Üstököskitörés, nóvafelfedezés, galaxisrajzolás – ilyen a csillagásztábor, amikor tiszta az égbolt
Egy csillagásztáborban nem csak éjjel történnek izgalmas dolgok. A csillagos ég szemlélése mellett egy sor különleges program várta azokat, akik augusztus közepén Tarjánba látogattak a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) Meteor Észlelőtáborába. A szakmai előadások mellett távcsőhasználatot is lehetett tanulni, és a személyes kapcsolatok sem mellékesek, hiszen van, aki évente egyszer itt találkozik hasonló érdeklődésű ismerőseivel.
Idén ráadásul az eső sem mosta el az észlelés lehetőségét a háromnapos táborban, így éjszaka és nappal is rengeteg látnivalót lehetett megfigyelni az égen. A szervezők szerint kevés olyan hely van Magyarországon, mint a tarjáni Baglyas Park; itt találkozik a táborozáshoz kiváló infrastruktúra az észleléshez szükséges feltételekkel. A fényszennyezés mértéke alacsony, a terület mégis jól megközelíthető autóval is, a réten felállított sátrakban pedig néhány napot viszonylag kényelmesen el lehet tölteni. Napközben a Napot lehetett tanulmányozni több távcsővel, míg sötétedés után idén üstökösöket, bolygókat, sőt még a Tejutat is meg lehetett figyelni az égen.
Teleszkóp biciklikeréken
Bokodi Áron egyedi, pár hónap alatt készített Dobson távcsővel érkezett a táborba, aminek minden apró részletét ő tervezte és valósította meg. A biciklikerekeken és túlméretezett gördülőcsapágyakon elmozduló szerkezet annak ellenére robusztus és stabil, hogy teljesen nyitott szerkezetű – a különleges megjelenésből adódik a távcső előnye is. Bokodi elmondta, azért is gondolkodott ilyen nyitott, moduláris szerkezetben, hogy személyautóval tudja szállítani a távcsövet, mivel a hasonló átmérőjű (kb. 340 milliméteres) távcsövek mozgatása elég bonyolult, vagy egyenesen lehetetlen kisebb autókkal.
Tóth Krisztián, az MCSE elnökségi tagja vezetett minket körbe a táborban, ahol az utolsó éjszaka előtt rengeteg távcső állt a mintegy 270 táborlakó sátrai között. „Idén olcsóbban tudtuk megszervezni a tábort, mint tavaly, ami látszik a létszámon is, többen jöttek el, mint egy évvel korábban” – mondta. Ez persze azzal járt, hogy sokkal több feladatot kellett az egyesület tagjainak magukra vállalniuk, cserébe sokkal nagyobb közösségnek tudták megmutatni a csillagászat örömét.
Az 1988 óta rendszeresen megrendezett észlelőtáborok ugyanis leginkább erről szólnak: az amatőr csillagászok tapasztalatot cserélnek, és mindenki a maga felszerelésével dolgozhat egy közösség részeként. Van, aki kimondottan az égitestek megfigyelésére, az észlelésre koncentrál, mások inkább asztrofotóznak – mindkettőnek óriási szerepe van abban, hogy a profi csillagászok munkája is hatékonyabb legyen. Tóth szerint ráadásul Tarjánban elég sok olyan dolgot is tudnak mutatni az érdeklődőknek, amit a nagyobb városok utcáiról még távcsővel sem lehet megfigyelni, és sok helyi lakost is idevonz.
Észlelés, rajz, fotó
„Hatalmas nagy türelem" kell a megfigyeléshez – mondta a 19 éves Kovács Marcell, aki több mint tíz éve csillagásznak készül. Kisebbik jegyzetfüzetében vázlatok és leírások vannak, míg egy nagyobbikban kidolgozott rajzok, köztük a Vénusz és az Androméda-galaxis. Kovács a halványabb objektumokat szereti megfigyelni, „azokat, amik, ha belenézünk a távcsőbe, nem azonnal tűnnek elő, hanem akár 20 perceket is várni kell, míg megszokja a szemünk a sötétséget”.
Egy-egy vázlatot akár fél óra alatt elkészít, de van, amikor másfél óráig tart, mire feljegyzi a látnivalókat, és újabb észlelnivaló után néz. Az viszont minden munkájában közös, hogy páratlan részletességgel dolgozik a rajzokon már másnap, ugyanis ez a kulcsa annak, hogy ne felejtse el, amit az éjjel a távcsőben látott. Ez teljesen más megközelítést kíván, mint a fotózás, de a többiek szerint Kovácsnak a szorgalma, a türelme és a tehetsége is megvan ehhez a munkamódszerhez. Kézi rajzait digitalizálja és megosztja a csillagászok közösségével, és észlelései sok esetben ugyanolyan értékesek, mint a fényképek.
A tábor másik résztvevője, Áldott Gábor sokéves tapasztalattal rendelkezik a Nap megfigyelésében, ami elég ahhoz, hogy trendszerű összefüggéseket vizsgáljon, míg Mártha Zoltán amatőr csillagász fotókat is készít a Napról, amiket aztán össze lehet vetni a kézi rajzokkal. Közös munkájuk eredményeképp jól látszik a napkitörések ciklikussága, és az amatőr csillagászok azt is elmagyarázták, hogy ennek milyen hatásai vannak a Föld éghajlatára: a napkitörések száma nagyjából 11 éves periódussal változik, és ez egyben azt is jelenti, hogy ilyen gyakorisággal az éghajlat is formálódik, ami korábbi megfigyelésekkel is igazolható.
Másfél évnyi megfigyelésnek üstököskitörés a jutalma
Azt, hogy az amatőrök is tudnak különleges megfigyeléseket tenni, jól szemlélteti Elek Tamás sztorija; ő nem sokkal a tábor kezdete előtt, július 20-án este észleléshez készülődött a nyíregyházi udvarán berendezett apró obszervatóriumával. A történelemtanárként végzett amatőr csillagász a közigazgatásban dolgozik, és másfél évvel ezelőtt vágott bele üstökösök észlelésébe, főként Nagy Mélykuti Ákos hatására, aki az MCSE Üstökös Szakcsoportjának vezetőjeként a hazai amatőr üstökösmegfigyeléseket segít koordinálni, több ezer saját észleléssel a háta mögött.
Elek aznap este elsősorban a C/2023 E1 (ATLAS) üstököst akarta megnézni, de ahogy besötétedett, készített egy felvételt a 12P/Pons-Brooksról is. Az 1812-ben felfedezett, Halley-típusú üstökös 71 év alatt kerüli meg a Napot, és jelenleg a Föld és a Nap átlagos távolságának 3,3-szorosára található bolygónktól, ezért kisebb távcsövekkel is jól megfigyelhető. A képen egy „fényes csillagot” látott ott, ahol az üstökösnek kellett volna lennie, ezért gyorsan beírt a Nagy Mélykuti által Facebookon létrehozott üstökösös csoportba azzal, hogy vagy egy üstökös felfényesedését kapta el, vagy kitakarta azt egy háttérben lévő csillag. Miután a képet megvizsgálta az Astrometrica szoftverrel, a „fényes csillagot” 12P/Pons-Brooks üstökösként karikázta be, majd amikor még néhány felvételt készített, és azokat összefűzte, kiderült, hogy a „csillag” mozog, így az valójában csak az üstökös lehet. „Ez volt a fő mozzanat, ekkor már nagyon izgatott voltam” – mondta.
Annak az esélye, hogy „egy hozzánk hasonló amatőr egy ilyen kitörést a világon elsőként elkapjon, az gyakorlatilag a nullával egyenlő” – mondta Elek az észlelésről. Ahogy az üstökösök a Nap felé közelednek, a magjukban a kőzettörmelékkel keveredő vízjég, szén-dioxid-jég, valamint más egzotikus jegek elkezdenek szublimálni, és ezek az üstökös mélyéből kiáramlásokat és kitöréseket tudnak indítani, amiben magukkal visznek valamennyit az üstökös felszínére rakódott porból is. Az amatőr csillagász által megfigyelt kitörés a Star Wars-ból ismert űrhajóra, az Ezeréves Sólyomra emlékeztető patkóalakot vett fel, és a porfelhő mára a Jupiter átmérőjének két-háromszorosára nőtt, amivel Elek felfedezése a nemzetközi sajtóba is bekerült.
A másfél év alatt 400 üstökösészlelést összegyűjtő amatőr csillagász még hetekkel később is elképesztő lelkesedéssel és átéléssel beszélt a felfedezésről. Szerinte ahhoz, hogy a kitörést elsőként ő kapja el, a szerencse mellett céltudatosság és rengeteg kitartás kellett. Szerencséje volt abban is, hogy az év elején beszerzett a Nemzetközi Csillagászati Uniótól (IAU) egy obszervatóriumi kódot, ami lehetővé tette, hogy a kép készülte után nagyjából egy órával be tudja küldeni azokat az adatsorokat, amik a felfedezését bizonyítják. Elek a jelenleg nagyon halvány, 16 magnitúdós fényesség körüli 12P/Pons-Brooksot először május 4-én örökítette meg a 20 centiméter átmérőjű Newton távcsövére szerelt kamerájával, és a július 20-i volt a tizedik megfigyelése az üstökösről.
Az üstökös ellipszis alakú, a Naprendszer síkjára közel merőleges pályája viszonylag jól ismert – mondta Nagy Mélykuti –, és az csak akkor változna jelentősen, ha közel haladna el a Naprendszer óriásbolygóihoz, a Jupiterhez, a Szaturnuszhoz, az Uránuszhoz és a Neptunuszhoz. Az Elek által megfigyelthez hasonló kitörések és kiáramlások egyfajta rakétahajtóműként működnek, és a Naphoz közelítő üstököst lassítják, míg a távolodás során gyorsítják. A 12P/Pons-Brooks 2024 júniusában kerül majd legközelebb a Földhöz, 1,5 csillagászati egységre, amikor 30 kilométer átmérőjű magja a Nap hatására felfényesedik, így szabad szemmel is megpillantható lesz.
Elek az üstököst jelentősen (5 magnitúdóval) felfényesítő kitörést valószínűleg annak kezdete után 2-3 órával kapta el. Az esemény észlelését François Kugel francia és Sánta Gábor magyar amatőr csillagászok erősítették meg, és Eleknek utána nemzetközileg ismert üstökösmegfigyelők is gratuláltak, köztük Michael Jager vagy az a Sárneczky Krisztián is, aki nemrég 36 év után először fedezett fel üstököst Magyarországról.
„Ahogy megjelenik egy üstökös, nagyon hamar rámegyek, és nagyon következetesen a közeledőket és a távolodókat is figyelem” – mondta Elek. Szerinte rajta, Nagy Mélykutin és a táborban szintén jelen lévő Bánfalvi Zoltánon kívül egy-két amatőr lehet Magyarországon, aki az üstökösöket felbukkanásuktól távozásukig folyamatosan követi, míg a legtöbben inkább a 2020-as NEOWISE-hoz hasonló, látványos üstökösöket szeretik megfigyelni és fotózni. „Nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem vagyunk az élmezőnyben technikailag, tehát alapvetően egyszerű eszközökkel végezzük a megfigyeléseket, és így is lehet eredményt elérni” – mondta.
Nóva az Androméda-galaxisban
A felfedezésekhez ráadásul saját teleszkópra sincs feltétlenül szükség. Fidrich Róbert tavaly november óta rendszeresen fotózza az Androméda-galaxist, főleg észak-amerikai és spanyolországi, távolról vezérelhető távcsövekkel. A közösségben Fiduszként ismert amatőr csillagász nóvákat keres a Tejútrendszerhez közeli spirálgalaxisban, amik néhány hétig vagy hónapig tartó, kettőscsillagokhoz köthető átmeneti felfényesedések. A kozmikus esemény során egy fehér törpecsillag elkezdi elszippantani a hozzá közel kerülő nagyobb csillag anyagát, ami a törpecsillagra hullik, felhevül és elkezd fuzionálni. Az így keletkező energia hatására a csillag ledobja a ráhullott hidrogénburkot, ami a nóvaként ismert felfényesedéshez vezet.
Fidrich augusztus 4-én az Androméda-galaxis északi részéről készített felvételeken egy új, halvány, gyanús foltra lett figyelmes, ami még nem volt ott a korábbi referenciaképeken. Másnap egy nagyobb fénygyűjtő képességű, az iTelescope rendszer Utah állambeli, 51 centiméteres műszerével folytatta a fotózást. Ezzel tíz darab, egyenként kétperces expozíciójú felvételt készített a galaxisról, amivel már igazán halvány objektumok is látszanak. Miután a referenciával összehasonlító, képlevonásos módszerrel átnézte a felvételeket, a „gyanús foltot” nem találta meg, viszont a kép másik szélén egy egyértelműen látszó csillagra lett figyelmes.
Ahogy Fidrich átnézte a 43 centis teleszkóppal korábbi estéken készített felvételeit, már nagyon halványan látszott az objektum, amiből arra következtetett, hogy tényleg talált valamit. Miután egy kínai amatőr csillagász ismerőse segítségével az amerikai Zwicky Transient Facility nagy égboltfelmérő program méréseiben is megtalálta a csillagot, ami az adatok szerint július közepe óta fényesedett, megpróbálta bejelenteni az extragalaktikus (Tejútrendszeren kívüli) nóva megfigyelését. Az erre szakosodott TNS szerveren eleinte nem tudta beküldeni a megfigyelést, „mert azt mondták, hogy nem jó az időpontformátum”, de fél órával később megoldotta a technikai problémát, és végül AT 2023oom (Vend51) néven rögzítették a nóvajelöltet.
Egy nóva felfedezését jelenleg csak akkor fogadják el, ha van róla színkép is, de egy ennyire halvány objektum esetében nehéz ilyenhez hozzájutni, hacsak az ember nem fér hozzá egy több méteres távcsőhöz. Az eddig gyűjtött megfigyelések alapján egy kékes színű, tehát lassú nóváról lehet szó, ami akár hónapokig is látható lesz, és a következő hetekben-hónapokban fényesedhet is. Ha elég fényes lesz, Fidrich japán csillagászok bevonásával, egy 3,8 méteres távcsővel szeretne színképet készíteni a nóvajelöltről, hogy sikerüljön megerősíteni a felfedezését. Ahhoz, hogy ezt elkapják, napi szinten követni kell a csillag fényváltozását, így Fidrich az észlelőréten olyan amatőr csillagászokat keresett, akik a legalább 25-30 centiméteres távcsövükkel segítenek neki a folyamatos nyomon követésében.
Néhány órával később, a sötétedő keleti égen mi is megpillantottuk Fidrich nóvájának közel egybillió csillagot számláló lakhelyét. A 2,5 millió fényévre található Androméda-galaxis (M31) szabad szemmel is kivehető volt az észlelőrét tetejéről, és magját, valamint M32 és M110 katalógusszámú kísérőgalaxisait már kisebb távcsövek is feltárták. Miután gyorsan megörökítettük a látványt, elkezdtünk déli-nyugati irányba figyelni, ahol időről-időre fényes tűzgömbök húztak át a már besötétedett égen. A nagyobbaknál szinte egyszerre kiáltott fel a réten, és egy néhány másodpercig zöldesen felizzó meteort még binokulárral is el tudtunk csípni. A meteorok mellett feltűnően sok műhold vonult át az égen – köztük természetesen Elon Musk Starlink-rendszerének elemei is.
Ezután Elek lencsés távcsövében megmutatta nekünk a Nagy Medve csillagkép Mizar csillagát, amely szabad szemmel két csillagnak tűnik, de valójában egy négyes csillagrendszert rejt. Egy közeli gömbhalmazt, az M13-at is megtekintettük, aminek részletei lenyűgözően rajzolódtak ki egy nagy tükörátmérőjű Dobson távcsőben, majd egy hasonló, de jobb nagyításra képes, átalakított műszerrel a Gyűrűs-ködként ismert M57 objektumot is láthattuk, ami szürke karikaként jelent meg a távcsőben.
Ahogy a távcsövekből felnéztünk, a sötétséghez hozzászokott szemünkkel az égbolton átívelő, ködös sávra lettünk figyelmesek. Ez nem más, mint saját galaxisunk, a Napon kívül 100-400 milliárd csillagot tartalmazó Tejútrendszer fősíkja, amelynek por- és gázfelhőinek részletei kirajzolódtak az égbolton.
Ahogy az este végéhez közeledve a réten járkáltunk, láttunk olyanokat, akik laptoppal irányított távcsővel éppen az M101 spirálgalaxist fotózták, miközben a környékről érkező érdeklődőket az MCSE önkéntesei bemutatót tartottak – abban a reményben, hogy néhányuk már észlelőként tér vissza a táborba a következő években.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
