Kitiltják a benzines és dízelautókat Stockholm belvárosából
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Lars Strömgren, Stockholm közlekedésért felelős alpolgármestere szerint a városi levegő árt a kisgyerekek tüdejének, és értékes éveket rabol el az idősek életéből, erre pedig az egyetlen megoldás az, ha a svéd főváros belső részéről mindenesetül kitiltják a benzines és a dízelautókat.
A 2025-ben bevezetendő változtatás a mentőket és a rendőröket nem érinti, ahogyan a mozgássérültek is használhatják majd a hagyományos autóikat. A tiltást első körben a városközpontban vezetik be, ahol a polgármester szerint így is sokan sétálnak vagy bicikliznek, a kiterjesztéséről 2025 elején döntenek majd.
A motor maradhat
Ezzel Stockholm lesz az első olyan svéd város, ahol alacsony emissziós zónát alakítanak ki, a lépéstől a levegő minőségének javulása mellett azt várják, hogy ezzel is az elektromos autók használatára ösztönözhetik a lakosságot. A már felsoroltakon kívül a plug-in hibrid teherautók is behajthatnak majd a területre, a korlátozás nem vonatkozik a motorokra és a robogókra sem.
A szállítmányozó cégek képviselői szerint Strömgren és a Zöld Párt elsietik a lépést: 2010 óta a szektorban 34 százalékkal csökkentették a kibocsátást, és a tiltás helyett inkább több töltőpont létrehozásával népszerűsítenék az elektromos autózást. Míg Svédországban újdonságnak számít a korlátozás bevezetése, a hasonló intézkedések nem számítanak ritkaságnak, igaz, a stockholmi rendelkezés szigorúbb, mint például a párizsi, athéni vagy madridi, ahonnan csak a dízelüzemű autókat tiltották ki.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kitiltották az autókat Amszterdam egyik legforgalmasabb útjáról
A négysávos Weesperstraaton hat hétig nem járhatnak autók, a holland főváros vezetése így méri fel a közlekedés hatását a helyiek egészségére és jólétére. Sokaknak nem tetszik a kísérlet.
Vitézy Dávid: Az autók kiszorítása a belvárosból nem budapesti, hanem világtendencia
Élhetőbbek lettek-e a városok az autózás elterjedésével, ahogy az 1939-es New York-i világkiállításon bemutatott utópia, a Futurama ígérte? Városi témákkal foglalkozó podcastsorozatunk újabb epizódjában Vitézy Dáviddal, a Budapesti Közlekedési Központ alapítójával beszélget Édes Balázs urbanista.
Egy pofonegyszerű, olcsó megoldással barátságosabbá és hatékonyabbá lehetne tenni Budapest közlekedését
Lehet hatékonyabb és vonzóbb közösségi közlekedési rendszerünk a járvány alatt és utána, anélkül, hogy milliárdokat kellene költeni rá? A holland példa azt mutatja, hogy a kerékpáros és a közösségi közlekedés integrált használata nemcsak egészségesebb és élhetőbb környezetet teremt, de még a gazdaságot is élénkítheti.