A mesterséges intelligencia, a munka és a társadalom jövője: számítsunk a váratlanra
Az MI érdekli az embereket idehaza, de még a leginkább érintett fejlesztőket sem igazán foglalkoztatják a társadalmi és etikai kérdések. A kutatások egy várakozó állásponton levő, a jelenlegi technológiai megoldásokból kiinduló, részben naiv elképzelésekkel rendelkező társadalmi közeg képét mutatják. Ez derül ki a Corvinus Egyetem Kutatási Hetén, június közepén tartott előadásokból, amelyek az „Expect the unexpected: AI and the future of work and society” (Számíts a váratlanra: az MI és a munka és a társadalom jövője) című szekcióban hangzottak el,
Az előadásokat két dolog kapcsolta össze: egyrészt a mesterséges intelligencia társadalomtudományi vizsgálata, másrészt Vicsek Lilla személye, akinek vezetésével évek óta folynak az OTKA támogatásával a Corvinus Egyetemen kutatások a témában. Ezek az OTK-projektek a mesterséges intelligencia társadalmi beágyazódásáról, a jövőképek jelenre gyakorolt hatásairól szólnak. A mesterséges intelligenciát ugyanis jelentős részben meghatározza, hogy milyen várakozások tapadnak hozzá, amik egyaránt hatással vannak a gondolkodásunkra, jelenbeli döntéseinkre és a terület fejlesztésére. Erős nyomás van a társadalomtudósokon, hogy arról beszéljenek, mi lesz az MI hatása a társadalomra. A két projekt azonban nem azt mondja meg milyenek lesznek ezek a hatások, hanem a jövővel kapcsolatos várakozásokat, jövőképeket, ezek szerepét és hatását elemzi.
Vicsek kiindulási pontja az MI-vel kapcsolatos projekciók dekonstruálása: hitvallása, hogy meg kell kérdőjelezni azt az álláspontot, ami a jövő kapcsán csak azt kérdezi meg, hogy mi lesz az MI hatása. Ugyanis nem csak ezt lehet kérdezni, sőt, az a legfontosabb, hogy mit kérdezünk meg és hogyan tesszük fel a kérdéseinket, mert ezek döntő hatással vannak a jövőnkre.
A két OTKA-projektben folyó munka ötvözi a szociológiai és jövőkutatási módszertanokat. A kutatásokban alkalmazott módszer, a sociology of expectations (SoE, az elvárások szociológiája) szerint azért fontos a jövőbeli várakozásokat vizsgálni, mert nagy hatásuk van a jelenbeli viselkedésre, ami különösen fontos a technológiai innovációknál, hiszen ezeknél nincs még készen a termék és az, hogy milyen lesz, nagyban ezeken a várakozásokon múlik. Ezért is különösen problematikus a technológiai determinizmus, az a nézet, hogy csak a technológia hat a társadalomra, és nincs fordított irányú hatás. A technológiával kapcsolatos várakozások fiktívek: nem hazugságok, csak felépítenek egy hihető jövőbeli valóságot, például megmondják, hogy egy munka hány százaléka lesz automatizálható. Ezzel marginalizálhatnak bizonyos diskurzusokat és cselekvési lehetőségeket, míg másokat erőltethetnek és az előtérbe helyezhetnek.
Az egyének találkoznak az MI-re vonatkozó „jóslatokkal”, elvárásokkal, és ennek alapján alakítják ki a véleményüket. Nagyon sok előrejelzés olvasható például a jövő munkaerőpiacáról – akadémiai elemzések, nemzetközi szervezetek és globális cégek anyagai is. Az MI és a munka jövőjéről folyó diskurzusoknak két alapvető ideáltípusa létezik:
az első szerint az MI negatív hatással lesz a munkaerőpiacra és a társadalomra – ezt nevezhetjük a „this time is different” (ez most más lesz) iskolának; ennek feltevése, hogy az ipari forradalomtól eltérően ezúttal nem fogunk tudni adaptálódni, a technológiai forradalom nem hoz létre annyi munkahelyet, mint amennyit elvesz, és az emberek egy jelentős része kiszorul a munkaerőpiacról;
a második szerint pozitív hatás várható: lesz elég munka, sőt, a kreatív munkák jutnak egyre inkább az embereknek – ez a „this time is the same” (ez most ugyanolyan) iskolaként címkézhetjük, vagyis az MI munkaerőpiaci hatása hasonló lesz, mint az ipari forradalom idején elterjedt technológiáké, megváltoztatják ugyan a munka jellegét, de több munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik, és az emberek is sikerrel fognak alkalmazkodni a változásokhoz, csak ehhez időre van szükség.
Vicsek Lilla és kollégái kilenc különböző részkutatást végeztek az elmúlt években ezen kiindulási pontok mentén, melyek közül hatról volt szó a júniusi szekciókon. Vicsek első, megalapozó, elméleti kutatása a fent vázolt két iskola közötti vitáról szól. Mindkét iskola azt sugallja, hogy most kell csinálnunk valamit egy feltételezett jövő miatt, miközben elfelejtik, hogy ezen a jövőn esetleg változtatni is lehetne. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, hogy a robotok vagy az MI elveszik-e a munkánkat, és mit tegyünk most emiatt, azt kellene kérdezni, hogy miként alakul a jövő, tekintve, hogy a technológia és a társadalom kölcsönösen hat egymásra. A kulcskérdések: milyen jövőt szeretnénk, és ennek elérésében hogyan tudna segíteni a technológia? Csakhogy ezek a kérdések a háttérben maradnak, mert kizárólag a technológia társadalmi hatására koncentrálunk.
Mit gondolnak az egyetemisták?
A második kutatásról Bokor Tamás számolt be a Kutatási Hét rendezvényén: ez a nem természettudományos területen tanuló egyetemisták MI-vel kapcsolatos várakozásairól szólt. A mélyinterjús kutatás a koronavírus-járvány kitörése előtt egy évvel készült, jóval a ChatGPT 2022. novemberi megjelenése és a diskurzus felerősödése előtt. A diákok fokozatos, apró lépésekben zajló és nem radikális változásokat vártak az MI miatt; egyúttal azt feltételezték, hogy az MI elterjedése lassabb lesz idehaza, mint Európa más részein. Azt gondolták, hogy csak a népesség kis része fogja az MI miatt elveszíteni a munkáját. A kutatás alapján a technológiai fejlődés nem hat az egyéni karriertervekre, utakra. A résztvevők optimisták voltak a saját jövőjükkel kapcsolatban, pozitív jövő várakozásaik voltak, és azt feltételezték, hogy az MI nem fogja érinteni a munkájukat, például a munkakörülményeiket. Vélekedésük szerint egy átlagos munkanap nem fog érdemben változni a jövőben; azt várták, hogy a legkevésbé érdekes feladatokat fogja az MI elvégezni, és a legérdekesebbek megmaradnak nekik. Azt is feltételezték, hogy bizonyos feladatokhoz bizonyos emberi képességek kellenek majd, emiatt az olyan kreatív munkák, mint a szövegírás, védve vannak az MI-től (ma már a ChatGPT megérkezésével látjuk, hogy ez milyen gyorsan és alaposan átértékelődhet). Azt feltételezték, hogy a saját szakmájuk speciális, mert speciális emberi képességek kellenek hozzá, és hogy az egyetemi végzettség meg fogja védeni őket a jövőben is.
Magyarok és az MI
A harmadik kutatásról, a magyar MI-fejlesztők munkaerőpiaccal kapcsolatos vízióiról szóló részkutatásról Horváth Ágnes beszélt (ez is a ChatGPT megjelenése előtt zajlott). A 20 fejlesztő megkérdezésével készülő vizsgálat alapján a fejlesztők is lassú változást vártak, limitált áttörésekkel. Várakozásaik optimisták voltak, szerintük az emberek fognak munkát találni a jövőben is, új munkahelyek jelennek majd meg, és nem keletkeznek társadalmi feszültségek. Ugyanakkor láthatóan nem gondolkodtak el a fejlesztői munkájuk társadalmi hatásairól, a lehetséges negatív hatásokról (ahogy egy fejlesztő megfogalmazta: a svájci bicska gyártójának sem feladata azon aggódni, hogy a bicskájával embert is lehet ölni). A fejlesztők szerint a változások nem azonnaliak és nem könnyen megfigyelhetők. Úgy érzik, hogy ők csak egy nagy gépezet részei: nem láthatók, a sok-sok munkavállaló között nem relevánsak, pláne, hogy a magyarok nincsenek is fontos pozícióban az MI-fejlesztésben, nem kap központi szerepet a munkájuk. Nem igazán jelenik meg gondolkodásukban szolidaritás a vesztesekkel, akik az MI előretörése miatt kerülhetnek rosszabb helyzetbe a társadalomban. A fejlesztői munkahelyeken nem igazán beszélnek etikai vonatkozásokról – ennek kapcsán az interjúalanyok nosztalgikusan emlékeztek egyetemi éveikre, ahol még lehetett filozófiai kérdésekről beszélgetni. A kutatás kapcsán azt lenne fontos megérteni, hogy az MI egyenlőtlenségekhez vezethet, ezért a fejlesztésnek minél korábbi pontján figyelembe kellene venni, hogy mik lehetnek a társadalmi hatások, milyen társadalmi csoportokat hogyan érint a változás.
2060-ban a világ
A negyedik részkutatást, amely backcasting módszertannal készült, Köves Alexandra mutatta be. A backcasting módszertan lényege, hogy egy vágyott távoli jövőt vázolunk fel, aztán visszafelé lépkedünk, hogy kiderüljön, mit kellene tennünk, hogy elérjük ezt a vágyott jövőt. Az így létrehozott jövőképek szembemennek a technológiai determinista megközelítéssel, ami csak azt nézi, hogy milyen társadalmi hatása lesz a technológiának. Ebben az esetben az volt a kérdés, hogy mit szeretnénk, hogyan nézzen ki az MI-jövő 2060-ban. A kutatásban magyar MI-szakértők vettek részt, akik 2022 nyarán egy több napos workshopon építettek közösen egy normatív jövőképet. Ezek szerint a fő cél 2060-ban az MI segítségével az egyéni jóllét elérése, amihez ökológiai fenntarthatóság, társadalmi igazságosság és társadalmi reziliencia szükséges. A kutatás alapján az embereknek esélyt kell kapniuk arra, hogy bevonódjanak az MI-fejlesztési folyamatába, hogy pozitívan tudják alakítani azt. Ebben a jövőképben az MI nem valami, ami elszabadul, hanem valami, amit az emberek fejlesztenek. Ez az MI nem lehet centralizált, nem lehet egyetlen szervezet tulajdonában. A legfontosabb az ember és az MI együttműködése, szimbiózisa, a bizalom, ahol az emberi döntések autonómiáját tiszteletben tartják, és az együttműködés egyszerre segít a természet megőrzésében és az egyéni emberi célok elérésében.
Vannak újságírók, akik már aggódnak
Az ötödik, jelenleg is folyó részkutatásról Bauer Zsófia számolt be. Ez az új kutatás azt vizsgálta, hogy milyen hatást gyakorol a generatív MI az újságírók és a marketingszöveg-írók várakozásaira. A két szakma képviselőivel 2023 tavaszán 15-15 mélyinterjú készült, amelyek elemzése jelenleg is zajlik. 2022 vége óta nagy a médiahype a ChatGPT körül: egyszerre kiáltják ki messiásnak és antikrisztusnak, felszabadítónak és devalválónak. A kutatás résztvevői óvatosak, izgatottak, kíváncsiak és optimisták voltak, de néhányan már aggódnak a munkájuk miatt. A többség látja a veszélyeket, de saját magára nézve nem érzi őket mérvadónak – a ChatGPT számukra még inkább felszabadító hatású, és másokról fogalmazták meg, hogy értéktelenné teheti a munkájukat. A juniorok veszélyben vannak, mondják, de saját magukat még azok sem tartják juniornak, akik csak néhány éve vannak a pályán. Főleg a pozitív hatásokat emelik ki, és gondolkodásukban megjelennek a kognitív disszonancia redukciójának mechanizmusai. Ugyanakkor árulkodó, hogy 1-3-5 évre tudnak csak előre gondolkodni, de 10-15 évre már nem. A tapasztalatuk és a szenioritásuk miatt nem számítanak komolyabb negatív hatásokra, úgy vélik ugyanis, hogy bár az MI képes nagy mennyiségű adatot feldolgozni, értelmezni, releváns következtetéseket nem tud megfogalmazni. Személyes tapasztalatuk a ChatGPT-vel volt, és annak alapján megnyugodtak, hogy az MI még nem képes elvenni a munkájukat, ugyanakkor a technológiát statikusnak tekintik, és kevesen számoltak azzal a lehetőséggel, hogy a jövőben jelentősen fejlődik majd például a ChatGPT is. A többség terve, hogy tanul és alkalmazkodik az MI okozta folyamatos változásokhoz, ahogyan az elmúlt években is folyamatosan adaptálódott a technológiai változásokhoz.
Ha a robotok miatt nem lesz munka, Jöhet a feltétel nélküli alapjövedelem?
A hatodik, utolsó részkutatást Herke Boglárka ismertette: ez a technológia okozta munkanélküliséggel kapcsolatos szociálpolitikai intézkedések fogadtatását vizsgálja. Herke és Vicsek a korábbi OTKA-kutatás keretében egyetemistákat kérdezett arról, hogy mennyiben tartanák jó megoldásnak a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) bevezetését egy olyan hipotetikus jövőbeli szituációban, amikor is magas a munkanélküliség, mivel sok munkafeladatot a mesterséges intelligencia a robotok és látnak el. Bár az FNA igen népszerű a szakirodalomban, a szakértők és az egyetemisták körében is erősen vitatott. A hipotetikus szituációban ismertetett magas technológiai munkanélküliség ellenére a diákok úgy gondolták, hogy az embereknek munkára van szükségük, nem pedig feltétel nélküli alapjövedelemre, az emberek ugyanis munka nélkül feleslegesek lesznek a társadalom számára, miközben a munka értelmet ad az életnek is. Emiatt legfeljebb rövid távon tartották elfogadhatónak az FNA-t. Egy másik fontos feltételezés volt, hogy bár az FNA „rendben van”, és más országban akár megoldást is jelenthetne a technológiai munkanélküliségre, Magyarországon a gazdasági helyzet és az alacsony munkaetika miatt ezt nem vélték valós alternatívának. Ennek a kutatásnak a folytatása lesz az újságírók és szövegírók körében készült mélyinterjús felmérés, aminek részeként több olyan megoldás fogadtatását is vizsgálják az FNA mellett, mint a robotadó, a minimumjövedelem vagy a részvételi jövedelem. Az eredmények leghamarabb 2023 őszén várhatóak.
A hat részkutatás alapján kijelenthető, hogy az MI érdekli az embereket idehaza, de még a leginkább érintett fejlesztőket sem igazán foglalkoztatják a társadalmi és etikai kérdések. A kutatások egy várakozó állásponton levő, a jelenlegi technológiai megoldásokból kiinduló, részben naiv elképzelésekkel rendelkező társadalmi közeg képét mutatják.
A szerző szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, a „Az MI-várakozások szociológiája: víziók a mesterséges intelligencia társadalmi és munkaerőpiaci szerepéről” OTKA-projekt közreműködő kutatója.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: