„Katasztrófa lenne, ha nem lehetne nálam mindig a telefonom”
A 21. század elejére az iskolák és a szülők sarkalatos problémájává vált, hogy mennyit engedjék mobilozni a gyerekeket. A teljes tiltás életszerűtlen és kijátszható, de biztos, hogy a földrajzórán is ott a helye a mobilnak? Na és a szünetben? Egy segélykérő sms életet menthet, de mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akik minden ébren töltött percüket a mobiltelefon kijelzője előtt töltik? Az okostelefon ráadásul nemcsak a kapcsolattartás és az információszerzés eszköze, hanem a társas viszonyok alakításában is fontos szerepet tölthet be: az a gyerek, aki maga köré gyűjti társait egy menő telefonnal vagy egy Netflix-előfizetéssel, könnyen a hierarchia csúcsára kerülhet. A kiközösítés talaját pont az adja, hogy nem mindenki ugyanolyan eszközzel és ugyanolyan előfizetéssel rendelkezik, de nem is elvárható, hogy a gyerekek mind ugyanazt hozzák otthonról.
Mit tehetnek ebben a helyzetben a szülők, mit tehet az iskola, és mit gondolnak minderről a gyerekek?
Ami az iskolákat illeti, központi szabályozás híján az egyes intézményekre van bízva, hogy milyen mobilozási szabályokat vezetnek be. Magyarországon is egyre több az olyan iskola, ahol jobbnak látják, ha a gyerekek egyáltalán nem mobilozhatnak – nemhogy az órákon, de még a szünetekben sem. A szülők esetében személyes értékítéletükre vagy meggyőződésükre van bízva, hogy mikor vásárolnak mobiltelefont a gyereküknek, és hogy mennyit, illetve mire engedik használni. A tiltás persze gyakran konfliktusokat szül tanárok, szülők és gyerekek között; a pszichológusok szerint a legjobb megoldás a kompromisszum.
Na de milyen kompromisszum?
„Katasztrófa lenne, ha nem lehetne nálam mindig a telefonom” – mondja a 19 éves, frissen érettségizett Levente, aki fiatal felnőttként már maga felel a mobilozási szokásaiért, de fiatalabb korában is megillette némi önállóság. Szerinte a telefonok igenis hasznosak lehetnek, ráadásul ő épp abba a generációba született, amelyik a koronavírus-járvány alatt a szobájába zárva máshogy nem is tudott volna a barátaival kommunikálni.
Az, hogy az egyes szülők mennyit engedik mobilozni a fiatalokat, komoly szélsőségekbe csúszhat; nem ritka a teljes tiltás vagy annak ellenkezője, a tökéletes szabályozatlanság sem. Levente édesanyja például úgy véli, hogy nem is kellett volna beleszólnia abba, hogy a fia mennyit telefonozik, hiszen úgy vette észre, hogy a fia logikusan és elfogadható mértékben használta a telefonját. Amikor a beszélgetés során felmerült egy ismeretlen név, Levente azonnal rákeresett, úgy mutatta be az illető munkásságát. Számára teljesen természetes, hogy a kérdésekre a válasz a zsebében van, és kimondottan korlátozónak tartja, ha ezt a lehetőséget elveszik tőle. Ő már meglehetősen tudatosan használja a telefonját és az internetet: keres és kapcsolatot tart rajta, sőt új dolgokat tanul a különböző platformokon. Időrablónak tartja a TikTokot, de bevallja, hogy néha elcsábítják a Youtube-shortsok.
Persze az önszabályozás nem mindenkinek megy ilyen jól. A 13 éves Dóri a felvételi előkészítőn találkozott rendszeresen egy csapat olyan gyerekkel, akiknek vele ellentétben már 12-13 éves korukban volt okostelefonjuk. Mivel Dóri Waldorf rendszerű iskolába jár, sem az iskolában, sem otthon nem lehet saját érintőképernyős telefonja, úgyhogy kimondottan élvezte, amikor az előkészítő szüneteiben a többiekkel mobilozhatott. Egy csoporttársa pedig csak addig volt csöndben, amig a pad alatt a telefonját nyomogatta, ugyanis amint kikerült a kezéből a készülék, teljesen lekötötte a figyelmét, hogy valahogy visszaszerezze.
Vannak olyan gyerekek is, akik a tiltásra egészen kreatív megoldásokkal reagálnak: ilyen a „leadós telefon” és a párhuzamosan használatban lévő készülék, ami akkor is náluk marad, amikor a másikat elkobozzák. Ráadásul miközben a szülők és a pedagógusok jó része azzal foglalkozik, hogy megtiltsa a gyerekeknek a telefon használatát, a szakemberek szerint épp a legfontosabb kérdésekkel, a miértekkel és a használat céljaival nem foglalkozunk eleget.
Van, ahol a tiltás tűnik a közös nevezőnek
Bár néhány kiragadott példán keresztül nehéz megérteni, hogy mi történik a gyerekekkel, a serdülőkkel és a szüleikkel, hogyan zilálja szét a kapcsolatokat az okostelefon a mindennapokban, egyre szélsőségesebb magyarázatok és megoldási javaslatok születnek arra, hogy miként kellene kezelni a kialakult helyzetet. Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus az Atlanticben megjelent cikkében például bemutatja, miért lenne szükség kitiltani a mobilokat az iskolákból, amik egyébként alkalomadtán nemcsak az órai figyelmet tehetik tönkre, hanem a kortárs zaklatásnak is megágyazhatnak. Ráadásul nemcsak az iskolában csökkentik figyelmet, hanem a beszélgetéseknek is rosszat tesz az a folyamatos késztetés, hogy rá kell nézni a képernyőre.
Az iskolákban és az egyetemeken a diákok nemcsak olyan tevékenységekre használják a telefonjaikat, amik az oktatást támogatják. Sokan unaloműzésre, csetelésre, videózgatásra fordítják az időt még akkor is, amikor benn ülnek az óráikon. Ezért Amerika-szerte egyre több olyan intézményben korlátozzák az iskolai telefon- és lapotophasználatot: van, ahol a készülékeket a teremből is kitiltják, máshol összegyűjtik őket. A legengedékenyebb módszernek az tűnik, amikor a gyerekeknek a táskájukba kell eltenniük a mobilokat.
A jelenség persze egyáltalán nem csak a tengerentúlon figyelhető meg. A holland oktatási miniszter a múlt héten jelentette be, hogy október 1-ig minden iskolának ki kell dolgoznia a saját akciótervét arra, hogyan alkalmazza az új szabályozást, miszerint a diákok nem vihetik be magukkal az óráikra a telefonjaikat, a tabletjeiket, de még az okosóráikat sem. A szabályozást 2024. január 1-én vezetik be az egész országban; a cél, hogy a tanulók valóban a tanulási folyamatra tudjanak figyelni az órákon, és a miniszter hipotézise szerint ebben a mobilok puszta jelenléte is akadályozza őket.
Magyarországon egyelőre nem ilyen szigorú a szabályozás, főképp azért, mert nincs egységes fellépés – igaz, oktatási miniszter sincs, aki legalább látszólag szakmai alapokon nyugvó döntést hozna a kérdésben. Az iskolapszichológusok és a kutatók viszont óvatosságra intenek. A Qubit által megkérdezett szakértők szerint ugyanis csúsztatás az, hogy minden mobilozás káros, a teljes tiltás pedig extrém viselkedéshez, a szabályok kicselezéséhez és bizalmi problémákhoz vezethet.
Mennyit mobilozik a magyar gyerek?
Az, hogy egy magyar fiatal mennyit használja a telefonját, elég nagy szórást mutat. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) által 2022 végén készített kutatásban 80 háztartást vizsgáltak, és azt találták, hogy a gyerekek napi 9 perc és a teljes ébren töltött idő között bármennyit tölthetnek a telefonjukkal, legalábbis ezekre mind akadt példa. Az átlagos képernyőidő 234 percre jött ki, a használat ideje pedig arányosan nőtt az életkorral a 8-15 éves fiatalok körében.
A felmérés, amihez egy a résztvevők telenfonjára telepített alkalmazáshasználat-megfigyelő szoftvert használtak, kimutatta, hogy minél idősebb egy gyerek, annál valószínűbb, hogy a délelőtti tanítási időben is mobilozik, de a mobilhasználat csúcsidőszakának kimondottan a késő délután és az esti órák bizonyultak: 5 és 8 óra között vesztek el a legtöbben a kijelzők bűvöletében. A vizsgálatba bevont fiatalok között volt, aki még éjszaka is telefonozott, ilyenkor általában filmnézésre használták a készüléket.
A hétköznapok és a hétvégi napok között jelentős eltérés mutatkozik a mobilhasználat terén is: általában hétvégén alacsonyabb volt a képernyőidő, mint hétfőtől péntekig. A fiatalok egyébként rengeteg alkalmazást használnak, volt olyan a kutatásba bevont gyerek, akinek a mobilján 147 telepített app volt a felmérés időtartama alatt. Az átlagos alkalmazásszám viszont ennek kicsit több mint a fele, 76. A fiatalok az aktív képernyőidő több mint felét a közösségimédia-alkalmazásokra (pl. Instagram, Facebook, TikTok, Snapchat), illetve az üzenetküldőkre (pl. Messenger) áldozták. A kutatások alapján a magyar gyerekek körében a TikTok és a Youtube a legnépszerűbb– mindkét platform könnyen emészthető videós tartalmakat kínál, amit a szakemberek szerint lehet nagyon rosszul, de nagyon jól is használni.
A kutatás nem reprezentatív ugyan, de az eredményekből látszik, hogy a fiatalok mobilhasználata nem szorítható ki a mindennapokból, és egyáltalán nem korlátozódik az iskolán kívüli időre. Így jogosnak látszik minden olyan erőfeszítés, ami arra vonatkozik, hogy a gyerekek ne mobilozzanak az iskolákban, ha ez akadályozza őket a figyelemben, a kapcsolódásban és a tanulásban. A szakértők szerint viszont a képlet nem ennyire egyszerű, mert főleg egy 16-18 éves serdülőnek már nagyon nehéz érvek mentén megtiltani a mobilhasználatot. A Qubit által megkérdezett pszichológusok is inkább a használat észszerű korlátozása mellett érvelnek.
A szabályok is változnak
„A koronavírus-járvány után is volt egy elmozdulás, de úgy általában az online jelenlét folyamatos növekedése miatt állandóan visszatérő téma, hogyan kezelje az iskola a telefonhasználatot. A covid annyiban változtatott rajta, hogy az idő alatt a gyerekek tényleg hozzászoktak ahhoz, hogy senki nem korlátozza a mobilhasználatot, sokaknak a szüleik sem, és akár tanítási időben sem. Most innen kellene visszajönni, hogy akkor megint tedd le reggel 8-kor, és délután 2-kor vagy 4-kor vedd föl” – vázolja a problémát dr. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus, a Hol A Helyem Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ szakmai vezetője.
Jármi szerint az első mobiltelefon megszerzésére egyre korábban kerül sor, napjainkban kb. 10 év az átlagéletkor, amikor a gyerekek saját készüléket kapnak. Ez önmagában nem is lenne olyan nagy baj, hiszen a szülőknek sokszor biztonságérzetet ad, hogy elérhetik egymást a gyerekeikkel. A gondok akkor kezdődnek, ha a készülék bezavar az iskolai, tanórai figyelembe és elirányítja a figyelmet arról, amire a gyereknek koncentrálnia kellene.
„Azt lehet látni, hogy így egyre hamarabb jön el az a pont, amikor akár a 7-8 éves gyereknek olyan csábítás van a kezében, aminek felnőttként is nagyon nehéz ellenállni, nemhogy a még sokkal fejletlenebb önkontrollal rendelkező gyereknek – mondja a szakember –, és ez túl nagy elvárás. És ezért én azt látom, hogy nagyon sok iskola, pedagógus és szülő is őrlődik, mert egyfelől tisztában van vele, hogy a mobilhasználat része a gyerekek mindennapi életének, másrészt elterelheti a figyelmüket, rontja az iskolai teljesítményt és gátolja az offline barátkozást. De azt mind érezzük, hogy a mobilhasználatot nem szabadna megtiltani”.
A pszichológus egyértelműen úgy véli, hogy a teljes tiltás nem jó megoldás , de hangsúlyozza, hogy ezt szakértőként mondja, mert tisztában van azzal is, hogy a gyakorlat ennél sokkal bonyolultabb. Van, amikor a korlátozott erőforrások miatt tényleg az egyszerű tiltás tűnik az egyetlen járható útnak, pedig hosszú távon gyakran ez is sok problémához vezethet: játszmák, csaták alakulnak ki, ahol azok vannak előnyben, akiknek kevesebb a vesztenivalójuk, vagyis a gyerekek. Ők ügyesen kicselezhetik a felnőtteket (például a leadós telefonnal), közben viszont iszonyatosan fárasztó a pedagógusoknak, ha folyamatosan rá kell szólniuk a gyerekekre az órákon, hogy ne mobilozzanak.
Koronczai Beatrix, az ELTE Pszichológiai Intézetének oktatója és a Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszék megbízott vezetője hasonló véleményen van: szerinte az életkorhoz és a mindenkori oktatási körülményekhez alkalmazkodó szabályrendszerre lenne szükség, aminek kialakításában a diákoknak is szerepet kellenekapniuk, nyilván az életkoruknak megfelelő mértékben.
Ha nem tiltják a mobilozást, akkor hogyan figyelhetnének a gyerekek jobban oda az órán?
A Qubit által megkérdezett fiatalok szinte kivétel nélkül azt mondják, nekik az hiányzik a legjobban a tanórákból, hogy izgalmasak legyenek. Ez alatt olyasmit értenek, mint az életszerű, az ő világukhoz kapcsolódó példák vagy pusztán a digitális eszközök bevonása az óra menetébe. Utóbbi egyébként a tanárképzés része – igaz, a fiatal pedagógusok sokszor olyan módszereket tanulnak, amik már 10-15 évvel ezelőtt is elavultnak számítottak. (A gyerekek jellemzően üdítő kivételnek tartják például az interaktív Kahoot használatát, amit általában kitüntetett figyelemmel jutalmaznak.)
Az olyan viszonylag ritka kivételektől eltekintve, mint a Waldorf rendszerű iskolák, nem is feltétlenül indokolt a mobilok kitiltása, kosárba gyűjtése vagy iskolatáskába rejtése, pedig minderre akad példa a magyar iskolákban. Egy-egy intézményben a tanárok az óra időtartamára gyűjtik össze a telefonokat, máshol egész napra ki kell kapcsolni és el kell tenni őket. Ha ezt a szülők is támogatják, akkor Jármi szerint a gyerekek könnyebben megértik, hogy mindebből akár ők maguk is profitálhatnak, és a két álláspont általában illeszkedik is egymáshoz.
Koronczai a demokratikus iskola modelljét emeli ki, aminek a lényege, hogy a gyerekek maguk is aktívan formálhatják az oktatási körülményeket. Úgy véli, hogy a diákoktól akkor lehet elvárni, hogy betartsák az iskolai szabályokat, ha maguk is részt vehetnek a kialakításukban. Azzal, hogy az iskolai mobilhasználatot teljes egészében tiltják, nemcsak a károsnak vélt használatot korlátozzák, de az internethasználat előnyeitől is megfosztják a gyerekeket.
A fiatalok ugyanakkor sokkal otthonosabban mozognak az online térben, mint az akár több generációval idősebb tanáraik. Nekik Koronczai szerint segítséget nyújthatna a szakirodalomi eredmények megismerése, ami egyfelől meggyőzheti őket arról, hogy az internethasználat nem kizárólag kártékony, másrészt világossá teheti, hogy kimondottan hasznosan is lehet használni, akár az órákon is. Ő azt szorgalmazza, hogy a pedagógusok merjék többször bevetni a telefonokat az órákon, adjanak olyan feladatokat a diákoknak, amikkel gyakorolhatják a tudatos használatot, sőt, az iskola akár a megfelelő keretek felállításában, a szabályozott használat megtanításában is segíthet.
A tanárok egy része viszont „hajlamos úgy tekinteni a kütyühasználatra, mint valamilyen nagyon rossz dologra, amitől neki meg kell óvnia a fiatal generációt. Ez képes egyfajta keresztes hadjárattá válni, ami nem jó, nem előrevivő, mert egyrészt lázadást szülhet a szabályok ellen, másrészt alapjaiban megkérdőjelezi a fiatalok értékválasztását – mondja Koronczai. – Serdülőkorban, amikor eleve fennáll egy autoritáskrízis, tehát a serdülők szeretnek szembemenni mindennel, vagy megkérdőjelezni mindent, amit a felnőttek mondanak, csak még több ellenállást szül ez a tiltó hozzáállás”. Azt viszont hasznosabbnak tartja, ha például egy osztályfőnöki óra keretében a megfelelő keretek felállításáról beszélgetnek, amely során a gyerekek érveit is meghallgatják.
Túldimenzionált ártalom
Összességében nem az káros, ha egy gyermeknek okostelefonja van, hanem az, ha kontollálatlanul fogyaszthat bármilyen tartalmat, mondja a szakértő, ennek megelőzésére viszont számos megoldás létezik a szűrőprogramoktól kezdve az olyan oktatóprogramokon át, mint a Bűvösvölgy vagy a családoknak szóló ismeretterjesztők. A biztonsági kérdéseket ugyanúgy meg kell tárgyalni a gyermekekkel, ahogy egy vállalat is beszél róluk az alkalmazottakkal, és nem ártana az sem, ha az iskolákban is jutna idő ilyen témákra.
Amitől viszont a pedagógusokat és a szülőket is óva inti Koronczai, az az, hogy rásüssék a bélyeget a serdülőkre: függővé váltak a mobiljuktól. A függőség ugyanis sokkal összetettebb annál, mint hogy egy gyerek sokat használja a telefonját. „Sokan úgy vannak ezzel, hogy felnőttként majd megóvják a kamaszt saját magától, a függőség lehetőségétől, pedig ritka, hogy valódi függőségről van szó. Inkább meg kellene érteni a túlzott használat mögött álló ok-okozati összefüggéseket” – mondja a pszichológus, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a gyerek azért vész el a mobiljában az órán, mert egyszerűen unalmasnak tartja. Ennek megítéléséhez tehát figyelembe kell venni azt is, hogy vajon egyetlen gyerek mobilozik, és minden órán, vagy szinte minden gyerek, de csak egy-egy órán. Ezek különböző esetek, amelyek különböző beavatkozást is igényelnek.
A fiatalabb gyerekek esetén a mobilhasználattal kapcsolatosan megjelenik a gyerekek közötti rivalizálás és akár a piszkálódás is. Koronczai szerint segíthet, ha a szülők megbeszélik a gyerekükkel, hogy nekik miért nincs még okostelefonjuk, és közvetítik feléjük azokat az értékeket, amik emögött állhatnak (például a kapcsolatok megtartása, kölcsönös figyelem az otthon töltött idő során).
Az iskolai korlátozó szabályok mögött is többféle cél állhat. Vannak olyan iskolák, ahol a kapcsolatépítés fontossága miatt még a szünetben sem használhatnak telefont a gyerekek, máshol viszont pusztán a figyelem elterelődése és a kognitív funkciók romlásától való rettegés miatt tiltják a mobilokat. Ugyanakkor ez utóbbiakra vonatkozóan a a kutatási adatok nem egyértelműek, és ha találtak is teljesítményrontó hatást, azok messze nem olyan erőteljesek, mint amilyet korábban feltételeztek.
Ami a közös szabályalkotást illeti, a pszichológusok szerint az sem rossz megoldás, ha a gyerekek maguk kereshetnek érveket amellett, hogy miért használhassák az eszközeiket az osztálytermekben, vagy ha már megtehetik, hogyan használhatnák őket gyakrabban. Ez új megközelítést ad, és nevelési szempontból sem rossz lépés a pedagógusoktól vagy akár a szülőktől. Összességében az segít a legtöbbet, ha a gyerekeket az életkoruknak megfelelően partnerként kezelik a mobilhasználat tekintetében is – így érhető el a legkönnyebben az, hogy trükkök helyett nekik is fontos legyen a szabályok betartása.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
