Jönnek az elhízás elleni gyógyszerek olcsó, kínai és indiai változatai

A szemaglutid hatóanyagú, eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelését célzó gyógyszereket ma elsősorban népszerű fogyasztószerként ismerjük, de nem hiába kiáltotta ki a Science magazin 2023 legnagyobb tudományos áttörésének a készítmények terjedését: egyre több pozitív hatásuk derül ki, csak az elmúlt hetek hírei szerint például különböző függőségek, vagy éppen a depresszió és a szorongás ellen is hatékonyak lehetnek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 25-ös testtömegindex (BMI) fölött számít valaki túlsúlyosnak, míg 30 fölött elhízottnak, ami a világ felnőtt lakosságának 43 és 16 százalékát érinti – így a fogyasztószerek potenciális célközönsége meglehetősen nagy. Az egyébként is rengeteg előnnyel járó súlycsökkentést azonban meg is kell fizetni. A talán leghíresebb ilyen szer, az Ozempic egyhavi adagja például a gyártó (Novo Nordisk) listaára szerint 936 dollár (347 ezer forint), míg Magyarországon, ahol egyelőre csak cukorbetegségre kapható, tb-támogatással 36 ezer forint. Igaz, hogy egy idei kutatás szerint ezt az adagot kevesebb mint 5 dollárból le lehet gyártani – és ebbe már valamennyi profitot is beleszámoltak.

A Nature beszámolója szerint Kínában és Indiában most azon dolgoznak, hogy olcsóbban is hozzá lehessen jutni a súlycsökkentő szerekhez. Ezt biohasonló gyógyszerek fejlesztésével kívánják elérni – vagyis nem generikus gyógyszerekkel, amelyek a kémiai úton előállított márkás készítmények pontos másolatai, hanem olyanokkal, amelyek nagyon hasonlítanak az eredeti gyógyszerekre, de módosított élő organizmusokból, például élesztőből származnak. Ezeket akkor kezdhetik piacra dobni, amikor az eredeti gyógyszerek szabadalmi védelme lejár. Kínában például az első generációs elhízás elleni szerek (pl. Saxenda) hatóanyagának, a liraglutidnak lejárt a szabadalma, a szemaglutidé pedig 2026-ban jár le Kínában és Indiában is.

Az indiai Biocon gyógyszeripari óriáscég kereskedelmi igazgatója, Abhijit Zutshi szerint még nem tudni, hogy mennyivel változik majd a fogyasztószerek ára, de szerinte akár a tizedére is csökkenhet. Ha viszont elérhetővé válnak az olcsó gyógyszerek, akkor jelentősen megnőhet a kereslet irántuk, ami az eredeti készítményeket gyártó nagyvállalatokat is arra készteti, hogy a versenyhelyzetben csökkentsék saját termékeik árát. A Biocon például már kifejlesztett egy liraglutid-biohasonló szert, amit a brit gyógyszerfelügyet márciusban jóvá is hagyott a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére – a termék, amely a meglévő szereknél 70 százalékkal kevesebbe kerül, azonban még nincs forgalomban, de már dolgoznak az első szemaglutid-biohasonlón is, hogy 2026-ban piacra dobhassák külföldön.

A gyógyszerek persze nem csak a nemzetközi piacra készülnek. Kínában az elmúlt évtizedekben nagyot nőtt a túlsúlyos és elhízott emberek aránya: míg 2002-ben a kínaiak 7,1 százaléka számított elhízottnak, 2020-ra ez az arány 16,4 százalékra nőtt, a túlsúly pedig az ország lakosainak több mint felét (50,7%) érinti. Igaz, a mércéjük is szigorúbb, mint a WHO-é: 24-es BMI fölött már túlsúlyosnak, 28 fölött elhízottnak számítanak a kínaiak. Indiában egyelőre nem ennyire súlyos a helyzet, de a trend jól látható: 1990 és 2022 között az elhízott nők aránya 1,2-ről 9,8 százalékra, a férfiaké 0,5-ről 5,4 százalékra nőtt az országban.

Kínában már két hazai gyártású biohasonló gyógyszer is jóvá lett hagyva elhízás ellen: az egyik a liraglutid, a másik a beinaglutid nevű hatóanyagot utánozza, de már hat vállalat vizsgálja klinikai teszteken a szemaglutid-biohasonlókat is. Emellett saját, újfajta súlycsökkentő szerek fejlesztésével is kísérleteznek: a sanghaji Innovent például a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártójával, az amerikai Eli Lillyvel állt össze, hogy közösen fejlesszék ki a mazdutid nevű molekulát, amely – a szemaglutiddal ellentétben – nemcsak a GLP-1 hormont utánozza, hanem a glükagont is, amely fokozza az anyagcserét és elősegíti a zsírégetést. A mazdutid klinikai vizsgálatának végső eredményét hamarosan bejelentik, de már az előzetes adatok is biztatók: néhány alanynál nagy dózis mellett, egy év alatt 19 százalékos súlycsökkenést tett lehetővé. Ezt a szert akár már 2025 első felében jóváhagyhatja elhízás ellen a kínai gyógyszerfelügyelet.