Biokéreggel erősítették meg az ókorban a kínai Nagy Falat

2023.12.11. · tudomány

A Ming-dinasztia idején, az időszámítás előtt 1644 és 1368 között épült falszakaszokból gyűjtött minták 67 százaléka cianobaktériumok, mohák és zuzmók alkotta speciális kompozit – állítja a Science Advence folyóiratban december 8-án publikált tanulmány.

A Kínai Tudományos Akadémia talajtani kutatócsoportja a ma még és álló szakaszok anyagának összetételét és szerkezetét vizsgálva azt találta, hogy ahol az építéskor a szervetlen építőanyagok mellett szerves matéria is került a falba, ott a statikáját, szilárdság és az eróziónak való ellenállását tekintve az építmény akár háromszor is masszívabb mint máshol.

A kutatócsoportot vezető Bo Hsziao, a pekingi Kínai Mezőgazdasági Egyetem Földtudományi és Technológiai Főiskolájának professzora a Live Science-nek elmondta, hogy az ókori falépítők feltehetően tudatosan kevertek olyan

A helyszínen végzett műszeres vizsgálatok és a laboratóriumi elemzések szerint a fotoszintetizáló baktériumok, a gombák és mikroszkopikus algák, illetve baktériumok társult életközösségét alkotó zuzmók, valamint az egyik legősibb növényi létformát képviselő mohák biokéreggel erősítették meg a döngölt falakat.

Kékkel a Nagy Fal (A) és a mintavételek helyszínei (B-J), valamint a cianobaktériumok (K), illetve a mohák (L) alkotta biokéreg
photo_camera Kékkel a Nagy Fal (A) és a mintavételek helyszínei (B-J), valamint a cianobaktériumok (K), illetve a mohák (L) alkotta biokéreg Fotó: Xiao et aI.

A fal felszínén felfedezett egyedi ökoszisztémák hálózatai a belső szerkezetet is átszövik, cementkeménységűvé szilárdítva az egész struktúrát – idézi a Live Science a kutatást vezető Bo Hsziaót, a pekingi Kínai Mezőgazdasági Egyetem Földtudományi és Technológiai Főiskolájának professzorát.

Minden jel arra utal, hogy a Ming-dinasztia idején szándékosan kevertek a cianobaktériumok, zuzmók és mohák megtelepedését segítő talajt a falazathoz.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás