkumulátorokat és alkatrészeket gyártó vállalatotokkal, akikkel szemben semmilyen rizikót nem akar vállalni, és inkább minden igényüket kiszolgálja. Ez fontosabb neki, mint hosszú távon megtérülő szociálpolitikát és foglalkoztatáspolitikát csinálni, amivel helyzetbe tudná hozni a munkaerőpiacról kiszoruló inaktív embereket”. Ennek és az alacsony hazai béreknek aztán meg is van az eredménye: „Egy őrület, hogy Magyarországon kétirányú a migráció. A magyar elmegy pincérnek Ausztriába, mi meg Mongóliából hozzuk a munkaerőt.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: