Mi a közös a kora középkori katedrálisokban és a pogány viking szentélyekben?
A vikingek jóval korábban ismerhették és használhatták a színezett üveget, mint azt korábban hitték – derült ki egy idén nyáron megjelent dán kutatásból. A régészeti leletek alapján a mai Dánia és Svédország területén már a kilencedik században is alkalmazták a technikát, jóval azelőtt, hogy a térség középkori templomai és kastélyai felépülhettek volna, ez pedig Mads Dengsø Jessen, a Dán Nemzeti Múzeum vezető kutatója szerint tovább finomítja a vikingekről alkotott képet, amit persze elsősorban nem a régészek, hanem inkább a hollywoodi filmek alakítottak ki a nagyközönségben.
Európai pompa északon
A közhiedelemmel ellentétben a vikingek ugyanis többnyire nem véres kezű barbárok voltak, hanem elsősorban kereskedők és földművesek, a politikai és gazdasági elit pedig kifinomultságban Jessen szerint felvehette a versenyt a civilizáltnak tartott keresztény világ uraival, így például Nagy Károly udvarával. A kutató szerint a korai dán királyok, az ország első keresztény uralkodói, köztük Harald Klak is sokat tanultak a déli államoktól, ahonnan az elrabolt vagy kereskedelem útján megszerzett kincseken kívül külhoni szokásokat is hazahoztak – így például a színes üvegablakok használatát is. Ehhez nem is kellett feltétlenül kereszténynek lenni: éppen Harald Klakról gyanítják a történészek, hogy nem éppen a hitbuzgalom, hanem a politikai óvatosság miatt vette fel a keresztséget.
Az üveg értéke
Ez nem volt olcsó mulatság: a vikingek a középkori emberek többségéhez hasonlóan nagy becsben tartották az üveget, a piros üveget például ugyanolyan értékesnek tartották, mint a rubint. Az anyag értékét az északiak szemében tovább növelte, hogy az ottani mesterek nem tudták előállítani: a gyakran pénz helyett is használt üveggyöngyökhöz a nyersanyagot is Nyugat-Európából vagy Bizáncból importálták, de táblaüveget az eddigi leletek tanúsága szerint nem készítettek.
A római vagy bizánci mozaikokat is újrahasznosították, de voltak olyan leletek, amelyek az üveg összetétele alapján középkori templomok vagy katedrálisok ablakaiból készültek. John Haywood, az Encyclopaedia of the Viking Age szerzője szerint az üvegből készült gyűrűk a mai Oroszország, a díszes poharak pedig Itália területéről kerültek viking kézre. Eric Christiansen történész szerint az üvegimport központja a 8-9. században Ribe, Hedeby és Birka volt. A mostani kutatásban hat viking településen bukkantak színezett üvegablakok nyomaira, ezek közül az egyik éppenséggel Birkában, a mai Svédország területén volt. A vikingek az aranynál és az ezüstnél is jobban vágytak az üvegre: Ibn Fadlän tizedik századi arab utazó szerint egy-egy zöld gyöngyért egy egész dirhamot is megadtak, ami igen jó árfolyamnak számított.
Nem csak úgy találták
A másik öt lelőhely Birkánál lényegesen délebbre helyezkedett el, ez alapján és az ablaktöredékekhez használt üveg származási helye alapján a kutatók úgy gondolják, hogy az anyag kereskedelmi úton érkezett a vikingekhez, nem pedig zsákmányolták valahonnan. A leletekből az is kiderült, hogy az üveg valószínűleg nem a kőtemplomokkal egy időben jelent meg a viking építészetben, hanem még azelőtt, és nem is kizárólag a keresztény templomokat díszítette, hanem az elit otthonait és valószínűleg a pogány szentélyeket is. A kutatók szerint az, hogy a viking uralkodók örömmel vették át a déli országok építészeti és művészeti vívmányait, valószínűvé teszi, hogy ez alól az üvegablak sem volt kivétel – csak épp a korábbi kutatásokban (helytelenül) azt feltételezték, hogy az üvegtörmelék később került oda.
A szent üveg
A vikingek számára az üveg nem csak értékes, hanem szent anyag is volt, méghozzá olyan, amit a rárótt rúnák varázserejűvé tesznek. Erre valószínűleg bármilyen üveget alkalmasnak tartottak: egy birkai sírban fellelt ablaküvegszilánk például feltehetően amulettnek számított.
Az sem véletlen, hogy a korábbi, késő vaskori sírokban az üveg volt az egyik leggyakoribb sírmelléklet. Az üvegdarabokat ilyenkor az elhunyt szájába helyezték (római szokás szerint erre a célra a legjobbnak a pénzérme számított, de az északiak az üveget valószínűleg értékesebbnek tartották, olyannyira, hogy hiába ismerték az érmés szokást is, sokkal több üvegszilánkos temetést tartanak számon a korból, mint pénzérméset).
Szél, eső, szellemek
Az üveg ráadásul nemcsak csinos és varázslatos volt, hanem hasznos is: a korabeli technika rekonstrukciója alapján a régészek úgy gondolják, hogy a vikingek is képesek voltak megfelelően szigetelt ablakokat építeni, ez pedig azt mutatta, hogy az ablak tulajdonosa jelentős és vagyonos ember, emellett gyakorlati haszna is volt. Kinézni persze nem igazán lehetett rajta (az egyenetlen felületű üveg erősen torzított), de nem is arra volt való: Jessen szerint épp elég varázslatos volt már az is, hogy a fény zöld és barna színben süt be a helyiségbe, miközben az ablak megóvja a bent lévőket a széltől és az esőtől. Mivel a vikingek úgy tartották, hogy az ablakon keresztül nemcsak a hideg, hanem a rossz szellemek is bejuthatnak a házba, elképzelhető, hogy az üveg ebből a szempontból is jó szolgálatot tett (egyes viking gyöngyökön a keletről átvett szem is látható: ez is a viselőjének védelmét szolgálta a gonosz szellemek és a szemmel verés ellen).
A szent tér születése
Ez nem mondott ellent az akkori európai trendeknek sem: bár a hétköznapi emberek nem is álmodhattak üvegablakokról, a kereszténységgel és a keresztény templomok építésével korábban sosem látott igény mutatkozott az ablaküvegre. Daniel Jütte történész szerint bár a korai keresztények minden olyan anyagot felhasználtak az ablakokhoz, amit a rómaiak ismertek (ideértve az üveget is), már a templomok hagyományos tájolása is azt a célt szolgálta, hogy minél több fény jusson be – jobb esetben a színes üvegablakokon keresztül.
Ez azt is jelentette, hogy míg a poharakhoz a tiszta üveg volt a népszerűbb – és a drágább –, ablakkészítés céljára előbb a természetes úton létrejött, majd a mesterséges üvegek iránt volt nagyobb a kereslet. Jütte szerint ez a vonzalom nem csak a drága, ritka és csinos anyagnak szólt, hanem a színes ablakok új, „szentebb” karaktert adtak a belső tereknek. Erről árulkodott az általa idézett tizedik századi bajor apát, Gozbert levele is, amiben Vogaburgi Arnold grófnak hálálkodik a kolostor új ablakaiért. A díszes üveg elválaszthatatlanná vált a templomi terektől: a régebben épült templomok többsége új ablakokat kapott, az újakat pedig már eleve színes üvegekkel együtt tervezték, ennek megfelelően az üveg iránti kereslet is megnőtt. Jütte becslései szerint 1250 és 1500 között összesen 40 ezer tonnányi üveget építettek be az európai templomokba.
Elfeledett technika
Annak ellenére, hogy Jessen szerint korábban nem vizsgálták a viking településeken talált üvegmaradványok pontos korát, Jütte idén megjelent könyvében egy másik viking leletről is beszámol: a Bizáncból származó öntött üveglapokról. A legtöbb kutató korábban azt feltételezte, hogy a Római Birodalom bukásával a technika feledésbe merült, és Európában csak a 17. század környékén jött újra divatba. Jütte szerint viszont kisebb mértékben ugyan, de a 8. és 12. század között még ismerték és használták, csak épp nem volt annyira elterjedt, mint korábban. Jessen és társai kutatásukban az üvegszilánkok kémiai összetételét vizsgálták, ebből pedig kiderült, hogy a hat különböző lelőhelyről előkerült szilánkok egy része a Közel-Keletről, másik részük pedig Németországban készült.
Jessen a felfedezésben a vikingek kifinomultságának újabb bizonyítékát látja, Jütte pedig (aki kevésbé viking szempontból vizsgálta az üveg történetét) annak az újabb bizonyítékát, hogy a sötét középkor már csak ebből a szempontból sem volt sötét, sőt: soha nem volt korábban akkora igény az üvegbe, mint ekkor, ennek megfelelően éppenséggel az lett volna a csoda, ha ebből éppen a vikingek maradnak le a divathullámról.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: