Az ELTE etológusa nyerte a legrangosabb európai kutatási alap több mint 2,5 millió eurós támogatását

2023. november 24.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

November 23-án tette közzé az Európai Kutatási Tanács (ERC) az idén 627 millió euró összdíjazású Consolidator Grant pályázat győzteseinek listáját.

A nyertesek között szerepel Faragó Tamás, az ELTE Etológia Tanszék tudományos munkatársa, aki 2024 tavaszától öt éven át több mint 2,5 millió eurós keretből kutathatja a kutyák vokális tanulásának evolúcióbiológiai és etológiai aspektusait – olvasható a tanszék közleményében.

„A vokális tanulás leegyszerűsítve az a képesség, ahogy módosítani tudjuk a hangadásainkat egy külső hangminta alapján. Ennek legösszetettebb formája a hangutánzás és olyan hangok produkálásának képessége, amik nem részei a veleszületett repertoárnak. Ami az embernél alapvető képesség, az a többi emlősnél ritka, eddig csupán a cetek, fókák, denevérek és elefántok esetében írtak le hangutánzó képességeket. Az ember legközelebbi főemlős rokonainál a vokális tanulásnak csupán néhány, egyszerűbb elemét figyelték meg eddig, így ennek a képességnek az evolúciós megjelenése az emberben mai napig rejtély” – idézi az ELTE honlapja Faragót.

Faragó Tamás etológus és Joel nevű kutyája
Fotó: ELTE Etológia Tanszék/ Oszkar Daniel Gati

Faragó előtt az elmúlt években Kubinyi Enikő és Andics Attila nyerte el az ERC támogatását.

A Qubiten időről-időre ismertetjük azokat az eredményeket, amelyek okán az ELTE etológusainak kutatócsoportja 2005 óta megszakítás nélkül vezeti a kutyakutatások világranglistáját .

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Félig vad zebrapintyek, kutyaagybank és az állati viselkedés alapján programozott társrobot az ELTE világhírű etológiai tanszékén

Félig vad zebrapintyek, kutyaagybank és az állati viselkedés alapján programozott társrobot az ELTE világhírű etológiai tanszékén

Vajna Tamás tudomány 2022. június 14.

A Magyarország határain túl is elismert tanszék olyan tudományos műhely, ahol a kutyás tanulmányokkal párhuzamosan egy sor, önmagán jócskán túlmutató kutatás zajlik, amelyeknek látszólag semmi közük egymáshoz, de aztán kiderül, hogy mégis. Kotlásvizsgálat, hanglabor és kutya-fMRI az ELTE egyik legmenőbb tanszékén.